A fiatalok munkához jutását segítené Magyarország

Európai uniós jogszabály-módosítást javasol Magyarország annak érdekében, hogy a tagállamokban kiemelt módon tudják segíteni a fiatal korosztályok munkához jutását.

Ezt Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár pénteken Brüsszelben jelentette be az EU-tagországok munkaügyi minisztereinek találkozóján. Az ülést követően az MTI-nek elmondta, azt kezdeményezte, hogy az úgynevezett általános csoportmentességi rendelet módosításával a fiatalokat mint hátrányos helyzetű önálló célcsoportot nevesítsék, és ezáltal kiemelten támogathatóvá váljanak.

 

Czomba Sándor az ülésen jelezte azt is, hogy a magyar kormány több eszközzel külön segíti a fiatalok munkába állását, köztük az uniós források felhasználásának gyorsításával és a fiatalok uniós programokba bevonásával is. Kidolgozás alatt áll a fiatalok vállalkozóvá válását elősegítő program, illetve terveznek egy gyakornoki foglalkoztatási támogatást nyújtó programot is. A magyar államtitkár felhívta a figyelmet a többi hátrányos helyzetű álláskereső problémáira is. Úgy vélekedett, hogy ezek megoldásának érdekében "be kell vetni minden aktív munkaerő-piaci politikai eszközt".

 

Bevált gyakorlatként említette a megváltozott munkaképességűek esetében bevezetett magyar rehabilitációs kártyát, illetve a Start Bónusz kártyát, amelyet a legalább három hónapja regisztrált álláskeresők tudnak igénybe venni. Czomba Sándor hangoztatta, hogy a fiatalok segítésre érdekében nemzeti és uniós szinten is megkülönböztetett erőfeszítésekre van szükség. Foglalkoztak a miniszterek a legkiszolgáltatottabb helyzetűek segítésével, valamint a foglalkoztatási és szociális védelem területén szükséges szerkezeti reformokkal is. Szintén szó esett a találkozón a román és bolgár munkavállalókra még vonatkozó uniós korlátozásokról.

 

Andor László, az Európai Bizottság munkaügyi és foglalkoztatási felelőse sajtótájékoztatóján bejelentette, kilenc régebbi tagállam (Belgium, Németország, Írország, Franciaország, Luxemburg, Málta, Hollandia, Ausztria és Nagy-Britannia) megerősítette, hogy 2013 végéig továbbra is élni kíván az EU-hoz 2007-ben csatlakozott államok esetében a korlátozások fenntartását engedő rendelkezésekkel. Üdvözölte ugyanakkor, hogy Csehország és Olaszország viszont ez év elejétől teljes hozzáférést biztosít a román és bolgár munkavállalóknak, és részleges hozzáférést Németország és Luxemburg is lehetővé tett. Mindez a magyar biztos szerint azt is bizonyítja, hogy a munkavállalók szabad mozgása a fogadó országok számára is előnyökkel jár.

 

Andor László a találkozón beszámolt arról is, hogy a most összegzett tapasztalatok szerint a 2004-ben csatlakozott közép- és kelet-európai országok munkavállalói esetében a tavalyi teljes piacnyitás nem okozott problémát, ellenkezőleg, segített a munkaerőhiány enyhítésében egyes ágazatokban. A találkozón több kelet-európai ország képviselői hangoztatták, hogy a korlátozások fenntartása nem jelent megoldást a nemzetközi gazdasági válság által súlyosbított nemzeti foglalkoztatási problémákra.

 

Szóba került az ülésen a holland szélsőjobboldali Szabadságpárt azon internetes honlapja is, amelyet a közép- és kelet-európai munkavállalókkal kapcsolatos panaszok fogadására hoztak létre, és amelynek létesítése éles nemzetközi tiltakozást váltott ki. Román és bolgár részről egyebek között azt erősítették meg, hogy Hollandiának nincs miért aggódnia, hiszen az eddigi külföldi munkavállalási adatok nem támasztják alá az aggodalmakat. Holland részről viszont az MTI értesülései szerint kormányzati szinten is elismerték, hogy az ország szabályozása "nehezen tudja kezelni" a szociális ellátórendszernek a kelet-európai munkavállalókkal összefüggő problémáit. (MTI)

Tovább bővül a Hungarian Startup University Program

Tovább bővül a Hungarian Startup University Program (HSUP), amelynek célja, hogy bevezesse az egyetemi hallgatókat az innovációs és vállalkozói gondolkodásba - mondta Bódis László innovációért felelős helyettes államtitkár az M1 aktuális csatornán csütörtökön.
2025. 12. 05. 01:00
Megosztás:

Átlag közeli hőmérsékletű és kissé csapadékos volt a november

Átlag közeli hőmérsékletű és kissé csapadékos volt a november - közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján csütörtökön.
2025. 12. 05. 00:05
Megosztás:

Megtorpant az XRP árfolyam, miközben a Ripple lezárta az 1 milliárd dolláros GTreasury felvásárlást

A Ripple legújabb, 1 milliárd dolláros akvizíciója új lendületet adhat a digitális pénzügyi infrastruktúra átalakulásának – még ha az XRP árfolyama közben épp technikai ellenállásba is ütközött. Az XRP árfolyamrali megtorpant, de a háttérben komoly stratégiai lépések történnek: a Ripple célja, hogy átfogó pénzügyi platformmá váljon. Vajon ez elég lesz az új árfolyamcsúcsokhoz?
2025. 12. 04. 23:30
Megosztás:

Elkerülhetetlen a 50 000 dolláros BTC árfolyamzuhanás? – 5 fontos tudnivaló a héten a Bitcoinról, és hogy miért a Digitap ($TAP) a #1 kriptós előértékesítés a portfóliód fedezésére

A Bitcoin volatilitással kezdte a decembert. Az árfolyam a hétvégén meredeken visszaesett, majd visszapattant, és ismét az 50 napos exponenciális mozgóátlag (50-EMA) fölé kapaszkodott. Ez az oda-vissza mozgás számos tőkeáttételes pozíciót likvidált, és gyakorlatilag újraindította a származtatott piacokat, így a kereskedők óvatosabbá váltak, különösen az új makrogazdasági adatok érkezése előtt.
2025. 12. 04. 23:00
Megosztás:

Az ABB és a Toyota együtt alakítják az e-mobilitás jövőjét

Az e-mobilitás Európa-szerte megváltoztatja az emberek közlekedési szokásait. Egyre több autós fontolgatja elektromos vagy plug-in hibrid jármű vásárlását, egyre több otthonban szerelnek fel töltőket, és egyre több vállalat gondolja át járműparkja üzemeltetését. Mivel a közlekedés a globális CO₂-kibocsátás közel egynegyedéért felelős, és ebből a személygépkocsik körülbelül 60 százalékot tesznek ki1, soha nem volt még ennyire nyilvánvaló a megbízható, biztonságos és mindennapi töltés iránti igény.
2025. 12. 04. 22:00
Megosztás:

Áttörés a Bitcoin sidechain infrastruktúrában: Partnerségre lépett a VerifiedX és a Blockdaemon

A Bitcoin ökoszisztéma újabb fontos mérföldkőhöz érkezett: a VerifiedX és a Blockdaemon stratégiai együttműködésre lépett, amely jelentős előrelépést hozhat a Bitcoin sidechain technológia fejlődésében. A cél egyértelmű: komplex blokklánc funkciókat egyszerűen és felhasználóbarát módon elérhetővé tenni a nagyközönség számára – olyan alkalmazásokon keresztül, mint a Switchblade Wallet és a Butterfly.
2025. 12. 04. 21:30
Megosztás:

A Cardano és a Solana veszélyzónába süllyed, miközben egy elemző 2000%-os kitörési ralira számít a Digitap kiemelkedő előértékesítési teljesítménye alapján

A piaci hangulat medvéssé vált, ahogy a főbb altcoinok meredek esésbe kezdtek. A Cardano árfolyama 0,40 dollár alá esett, míg a Solanáé 130 dollár alá csúszott.
2025. 12. 04. 21:00
Megosztás:

Magyarországon a cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket - közölte a Profession.hu csütörtökön az MTI-vel.
2025. 12. 04. 20:30
Megosztás:

A Mol megvásárolja az 5 naperőművel rendelkező Polsolar Kft.-t

A Mol csütörtökön szerződést kötött a Polsolar Kft. megvásárlására, amely 5 teljesen működőképes naperőművet birtokol Mezőcsát közelében, Kelet-Magyarországon; a naperőművek együttes kapacitása 304 megawatt peak (MWp), amellyel a társaság megnégyszerezi napenergia portfólióját - közölte a Mol Nyrt. csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2025. 12. 04. 20:00
Megosztás:

Energiahatékonyság, digitalizáció, moduláris fordulat: az építőipar 2026-ban

Az építőipar 2025-ben gyakorlatilag padlóra került Magyarországon: az ÉVOSZ konjunktúrafelmérése* szerint az építőipari cégek 60 százaléka árbevétel csökkenéssel számol, 90 százaléka kedvezőtlennek látja a piaci helyzetet. A megrendeléshiány, a bizonytalan gazdasági környezet és a késedelmes fizetések sok vállalkozást az összeomlás szélére sodort. A Mapei trendelemzése szerint a mélyponton a felújítási boom és a támogatott hitelek jelenthetnek fordulatot az ágazatnak.
2025. 12. 04. 19:30
Megosztás:

Új vezető felel a közép-európai régióért az AstraZenecánál

Decembertől Julio Ordaz tölti be az AstraZenecánál a csehországi, szlovákiai és magyarországi működésért felelős regionális igazgatói pozíciót.
2025. 12. 04. 19:00
Megosztás:

A Polymarket visszatér Amerikába: a való világ eseményei mostantól kereskedhető valószínűségekké válnak

A Polymarket nagy visszatérése új korszakot nyit a kriptoalapú jóslópiacok számára: a platform friss amerikai alkalmazása már valós pénzzel zajló sportesemény-piacokat kínál, immár hivatalos szabályozói jóváhagyással. A kriptoszféra egyik legizgalmasabb területe most lép be a mainstream pénzügyi térbe – szigorúbb felügyelettel, mégis a blokklánc rugalmasságával.
2025. 12. 04. 18:30
Megosztás:

GLS csomagszállítási határidők és utolsó szállítási napok az ünnepek idején

A GLS Hungary idén is átfogó tervezéssel, optimalizált működéssel és kibővített szolgáltatásokkal támogatja az év végi megnövekedett csomagforgalom kezelését. A házhoz szállítás mellett a több mint 2600 GLS Automata és 1000 GLS CsomagPont kínálta rugalmas átvételi lehetőségek, valamint a megerősített ügyfélszolgálati kapacitás mind azt szolgálják, hogy a küldemények az ünnepi hajrában is minél gördülékenyebben jussanak el a címzettekhez. Az idén bevezetett GLS Automata Expressz pedig akár a másnap reggeli átvételt is lehetővé teszi a több mint 500 expressz jelölésű automatában.
2025. 12. 04. 18:00
Megosztás:

Az OECD Versenybizottságának egyik alelnöke lett a GVH elnöke

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (Organisation for Economic Co-operation and Development, OECD) Versenybizottságának 17 tagú Tanácsába választották a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnökét - közölte a GVH csütörtökön az MTI-vel.
2025. 12. 04. 17:30
Megosztás:

8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése adótartozás miatt

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld - hívta fel a figyelmet az adóhatáság csütörtökön az MTI-nek küldött közleményében.
2025. 12. 04. 17:00
Megosztás:

A Bitfinex szerint közel a Bitcoin fellélegzése: elindulhat a várva várt „relief rally”?

A Bitfinex friss elemzése szerint a Bitcoin elérhette a piaci mélypontot: az eladók kifáradása, az extrém tőkeáttétel leépülése és az on-chain jelek mind arra utalnak, hogy közeleghet a megkönnyebbülés-rali. A kriptopiacon egyre erősebb a remény a stabilizációra, miközben a BTC egy nap alatt 8%-ot pattant vissza.
2025. 12. 04. 16:30
Megosztás:

Elérte a tízmilliomodik rendelést a Kifli.hu

December első hetében elérte története tízmilliomodik rendelését a Kifli.hu. A közel hat évvel ezelőtt indult online üzletben ma már havonta több mint 300 ezer virtuális kosarat töltenek meg a vásárlók. A mintegy 732 ezer regisztrált vásárlóval rendelkező Kifli.hu szolgáltatása Budapesten és a fővárosi agglomeráción kívül Pest megye nagy részében, valamint jelentős vidéki városokban is elérhető, több, mint 700 futárjával elérve a hazai lakosság közel egyharmadát.
2025. 12. 04. 16:00
Megosztás:

Stabil tartományban maradt a K&H innovációs index

A hazai vállalkozások innovációs aktivitása továbbra is stabil szinten maradt: a K&H innovációs index 2025 második félévében 27 pontot ért el, ami lényegében megfelel az elmúlt három év eredményeinek. A főindex ezzel továbbra is a több éve megszokott, szűk tartományban mozog, miközben több területen is kedvező elmozdulások láthatók.
2025. 12. 04. 15:30
Megosztás:

Világszenzáció Várpalotáról: magyar kutatók mesterséges anyatej szerkezetet hoztak létre

Magyar kutatók várpalotai laborja forradalmi áttörést ért el: mesterséges anyatej-szerkezetet alkottak, amely a természetes anyatej különleges micelláit és liposzómáit utánozza, és előzetes vizsgálatok alapján a hatóanyagok felszívódását rendkívül hatékony módon képes támogatni. Az új technológia a jövőben nemcsak a táplálkozástudományban, hanem akár a gyógyszerhatóanyag-hordozás kutatásában is ígéretes lehetőségeket nyithat meg, akár a rákgyógyszerek jelenlegi formáját, sőt akár az öregedés lassítását is forradalmasíthatja. A jelenleg még szabadalmazás alatt álló eljárás világszenzációként hívja fel a figyelmet Magyarország fiatal kutatóinak innovációjára, amely a tudományos világ előtt új lehetőségeket nyit.
2025. 12. 04. 15:00
Megosztás:

Chainlink áttörés előtt? Kritikus támasz felett stabilizálódik, miközben rekordot dönt a Grayscale új LINK ETF-je

A Chainlink árfolyama továbbra is masszívan tartja magát a kulcsfontosságú 13 dolláros támasz felett, miközben a Grayscale újonnan indított LINK ETF-je már indulása óta több tízmillió dollárnyi befektetést vonzott. A technikai és fundamentális jelek együtt egyre erősebb hosszú távú növekedési potenciált rajzolnak a decentralizált oracle-hálózat köré.
2025. 12. 04. 14:30
Megosztás: