A lettek már 2014. január 1-jén bevezetnék az eurót

A lett kormány 2014. január 1-ét jelöli meg az euróbevezetés stratégiai céldátumaként: a legújabb gazdasági előrejelzések szerint addig teljesíthetők a maastrichti kritériumok.

Lettországnak - sok más országhoz hasonlóan - elsősorban az államháztartási hiány GDP-hez viszonyított 3 százalékos küszöbértékével kapcsolatban mutatkoznak nehézségei.

 

A deficit jelenleg 8 százalék, a céldátumig szigorú takarékossági politikával akarják 3 százalék alá szorítani. A szomszédos Észtország már jövőre csatlakozni akar az euróövezethez, az észt törekvéssel kapcsolatos európai bizottsági állásfoglalás a következő hetekben várható. Litvánia - nem hivatalosan - ugyancsak 2014-re teszi az euró bevezetését.

 

Lettország bruttó hazai terméke (GDP) 18 százalékkal csökkent 2009-ben az egy évvel korábbihoz képest, így a 2,2 millió lakosú ország szenvedte meg leginkább a válságot tavaly az egész Európai Unióban.

 

Lettország 2008 decemberben 7,5 milliárd eurós készenléti hitelkeretet kapott az IMF szervezésében az IMF-től (1,7 milliárd euró), az EU-tól (3,1 milliárd euró), a skandináv országoktól (1,8 milliárd euró), a Világbanktól (400 millió euró), Csehországtól (200 millió euró), Lengyelországtól(100 millió euró), Észtországtól (100 millió euró) és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banktól (EBRD, 100 millió euró), 2011 eleji lejáratra.

Szijjártó Péter: újabb földgázvásárlási szerződést írunk alá

Ma egy újabb hosszú távú földgázgázvásárlási szerződést írunk alá. Ez lesz a leghosszabb távú nyugati irányú földgázbeszerzési szerződésünk - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedd reggel a Facebookon.
2025. 09. 09. 10:00
Megosztás:

Folytatódott a hozamesés a fejlett kötvénypiacokon

Folytatódott a hozamesés a fejlett gazdaságok kötvénypiacain: a tízéves amerikai, francia és olasz hozam 4, a német 2 bázisponttal került lejjebb, amivel az amerikai tovább közeledett az öthavi mélypontot jelentő 4%-os szint felé.
2025. 09. 09. 09:30
Megosztás:

Emelkedtek a vezető tengerentúli indexek

Emelkedtek a vezető tengerentúli indexek, a kedvező hangulatot az erősödő kamatcsökkentési várakozások és a vállalati hírek fűtötték, a NASDAQ új történelmi csúcson zárt.
2025. 09. 09. 09:00
Megosztás:

A francia miniszterelnök tegnap elvesztette a bizalmi szavazást; emelkedtek a vezető európai indexek

François Bayrou, francia miniszterelnök tegnap elvesztette a bizalmi szavazást a parlamentben, miután egy 43,8 milliárd eurós megszorítócsomaggal próbálta leszorítani a költségvetési hiányt. 364 képviselő szavazott ellene, míg 194 támogatta, így a kormány megbukott.
2025. 09. 09. 08:30
Megosztás:

Külföldre menekült a volt ukrán külügyminiszter

Dmitro Kuleba volt ukrán külügyminiszter megerősítette, hogy Volodimir Zelenszkij rendelete miatt külföldre menekült. A politikus szerint azért vették célba, mert nyíltan bírálta az elnök hatalomkoncentrációját és a korrupcióellenes szervek elhallgattatását - írta az origo.hu hétfőn.
2025. 09. 09. 08:00
Megosztás:

Több mint egymilliárd forintos útfelújítás zajlik Dél-Békésben

Három utat fejlesztenek egyszerre Dél-Békésben, több mint 1,3 milliárd forintból - közölte a térség fideszes országgyűlési képviselője az MTI-vel.
2025. 09. 09. 07:30
Megosztás:

Dupla dinamit a magyar újlakáspiacon

A múlt év végi és ez év eleji látványos felfutást követően egy időre visszatért a normális kerékvágásba az újlakáspiaci kereslet, de augusztustól ismét egy őszi lakossági állampapír-lejárat, valamint az Otthon Start hitelprogram pörgetheti fel a vásárlásokat. A Cordia az év elején bejelentett 1000 lakással szemben összesen közel 1500 otthon értékesítését kezdi meg az idén, rekorderős vásárlói érdeklődés mellett.
2025. 09. 09. 06:30
Megosztás:

Minden tizedik nagyvállalati cégvezető romlást vár a kintlévőségek minőségében

Jelentős változásokat mért a cégvezetők gondolkodásában a K&H nagyvállalati növekedési index a kintlévőségek minőségét illetően. A kérdés vonatkozásában a mutatók nagyságrendileg nézve visszatértek a fél évvel ezelőtti állapothoz. Minden tizedik megkérdezett cégvezető úgy gondolja, hogy a következő 12 hónapban csökkenni fog a minőség, ami pontosan duplája a három hónappal ezelőtt mért adatoknak. A válaszadók kicsit több mint négyötöde nem számol érdemi változással és mintegy 7 százalékuk vár javulást a minőséget tekintve, ami 5 százalékpontos emelkedés az előző negyedévhez képest.
2025. 09. 09. 06:00
Megosztás:

Zsolnay, Gorka és egy elfeledett festőnő ritkaságai az aukción

Ikonikus kerámiák és egy elfeledett festőnő ritkaságai kerülnek kalapács alá a BÁV ART új kamaraaukcióján. A műtárgyak a galériában lesznek láthatók, licitálni azonban kizárólag online lehet.
2025. 09. 09. 05:30
Megosztás:

100 millió forintos OUVC-befektetéssel gyorsítja növekedését az Orderly

Az Obuda Uni Venture Capital (OUVC) legújabb befektetése az Orderly, egy innovatív étteremirányítási szoftver, amely teljeskörű megoldást kínál a vendéglátóhelyek működésének optimalizálására. A 100 millió forintos tőkebevonás, amelyet az OUVC két részletben biztosít, lehetővé teszi, hogy a startup továbbfejlessze termékét, megerősítse értékesítési csapatát és elindítsa nemzetközi terjeszkedését.
2025. 09. 09. 05:00
Megosztás:

A Magyar Kormány a Rába Nyrt-ben meglévő többségi tulajdonrészének értékesítéséről döntött

Az N7 Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Holding Zrt. tőzsdén kívüli ügylet keretében részvényadásvételi-szerződéseket kötött a 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt. projektvállalatával (4iG SDT EGY Zrt.) a Rába Járműipari Holding Nyrt. 54,34 százalékos többségi tulajdonrészének eladására.
2025. 09. 09. 04:00
Megosztás:

Vezetőváltás a MET Csoport élén: Huibert Vigeveno lesz a vállalat új csoportszintű vezérigazgatója, Lakatos Benjamin az Igazgatóság elnökeként folytatja

A svájci központú MET Csoport, az európai energiaipar meghatározó szereplője bejelenti, hogy 2026. január 1-jétől Huibert Vigeveno tölti be a vállalat csoportszintű vezérigazgatói (GCEO) pozícióját. Lakatos Benjamin, a MET Csoport irányító tulajdonosa és jelenlegi vezérigazgatója az Igazgatóság elnökeként folytatja munkáját, és továbbra is aktív szerepet vállal a cégcsoport víziójának és növekedésének alakításában.
2025. 09. 09. 03:30
Megosztás:

Erősödött a befektetők borúlátása az euróövezetben

Az elemzők által vártnál erőteljesebben romlott a befektetők borúlátátása az euróövezetben szeptemberre a Sentix GmbH gazdaságkutató intézet hangulatindexe szerint.
2025. 09. 09. 03:00
Megosztás:

Lehet még olcsóbb a Fix 3%-os lakáshitel? Ezekkel a trükkökkel igen!

Akár több millió forintot is spórolhatnak a Fix 3%-os lakáshitelt igénylők, ha a hitel alacsony kamata miatt megtakarított pénzüket ügyesen használják. A money.hu szakértői megvizsgálták, hogyan csökkenthető tovább a teljes visszafizetendő összeg, és milyen megtakarítási stratégiákkal maximalizálható a kamattámogatás nyújtotta pénzügyi előny.
2025. 09. 09. 02:00
Megosztás:

Így győzd meg a szoftvert és a szakembert is az önéletrajzoddal

A digitalizáció és a rugalmas munkavégzés korában az álláskeresés szabályai alapjaiban íródtak át. Sokan azonban nincsenek tisztában azzal, hogy egy HR-es mit és hogyan keres egy önéletrajzban, és miben tér el egy fizikai és egy szellemi pozícióra való jelentkezés. A WHC Csoport szakértői szerint a siker kulcsa a tudatosság: egy jól felépített önéletrajz ma már nemcsak a tapasztalatok listája, hanem egy stratégiai dokumentum, amely mindkét területen jelentősen növeli a jelölt esélyeit.
2025. 09. 09. 01:00
Megosztás:

Elemzők szerint a Maxi Doge lehet a következő Dogecoin

A Dogecoin már nem ajándékoz meg bennünket kiugró nyereségekkel, ezért sokan megkérdőjelezik azt, hogy még mindig ez volna a legjobb mémérme.
2025. 09. 09. 00:01
Megosztás:

XRP árfolyam: Akkor és most – Miért érződik a Layer Brett vásárlása úgy, mintha az XRP-t 0,02 dolláron vennéd meg

Az XRP árfolyamának története mindig is az átalakulásról szólt. Valaha csak néhány centen kereskedték, majd a világ egyik vezető kriptovalutájává vált.
2025. 09. 08. 23:30
Megosztás:

Csúcson a spanyolországi fogyasztói bizalom

Hathavi csúcsra emelkedett a spanyolországi fogyasztói bizalmi mutató júliusban a spanyol Szociológiai Kutatóközpont (Centro de Investigaciones Sociológicas) hétfőn közzétett adatai szerint.
2025. 09. 08. 22:30
Megosztás:

Dogecoin árfolyam előrejelzés 2025–2030: A DOGE elérheti az 1 dollárt, de ez a mémcoin, amely jelenleg 0,0055 dollárba kerül, akár az 1,50 dollárt is áttörheti

Az év kezdete óta a Dogecoin pályája mintha lassított felvételen mozogna. A mémcoin és annak kultikus hírneve fokozatosan halványul. Az elemzők grafikonmintákra és ETF-pletykákra mutatnak rá, mint az 1 dolláros álom határát megközelítő lehetséges fordulópontokra, de könnyen lehet, hogy a „mémkirály” sosem tudja igazán áttörni ezt a plafont.
2025. 09. 08. 22:00
Megosztás:

A kormány 300 milliárd forintos fejlesztési programmal segíti a magyar élelmiszergyártókat

A Coop cégfilozófiájában az élelmiszerek magas minősége mellett mindig kiemelt helyet kap a társadalmi felelősségvállalás és a közösség iránti elkötelezettség. Ennek szellemében immár 19. alkalommal rendezik meg a magyar termékeket népszerűsítő Coop Rallyt, amelyhez idén 71 vállalkozás csatlakozott. "A program nemcsak a hazai termékek népszerűsítését szolgálja, hanem a magyar gazdák és családok megélhetéséhez is hozzájárul" - jelentette ki Tállai András, az Agrárminisztérium (AM) államtitkára a Coop Rally idei beharangozó sajtótájékoztatóján a tárca közleménye szerint.
2025. 09. 08. 21:30
Megosztás: