A napi fertőtlenítés új munkahelyet is teremtett a GreenGonál

Elsőként reagálva a kialakult helyzetre, március 10-től a GreenGo extra fertőtlenítést alkalmaz autóinál. Eleinte kétnaponta zajlott a kiemelt takarítás, mára már a cél, hogy a flotta 300 e-autóját 24 óránként, illetve, ha adott a lehetőség, még gyakrabban fertőtlenítsék, és erről naprakész információt nyújtsanak a felhasználóik felé is. A cég ezzel a fejlesztéssel új munkahelyeket is létrehozott a rendkívüli időszakban, emellett kedvezményekkel és újításokkal kínál biztonságos közlekedési alternatívát a fővárosi utazók számára.

A napi fertőtlenítés új munkahelyet is teremtett a GreenGonál

A veszélyhelyzet kihirdetése előtt egy nappal szigorított fertőtlenítési protokollján a GreenGo e-carsharing szolgáltató Budapesten, majd két napra rá Prágában is fokozott takarítást rendelt el. Ennek során a felhasználók által gyakran érintett felületeket (többek között a kormányt, külső és belső kilincseket, sebességváltót, kéziféket, gombokat) fertőtlenítik. A folyamat ma már az applikációban is nyomon követhető a budapesti felhasználók számára: április 1-jétől megjelenítik az autók fertőtlenítésének időpontját egy csepp markerrel, mely 24 órán keresztül látható. „Jelenleg nincs fontosabb feladatunk, mint a felhasználóink biztonságának megőrzése. Emiatt nem is volt kérdés, hogy minden tőlünk telhetőt megteszünk annak érdekében, hogy egy transzparens rendszerben nyújtsunk számukra biztonságos környezetet a városi mobilitásban.” – ismertette Michaletzky Bálint, a GreenGo ügyvezető igazgatója.

A fertőtlenítést követően egy újrahasznosított papírból készült bilétát is elhelyeznek az autó kormányán vagy visszapillantó tükrén, jelezve ezzel is, hogy frissen takarított járműbe ülhet a felhasználó. Míg az appban látható marker a fertőtlenítés időpontját jelzi 24 órán keresztül, a bilétával biztosra mehet a sofőr, hogy ő a fertőtlenítést követő első bérlő. Az autómegosztó azonban felhívásban kéri ezen felhasználóit, hogy ezeket a bilétákat beszállás után helyezzék el a kesztyűtartóban, ezzel biztosítva a rendszer átláthatóságát.

A GreenGo saját sofőrjein túl egy 8 fős csapat dolgozik azon, hogy minden nap a lehető legtöbb autó fertőtlenítését elvégezzék, számukra kesztyűt és maszkot is biztosít az autómegosztó. „A járművek fertőtlenítése új munkaerőt igényelt.

Jogosan van jogosítványod? - KRESZ és autóvezetési ismeretek kalkulátor

Az új protokoll bevezetésével olyanoknak is tudtunk munkalehetőséget biztosítani, akik a járványhelyzet miatt vesztették el korábbi állásukat. Örülünk, hogy ebben a rendkívüli helyzetben nem csökkenteni, hanem növelni tudtuk a munkahelyek számát.” – tudtuk meg az ügyvezetőtől. A fertőtlenítést a parkolás helyszínén végzik, így egy-egy autó csak rövid időre esik ki a forgalomból, és a takarítás után azonnal elérhetővé válik az applikációban.

A GreenGo több kedvezményt is nyújt a járványhelyzetben. „Hogy csökkentsük az autócsere kényszerűségét, bevezettünk egy új, kedvezményes díjat: egy nap egy bérlés maximum 6800 Ft lehet. Így, ha valaki délelőtt és délután is bérelne, magánál tarthatja a GreenGot, biztosítva ezzel, hogy más közben ne használja.” – mondja Michaletzky. Budapest első e-carsharing szolgáltatója már március közepe óta ingyenes regisztrációt és 30%-os menetdíjkedvezményt biztosít, emellett a MÁV-val kötött megállapodásuk értelmében további 10% menetdíjkedvezményt ad azoknak, akik a MÁV applikáción keresztül vásárolnak 30 napos normál vagy tanulóbérletet.

A cég nem csak a felhasználóknak, hanem a budapesti ellátórendszernek is igyekszik segíteni, ezért márciusban 10 autót bocsátott a Fővárosi Rendészeti Igazgazóság rendelkezésére, melyeket jelenleg is élelem és gyógyszer szállítására használnak.

A GreenGo felhívja a figyelmet arra, hogy a fokozott fertőtlenítés nem biztosít teljes védelmet a vírusokkal, kórokozókkal szemben. Azért, hogy a greengózás járványügyi szempontból is biztonságos maradhasson, arra kérik a felhasználóikat, hogy használjanak kesztyűt és maszkot a bérlésekkor, ha pedig betegek lennének vagy a betegség tüneteit tapasztalják, autózás helyett hívják fel háziorvosukat vagy a lakossági információs vonalat a 06 80 277 455 vagy a 06 80 277 456-os számon. És legfőképpen csak akkor induljanak el otthonról, ha ez tényleg szükséges.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Egyre kevesebb a regisztrált álláskeresők száma

Hónapról hónapra kevesebb a regisztrált álláskereső Magyarországon, számuk a tavaly júniusi mélypont óta már több mint 120 ezerrel csökkent a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai szerint - jelentette be Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a tárca által csütörtökön az MTI-hez eljutatott közleményben.
2021. 08. 26. 15:00
Megosztás:

Világörökségi hatástanulmány készül a Gellért-hegyi siklóhoz

Az UNESCO előírásainak megfelelő, komplex világörökségi hatásvizsgálat készül a Gellért-hegyi sikló tervezéséhez kapcsolódóan. A vizsgálat célja a megvalósuló beruházásnak a világörökségi helyszín kiemelkedő egyetemes értékeire gyakorolt hatásainak felmérése és további örökségvédelmi javaslatok megfogalmazása. A felméréshez kapcsolódóan olyan látványképek is készülnek, amelyek bemutatják, hogy a legfontosabb fővárosi turisztikai látványpontokból hogyan fog látszódni a felvonó. A Gellért-hegyi sikló új, kiemelkedő turisztikai célpontként segíti Budapest idegenforgalmának újjáélesztését, emellett teljesen kiváltja majd a Gellért-hegy közútjait megterhelő turistabusz-forgalmat. Ezáltal hozzájárul a levegőminőség javulásához és a városrész élhetőbbé válásához.
2021. 08. 26. 13:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás:

Jelentősen nőtt a Rába nyeresége

elentősen, 239,5 százalékkal 1,5 milliárd forintra nőtt a Rába Járműipari Holding Nyrt. adózás utáni nyeresége a második negyedévben az előző év azonos időszakához képest - közölte a győri székhelyű járműgyártó vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerda este.
2021. 08. 26. 06:30
Megosztás:

Távközlési szuperholdingot hoz létre a magyar állam és a 4iG

Együttműködési megállapodást kötött Mager Andrea, az Antenna Hungária Zrt. (AH Zrt.) tulajdonosi jogait gyakorló nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter és a 4iG Nyrt. (4iG) - tájékoztatta az informatikai cég szerdán az MTI-t.
2021. 08. 26. 06:00
Megosztás:

Fenntartható-e az összeszerelő Magyarország?

Az alacsony bérek politikájával Magyarország jelentős nemzetközi versenyelőnyt épített ki magának. Hirdetjük, hogy kiváló befektetési lehetőségeket kínálunk, rugalmas munkaerőpiaccal, alacsony munkaerő-költségek mellett, érdemes itt fejleszteni, beruházni. Vajon belülről nézve, nekünk is ez lenne a tartós, legjobb út?
2021. 08. 25. 16:00
Megosztás:

A dolgozók harmada home office-ban marad, az IT-védekezést is ehhez kell igazítani

Év végére globálisan az alkalmazottak csaknem harmada távmunkában végzi el a feladatait, arányuk pedig a közeljövőben sem csökken jelentősen. Ez arra kényszeríti a szervezeteket, hogy legalább öt, egyes szektorokban akár tíz évvel is előrehozzák a digitális átalakítási terveiket. Ennek megfelelően a vállalatoknak az IT rendszereik védelmét is ehhez kell igazítani, s erre tekintettel kell kialakítani — hívja fel a figyelmet a Maxvalor Hungary, a dán Heimdal Security magyarországi forgalmazója.
2021. 08. 25. 13:00
Megosztás:

Nem teljes a munkáltatói bizalom a távmunkában foglalkoztatottak felé.

A munkáltatók mindössze 35 százaléka bízik meg teljes mértékben a távmunkában dolgozó munkatársaiban, 39 százalékuk viszont úgy véli, hogy emberei otthon nem dolgoznak olyan keményen és hatékonyan, mint az irodában - közölte a Ricoh Europe kedden az MTI-vel.
2021. 08. 25. 03:00
Megosztás:

Tovább terjeszkedik az AutoWallis

Újbudán, a Kopaszi-gát közelében vásárolt 18 ezer négyzetméteres ingatlant az AutoWallis, amelyen több márkának is helyet adó multimárkás gépjármű kereskedő- és szolgáltató központ fejlesztését tervezi a társaság.
2021. 08. 24. 11:00
Megosztás:

A Rába 20 százaléka a Széchenyi István Egyetemért Alapítványhoz kerül

A Rába Járműipari Holding Nyrt. részvényeinek 20 százaléka a Széchenyi István Egyetemért Alapítványhoz kerül ingyenesen a Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Zrt.-től, az alapítvány közérdekű céljainak megvalósítása érdekében - közölte a járműgyártó vállalat hétfőn a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2021. 08. 24. 07:00
Megosztás:

Áttöri az álomhatárt a Magyar Termék, új hazai márkát vezet be a SPAR

2021 végére eléri a 200-at a Magyar Termék védjegyeket használó hazai gyártók száma – mondta Benedek Eszter, a védjegyrendszert működtető nonprofit cég vezetője az idén először meghirdetett Hazai Termékek Hónapja sajtótájékoztatóján. A kampányt támogató SPAR Magyarország augusztustól SPAR HAZAI. SZERETEM márkanéven hagyományos magyar ízvilágú élelmiszereket kínál boltjaiban, az Irinyi Terv Élelmiszeripari Beszállítófejlesztési Programjának keretében pedig már 30-nál több csatlakozó gyártócéggel működik együtt.
2021. 08. 24. 01:00
Megosztás:

A Continental egy zseniális ötlettel rukkolt elő

Continental akár jövőre megkezdheti a műanyag palackok újrahasznosítását a gumiabroncs-gyártás során, már rendelkezésére áll az ehhez szükséges technológia, amelyet az OTIZ Oriental Industries (Suzhou) Ltd.-vel közösen fejlesztett ki - ismertette a társaság közleményében.
2021. 08. 22. 10:00
Megosztás:

Egyszerűbb és gyorsabb toborzást követelnek a vezetők

A Magyarországon kialakult munkaerőhiány következtében szinte minden szektorban megnehezült a toborzás. Egyre több nehézséggel szembesülnek a mindennapokban a cégvezetők és a HR szakemberek, hiszen a gyorsan változó munkaerőpiaci viszonyok és a munkavállalók minél jobb minősége között kell megállniuk a helyüket. Ma már a munkahelyváltás folyamata is felgyorsult, ami a toborzóktól azonnali reakciókat és hatékony kommunikációt kíván meg számos csatornán, miközben rövid időn belül kell megtalálniuk a szervezet számára tökéletes munkaerőt. Ennek a megváltozott helyzetnek is meg vannak az eszközei, amiről Nemes-Nagy Szilvia a Performia Hungary Kft. ügyvezető-tulajdonosa, vezetési és toborzási szakértő adott részletes tájékoztatást.
2021. 08. 22. 05:00
Megosztás:

Nagy mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma

Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma a múlt héten.
2021. 08. 20. 08:00
Megosztás:

800 új légiutaskísérőt vesz fel még idén a Wizz Air

A Wizz Air korábban nem tapasztalt méretű nemzetközi toborzásba kezd, amelynek célja 800 új légiutaskísérő felvétele még ebben az évben - jelentette be közleményében a légitársaság, amelyet csütörtökön juttatott el az MTI-nek.
2021. 08. 20. 06:00
Megosztás: