A piacok biztos környezetben várhatják az új évet
„A piacot az első májusi bejelentés óta erősen foglalkoztatta a szakzsargonban csak tapírként emlegetett esemény, azaz a Fed kötvényvásárlási programjának lassítása. Szeptemberben a piaci szereplők 2/3-a várta a bejelentést, akkor azonban a még nem egyértelmű növekedési adatok és az amerikai költségvetési vita miatt elmaradt. A bejelentés azóta is húzódott, aminek eredményeképpen tegnap a piaci szereplők 2/3-a nem számított a bejelentésre, a többség január-március körül időzítette a likviditásszűkítést. A Fed azonban tegnap mégis lépett, így a tapír koraszülött lett” – nyilatkozta Horváth István.
„A bejelentés egyértelműen meglepetést okozott tőkepiacoknak, ugyanakkor ezzel egy nagy kérdőjel, bizonytalansági tényező kiesett. Időközben pedig az USA költségvetési vitájára is megszületett a megállapodás, a gazdasági növekedési adatok pedig november óta jók, különösen a fejlett világban, így a tőkepiacok az új évet egy jóval biztosabb, kiszámíthatóbb környezetben fogják kezdeni” – hangsúlyozta a szakember.