A bizonytalanságok felforgathatják az egyetemvárosok ingatlanpiacát

A több mint 91 ezer idén felvételiző abban legalább biztos lehet, hogy július 23-án kihirdetik a ponthatárokat és kiderül, hogy bejutottak-e az általuk kiválasztott felsőoktatási intézménybe. Abban még nagy a bizonytalanság, hogy a járványügyi helyzet miként alakítja a tanévkezdést, az oktatás rendjét, mi lesz a kollégiumi férőhelyekkel. Az viszont biztos, hogy az egyetemistáknak lakniuk kell valahol szeptembertől. Az OTP Ingatlanpont szakértői Budapest mellett három vidéki egyetemváros, Pécs, Szeged és Debrecen albérletkínálatát és ingatlanpiacát térképezték fel az éppen egy hét múlva esedékes nagy napra készülve. Az első részben a fővárosi helyzetet mutatjuk be.

A bizonytalanságok felforgathatják az egyetemvárosok ingatlanpiacát

A nyár és különösen a július jellemzően a pangás, a kivárás időszaka az albérletpiacon, a nagy roham a felvételi ponthatárok meghirdetése után indul el. A koronavírus-járvány és a rövid távú, turisztikai célú lakáskiadás küszöbön álló (főleg a fővárost érintő) korlátozása idén azonban a szokásosnál feszültebbé tette a várakozást. A bizonytalanságok miatt Budapesten csökkentek az albérleti díjak, a lakáspiaci konszolidáció pedig véget vetett a lakóingatlanok meredek árnövekedéssel járó korszakának.

A főváros XI. kerületében nem ritka a 20 százalékos árzuhanás az albérletpiaco

A változásokat jól mutatja, hogy korábban – a rezsit nem számítva – havi 150-160 ezer forint lehetett kiadni egy jó állapotú, 50 négyzetméteres lakást a kerület belső, frekventáltabb részén, az Allee bevásárlóközpont környékén, most viszont ugyanezt az ingatlant már 120-130 ezerért is ki lehet bérelni.
 
„Az airbnb-zés lefagyott, a tulajdonosok elkezdtek átállni a hosszabb távú lakáskiadásra vagy piacra dobták ezeket az ingatlanokat. Ráadásul a járványhelyzet miatt az oktatási intézmények, így az egyetemek is bezártak. A megugró kínálat miatt most akár a kerület belső részeiben is lehet elég jó áron albérletet találni, ha valaki az ötven négyzetméteres kategóriát keresi” – mondja Heinrich Ádám, az OTP Ingatlanpont XI. kerületi irodájának vezető értékesítési tanácsadója.
 
A kerület albérletpiacának alakulása nagyban függ a járványhelyzettől. Ha az egyetemi kollégiumokban korlátozzák a férőhelyek számát, vagy esetleg zárva maradnak (van olyan egyetem, amely már bejelentette a több százas csökkentést), élénkülhet a kereslet, ami felnyomhatja az árakat a centrumban. A külső körzetekben azonban csökkenhetnek a magas, 160-180 ezer forint körüli bérleti díjak, annak köszönhetően, hogy ma már a 100-120 ezres sávban is jelentős a kínálat jó lakásokból. A keresleti oldalon az itt dolgozók mellett egy új réteg is megjelent, amelynek tagjai (a home office lehetőségét kihasználva) eladták a lakásukat, hogy áttelepüljenek vidékre vagy az agglomerációba, de amíg nem találnak megfelelő házat, albérletbe költöznek. Heinrich Ádám az ingatlanpiac alakulásáról azt mondta, jelenleg főképp a paneleknél esnek az árak. Az OTP Lakóingatlan Értéktérkép szerint a kerületben tavaly 712 ezer forint volt az átlagos négyzetméterár, ami 170 százalékkal haladja meg a 6 évvel korábbi szintet.

A belső kerületekben megbecsülték a járvány idején a jó bérlőket

 A koronavírus megjelenése, a turizmus leállása a belvárosban is lenyomta az árakat. Sok itteni lakás bérleti díja becsúszott a 100 ezer forintos lélektani határ alá, ami korábban elképzelhetetlen volt. A járvány előtt még egy kevésbé előnyös adottságú szuterén garzont is ki lehetett adni 100 ezerért, most 80 ezerért kínálják a bútorozott, felújított, földszinti kis lakásokat. A nagyobb lakásoknál még nagyobb a visszaesés.

„Márciusban és áprilisban sok tulajdonos önként ajánlotta fel a megbízható bérlőknek, hogy enged a bérleti díjból, mert attól tartott, hogy elveszíti őket és nem talál helyettük újakat. Volt, ahol ez bejött, volt, ahol nem. A piacra ugyanis rázúdultak a turisták nélkül maradt airbnb-s lakások, amelyek lenyomták az árakat, és sok bérlő élt is a kínálkozó lehetőséggel, hogy olcsóbb, de jobban felszerelt albérletbe költözzön” – mondta el Laczi Csaba, az OTP Ingatlanpont budapesti régióvezetője. A forgalom ugyan élénk, de az egyetemisták érdeklődése a korábbi évekhez képest enyhébb. Laczi Csaba szerint ennek az az oka, hogy kivárnak. Egyrészt nem tudják, milyen módon indul újra az oktatás, másrészt arra számítanak, hogy az airbnb-zés tervezett korlátozása miatt újabb lakások kerülnek be a kínálatba, ami leszorítja a bérleti díjakat. A potenciális vevők pedig az ingatlanárak további esésére várnak. Ami az utóbbiakat illeti, az OTP Lakóingatlan Értéktérkép szerint tavaly a VII. kerületben 703 ezer, a VIII.-ban 597 ezer, a IX.-ben 662 ezer forint volt az átlagos négyzetméterár, ami 231(!), 158, illetve 166 százalékos növekedésnek felel meg a hat évvel korábbi szinthez képest.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Jó hír az ingatlan bérbeadóknak

A januári mélypont után jó hír a bérbeadóknak, hogy a lakóingatlan bérleti díjak országos szinten több hónapja stabilan növekednek. A nyár vége hagyományosan is a lakásbérleti piac főszezonja, így a júliusban regisztrált, a korábbi időszaknál meredekebb áremelkedés nem teljesen meglepő, azonban kérdéses, hogy meddig tarthat még a növekedés, visszatérhetnek-e a járvány előtti, kiugróan magas bérleti díjak vagy megtorpan a növekedés. Az OTP Ingatlanpont szakértője a bérleti díjak emelkedésének hátterét és a jövő kilátásait vizsgálta.
2021. 08. 27. 03:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: