A Magyar Gyógyszer Védjegy segít a tájékozódásban a gyógyszerek között

Magyarország az elsők között, több mint 100 évvel ezelőtt kapcsolódott be a gyógyszergyártásba, mára több, mint száz országban gyógyítanak és gyógyulnak magyar gyógyszerrel. A hazai gyógyszergyártók még 2014-ben hozták létre a Magyar Gyógyszer Védjegyet, azzal a céllal, hogy az orvosokat, gyógyszerészeket, betegeket hiteles forrásból informálja a Magyarországon készült vagy kutatott/fejlesztett gyógyszerekről. A védjegy használatára a védjegy tulajdonosa, a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége (MAGYOSZ) adhat engedélyt – jelenleg 11 tagvállalat helyezheti el termékein. A védjegyhasználók átfogó edukációs, országos kampányt indítottak a hazai gyógyszerek megismerése érdekében.

A Magyar Gyógyszer Védjegy segít a tájékozódásban a gyógyszerek között

Amikor kibontjuk egy jól ismert, akár már generációk óta hatékonyan gyógyító készítmény dobozát, bele sem gondolunk abba, hogy egyetlen tabletta mögött mennyi érték, tudás és tradíció van. Talán kevesen tudják, hogy a hazai gyógyszergyártás milyen jelentős mértékben járul hozzá a magyar betegek gyógyításához és a nemzetgazdasághoz, ráadásul teszi mindezt több, mint 100 éve.

A magyar gyógyszeripar évtizedek óta rendkívüli potenciállal rendelkezik: a nemzet- és külgazdaság fontos húzóágazata, az ország versenyképességének egyik kulcsszereplője, nagy foglalkoztató, és a leginnovatívabb feldolgozóipari ágazat. Az iparág teljesítményét, termelékenységet, hozzáadott értéket és az exportot tekintve is kiemelkedő. A magyar gyógyszergyártók az ország legjelentősebb beruházói, foglalkoztatói között vannak és számos hazai vállalatnak, vállalkozásnak adnak folyamatosan munkát. Az ágazat emellett élen jár az innovációban: a hazai gyógyszergyártók átlagosan 70-80 milliárd forintot költenek évente kutatás-fejlesztésre.

Magyarországon kívül a világ több, mint száz országában gyógyulnak magyar gyógyszerrel: a hazai gyártók termékeinek 82 százalékát külföldön értékesítik, az exportból származó árbevétel megközelíti a 900 milliárd forintot. A magyar gyógyszeripar exportorientáltságának köszönhetően Magyarország gyógyszerkülkereskedelme a visegrádi országokkal összevetve is kiemelkedő: egyedül Magyarországról mondható el, hogy nagyobb értékben exportált gyógyszereket külföldre, mint amekkora értékben importra szorult.

A koronavírus járvány okozta válság rámutatott, hogy Magyarország számára nagy előny, hogy az országban történelme van a gyógyszergyártásnak s így biztos lábakon áll a termelés. 2020 kihívásokkal teli év volt minden szektor és minden iparág számára, amely nemcsak a nemzetgazdaság, de a nemzet biztonsága szempontjából is az események középpontjába állította a magyarországi gyógyszergyártást.
Szinte valamennyi betegség esetén rendelkezésre állnak hazai gyógyszergyártó által forgalmazott gyógyszerek, amelyek mögött magyar munka, sikeres kutatás, világszínvonalú gyártás és minőségbiztosítás áll. A hazai gyógyszeripar számos betegségre kínál terápiát, de elsősorban olyan egészségügyi panaszokra, amelyek a magyar társadalmat leginkább sújtják: szív- és érrendszeri megbetegedésekre, anyagcserezavarokkal kapcsolatos kórképek kezelésére, és idegrendszeri megbetegedésekre.

„A MAGYOSZ azzal a céllal létre hozta létre a Magyar Gyógyszer Védjegyet, hogy az orvosokat, gyógyszerészeket, betegeket hiteles forrásból informálja a Magyarországon készült vagy kutatott, fejlesztett gyógyszerekről. A védjegy használatára kizárólag a MAGYOSZ ad engedélyt, elsősorban azért, mert fontosnak tartjuk, hogy segítsük a szakemberek és a laikusok eligazodását a gyógyszerek kiválasztása során” - mondta Dr. Greskovits Dávid, a MAGYOSZ elnöke.

Minden olyan gyógyászati céllal forgalomba helyezett termék jogosult lehet a Magyar Gyógyszer Védjegyet használni, amely a védjegy használatára vonatkozó követelménynek eleget tesz. Kizárólag arra a gyógyszerre kerülhet fel a Magyar Gyógyszer Védjegy (lajstromszám: 215 069), amely magyar forgalomba hozatali engedéllyel rendelkezik és legalább egy további, Magyarországhoz szorosan kapcsolódó, kutatás-fejlesztési vagy gyártási tevékenységgel összefüggő, külön szabályzatban lefektetett feltételnek megfelel. 2021 év elején 11 tagvállalat felel meg a MAGYOSZ szigorú követelményrendszerének és döntött úgy, hogy használja a Magyar Gyógyszer Védjegyet.

„A hazai gyógyszergyártás immár egy évszázada segíti a magyar orvosok, gyógyszerészek gyógyító munkáját. A házi- és szakorvosok, valamint a patikákban dolgozó gyógyszerészek ismerik, és elismerik a Magyar Gyógyszer Védjeggyel ellátott készítményeket. Arra ösztönzünk mindenkit, hogy forduljanak bizalommal ezekhez a szakemberekhez!” – tette hozzá Dr. Greskovits Dávid.

Hozzászólások

Április 30-ig lehet jelentkezni a Nemzeti VERSenyre

Április 30-ig várják a jelentkezéseket a Nemzeti Színház és a Magyar Versmondók Egyesülete versmondó és versklipversenyére, a Nemzeti VERSenyre.
2021. 04. 13. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Turisztikai startup program indul a fellendítésért

Közös programot indít a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány és a Startup Campus, hogy támogassák a turisztikai startup szektort, és segítsék a koronavírus-járvány hatásaira reagáló megoldások kifejlesztését - közölték a szervezetek az MTI-vel hétfőn.
2021. 04. 12. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

6 milliárdos beruházást hajt végre a Bosch Vecsésen

Regionális szolgáltatóközpontot hoz létre Vecsésen a Bosch, Magyarország legnagyobb ipari vállalata; a 6 milliárd forintos beruházáshoz a kormány 2,1 milliárd forint támogatást biztosít, a fejlesztéssel 225 új munkahely jön létre - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.
2021. 04. 12. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Alulteljesített ma a Budapesti Értéktőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 508,16 pontos, 1,16 százalékos csökkenéssel, 43 267,25 ponton zárt hétfőn.
2021. 04. 12. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Bővíti saját márkás árukínálatát a Spar

Szinte az összes saját márkás árucsoport kínálatát növeli idén a Spar, a tervek szerint csak az élelmiszerek területén több mint háromszáz új cikkel bővíti saját márkás termékeit az áruházlánc.
2021. 04. 12. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új vezérigazgató-helyettes az UniCredit Bank Hungary-nál

Az UniCredit Bank Hungary felügyelőbizottsága jóváhagyta Giacomo Volpi kinevezését a bank új vezérigazgató-helyettesévé, a Magyar Nemzeti Bank előzetes engedélyének hatályával.
2021. 04. 12. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ötszörös igény diákokra az újranyitás napjaiban

A nagyon várt, ám váratlan hirtelenséggel érkező kormányzati enyhítés mellett a legnagyobb hazai kuponos kedvezményt nyújtó vásárlási akciósorozat robbantotta fel a diákmunka iránti keresletet. Az alapos felkészülésen és a minden korábbit felülmúló rugalmasságon túl azonban működő és megnyugtató megoldásra is szükség volt az egy légtérben tartózkodó vásárlókra vonatkozó szabályok betartásához.
2021. 04. 12. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre bizakodóbbak a kisvállalkozások

A járvány ellenére egyre bizakodóbban tekintenek a kis- és közepes vállalkozások (kkv) a következő egy évre - közölte a K&H az első negyedéves kutatásaira hivatkozva az MTI-vel hétfőn.
2021. 04. 12. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A kőszegi Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium diadalmenetét hozta az idei Részvényfutam

Véget ért a Budapesti Értéktőzsde tradicionális, a Pénziránytű Alapítvánnyal együttműködésben megvalósított tőzsdejátéka, a BÉT Részvényfutam. A hatodik alkalommal megrendezett, középiskolás diákokat, tanáraikat és szüleiket megszólító verseny ezúttal csaknem 1 300 tőzsdecápát mozgósított – a versenyzők az egy hónapon át tartó játék során közel 20 ezer megbízást indítottak. A játék történetében hagyományosan erős, kőszegi Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium idén is különösen eredményesnek bizonyult: 2018 és 2019 után ezúttal is az iskola delegálta a legsikeresebb, a Futam végére 20,8 százalékos hozamot elért játékost, valamint a „Legjobb tanár” kategóriában is az iskola, 2019-et követően ismét első helyezett pedagógusa győzött.
2021. 04. 12. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A MÁP+ megtakarítások értéke átlépte az 5500 milliárd forintot

Átlépte az 5500 milliárd forintot a Magyar Állampapír Pluszba (MÁP+) befektetett megtakarítások értéke - közölte a pénzügyminiszter a Facebook-oldalán hétfőn.
2021. 04. 12. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megfertőzte a transzferárakat is a koronavírus

A világjárvány gazdasági hatásai új kihívásokkal szembesítették a vállalkozásokat világszerte. A transzferárazás és ennek nyilvántartása többletfeladatot ró a vállalkozásokra, az adóhatóság azonban kiemelt ellenőrzési területként kezeli, ezért érdemes körültekintően eljárni.
2021. 04. 12. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A lakásárak is követik az első negyedéves ingatlanpiaci felfutást

A Duna House országos lakásárindexe valós tranzakciók alapján a piacon legelsőként mutatja a lakásárváltozás irányát, mértékét és ütemét. Az idei első negyedéves adatok az eddig tapasztalt aktív piaci kereslet és megnövekedett tranzakciószámokat igazolva felfelé induló lakásárakat mutatnak szinte minden szegmensben. A teljes átlagot mutató országos lakásárindex nominál értéken rekordszinten, 199 ponton zárt, ami reálértéken kisebb ütemű emelkedést jelent.
2021. 04. 12. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

OTP részvény befektetési kilátások

Fundamentumok alapján ez a hét leginkább az árak drágulásáról szólhatnak, jönnek ugyanis az inflációs adatok Európából és USA-ból is.
2021. 04. 12. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul a magyar-román kereskedelmi forgalom - ábrán mutatjuk

A magyar-román kereskedelmi forgalom alakulása; behozatal; kivitel; milliárd forint
2021. 04. 12. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ismét jön a hideg és a hó is

Ismét jelentősen, egy nap alatt mintegy 10 fokos lehűlés várható a jövő héten. A hét nagy részén borús, esős idő lesz jellemző, nem csak eső, néhol havazás is lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2021. 04. 11. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Covid-19 elleni gyógyszert szabadalmaztak Oroszországban

Oroszországban szabadalmaztak egy új, MIR-19 elnevezésű koronavírus elleni gyógyszert - jelentette be vasárnap a szert fejlesztő Szövetségi Orvosbiológiai Ügynökség (FMBA) Immunológiai Intézete.
2021. 04. 11. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elvitték a hatos lottót!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 14. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2021. 04. 11. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szigorú óvintézkedések mellett tehetnek vizsgát a szakképzésben tanulók

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) tervei szerint májusban adhatnak számot tudásukról a szakképző intézményekben vizsgázók - közölte az ITM vasárnap az MTI-vel.
2021. 04. 11. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Támogatja a kormány az egészségügyet ellátó cégeket

A kormány minden támogatást megad ahhoz, hogy ebben a rendkívül nehéz helyzetben is gördülékeny legyen az együttműködés az egészségügyi intézmények és a számukra eszközöket, felszereléseket szállító cégek között - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára az MTI-vel vasárnap.
2021. 04. 11. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ipari és építőipari adatok érkeznek a jövő héten

Az ipari termelés februári teljesítményéről szóló második becslést és az építőipar februári kibocsátásának adatait publikálja jövő héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 04. 11. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások: