A monetáris tanács négy tagja szavazott kamatemelésre

A monetáris tanács tagjai közül négy szavazott az alapkamat 25 bázispontos emelésére, kettő az 5,75 százalékos kamat tartása, egy pedig 25 bázispontos csökkentése mellett voksolt a testület legutóbbi, január 24-i kamatdöntő ülésén - derül ki az ülésnek az MNB honlapján közölt rövidített jegyzőkönyvéből.

A tagok a szavazást megelőzően 3-3-1 döntési arányt jeleztek, az elnök, a jegybanktörvénynek megfelelően többségi döntéshozatalhoz szükséges szavazati arány elérése érdekében kérte a tanácstagokat javaslatuk újragondolására, végül Bihari Péter a döntés meghozatala érdekében támogatta a 25 bázispontos kamatemelést.

 

Így az alapkamat 25 bázispontos, 6 százalékra történő emelésére szavazott Bihari Péter, Király Júlia, Neményi Judit és Simor András, míg szinten tartására Csáki Csaba és Karvalits Ferenc, csökkentésére pedig Bánfi Tamás. A tanácstagok egyetértettek abban, hogy a kormányzati intézkedések a következő hónapokban jelentősen befolyásolhatják a jövőbeli monetáris politikai lépéseket.

 

A fiskális fenntarthatóságot és makrogazdasági egyensúlyt szolgáló kormányzati lépések javíthatják a kockázati megítélést, erősíthetik az árfolyamot, így növelhetik a monetáris politika mozgásterét, míg intézkedések hiányában egyes tanácstagok szerint határozott monetáris politikai lépésekre is szükség lehet. A testület többségének megítélése szerint azért volt szükség a monetáris szigorításra mert a gazdaságot érő költségsokkok miatt a következő negyedévekben az infláció várhatóan érdemben meghaladhatja a 3 százalékos célt, ami az inflációs várakozások horgonyzottságát kedvezőtlenül érintheti, és növelheti a másodkörös inflációs hatások kockázatát.

 

A tanácstagok szerint az szja változások miatt a magasabb jövedelmű rétegek fogyasztási kereslete emelkedhet elsősorban az idén, és úgy vélték, kicsi a valószínűsége a lakossági megtakarítási hajlandóság erősödésének. Egyes tanácstagok ugyanakkor arra figyelmeztettek, hogy a magas törlesztő-részletek továbbra is határozottan fékezik a háztartások fogyasztási kiadásait.

 

A fogyasztás alakulásában szintén lefelé mutató kockázatot jelent a bankrendszer várhatóan továbbra is rendkívül visszafogott aktivitása. Egyes tanácstagok hangsúlyozták, hogy a kibocsátási rés - a potenciális és az aktuális GDP közötti különbség - a novemberi előrejelzésnél gyorsabban szűkülhet, részben a fogyasztás élénkülése miatt, részben azért, mert a potenciális kibocsátási szint lényegesen alacsonyabban lehet a korábban feltételezettnél, elsősorban a tőkeakkumuláció továbbra is alacsony szintje miatt. A tanácstagok véleménye szerint a bérinflációs folyamatokat is nagyfokú bizonytalanság övezi.

 

Az adómódosítások januári hatályba lépését követően erőteljes korrekcióra lehet számítani, ami a bérek mellett a kiskereskedelmi és fogyasztási adatokban is megmutatkozhat. A tanácstagok megítélése szerint a költségsokkok következtében a fogyasztói árindex a vártnak megfelelő mértékben, de eltérő szerkezetben emelkedett decemberben. Többen kiemelték, hogy az élelmiszer- és olajár-sokk akár tartósan erősebb inflációs hatásokat okozhat, és a novemberi inflációs előrejelzéshez képest erősödtek a felfelé mutató kockázatok.

 

Elhangzott ugyanakkor olyan vélemény is, hogy a maginfláció a nyersélelmiszer-ár sokk lassabb átgyűrűzése miatt a novemberi előrejelzésben vázolt pálya alatt van, ami a hosszabb távú inflációs kilátások szempontjából kedvező jel. Egyes tanácstagok ehhez hozzáfűzték, hogy a nyers-élelmiszerárak emelkedésének másodkörös hatásait egyéb tényezők fékezhetik, például az elmúlt egy év tapasztalatai arra utalnak, hogy a visszafogott belső kereslet és a laza munkapiaci feltételek tartósan megváltoztatták a külső sokkok másodkörös hatásainak erejét és sebességét.

 

Más tagok ugyanakkor hangsúlyozták, hogy nincs jele az inflációs várakozások érdemi mérséklődésének, és annak, hogy a korábbi árazási és bérezési gyakorlat tartósan megváltozott volna. Elhangzott olyan vélemény is, hogy a gyengébb árfolyam hatása az emelkedő iparcikk inflációban kezd megmutatkozni, ami aggasztó jel, tekintve, hogy a közvetlen árfolyamcsatorna kiemelkedő fontosságú. Mások azt is hangsúlyozták, hogy várakozásaik szerint az európai inflációs nyomás erősödésére lehet számítani.

 

Többen utaltak a korábban bejelentett kormányzati intézkedésekre álláspontjuk ismertetésekor, és arra figyelmeztettek, hogy a különadók várhatóan inflatorikus hatásúak lesznek. Megjegyezték azt is: a novemberi és decemberi kamatemelések ellenére a monetáris kondíciók nem szigorodtak érdemben, az egyéves előretekintő reálkamat csökkent, az árfolyam pedig a kamatemelési ciklus indítása óta kedvezőtlenebbé váló kockázati megítélés miatt nem erősödött. (MTI)


Gyújtogatás gyanújával őrizetbe vettek több embert a horvátországi Zára térségében

Őrizetbe vettek négy embert a horvát hatóságok annak gyanújával, hogy szándékosan próbáltak tüzet okozni Zára (Zadar) térségében, ahol az utóbbi napokban egymás után több szabadtéri tűz is keletkezett - közölte vasárnap a helyi rendőrség.
2026. 08. 16. 23:00
Megosztás:

Záporral, zivatarral érkezik a hidegfront

Záporral, zivatarral és megerősödő széllel hidegfront érkezik a jövő héten, amely mögött a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően mindenhol 30 Celsius-fok alatt alakul, majd szerdától melegedés kezdődik. Csütörtökön, az augusztus 20-ai nemzeti ünnepen gomolyfelhős, napos idő várható záporral, zivatarral és 30-35 Celsius-fok közötti csúcshőmérséklettel - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 16. 22:00
Megosztás:

A francia kormányfő újabb támogatásokat ígért a gazdáknak a jövő évi költségvetésben

A Franciaországot sújtó korai és súlyos aszállyal szembesülve Sébastien Lecornu miniszterelnök újabb támogatásokat ígért a gazdáknak a jövő évi költségvetésben, az Annie Genevard mezőgazdasági miniszter által már bejelentett segélyintézkedések után.
2026. 08. 16. 21:00
Megosztás:

Paks - Magyar Péter: emberfeletti munka folyik

Emberfeletti munka folyik Paksnál az atomerőmű két működő turbinájának üzemben tartásáért - írta Magyar Péter miniszterelnök vasárnap délután a Facebook-oldalán.
2026. 08. 16. 19:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 33. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 08. 16. 18:00
Megosztás:

Tavaly tovább nőtt a cseh fegyverkivitel

Mintegy 115,4 milliárd korona (1846,4 milliárd forint) értékben szállítottak fegyvereket és hadiipari eszközöket tavaly külföldre a cseh cégek, ami éves szinten 23 százalékos növekedést jelent - közölte vasárnap a Novinky.cz cseh hírportál a védelmi tárca és a hadiipari cégek kimutatásaira hivatkozva.
2026. 08. 16. 17:00
Megosztás:

Több száz tűzoltó oltja az erdőtüzet Belgiumban

Továbbra is több száz tűzoltó és önkéntes oltja az erdőtüzet Belgiumban, a belga egységek munkájához számos ország ajánlott fel segítséget, eddig legkevesebb háromezer hektár természetvédelmi terület égett le - tájékoztatott a Le Soir című, angol nyelvű belga hírportál vasárnap.
2026. 08. 16. 16:00
Megosztás:

Franciaország délnyugati részén viharok és földcsuszamlások pusztítottak a kánikula végén

A tikkasztó hőmérsékletek mellett Franciaország délnyugati határvidékét jelentős károkat okozó, jégesővel kísért viharok és földcsuszamlások sújtották a hétvégén, elsősorban a Pireneusokban és Aveyron megyében.
2026. 08. 16. 15:05
Megosztás:

Banki engedély felé lépett a Trump-közeli World Liberty: új szintre kerülhet a USD1 stabilcoin

A Donald Trumphoz és családjához kötődő World Liberty Financial fontos szabályozási mérföldkőhöz érkezett az Egyesült Államokban. Az amerikai bankfelügyelet előzetes, feltételes jóváhagyást adott egy országos trust bank létrehozására, amelynek központi feladata a USD1 stabilcoin kibocsátása, visszaváltása és tartalékainak kezelése lenne. A döntés ugyanakkor még nem jelent teljes banki működési engedélyt – és éppen ez a részlet teszi igazán érdekessé a történetet.
2026. 08. 16. 14:00
Megosztás:

Szinte hihetetlen: 2026-ban kétszer is megdőlt a 2024-es legintenzívebb hőhullám rekordja Budapesten

A HungaroMet Budapestre elérhető adatsora alapján a modern mérések kezdete óta minden korábbinál intenzívebb volt mindkét idei extrém hőhullám – először egy 12 napos, majd egy 9 napos, de az előbbinél is intenzívebb hőhullámot kellett átvészelnünk idén nyáron. Szabó Péter (ELTE Meteorológiai Tanszék) rövid elemzésében két ábrával illusztrálja az egyre kiugróbb rekordmelegeket, melyek jelentős többlethalálozással is járnak.
2026. 08. 16. 13:00
Megosztás:

A barlangfürdő megnyitójával és állatkerti születésnappal is várják Miskolcon a látogatókat

Augusztus 20-án újra kinyit a Miskolctapolcai Barlangfürdő, emellett fényfesztivállal, repülőtéri programokkal, állatkerti születésnappal és éjszakai futóversennyel várják a látogatókat a borsodi vármegyeszékhelyen az ünnepi hosszú hétvégén.
2026. 08. 16. 12:00
Megosztás:

Mi fedez egy stabilcoint? Így ellenőrizheted a tartalékokat

A stabilcoinok egyik legfontosabb ígérete egyszerűen hangzik: egy dollár értékű token mögött egy dollárnyi fedezet áll. A valóság azonban ennél jóval összetettebb. Nem mindegy, hogy a kibocsátó készpénzt, amerikai állampapírt, aranyat, Bitcoint vagy más eszközt tart a tartalékban, ahogyan az sem, hogy ezt egy egyszeri attesztáció, teljes pénzügyi audit vagy blokkláncon működő proof of reserves rendszer igazolja. A Tether 2026-os első teljes auditja különösen aktuálissá tette a kérdést: hogyan lehet ellenőrizni, hogy egy stabilcoin mögött valóban ott van-e a megígért fedezet?
2026. 08. 16. 11:00
Megosztás:

Egészségipari konferenciát rendez a Szegedi Tudományegyetem

OneHealth Summit - Szeged címmel rendez az egészségipar legfontosabb tudományos és technológiai trendjeit bemutató konferenciát szeptember közepén a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
2026. 08. 16. 09:00
Megosztás:

Súlyos problémákat tártak fel a szakfelügyeleti vizsgálatok a színháztörténeti múzeumban

Súlyos problémákat tártak fel azok a rendkívüli szakfelügyeleti vizsgálatok, amelyeket több szakmai jelzés alapján rendelt el az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetben (OSZMI) a Kulturális Minisztérium - írta Facebook-oldalán Sári Zsolt közgyűjteményi és örökségvédelemért felelős államtitkár szombaton.
2026. 08. 16. 08:00
Megosztás:

A Solana-tartalékra építő cég 30,3 millió dollárt bukott – de nem a működés miatt

A Solana Company (HSDT) második negyedéves vesztesége 30,3 millió dollár lett, miközben a vállalat mindössze 2,5 millió dollár bevételt termelt. A veszteség döntő része azonban nem a működésből, hanem a Solana (SOL) árfolyamának esése miatt elszámolt értékvesztésből származott.
2026. 08. 16. 07:00
Megosztás:

Indul a párlatfőzés szezonja – ezekre a szabályokra érdemes figyelni

A gyümölcsök érésével megkezdődik a párlatfőzés időszaka is. Sokan saját maguk készítik el a párlatot, ehhez azonban nemcsak a megfelelő szaktudásra, hanem a szabályok ismeretére is szükség van. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) összefoglalta a legfontosabb tudnivalókat.
2026. 08. 16. 06:00
Megosztás:

Fürdőzési tilalmat rendeltek el ezen a strandon

Tartós fürdőzési tilalmat rendelt el a Fejér Vármegyei Kormányhivatal a Velencei-tó rendkívül alacsony vízállása miatt a gárdonyi Tini Strandra idénre - közölte a Fejér vármegyei város a Facebook-oldalán.
2026. 08. 16. 05:00
Megosztás:

Paks - Magyar Péter: ütemezetten halad a fenékküszöb építése

Mindkét partról ütemezetten halad a fenékküszöb építése - közölte szombat este közösségi oldalán a miniszterelnök.
2026. 08. 16. 04:00
Megosztás:

Az MKIF a törvényes eljárást hangsúlyozza az M6-os autópálya ügyében

A hatályos jogszabályoknak és a Magyar Állammal kötött szerződésnek megfelelően, nyílt közbeszerzésen nyerte el az M6-os autópálya érintett szakaszának üzemeltetését a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (MKIF Zrt.) - közölte a cég szombaton az MTI-vel.
2026. 08. 16. 03:00
Megosztás:

300.000 Ft-nál több készpénzt dugdosol otthon? Ebből bajod lesz!

Sokan érzik úgy, hogy a megtakarításuk ott van a legnagyobb biztonságban, ahol folyamatosan szemmel tarthatják: a szekrény mélyén, egy borítékban vagy éppen a matrac alatt. Néhány százezer forint otthoni tartása azonban már komoly kockázatokat rejthet.
2026. 08. 16. 02:00
Megosztás: