A fogyasztók fele még mindig nem érzi magát védettnek és tájékozottnak az EU-ban
Az éves uniós fogyasztóvédelmi konferencia alkalmából kiadott közvélemény-kutatás szerint csaknem minden ötödik fogyasztó (17 százalék) szembesült már panaszra okot adó problémával az elmúlt egy évben. Becslések szerint a fogyasztókat érő károk az EU bruttó össztermékének (GDP) 0,4 százalékát teszik ki. A felmérés megállapította, hogy sok fogyasztónak gondot okoznak a hétköznapi számítások, és nehezen szűrik ki a fontos információkat. Nem ismerik fel, ha illegális értékesítési módszerekkel találkoznak, és jogaikkal sincsenek tisztában.
A megkérdezettek többsége nem tudott arról a jogáról, hogy visszaadhat, megjavíttathat vagy kicseréltethet egy meghibásodott terméket - áll a bizottság közleményében. John Dalli, az Európai Bizottság egészségügyi és fogyasztóvédelmi felelőse nyilatkozatában úgy fogalmazott: "az aggasztó eredmények azt jelzik, hogy kifejezetten magas azoknak a fogyasztóknak a száma, akik ki vannak téve a csalás, a megtévesztés és az erőszakos eladási módszerek veszélyének, és nincsenek tudatában annak, hogy döntéseiket mérlegelhetik, és elkerülhetik a nemkívánatos vásárlást". (MTI)