A napokban érkezik a májusi bérkompenzáció

A kormányhivatalok a napokban előlegként utalták el a májusi bértámogatásokat, a programban így már összesen több mint 84 milliárd forintot fizettek ki idén - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) Schanda Tamás parlamenti és stratégiai államtitkárt idézve szombaton az MTI-vel.

A napokban érkezik a májusi bérkompenzáció

A közlemény szerint Schanda Tamás hozzátette: eddig mintegy 30 ezer, a koronavírus miatt nehéz helyzetbe került vállalkozás kapott segítséget 176 ezer munkavállalója megtartásához. A cégeknek azonban érdemes más lehetőségeket is megfontolniuk ahhoz, hogy megerősödve kezdhessenek bele újra a munkába - javasolta.
   
Azt mondta: Magyarország nemzetközi összehasonlításban is élen jár az átoltottságban, ennek köszönhetően a kormány elkezdhette a gazdaság újraindítását. Egyre több szolgáltatás válik ismét elérhetővé, és az emberek fokozatosan visszatérhetnek megszokott életükhöz. Ezzel rengeteg munkavállaló is visszakapja a lehetőséget arra, hogy dolgozhasson - tette hozzá.
   
Hangsúlyozta: a kormány egyik legjelentősebb intézkedése az ágazati bértámogatás, amely a legrosszabb helyzetbe került szektorok cégeinek segít. Elsősorban a turizmus-vendéglátásban és a szabadidős szolgáltatásokban tevékenykedő vállalkozások igényelhetnek állami hozzájárulást a munkahelyek megőrzéséhez május végéig. A programban a támogatott munkavállaló bérének felét térítik meg a mindenkori minimálbér másfélszereséig. Az állam a járulékokat is elengedi, így a munkabér mintegy kétharmadát fedezi - emlékeztetett.
   
Schanda Tamás kitért a Magyar falu vállalkozás-fejlesztési programra is, amelyben a kisebb településeken működő cégek pályázhatnak ötmilliárd forintra. A pályázók 2-10 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaphatnak, amelyet sokféle célra használhatnak fel. A lehetőség igénybevételéhez akár 30 százalék önrész is elegendő - ismertette a program részleteit.
   
Az államtitkár további lehetőségként említette még a Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsönt, amelyet 10 millió forint értékben, 10 évre vehetnek fel a kisebb vállalkozások, a törlesztést pedig elég akár 3 év múlva megkezdeniük.
   
Kiemelte: az ITM elsődleges feladataként kezeli a munkahelyek megtartását, újak létesítését. A munkaalapú társadalom kiépítésében elért eredmények válságállónak bizonyultak, a foglalkoztatottak száma ismét meghaladja a 4,6 millió főt Magyarországon - mondta, hozzátéve: a munkavállalók száma jellemzően a magas hozzáadott értéket termelő ágazatokban nőtt, az IT szektorban több mint 34 ezerrel, a szakmai, tudományos, műszaki tevékenységben pedig mintegy 26 ezerrel.
   
A képzett és tapasztalt informatikusok, fejlesztőmérnökök és kutatók célzott bértámogatását május 23-ig kérhetik még a cégek. A kormányzati intézkedések a járvány kitörése óta összesen mintegy 1,7 millió munkahely megvédéséhez járultak hozzá - olvasható a közleményben.

Hozzászólások

Újra indulnak WizzAir járatok Spanyolországba

Újra közlekednek Budapestről és Debrecenből a WizzAir légitársaság járatai Spanyolországba - közölte a WizzAir hétfőn az MTI-vel, miután Spanyolország hétfőn zöld listára helyezte Magyarországot.
2021. 06. 22. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagy lehetőség előtt állnak a magyar gazdák

Történelmi léptékű vidékfejlesztési program nyújt finanszírozási segítséget a magyar agráriumnak – hangzott el a Budapest Bank online rendezvényén, ahol a jelenleg elérhető mezőgazdasági és élelmiszeripari támogatásokról, valamint az agrárium digitalizációjáról volt szó. Az eseményen Dr. Nagy István agrárminiszter a magyar mezőgazdaság védelméről beszélt, a finanszírozási lehetőségeket pedig Papp Zsolt György, vidékfejlesztésért felelős helyettes államtitkár ismertette.
2021. 06. 21. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Marad az alacsony kamat és a kamatmentesség a diákhiteleknél

Kamatmentes marad a felsőoktatási önköltségre felvehető Diákhitel2, valamint a szak- és felnőttképzésben bevezetett Képzési Hitel2 is, emellett változatlanul rekordalacsony, 1,99 százalékos kamattal igényelhető a szabad felhasználású Diákhitel1 és a Képzési Hitel1 termék is - közölte a Diákhitel Központ hétfői döntése alapján az MTI-vel.
2021. 06. 21. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Környezetbarát hőtárolási módszert fejlesztettek ki Bácsalmáson

Energiatakarékos és környezetbarát hőtárolási módszert fejlesztett ki az építőipari termékeket gyártó Thermofoam Kft. bácsalmási telephelyén. A módszer hőtároló mikrokapszuláknak köszönhetően működik, amelyek egyebek mellett hőszigetelő anyagba vagy a vakolatba keverve fejtik ki hatásukat - tájékoztatta hétfőn az MTI-t a cég ügyvezetője.
2021. 06. 21. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Sosem fogadtak még ennyi pénzért a Tippmixen mint most

A magyar válogatott a vb-címvédő Franciaország ellen folytatta szereplését a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságon. A mérkőzés 1-1-es végeredménnyel zárult, így Marco Rossi csapata megszerezte első pontját a tornán. A találkozó minden idők legforgalmasabb eseménye lett a Tippmixen és a Tippmixprón, közel 1,3 milliárd forintos forgalmat generálva.
2021. 06. 21. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Július végén kezdi az osztalékfizetést a 4iG

A 4iG Nyrt. július 26-án kezdi az idei osztalékkifizetést; a részvényenkénti 22,49 forintos osztalék a saját részvények mennyiségét figyelembe véve és a múlt pénteki záróárra vetítve 3,5 százalékos hozamnak felel meg - közölte a társaság az MTI-vel hétfőn.
2021. 06. 21. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az MNB hadjáratot indít

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) vezetése elindítja a költségvetési egyensúly helyreállításáért vívott hadjáratát annak érdekében, hogy már 2022-ben elérjék a 3 százalék körüli költségvetési hiányt és ezzel az államadósság-ráta erőteljes csökkentését - jelentette be Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke hétfőn a Magyar Nemzet online platformján, ahol a továbbiakban hetente közlik írásait.
2021. 06. 21. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedéssel zárt ma a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 261,90 pontos, 0,54 százalékos emelkedéssel, 48 379,62 ponton zárt hétfőn.
2021. 06. 21. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új területeket is vizsgál az ÁSZ

Korábban még nem értékelt több terület és szervezet is bekerült az Állami Számvevőszék (ÁSZ) második félévi ellenőrzési tervébe, amelyet Domokos László elnök hétfőn adott át Jakab Istvánnak, az Országgyűlés alelnökének - közölte honlapján a számvevőszék.
2021. 06. 21. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezekben megyékben irtják a szúnyogokat a héten

Tizenegy megyében, 404 településen, összesen 81 ezer hektárnyi területen irtják a szakemberek a szúnyogokat a héten - tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn az MTI-t.
2021. 06. 21. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elkészült az FF Fémfeldolgozó Zrt. 650 millió forintos beruházása

Elkészült az FF Fémfeldolgozó Zrt. 650 millió forintos beruházása, a fejlesztésnek köszönhetően a cég minden munkahelyét meg tudta őrizni - közölte a pénzügyminiszter Facebook oldalán hétfőn.
2021. 06. 21. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Év végéig élnek a kedvező szabályok a Szép-kártyánál

A Szép-kártya kedvező szabályai több mint 50 milliárd forintot hagyhatnak az érintetteknél az idén. A csaknem felére csökkentett adó mellett a munkavállalóknak adható összeg is megduplázódott, a kedvező szabályok a kormány egyik újabb döntése nyomán az év végéig fennmaradnak - mondta Tállai András az MTI-nek.
2021. 06. 21. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt a folyó fizetési mérleg többlete

A folyó fizetési mérleg 540,8 millió euró többlettel zárta az első negyedévet, ami 340,6 millióval több az egy évvel korábbinál, és 356,3 millió euróval haladja meg a tavalyi negyedik negyedévit. A szezonális hatásoktól megtisztítva 555,4 millió euró volt az aktívum - közölte előzetes adatai alapján hétfőn a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
2021. 06. 21. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezért érdemes a moratórium vége előtt elkezdeni a hitel törlesztését

Akinek az anyagi helyzete megengedi, annak érdemes minél hamarabb ismét megkezdenie hitele törlesztését, ugyanis a moratórium alatti időszakban is kamat rakódik a vissza nem fizetett hitelre - hívta fel a figyelmet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az MTI-hez eljuttatott közleményében hétfőn.
2021. 06. 21. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: Folytatódhat a csökkenés

A nemzetközi befektetői hangulat jelentős romlása miatt a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) folytatódhat a csökkenés a hét első kereskedési napján - írta az MTI-nek küldött kommentárjában Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője.
2021. 06. 21. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Júniusban a GKI konjunktúraindexe elérte a járvány előtti szintet

A GKI konjunktúraindexe az áprilisi, példátlanul nagy emelkedés után májusban és júniusban is tovább nőtt, ezzel elérte tavaly év eleji, vagyis a járvány előtti szintjét - közölte a GKI Gazdaságkutató az MTI-vel.
2021. 06. 21. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Online konzultáció indul a Hódmezővásárhely-Szeged tram-trainről

Internetes konzultáció indul az ősztől közlekedő Hódmezővásárhely-Szeged tram-train (villamosvasút) üzemeltetéséről - tájékoztatta Lázár János, a beruházásért felelős kormánybiztos pénteken az MTI-t.
2021. 06. 21. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Életbe lépett a nyári menetrend

A Volánbusz nyári menetrendje már szerdától, a vasúti pedig szombattól hatályos. A nyári menetrendet a MÁV-Start és a Volánbusz úgy állította össze, hogy minél több turista, nyaraló, kiránduló, Balaton környéki lakos számára kínáljon kedvező, az autózással szemben versenyképes utazási ajánlatot - közölte a MÁV-Volán-csoport szombaton az MTI-vel.
2021. 06. 21. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Minden eddiginél dinamikusabb gazdasági növekedést várunk

A Fidesz parlamenti frakciója minden eddiginél dinamikusabb és erőteljesebb gazdasági növekedést vár, és ha a növekedés meghaladja az 5,5 százalékot, akkor az embereket segítő példátlan gazdasági intézkedések jöhetnek - közölte a képviselőcsoport vezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
2021. 06. 21. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egészségügyi és rendvédelmi dolgozókat köszöntöttek a cirkuszban

Egészségügyi és rendvédelmi dolgozókat köszöntött a Fővárosi Nagycirkuszban Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár vasárnap a Dinasztiák című előadás előtt.
2021. 06. 21. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások: