A MOL volt a nap vesztese
Német Sándor, a Buda-Cash kereskedelmi igazgatóhelyettese kifejtette: a nap vesztese a Mol volt, amely gyengült azzal a hírrel összefüggésben, hogy a Cseh Energetikai Művek (CEZ) mintegy 450 millió euró értékű 3 év és hat hónap múlva lejáró, átváltható kötvényt bocsát ki, mert ezt tartja a legmegfelelőbb eljárásnak azzal összefüggésben, hogyan kezelje a tulajdonában lévő 7 százaléknyi Mol-részvény alacsony likviditását. A BÉT a többi európai tőzsdéhez képest alulteljesítő volt kedden, a többi nagyobb papír sem emelkedett számottevően, bár a devizapiacon a forint erősödni tudott - fűzte hozzá Német Sándor.
A Mol 210 forinttal, 1,52 százalékkal 13 620 forintra csökkent, 2,8 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 10 forinttal, 0,24 százalékkal 4260 forintra erősödött, forgalmuk 4,9 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,33 százalékkal 303 forintra nőtt, forgalma 238,5 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 30 forinttal, 0,64 százalékkal 4670 forintra esett, a részvények forgalma 1,8 milliárd forintot ért el. (MTI)