A Photon Energy rekorderedményekről számol be 2019-es éves jelentésében

A Photon Energy N.V. (röviden: PEN, a „Vállalat” vagy a „Csoport”) a mai napon közzétette 2019-es éves jelentését, rekordmértékű könyvvizsgált pénzügyi eredményekkel: a vállalat konszolidált árbevétele 48.9%-kal nőtt, elérve a 30,15 millió eurót, teljes átfogó jövedelme (TCI) pedig 8,06 millió euróra nőtt, ami az előző évhez képest 218,6%-os növekedést jelent, és konszolidált saját tőkéje elérte a 37,84 millió eurót, ami új rekord a vállalat történetében.

„2019 ismét nagyon dinamikus év volt a Photon Energy életében, az összes üzletágban és a fotovoltaikus erőművek teljes életciklusában is. 2019-ben tovább bővítettük legfőbb piacainkat Ausztráliában és Magyarországon, valamint megtettük az első lépéseket a dinamikus lengyel piac felé is.

Alig várjuk, hogy 2020-ban és az azt követő években itt is bevethessük már sokat bizonyított üzleti modellünket” – mondta Georg Hotar, a Photon Energy ügyvezető igazgatója.

„Ami a COVID-19 járványt illeti, a Photon Energy diverzifikált bevételi forrásai csökkentik a járvány üzletünkre gyakorolt potenciális negatív hatását. Minden a következő 6 hónap során megvalósítandó projektünkhöz rendelkezésre állnak a komponensek, a szolár modulokat is beleértve” – tette hozzá Hotar. 2019 során a Photon Energy összesen 20,1 MWp teljesítményű fotovoltaikus erőművet helyezett üzembe 6 magyarországi helyszínen. 2020 márciusában újabb 5,4 MWp teljesítményű erőművet kötöttek be a hálózatba, így már összesen 46 fotovoltaikus erőművük van, amivel a Csoport teljes magyarországi portfóliója 31,5 MWp-re bővült, globális portfóliójának teljes kapacitása pedig 51,7 MWp. A Vállalat fenti projektjeinek hosszútávú finanszírozását a K&H Bank biztosítja, 15 éves futamidőre. A Vállalat 2019 végére 21,2%-kal (48,1 MWp) 275 MWp-ra növelte üzemeltetési és karbantartási szolgáltatási portfólióját. 2020 első negyedévében további 33 MWp teljesítménynek megfelelő fotovoltaikus kapacitással bővítettek, így a teljes kapacitás 308 MWp-ra emelkedett.

Mennyibe kerül 1 kwh villamos energia 2020-ban? ITT kiszámolhatod!

Ausztráliában a Vállalat sikeresen befejezte az ausztrál ALDI üzletlánc projektjét, melynek során összesen 4,6 MWp-nyi kapacitású tetőre szerelt napelemet telepített 31 üzlet tetejére, továbbá egy Új-Dél-Walest és Queenslandet kiszolgáló elosztó központot is létrehozott. A Photon Energy pályázatot nyert egy integrált naperőmű (1,2 MWp) és (több, mint 3,2 MWh-nyi kapacitású) akkumulátoros tároló rendszer megtervezésére és építésére az UNESCO világörökség részét képező Lord Howe-szigeten. Emellett a Vállalat az öt, a Canadian Solarral közösen fejlesztett közműszintű projektből már kettőt sikeresen befejezett, 4,32 millió eurós tőkenyereséget elkönyvelve. A Photon Energy továbbra is részt vesz négy nagy kapacitású ausztrál fotovoltaikus projektben, melyek tervezett összkapacitása 738 MWp. A Vállalat egy 3,4 millió lengyel zloty (0,75 millió euró) értékű EPC szerződést írt alá egy vízközmű céggel, egy helyi lengyel partnerrel együttműködve, egy 950 kWp kapacitású fotovoltaikus erőmű megépítésére a jamnói szennyvíztisztító üzem területén. Ez a Vállalat első jelentős lépése a növekvő lengyel fotovoltaikus piacon. Az EBITDA 2019-ben kissé csökkent: a 2018-as 8,18 millió euróról 7,94 millió euróra, összesen 2,5 százalékkal. A csökkenés közvetlen oka, hogy a Vállalat több pénzt fektetett be növekvő csapatába és új projektjeibe, közép- és hosszútávon bevételt generáló eszközeit növelve és előrelendítve a Vállalat villamosenergia-termelésből származó árbevételét, tőkenyereségét és egyéb átfogó jövedelmét (OCI). 


2019-ben villamosenergia termelésünk elérte a 43,78 GWh-t, ami az előző évhez képest 54,4%-os növekedést jelent. A Vállalat növekvő portfóliójának köszönhetően ez a növekedés 2020 első negyedévében is folytatódott: a Vállalat által megtermelt villamosenergia 11,74 GWh-ra nőtt, ami 70,9%-os növekedés az előző évhez képest. 2020 második negyedévében öt további 3,5 MWp-nyi teljesítményű erőmű üzembe helyezését tervezzük, melyek építése jelenleg is zajlik. 2020 végéig 10, összesen 14,2 MWp telepített kapacitással bíró erőmű kezdi majd meg működését.


2020. április elején a Photon Energy a melbourne-i RayGen Resources technológiai cég stratégiai partnerévé vált, hogy olyan globális megújulóenergia-projekteket indítsanak el együtt, amelyekben széles körben alkalmazzák majd a RayGen egyedülálló napenergia- és villamosenergia-tároló technológiáját. A projektekben a Photon Energy a projekt kivitelezője, EPC vállalkozója és – ahol lehetséges – tőkebefektető is egyben. A partneri kapcsolat részeként a Photon Energy a RayGen Resources kisebbségi részvényesévé is vált.


A Photon Energy emelett pályázatot nyert egy 3 MWp kapacitású naperőmű tervezésére és megépítésére az ausztráliai Victoriában fekvő Wodonga városában is. A nem hálózati fotovoltaikus erőmű a helyi vízmű, a North East Water által üzemeltetett szennyvíztisztítót fogja kiszolgálni. A nem hálózati napenergia-rendszerek piacán megvalósuló 4,1 millió eurós EPC-projekt új mérföldkövet jelent a Photon Energy életében.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Világörökségi hatástanulmány készül a Gellért-hegyi siklóhoz

Az UNESCO előírásainak megfelelő, komplex világörökségi hatásvizsgálat készül a Gellért-hegyi sikló tervezéséhez kapcsolódóan. A vizsgálat célja a megvalósuló beruházásnak a világörökségi helyszín kiemelkedő egyetemes értékeire gyakorolt hatásainak felmérése és további örökségvédelmi javaslatok megfogalmazása. A felméréshez kapcsolódóan olyan látványképek is készülnek, amelyek bemutatják, hogy a legfontosabb fővárosi turisztikai látványpontokból hogyan fog látszódni a felvonó. A Gellért-hegyi sikló új, kiemelkedő turisztikai célpontként segíti Budapest idegenforgalmának újjáélesztését, emellett teljesen kiváltja majd a Gellért-hegy közútjait megterhelő turistabusz-forgalmat. Ezáltal hozzájárul a levegőminőség javulásához és a városrész élhetőbbé válásához.
2021. 08. 26. 13:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás:

Jelentősen nőtt a Rába nyeresége

elentősen, 239,5 százalékkal 1,5 milliárd forintra nőtt a Rába Járműipari Holding Nyrt. adózás utáni nyeresége a második negyedévben az előző év azonos időszakához képest - közölte a győri székhelyű járműgyártó vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerda este.
2021. 08. 26. 06:30
Megosztás:

Távközlési szuperholdingot hoz létre a magyar állam és a 4iG

Együttműködési megállapodást kötött Mager Andrea, az Antenna Hungária Zrt. (AH Zrt.) tulajdonosi jogait gyakorló nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter és a 4iG Nyrt. (4iG) - tájékoztatta az informatikai cég szerdán az MTI-t.
2021. 08. 26. 06:00
Megosztás:

Tovább terjeszkedik az AutoWallis

Újbudán, a Kopaszi-gát közelében vásárolt 18 ezer négyzetméteres ingatlant az AutoWallis, amelyen több márkának is helyet adó multimárkás gépjármű kereskedő- és szolgáltató központ fejlesztését tervezi a társaság.
2021. 08. 24. 11:00
Megosztás:

A Rába 20 százaléka a Széchenyi István Egyetemért Alapítványhoz kerül

A Rába Járműipari Holding Nyrt. részvényeinek 20 százaléka a Széchenyi István Egyetemért Alapítványhoz kerül ingyenesen a Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Zrt.-től, az alapítvány közérdekű céljainak megvalósítása érdekében - közölte a járműgyártó vállalat hétfőn a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2021. 08. 24. 07:00
Megosztás:

Áttöri az álomhatárt a Magyar Termék, új hazai márkát vezet be a SPAR

2021 végére eléri a 200-at a Magyar Termék védjegyeket használó hazai gyártók száma – mondta Benedek Eszter, a védjegyrendszert működtető nonprofit cég vezetője az idén először meghirdetett Hazai Termékek Hónapja sajtótájékoztatóján. A kampányt támogató SPAR Magyarország augusztustól SPAR HAZAI. SZERETEM márkanéven hagyományos magyar ízvilágú élelmiszereket kínál boltjaiban, az Irinyi Terv Élelmiszeripari Beszállítófejlesztési Programjának keretében pedig már 30-nál több csatlakozó gyártócéggel működik együtt.
2021. 08. 24. 01:00
Megosztás:

A Continental egy zseniális ötlettel rukkolt elő

Continental akár jövőre megkezdheti a műanyag palackok újrahasznosítását a gumiabroncs-gyártás során, már rendelkezésére áll az ehhez szükséges technológia, amelyet az OTIZ Oriental Industries (Suzhou) Ltd.-vel közösen fejlesztett ki - ismertette a társaság közleményében.
2021. 08. 22. 10:00
Megosztás:

Hitelt vesz föl az Opus a Titász megvásárlásához

Az Opus Energy Kft. 50 milliárd forint hitelt vesz föl az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. (Titász) megvásárlásához - olvasható a tulajdonos Opus Global Nyrt. közleményében, amelyet szombaton tettek közzé a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2021. 08. 21. 19:00
Megosztás:

800 új légiutaskísérőt vesz fel még idén a Wizz Air

A Wizz Air korábban nem tapasztalt méretű nemzetközi toborzásba kezd, amelynek célja 800 új légiutaskísérő felvétele még ebben az évben - jelentette be közleményében a légitársaság, amelyet csütörtökön juttatott el az MTI-nek.
2021. 08. 20. 06:00
Megosztás:

Nőtt az ANY Biztonsági Nyomda árbevétele

Az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. 22,4 milliárd forint konszolidált nettó árbevételt ért el az első fél évben, csaknem 73 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában; nettó eredménye 2,19 milliárd forintot tett ki, 1,88 milliárd forinttal, 627,5 százalékkal nőtt a tavalyi első fél évhez képest - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2021. 08. 20. 05:00
Megosztás:

Az Északi Áramlat-2 már idén szállíthat gázt

A még épülő Északi Áramlat-2 gázvezeték a várakozások szerint már az idén 5,6 millió köbméter gázt szállíthat Németországba - közölte csütörtökön a Gazprom orosz gázipari vállalat.
2021. 08. 20. 01:00
Megosztás:

Rendkívüli közgyűlést tart a Delta Technologies

Rendkívüli közgyűlés összehívásáról határozott a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett Delta Technologies Nyrt. igazgatósága. A szeptember 20-án tartandó közgyűléssel a társaság célja a részvények mielőbbi tőzsdei bevezetéséhez szükséges lépések megvalósítása.
2021. 08. 19. 23:00
Megosztás:

A válság előtti szint felett a német villamosipari export

Az év első felében maga mögött hagyta a koronavírus-válságot a német villamosipari és elektrotechnikai ágazat, amelynek exportja elérte a válság előtti szintet.
2021. 08. 19. 12:00
Megosztás:

Új járműveket állított forgalomba a Volánbusz Somogyban

A Volánbusz Zrt. 24 új autóbuszt állított forgalomba Somogy megyében - tájékoztatta a társaság közleményben szerdán MTI-t.
2021. 08. 19. 09:00
Megosztás:

Több mint 1,1 milliárd forint értékű fejlesztést valósított meg igali üzemében a Pek-Snack

Két beruházásnak köszönhetően több mint 40 százalékkal növelte igali sütőipari üzemének kapacitását a Pek-Snack. Magyarország és a közép-európai régió meghatározó látványpékség-hálózata új, automatizált gyártósort és kelesztő-sokkoló egységet állított üzembe, a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásának is köszönhetően. A 350 embernek munkát adó cég versenyképesség-javító fejlesztéseinek köszönhetően új közép-európai piacokon is megjelenik, mégpedig Szlovákiában és Bosznia-Hercegovinában.
2021. 08. 19. 05:00
Megosztás: