Magyarország használtautó-piaca továbbra is az egyik legkevésbé átlátható Európában
A tájékoztatás szerint Magyarország a 23 vizsgált piac közül az idén a 17. helyen végzett, egy hellyel előrébb, mint tavaly.
A carVertical autóipari adatszolgáltató éves tanulmányában a használtautó-piacok átláthatósága és a vásárlókat fenyegető kockázatok alapján rangsorolja az európai országokat.
A carVertical a 2025 szeptembere és 2026 augusztusa közötti időszak adatait elemezte az ügyfelek által lekérdezett járműtörténeti jelentések alapján, valamint hat mutató alapján képzett átláthatósági index alapján értékelte a piacokat.
A tanulmányból kiderül, hogy a visszaélések tekintetében a helyzet alig javult Magyarországon.
A kilométeróra-visszatekerések átlagos mértéke ugyan 14,5 százalékkal 70 708 kilométerre mérséklődött az idén a tavalyi 82 724 kilométerről, azonban a futásteljesítmény manipulálása egyre több autónál mutatható ki: az érintett járművek aránya 5,3 százalékról 5,6 százalékra emelkedett.
A Magyarországon a járművek 56,1 százalékánál találtak korábbi káreseményre utaló adatokat, ez alig marad el a tavalyi 57,3 százaléktól. A károk átlagos értéke sem változott számottevően, az idén 2991 euró volt - írták a közleményben.
A Magyarországon ellenőrzött járművek 50,3 százaléka külföldről származott, szemben a tavalyi 50,1 százalékkal. Az autók átlagéletkora a tavalyi 11 évről 2026-ra 11,3 évre nőtt - tették hozzá.
A közleményben kitértek arra, hogy az idei rangsorban ismét az Egyesült Királyság végzett az első helyen, ahol az autóknak mindössze 2,4 százaléka származott külföldről, és csupán 4 százalékuknál volt kimutatható kilométeróra-manipuláció.
A második helyen Németország, a harmadikon Svájc áll. Az első öt helyezett sorát negyedikként Finnország, ötödikként Franciaország zárja. Magyarország szomszédai közül Szlovákia a 11., Horvátország a 10., Szerbia pedig a 18. helyen áll.
Az idei felmérésben Ukrajna, Bulgária és Lettország bizonyult a három legkevésbé átlátható piacnak. Ukrajna 2024 óta az utolsó helyen áll - tájékoztatott a carVertical.
Az elemzők szerint a kevéssé átlátható piacokon továbbra is a határokon átnyúló adatmegosztás hiányosságai jelentik az egyik legnagyobb problémát.
Ennek oka, hogy az adatokat nemzeti vagy magánnyilvántartásokban tárolják, és azok nem válnak automatikusan hozzáférhetővé, amikor a jármű átlépi az országhatárt.
A teljes tanulmány és a részletes módszertan elérhető a https://www.carvertical.com/hu/transparency-index oldalon.
A carVertical 37 országban több mint 1000 különböző forrásból - többek között bűnüldöző szervektől, országos és állami nyilvántartásokból, pénzintézetektől és apróhirdetési oldalakról - gyűjt, és egységesít nagy mennyiségű autóipari adatot.