A német lapok még mindig velünk foglalkoznak

Aki tudni akarja, hogy miként válhat a pénzpiacok spekulációinak célpontjává, annak tanulmányoznia kellene a magyar kormány magatartását - így vélekedett kedden a német üzleti körök lapja, a Financial Times Deutschland. Az újság szerint a közelmúltban megválasztott magyar miniszterelnök, Orbán Viktor csapata teljesen szükségtelenül lépett a viszály útjára a Nemzetközi Valutaalappal és ez által elbizonytalanította a befektetőket.

Orbán és kormánya veszélyes játékba kezdett - írta az újság -, és hozzáfűzte: a magyar kormány azt hiszi, hogy befelé másképpen kommunikálhat, mint kifelé. A jobboldali konzervatív Fidesz áprilisban a többi között az adócsökkentések ígéretével nyerte meg a választásokat.

 

Ehhez viszont szükségesé vált az addig kormányzó szocialisták szigorú takarékossági irányvonalának felpuhítása - tette hozzá a lap. A választások óta a kormány arra törekszik, hogy minél sötétebbre fesse a helyzetet, és ily módon igazolja a szavazók számára, hogy mégsem kerülhet sor könnyítésekre.

 

Már június elején a kormányszóvivő meglepetést okozott azzal a kijelentésével, hogy nem túlzás az ország lehetséges fizetésképtelenségéről beszélni. Amit befelé a „vér és veríték, illetve a könnyek” jelzésének gondoltak, kifelé megsemmisítően hatott és az amúgy is ideges piacok figyelmét a kis országra terelte. Azóta a kormány váltakozva hol megnyugtató szavakat használ, hol pedig összeomlásról beszél.

 

És – mint a lap írta - elkerülhető vitát provokál még a Nemzetközi Valutaalappal is. „Ha Orbán így folytatja tovább, az drága lesz az országnak” – hangoztatta a Financial Times Deutschland. Az újság szerint a politikai kommunikáció manapság nem választható ketté belső és külső kommunikációra. A másik üzleti napilap, a Handelsblatt kommentárja szerint a tárgyalások felfüggesztésével a nemzetközi hitelezők nem véletlenül választották Magyarországot arra a célra, hogy példát statuáljanak.

 

A helyzet ugyanis bámulatra méltóan egyértelmű, és nem csupán azért, mert az ország lehetőségei felett él, és ugyanakkor saját valutával rendelkezik, amely nyomás alá helyezhető anélkül, hogy egy egész valutarendszert - mint például az eurót - tartósan magával rántsa. Az ország elég nagy ahhoz, hogy felfigyeljenek rá, és elég kicsi ahhoz, hogy a válság esetén ne váltson ki dominóhatást.

 

Magyarország ezáltal ideális példa arra, hogy a mai világ „Görögországait és Portugáliáit” figyelmeztessék: a takarékosságot nem lehet félvállról venni. A lap szerint a hitelezők Magyarországot egy megbánásra nem hajlandó bűnözőként, elrettentés céljából kívánják a nyilvánosság előtt „karanténba zárni”.

 

A Handelsblatt szerint ez az eljárás ugyanakkor meglehetősen merész, ugyanis még a kiismerhető és pénzpolitikailag független Magyarország is robbanóanyagot jelenthet Európa számára. A lap utal arra, hogy az osztrák bankok az ország legnagyobb hitelezői közé tartoznak, és amennyiben a régió helyzete rosszabbodik, ők is rosszabbul keresnek majd, sőt, adott esetben aggódniuk kell a „befagyott” hiteleikért.

 

Önmagában Magyarország viszont aligha teszi tönkre a bankokat, de nincs egyedül ugyanis az egész térség inog Lengyelországtól és Csehországig. A Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió az egyik oldalon, a másik oldalon pedig Magyarország a tűzzel játszik, ha nem a megbékélést választja - fogalmazott a Handelsblatt, hangoztatva: a feleknek, amilyen gyorsan csak lehet, ismét vissza kell térniük a tárgyalóasztalhoz.

 

A baloldali Berliner Zeitung „A magyar beteg” című kommentárjában úgy vélte, hogy Budapest a konfrontáció útját választotta hitelezőivel. Magyarország új miniszterelnökének, Orbán Viktornak néhány dolgot el kell majd magyaráznia Angela Merkelnek, amikor szerdán bemutatkozó látogatásra Berlinbe érkezi. A lap úgy vélekedett: „nemzeti gazdaságpolitikájával a budapesti jobboldali konzervatív kormány irritálja a nemzetközi pénzpiacokat, de mindenekelőtt a nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió hitelezőit, akik 2008-ban az országot 20 milliárd eurós hitellel mentették ki az államcsődtől.


Egy kriptó kilőtt, négy kapaszkodik: mi történik a nyertesek mögött?

A Pieverse több mint 14 százalékos ugrással húzott el a mezőnytől, miközben a TRON, a JUST és a World Liberty Financial nagyjából 2 százalékot erősödött. A Filecoin már 0,37 százalékos plusszal is felkerült a a napi toplistára, hiszen a többi kripto árfolyama pirosban van az elmúlt 24 órát elemezve. Öt zöld sor, öt különböző történet: mesterséges intelligencia, digitális dollárok, tokenégetés és egy újratervezett adattárolási üzlet.
2026. 11. 03. 10:00
Megosztás:

Emelkedtek tegnap a főbb európai indexek

Emelkedéssel kezdték a hetet az európai részvénypiacok, a STOXX 600 0,4%-kal erősödött, ezzel nyolchetes csúcsra emelkedett. A befektetői hangulatot javította, hogy az Egyesült Államok és Irán között újabb diplomáciai egyeztetések körvonalazódtak, ami enyhítette a közel-keleti konfliktus további eszkalációjával kapcsolatos félelmeket.
2026. 11. 03. 09:30
Megosztás:

Több mint 40 éve töretlen a tőzsdei sikersorozat az amerikai félidős választások után – 2026-ban is folytatódhat?

Az elmúlt négy évtizedben minden amerikai félidős kongresszusi választást követő évben emelkedett az S&P 500 részvényindex. A történelmi adatok alapján a november 3-i választás után is kedvező időszak következhet a részvénypiacokon, az emelkedő olajárak, a magas kötvényhozamok és a technológiai szektor bizonytalanságai azonban ezúttal komoly kockázatot jelenthetnek.
2026. 11. 03. 09:00
Megosztás:

Gyengült a forint kedd reggelre

Gyengült a forint jegyzése kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő estihez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 11. 03. 08:30
Megosztás:

Legfőbb ügyészt választ a parlament

Dönt a legfőbbügyész-jelöltről kedden az Országgyűlés, amely munkaszüneti nappá nyilváníthatja december 24-ét és határozhat a politikusok vagyongyarapodásának vizsgálatáról. A parlament több adótörvény általános vitáját is lefolytatja.
2026. 11. 03. 08:00
Megosztás:

Kissé lassult az euróövezet feldolgozóipari teljesítménynövekedése októberben

Kis mértékben lassult az euróövezet feldolgozóiparának teljesítménynövekedése októberben a szeptemberi négyéves csúcsról - áll az S&P Global hétfőn ismertetett felmérésében.
2026. 11. 03. 07:00
Megosztás:

Ismét névleges teljesítményen üzemel a paksi atomerőmű 4. blokkja

Ismét névleges teljesítményen üzemel a paksi atomerőmű 4. blokkja, miután november 1-én befejeződött a blokk főjavítása - közölte honlapján a nukleáris cég.
2026. 11. 03. 06:30
Megosztás:

Konszolidáció előtt a magyar közúti áruszállítási szektor: a nagyok és a specializált szereplők lehetnek a nyertesek

Átrendeződés előtt áll a hazai közúti áruszállítás: a szektor szereplőinek összesített profitabilitása három éve folyamatosan szűkül, és a cégvezetők idén is további eredménycsökkenéssel számolnak. Az Equilor Corporate Advisory iparági elemzése alapján a fennálló erős árverseny és a visszaeső profitok piaci átrendeződést hozhatnak a következő időszakban. A nagy szereplők a méretgazdaságosságban, a kisebbek a specializációban találhatják meg versenyelőnyüket.
2026. 11. 03. 06:00
Megosztás:

Oktatási minisztérium: az új tankerületi igazgatókkal szemléletváltás is érkezik

Csaknem az összes tankerületi központ élére új vezető érkezik, a 60 helyből 5 helyen új pályázatot ír ki a Klebelsberg Központ - közölte az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium hétfő este az MTI-vel.
2026. 11. 03. 05:30
Megosztás:

Jelentősen javult a magyar lakosság fizetőképessége: 200 százalék feletti ugrás az Intrum indexében

2026 harmadik negyedévében 28,2 pontra emelkedett az Intrum fizetőképességi index átlagos értéke, ami éves összevetésben több mint 200 százalékos növekedést jelent. A lakosság pénzügyi helyzetének jelentős javulását elsősorban a reáljövedelmek gyors növekedése és a háztartások magas megtakarítási hajlandósága hajtja, ugyanakkor a makrogazdasági környezet továbbra is kettős képet mutat: a fellendülést jelenleg a belső fogyasztás, nem pedig egy általános konjunktúra táplálja.
2026. 11. 03. 05:00
Megosztás:

Veszteséges évet zárhatnak a kínai légitársaságok az emelkedő üzemanyagárak miatt

Veszteséges volt 2026 első kilenc hónapjában Kína három legnagyobb légitársasága, a vállalatok eredményét elsősorban a megemelkedett üzemanyagköltségek és a belföldi piacon tapasztalható erős verseny rontotta; az előrejelzések szerint a teljes évet is veszteséggel zárhatják.
2026. 11. 03. 04:30
Megosztás:

Megugrott a forgalom az Otthon Start kivezetése előtt

2026 októberében országosan 11 277 lakóingatlan-adásvétel történt, a lakáscélú jelzáloghitelek várható szerződéses összege pedig elérte a 225 milliárd forintot a Duna House havi tranzakciószám-becslése és jelzáloghitel-előrejelzése szerint.
2026. 11. 03. 04:00
Megosztás:

Októberben ez történt a magyar tőzsdén

Októberben tovább élénkült a kereskedés a Budapesti Értéktőzsde azonnali részvénypiacán: a havi forgalom 24 százalékkal, 701,8 milliárd forintra nőtt szeptemberhez képest, míg a napi átlagos kereskedési volumen közel 30 százalékos emelkedéssel 33,4 milliárd forinton zárt. A tőzsdei érdeklődés ezúttal is az OTP Bank, a MOL és a Richter Gedeon részvényeire koncentrálódott, miközben a befektetési szolgáltatók rangsora sem változott: októberben is a WOOD & Company végzett az első helyen, amelyet a Concorde és az ERSTE követett.
2026. 11. 03. 03:30
Megosztás:

Észak-koreai hackerek 25 másodpercenként új kriptotárcába mozgatják a Binance-től ellopott milliárdokat

Rendkívüli sebességgel próbálják eltüntetni a Binance elleni, 6,4 milliárd dolláros hackertámadásból származó kriptovalutákat az észak-koreai támadók. Az Elliptic blokkláncelemző vállalat szerint a hackerek kevesebb mint négy nap alatt mintegy 12 ezer különböző tárcába mozgatták a pénzt, átlagosan 25 másodpercenként új címet használva. A stabilcoinkibocsátóknak ugyanakkor a lopott vagyon közel felét sikerült befagyasztaniuk vagy lefoglalniuk.
2026. 11. 03. 03:00
Megosztás:

Ha kitörne a 3. világháború, akkor ide menekülj a ChatGPT szerint

Egy távoli sziget, egy svájci óvóhely vagy egy csendes vidéki település jelentene nagyobb biztonságot egy világméretű háborúban?
2026. 11. 03. 02:00
Megosztás:

A nyugdíjemelés sávos formáját nem tartja méltányosnak a NYOK

Méltányos nyugdíjemelést, értéknövekedést tartalmazó nyugdíjat és érdemi érdekegyeztetést!
2026. 11. 03. 01:30
Megosztás:

Ezt kell tudni a nyugdíjelőlegről minden nyugdíjasnak

A nyugdíjba vonuláskor előfordulhat, hogy a jogosultság már megállapítható, a pontos havi összeg kiszámításához azonban még hiányoznak adatok. Ilyenkor nyugdíjelőleg biztosíthat átmeneti jövedelmet. Az előleg összege később változhat, hosszabb ügyintézés esetén pedig az érintett maga is kezdeményezheti a módosítását.
2026. 11. 03. 01:00
Megosztás:

Több mint 4,6 milliárd dollárt vontak ki a Binance-ről a történelmi hackertámadás után

Jelentős tőkekiáramlás indult meg a Binance kriptotőzsdéről, miután a platform fokozatosan újraindította a kifizetéseket a kriptotörténelem eddigi legnagyobb, mintegy 6,3 milliárd dolláros hackertámadását követően. A felhasználók összesen több mint 4,6 milliárd dollárt vontak ki a tőzsdéről, miközben az FBI szerint észak-koreai hackerek állnak a támadás mögött.
2026. 11. 03. 00:30
Megosztás:

A Stadler rövidesen leszállítja az első FLIRT Intercityt a GYSEV számára

A Stadler járműgyártó heteken belül leszállítja a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt. flottája számára az első új FLIRT InterCity vonatot, amely elkezdi a futópróbákat. A 11 járműből álló flotta várhatóan 2028 nyárra teljes egészében forgalomba áll - közölte a Stadler Trains Magyarország Zrt. hétfőn az MTI-vel.
2026. 11. 03. 00:05
Megosztás:

A z ellenzék szerint több százmillió dinárt akar szétosztani a távozó szerb kulturális miniszter

Több százmillió dinár kulturális támogatás gyorsított kifizetését készíti elő a távozó szerb kormány kulturális minisztériuma, miközben az október 25-i parlamenti választáson győztes Egyetemista Lista még nem vette át a hatalmat - állította hétfőn a Kreni-Promeni (Indulj és változtass!) ellenzéki mozgalom.
2026. 11. 02. 23:30
Megosztás: