A MOL vitte a hátán a BUX-ot
A nap elején a magyar tőzsde szinte az egyetlen volt, amely emelkedést mutatott az általános negatív hangulat ellenére - mondta el Kovács Attila, az OTP Bank üzletkötője.
A Citigroup csalódást keltő negyedik negyedéves jelentésének közzététele után azonban "beleadtak" a piacokba, így a BUX is negatív tartományba került - tette hozzá. A nap végén aztán, mintha "egy láthatatlan kéz" emelné a piacokat, a legtöbb tőzsdeindex enyhe pluszban, vagy stagnálás körüli szinten zárt - mondta az üzletkötő. Kovács Attila véleménye szerint semmilyen hír vagy fundamentum nem támasztotta alá ezt a nap végi emelkedést.
Úgy tűnik, a befektetők mindent vesznek, mert a "nullán" tartott kamatok miatt a pénz nem a reálgazdaságba, hanem a tőkepiacokra áramlik - jegyezte meg. A magyar piacon az üzletkötő értékelése szerint a Mol volt a húzópapír.
Az olajtársaság részvénye 510 forinttal, 2,71 százalékkal 19.300 forintra erősödött, 4,9 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 10 forinttal, 0,16 százalékkal 6.140 forintra nőtt, forgalmuk 10,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,13 százalékkal 740 forintra csökkent, forgalma 994,6 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 700 forinttal, 1,63 százalékkal 42.300 forintra esett, a részvények forgalma 1,5 milliárd forintot ért el.
A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 302,7 millió forintos forgalom mellett 285 forinttal, 1,5 százalékkal 18.760 forintra gyengült.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 2.061,35 ponton zárt kedden, ez 7,35 pontos, 0,36 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.