A magyar légikikötőben az Airport Service Budapest Zrt. megkezdi a teljeskörű földi kiszolgálást

A hazai tulajdonú társaság október 1-től nyújt földi kiszolgálási szolgáltatásokat légitársaságok részére a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

A magyar légikikötőben az Airport Service Budapest Zrt. megkezdi a teljeskörű földi kiszolgálást

A 100%-ban magyar tulajdonosi háttérrel rendelkező Airport Service Budapest Zrt. (továbbiakban AS) jogelődjét 1997-ben alapították és az elmúlt több, mint 2 évtizedben folyamatosan bővítette portfólióját légiközlekedés-védelmi, földi kiszolgálási, létesítmény-üzemeltetési, valamint személy-, és vagyonvédelmi területen.

Az AS Zrt. a kiterjesztett földi kiszolgálási engedélyét 2020. június 24-én kapta kézhez, amely feljogosítja, hogy teljeskörű földi kiszolgálási tevékenységet folytasson a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

Az AS első és kiemelt légitársasági partnere az Air France-KLM csoport, így 2020 október elsejével az Air France, Air France HOP!, KLM és KLM Cityhopper légitársaságok hivatalos földi kiszolgálójaként kezdi meg működését a budapesti repülőtéren.

A légitársasági csoport által kiírt pályázaton elnyert szerződés utas- és poggyászkezelés (utasfelvétel, utasok ki- és beszállítása, poggyászregisztráció, poggyászok ki-és berakodása), repülőgép kiszolgálás (repülőgép takarítás, rámpa szolgáltatások, dokumentáció, repülőgép hűtése/fűtése, jégtelenítése stb.) szolgáltatásokra szól. A nyári menetrendben ez napi 4-4 induló járatot, míg télen 3-3 járatot jelent majd várhatóan üzemeltetés szempontjából.

Az Airport Service Budapest Zrt. létszáma folyamatosan növekszik, a tervezett 238 fős földi kiszolgálási feladatokra specializálódott állományból már 140 főt felvettek, illetve átvettek a felszámolás alatt lévő Malév GH Zrt. „f.a” munkavállalói közül. Az AS így látja biztosítottnak, hogy a megfelelő szakértelemmel és tapasztalattal rendelkező személyzet garantálja a légitársaságok pozitív megítélését, hiszen az utas által a repülőtéren szerzett tapasztalatok alapvetően meghatározzák a légitársasággal kapcsolatos benyomásait. Az AS célja, hogy a földi kiszolgálás hazai szakértőjeként Magyarország repülőterein nemzetközi színvonalú, pontos, megbízható földi kiszolgálási szolgáltatásokat nyújtson üzleti partnereinek és az általa kiszolgált utazóközönségnek.

Alapvető szemléletük, hogy magukénak érzik a légitársaságok problémáit, érzékeny pontjait, és proaktív módon járnak el a kiszolgálás és főleg a rendellenességek kezelése során, amely nagyon fontos szempont a légitársaságok utasok általi megítélésében.

„A munkatársak számára kiszámítható és magasszínvonalú munkahelyet és támogató hátteret szeretnénk biztosítani, amelyben jól érzik magukat, és melynek köszönhetően az AS rövid időn belül a budapesti repülőtér üde színfoltja lehet. A jelenlegi alacsony forgalom lehetővé teszi azt, ami a légiközlekedésben az elmúlt 10 év során az elképesztő mértékű forgalomnövekedés miatt nagyon nehezen volt megvalósítható, hogy megfontoltan, lépésről lépésre, átgondoltan építsük fel a hosszútávú működésünket a partnereink visszajelzései alapján, és ne csak a pillanatnyi igények kielégítésére összpontosítsunk.

Egy minden tekintetben jól működő, nyitott, erős és megbízható vállalatot szeretnénk építeni, amely minden partnerünk számára biztosítja az állandó, magas színvonalú kiszolgálást. Az AS Zrt-ről elmondható, hogy egy stabil piaci szereplő. A földi kiszolgáló cégek jellemzően csak ezen a területen tevékenykednek, míg mi a több lábon állásban hiszünk, így az olyan helyzetek (mint a jelenlegi pandémia) amelyek a légiközlekedésben visszaesést okoznak, nem veszélyeztetik a Társaság fennmaradását.” - mondta el Móró Lajos, az Airport Service Budapest Zrt. vezérigazgatója.

Hozzászólások

Újraindítás helyett újragondolás: az okos vállalatoké a jövő a pandémia után

A koronavírus újraírta a játékszabályokat az üzleti életben is: megváltoztak a működési körülmények, kiélezettebb lett az ügyfelekért folytatott versengés, miközben sok területen a hirtelen gazdasági visszaesés miatt szűkülnek a források. A pandémia megmutatta, hogy ebben az új helyzetben a digitalizáció már nem cél, hanem sokaknak az egyetlen eszköz lehet a túlélésre. Az IBM szerint a vállalatoknak nem újraindítani kell magukat, hanem újragondolni a működésüket. Ehhez ad támpontokat október 27-én az IBM a Think Digital Summitonline konferencia, amelyen ingyenesen lehet részt venni.
2020. 10. 21. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mégsem egészséges az „egészséges szolárium”, visszatérítés jár a fogyasztóknak

Megalapozatlanul állította szoláriumairól a Chocolate Brown hálózat, hogy azok egészségesek. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) egyebek mellett a fogyasztók kompenzációjára, valamint ismeretterjesztő kampányra kötelezte a franchise lánc üzemeltetőjét.
2020. 10. 21. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Home office: így legyen hatékonyabb az otthoni munka a szakértő szerint

A koronavírus-járvány második hullámában ismét egyre több helyen váltanak otthoni munkavégzésre. Korábban már kiderült, hogy ez nem mindenkinek megy könnyen: sokan panaszkodnak arra, hogy nem hatékonyak a távmunkában. Kérdés, hogy miként alkalmazkodjunk megfelelően a home office-hoz, esetleg megtörhetjük-e az egyhangúságát például az egyre népszerűbb hotel office műfajával, ami a távmunkához hasonlóan szintén lehet biztonságos? A kérdések megválaszolásában a hévízi NaturMed Hotel Carbona orvosszakértője segít.
2020. 10. 21. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb támogatás a magyar divat- és dizájnipari vállalkozásoknak

Tizenegy ígéretes divat- és dizájnipari projekt megvalósulásához biztosít üzleti képzést, szakmai mentorálást és befektetési lehetőséget egy új program. A szervezők célja, hogy az ágazat fellendítése érdekében hazánkban is létrehozzanak egy értékteremtő divat- és dizájnipari startup közösséget - hangzott el az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.
2020. 10. 21. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Budapest megpályázza a 2023-as Világ Könyvfővárosa címet

Megpályázza Budapest a 2023-as Világ Könyvfővárosa címet - közölte a Főpolgármesteri Hivatal az MTI-vel kedden.
2020. 10. 21. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A fogyasztók nagy része elutasítja kettős minőséget

A fogyasztók többsége elutasítja a kettős minőséget, vagyis azt, ha azonos márkanév alatt országonként eltérő minőségű élelmiszerek kerülnek forgalomba - derül ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) legutóbbi felmérésének kedden közölt adataiból.
2020. 10. 20. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az inflációra figyel a jegybank

A várakozásoknak megfelelően változatlanul tartotta a kamatszinteket a monetáris tanács keddi ülésén, a testület az inflációra figyel az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.
2020. 10. 20. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megkezdődött az Országgyűlésben a családi gazdaságokról szóló törvényjavaslat vitája

Megkezdődött az Országgyűlésben a családi gazdaságokról szóló törvényjavaslat vitája, Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára az új törvényi szabályozás legfőbb céljának nevezte, hogy az adminisztrációs terhek csökkentése mellett a 21. századi elvárásoknak megfelelő működési környezetet és kedvező adózási feltételeket biztosítson a magyar gazdálkodók számára - közölte az Agrárminisztérium kedden az MTI-hez eljuttatott közleményben.
2020. 10. 20. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedett a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 103,99 pontos, 0,31 százalékos emelkedéssel, 33 700,78 ponton zárt kedden.
2020. 10. 20. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Növekvő árbevétel, zéró hulladék: Megjelent a Borsodi Sörgyár fenntarthatósági jelentése

A Borsodi Sörgyár bemutatta második, 2019-es fenntarthatósági jelentését, amelyből többek között kiderül, hogy amellett, hogy a vállat nettó árbevétele közel 10 százalékkal emelkedett, csökkent a bőcsi üzem hőtermelése, és 2018 után 2019-ben is zéró tonna maradt a lerakott gyártási hulladék mennyisége.
2020. 10. 20. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyarok több mint fele az interneten keres szakembert

A magyarok több mint fele az interneten keres szakembert, szerelőt, akitől fokozottabb, elsősorban a megbízhatóságáról tanúskodó digitális jelenlétet vár el - derül ki az NRC Piackutató legújabb, a Telekom számára készített reprezentatív kutatásából, amelyet a keddi online sajtótájékoztatón ismertettek.
2020. 10. 20. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mennyire zöld a magyar?

Bár az elmúlt években Magyarországon nőtt a szelektíven gyűjtött hulladék aránya, az adatok szerint még mindig van hova fejlődnünk. Zöld gondolkodásúnak tartjuk magunkat, saját bevallásunk szerint szelektíven gyűjtjük a hulladékot, mégsem érjük el az uniós célszámokat. Mi húzódhat meg a háttérben, mit tehetünk ellene, egyáltalán meddig terjed a gyártói és meddig a fogyasztói felelősség? Ezekre a kérdésekre keresi a választ a Magyarvíz Kft. friss kutatása.
2020. 10. 20. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyes eredményeket publikált az IBM

Az előzetes eredményvárakozásainál enyhén jobb eredményt ért el az IBM a harmadik negyedévben.
2020. 10. 20. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A közellátás számára biztosítja influenzavakcináját a Sanofi

Megállapodás született arról, hogy Magyarország koronavírus elleni védekezését támogatva az idei influenzajárványra allokált teljes, mintegy 100 ezer adagból álló oltóanyag készletét a Nemzeti Népegészségügyi Központnak adja át a Sanofi Pasteur. Ez az együttműködés támogatja a magyar kormány azon célját, hogy a különösen veszélyeztetett társadalmi csoportok számára minél szélesebb körben biztosítsák az oltás nyújtotta védelmet az influenza ellen.
2020. 10. 20. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Meghosszabbították a törlesztési moratóriumot

Az Országgyűlés kedden 2021. június 30-ig meghosszabbította a koronavírus-járvány miatt bevezetett törlesztési moratóriumot egyes kiemelt társadalmi csoportoknak és pénzügyi nehézséggel küzdő vállalkozásoknak.
2020. 10. 20. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Huawei új kutatás-fejlesztési központot épít Budapesten

A Huawei új kutatás-fejlesztési (k+f) központot hoz létre Budapesten, Magyarország és Kína együttműködése minden eddiginél jobb - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a vállalat jubileumi rendezvényén kedden Budapesten.
2020. 10. 20. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Súlyos hiányosságok miatt záratott be egy távol-keleti éttermet a Nébih

Súlyos, élelmiszerbiztonsági kockázatot is jelentő hiányosságokat találtak egy budapesti távol-keleti étteremben a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei, a vendéglátóipari egység tevékenységét azonnali hatállyal felfüggesztették.
2020. 10. 20. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

TESCO-ügy: Online bevásárlás vagy webáruház - mi lesz most a házhozszállítással?

A Gazdasági Versenyhivatal („GVH”) 2017 decemberében versenyfelügyeleti eljárást indított a TESCO-val szemben. A GVH szerint a TESCO az online vásárlási szolgáltatása körében a termékek házhozszállítása, illetve az áruházi átvétele során több alkalommal a megrendelt termékek helyett helyettesítő termékeket szállított ki, illetve készített elő, anélkül, hogy erről a fogyasztót előre tájékoztatta volna és ezzel megtévesztette a fogyasztókat.
2020. 10. 20. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

17,5 milliárd forintos beruházást hoz Magyarországra a kínai Chervon Auto

Mintegy 17,5 milliárd forintos beruházást hoz Magyarországra a kínai Chervon Auto, a miskolci fejlesztéshez a kormány 5,3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
2020. 10. 20. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

USA a legnagyobb unión kívüli befektető Magyarországon

Az Egyesült Államok a legnagyobb unión kívüli befektető Magyarországon, és Európán kívül a legfontosabb exportpartnere az országnak - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az Amerikai Kereskedelmi Kamara üzleti fórumán hétfőn, Budapesten.
2020. 10. 20. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások: