A Manufaktúra-Befektető vásárolhatja meg a Zsolnayt

A Manufaktúra-Befektető Kft. (M-B) vásárolhatja meg a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. kisebbségi tulajdonrészét. (MTI)

A pécsi közgyűlés csütörtöki döntése értelmében a pályázaton egyedüliként résztvevő és nyertes budapesti székhelyű, Tomcsányi László ügyvezetésével működő projektcég szerződhet a városi vagyonkezelő Pécs Holding Zrt.-vel a 49 százalékos részvénycsomag, valamint két szavazatelsőbbségi részvény megvásárlására.

 

Az M-B a 230 millió forintos vételárat 2011. március 31-ig teljesíti a pályázati kiírásban feltételeként szabott, a Zsolnaynak nyújtandó félmilliárd forint tőkejuttatással együtt. A vevő úgy vállalt kötelezettséget valamennyi tradicionális Zsolnay-termék gyártására, forgalmazására, hogy alacsonyabb költségszintet és hatékonyabb működést tűzött ki célul.

 

Öt éven belül reorganizációs tervet készít, javítaná a versenyképességet, és csökkentené a fizetési kötelezettség-állományt. Az M-B tovább szélesítené a termékkört, piacképes termékportfóliót alakítana ki. A társaság a legnagyobb potenciált az épületkerámiák gyártásában látja, ehhez nélkülözhetetlennek tartja a megfelelő tőkét és a szakembergárdát.

 

Az ellenzéki szocialista frakció nem támogatta az előterjesztést, mert az MSZP-s képviselők megítélése szerint a város a korábbi ajánlatokhoz képest kedvezőtlenebb feltételek mellett kénytelen megválni a kisebbségi részvénypakettől, ráadásul nem világos, hogy az M-B a 500 millió forintos tőkejuttatást milyen módon - tőkeemeléssel, tagi kölcsön, vagy pótbefizetés formájában -kívánja végrehajtani.

 

A közgyűlés korábban azért döntött a pályázat kiírásáról, mert bár a manufaktúra stabilitását különböző költségcsökkentő intézkedésekkel sikerült megteremteni a közelmúltban, hatékony működéséhez közép- és hosszú távon mindenképpen szükség van további források bevonására.

 

A városvezetés a külső tőkebevonástól azt várja, hogy lehetővé válik egy, a jelenleginél korszerűbb, energiatakarékosabb, jobban szervezhető és lényegesen alacsonyabb munkaerőigénnyel számoló üzem létrehozása, amellyel a multinacionális cégek által igényelt tömegáru nyereséges termelése is biztosítottá válna. A Zsolnay 2006 elején, térítésmentesen, de másfél milliárdos hitelállománnyal együtt került az ÁPV Zrt.-től az önkormányzathoz.

 

A vállalat jelenleg 99,84 százalékban a városi vagyonkezelő Pécs Holding Zrt. tulajdona. A manufaktúra az elmúlt években többször is veszteséges volt, az ellehetetlenülés fenyegette. A város 2008-ban előbb 717 millió, később pedig 500 millió forintos tőkeemelést hajtott végre, amikor a Pécs Holding Zrt.-be apportálta a cég részvényeit, s 860 millió forintért mintegy 31 ezer négyzetméteres területet megvásárolt a vállalattól, mivel az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program egyik kulcsberuházása, a Zsolnay Kulturális Negyed a gyártelepen valósul meg.

 

A cég jegyzett tőkéje 2008 végén 1,1 milliárd forint, az évi árbevétele 1 milliárd 54 millió, üzemi eredménye 10 millió forint volt. A tavalyi és idei gazdálkodására vonatkozó adatokat nem árulták el a társaságnak az MTI által megkeresett vezető tisztségviselői. Pécs tavaly tavasszal már megpróbálta eladni a Zsolnay kisebbségi tulajdonrészét és menedzsmentjogait.

 

Az értékesítésre kiírt pályázatra a Matyi Dezső érdekeltségébe tartozó Pécsi Direkt Kft. és a máltai TECLIMA Kft. jelentkezett, de mindkettő visszalépett. Az előbbi 800 millió forintot kínált, de a többségi tulajdonos Pécs Holding Zrt. "érdekeit védő", a menedzsmentjogokat korlátozó szindikátusi szerződést nem tudta elfogadni. A már győztesként kikiáltott és a részvényekért 698 millió forintot ígérő TECLIMA az akkori jobboldali ellenzék támogatásának hiányára hivatkozva gondolta meg magát.

Nem fizet osztalékot a Masterplast

Nem fizet osztalékot a Masterplast a társaság éves közgyűlésének döntése alapján - közölte az építőanyag-gyártó vállalat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 04. 30. 03:30
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a Masterplast

Nem fizet osztalékot a Masterplast a társaság éves közgyűlésének döntése alapján - közölte az építőanyag-gyártó vállalat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 04. 30. 03:30
Megosztás:

Mennyi lesz egy EURÓ ára? A magyar euró bevezetés a forintot is tovább erősítheti

Geopolitikai bizonytalanságok, energiaválság és komoly tőzsdei kilengések jellemezték az idei első negyedévet, melyet Magyarországon az országgyűlési választási kampány még intenzívebbé tett.
2026. 04. 30. 03:00
Megosztás:

Átalakította a vetésszerkezetet a klímaváltozás

Átalakította a tavaszi vetésszerkezetet a klímaváltozás belföldön, területnagyságot tekintve az olajos napraforgó megelőzte a kukoricát idén - közölte a Syngenta szerdán az MTI-vel.
2026. 04. 30. 02:30
Megosztás:

Hogyan hozhatja haza Magyarország az uniós pénzeket és a magyar egyetemek jövőjét?

A magyar uniós források ügye 2026 tavaszán új szakaszba lépett. A kormányváltás nyomán reális politikai lehetőség nyílhat arra, hogy Magyarország hozzáférjen a befagyasztott kohéziós támogatásokhoz, a helyreállítási forrásokhoz, valamint a magyar egyetemek előtt újra megnyíljon az Erasmus+ és a Horizon Europe programok teljes rendszere. A kérdés ma már nem az, hogy szükség van-e ezekre a forrásokra, hanem az, hogy milyen gyorsan és milyen feltételekkel sikerülhet visszatérni az európai fősodorba.
2026. 04. 30. 02:00
Megosztás:

Eltűnhetnek évek a nyugdíjadból? Ez a szabály dönti el, mit fogadnak el szolgálati időként

Sokan csak akkor szembesülnek vele, amikor már közeledik a nyugdíj: nem elég, hogy valaki évtizedeken át dolgozott, azt igazolni is tudni kell. A szolgálati idő ugyanis kulcskérdés a nyugdíj megállapításánál. Ez határozza meg, hogy valaki mennyi munkában töltött idővel rendelkezik, és bizonyos esetekben azt is befolyásolja, milyen nyugdíjjogosultságra számíthat.
2026. 04. 30. 01:30
Megosztás:

Bevezeti az eurót Magyarország - itt a dátuma

Stabilizálódó piac mellett maradt az alapkamat, az euró a 2030-as évek elején jöhet Magyarországon.
2026. 04. 30. 01:00
Megosztás:

A DH Group részvényeként 36,35 forint osztalékot fizet

A DH Group részvényeként 36,35 forint osztalékot fizet a törzsrészvényekre a társaság pénteki közgyűlésének döntése szerint az igazgatóság által utóbb meghatározott idöpontban - tette közzé az ingatlanközvetítő társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
2026. 04. 30. 00:30
Megosztás:

Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására - az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
2026. 04. 29. 23:30
Megosztás:

A Wingholding Zrt. tavaly rekordösszegű árbevételt ért el

Az ingatlanfejlesztő és beruházó Wingholding Zrt. 2025-ben rekordösszegű, 303 milliárd 989 millió forint árbevételt ért el, amely 53 százalékkal meghaladja a csoport 2024. évi árbevételét - közölte a társaság szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett éves jelentésében.
2026. 04. 29. 23:00
Megosztás:

Mérföldkő az Otthon Startnál: hamarosan átlépheti az 1000 milliárdot a folyósított össze

Márciusban átlépheti az 1000 milliárd forintot a folyósított Otthon Start hitelek állománya hívta fel a figyelmet a Netrisk.hu. A már folyósított állomány kamattámogatása évi mintegy 45 milliárd forintos költségvetési kiadást jelent. Az áprilisi választásokat követő hozamcsökkenés ugyanakkor érdemben csökkentheti a finanszírozás terhét: minden újabb 10 milliárd forintnyi kihelyezés után éves szinten 120–140 millió forinttal kisebb kamattámogatást kell fizetnie az államnak, ha a kedvező környezet fennmarad, ám a program költségvetési terhe még így is számottevő lesz.
2026. 04. 29. 22:30
Megosztás:

Egy feltört Google- vagy Meta-fiók ma akár csődbe is vihet egy céget

Egyetlen Google- vagy Meta-hirdetési fiók feltörése néhány óra alatt több százezer, sőt akár több millió forintos kárt okozhat egy vállalkozásnak – derül ki a JabJab digitális marketing ügynökség friss szakmai elemzéséből. Egy kisebb cég számára egy ilyen incidens likviditási válságot vagy akár csődhelyzetet is előidézhet, de a tapasztalatok szerint nagyvállalati környezetben sem tekinthető „elfogadható veszteségnek” egy ilyen támadás következménye.
2026. 04. 29. 22:00
Megosztás:

Milliárdokat szerez vissza a GVH a magyaroknak

2020 áprilisa óta több mint 10 milliárd forint közvetlen fogyasztói kompenzációt ért el a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A legújabb ilyen ügyben – amelynek eredményét kedden közölte a GVH – a Temu online piactér európai üzemeltetője fizet legalább 882 millió forintot a megtévesztett magyar vásárlóknak. A korábbi években fizetett kompenzációt többek között a Wish, az eMAG, az Eventim, a WizzAir és az About You is. A GVH Versenytanácsa a törvény nyújtotta lehetőségeket kihasználva, a bírság kiszabása mellett a fogyasztók közvetlen kompenzációját is szem előtt tartja.
2026. 04. 29. 21:30
Megosztás:

A DH Group részvényeként 36,35 forint osztalékot fizet

A DH Group részvényeként 36,35 forint osztalékot fizet a törzsrészvényekre a társaság pénteki közgyűlésének döntése szerint az igazgatóság által utóbb meghatározott idöpontban - tette közzé az ingatlanközvetítő társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
2026. 04. 29. 21:00
Megosztás:

Az AutoWallis növekedési stratégiájának megvalósítását támogatja 2025. évi nyereségéből

Az AutoWallis Csoport nem fizet osztalékot a 2025. évi tevékenysége után, a közel 5 milliárd forintos tavalyi adózott nyereséget a meglévő forrásaival együtt növekedési stratégiájának megvalósítására fordíthatja - tájékoztatott a társaság az éves rendes közgyűlés szerdai döntéséről a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2026. 04. 29. 20:30
Megosztás:

Csökkent a HELL Energy Magyarország Kft. és leányvállalatainak nyeresége 2025-ben

A Hell Energy Magyarország Kft. és annak leányvállalatai az előző évihez viszonyítva nagyobb bevétellel, de kisebb nyereséggel zártak 2025-ben - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán közzétett beszámolóban.
2026. 04. 29. 19:30
Megosztás:

Eladási hullámtól tart az Ethereum-piac: a Fenbushi Capital 3063 ETH-t küldött a Binance-re

Komoly figyelmet váltott ki a kriptoközösségben a Fenbushi Capital legutóbbi Ethereum-mozgása. A blokklánc-fókuszú kockázati tőkebefektető 3063 ETH-t, vagyis mintegy 7,13 millió dollár értékű eszközt helyezett át a Binance-re, miután előzőleg kivonta azt az Aave decentralizált hitelezési protokollból. A tőzsdére történő nagy összegű beutalás azonnal eladási félelmeket keltett, mivel a piaci szereplők gyakran az ilyen tranzakciókat a profitrealizálás vagy portfólió-átrendezés előjelének tekintik.
2026. 04. 29. 19:00
Megosztás:

Beruházni kell: az agrárium mozgástere ma a finanszírozáson múlik

A bizonytalan piaci környezet ellenére - vagy éppen amiatt - az agráriumban a beruházások szerepe felértékelődik, miközben a Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv (KAP ST) keretében elérhető források történelmi léptékű fejlesztési lehetőséget kínálnak a szektor szereplőinek - hangzott el az OTP Bank Agrárgazdasági Értékesítési Igazgatóságának sajtótájékoztatóján.
2026. 04. 29. 18:30
Megosztás:

Stratégiai együttműködés a 4iG Csoport és a Grid Telecom között a közép-balkáni régió digitális hálózatfejlesztésére

A 4iG Group International Digital Infrastructure Zrt. (4iG IDI) és a Grid Telecom stratégiai szándéknyilatkozatot írtak alá a nagykereskedelmi távközlés és a határokon átívelő digitális infrastruktúra-fejlesztések összehangolására.
2026. 04. 29. 18:00
Megosztás:

Hogyan találjunk értékálló ingatlant a magyar ingatlanpiacon?

Az ingatlanbefektetés az egyik legbiztonságosabb és legnépszerűbb módja a hosszú távú vagyongyarapításnak. A lakó- és üzleti ingatlanok stabilitása, értéknövekedési potenciálja és kiadási lehetőségei miatt sokan választják ezt a befektetési formát. A jelenlegi gazdasági környezetben azonban különösen fontos, hogy olyan értékálló ingatlant vásároljunk, amely hosszú távon is megtartja vagy növeli az értékét.
2026. 04. 29. 17:30
Megosztás: