A politika kifektette a BUX-ot a héten, a folytatás sem biztató...

Bizonytalanságot okoztak a hét második felében tett politikai nyilatkozatok a részvénypiacon, erőteljes eladói nyomás alakult ki, meredeken estek az árfolyamok a részvénypiacon, jelentősen gyengült a forint.

A múlt heti emelkedés után meredeken esett ezen a héten a Budapesti Értéktőzsde vezető indexe: a BUX 649,54 pontot, 2,96 százalékot gyengült a héten, pénteken 21.288,93 ponton zárt. Az index a 2009. december végi 21.227 pontos értékénél 61,93 ponttal, 0,3 százalékkal áll magasabban.

 

Az amerikai és a brit tőzsdék zárva tartása miatt rendkívül alacsony forgalommal, eseménytelen kereskedés mellett indult a hét. Majd a BP olajtársaság árfolyamának jelentős esése miatt elromlott a hangulat a nemzetközi piacokon, ami általános pesszimizmust indított el. A BP 13 százalékos csökkenéssel fejezte be a kereskedést kedden. Arra a hírre gyengült az árfolyam, hogy kudarccal végződött az olajtársaságnak a múlt hét közepén kezdett kísérlete az olajszivárgás elfojtására a Mexikói-öbölben.

 

A lefelé tartó trendet ismét korrigálta a piac szerdán, ebből azonban kimaradt az OTP, elsősorban a Richter és a Mol húzta a magyar piacot. A magyar börze emelkedési teljesítménye meghaladta mind a régiós, mind a nyugat-európai szintet.

 

A hét második felében azonban bizonytalanságot okozott több vezető politikus államcsőddel kapcsolatos nyilatkozata. Piaci szakértők szerint bizonytalanságot okoztak a piacon Kósa Lajosnak, a Fidesz alelnökének a magyar gazdaság állapotára vonatkozó kijelentései csütörtökön. A kormánypárti politikus államcsőd közeli helyzetről, a kríziskezelés szükségességéről beszélt, és úgy fogalmazott: "a kényszerhelyzet miatt bizonyos gazdasági alkotmányossági szabályok felfüggesztésére is sor kerülhet átmenetileg".

 

A szakértők egy része úgy vélekedett, hogy a befektetők megijedtek, előtérbe került a kockázatkerülés, és azonnal kezdték eladni a magyar papírokat, beleértve a kötvényeket is. A forint euróval szembeni jegyzése a délelőtti 274-es szintről késő délutánra 280 fölé emelkedett. Mindeközben a vezető nyugat-európai tőzsdék nyereségben voltak, és az amerikai piac is emelkedéssel nyitott.

 

EUR/HUF árfolyam

 

Hírügynökségi beszámolók szerint pénteken a magyarországi piacok mellett a globális piacok is esni kezdtek, amelyeket az államcsőddel kapcsolatos magyar politikusi kijelentések váltottak ki. Többek között Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője péntek déli sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy nem tartja túlzónak Kósa Lajos Fidesz-alelnök előző napi, az államcsőddel kapcsolatos kijelentését. A görög példára utalva azt mondta, hogy Magyarországon az előző kormány meghamisította a gazdasági adatokat, csakúgy, mint a görögök. Görögországban már eljött az igazság pillanata, Magyarország még ez előtt áll - mondta.

 

Egyes szakértői vélemények szerint azonban félreértés miatt indult el pánik a magyar piacokon. A Concorde Értékpapír elemzője szerint ugyanis a világ vezető hírügynökségei úgy adták vissza Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivőjének szavait, amelyek alapján tévesen arra lehetett következtetni, hogy a magyar kormány számol az államcsőd lehetőségével. Az OTP 15 százalékot zuhanva 4.624 forinton állt meg, ennél lejjebb pénteken már nem kerülhetett a bankpapír jegyzése.

 

Az euró-forint keresztárfolyam pedig járt 289,44-en is. A pénteken nem volt túl jó hangulat a tengerentúlon sem. A várakozásoktól ugyanis jóval elmaradva nőtt a foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban májusban.

 

A részvénypiac forgalma a héten 191,9 milliárd forint volt, ennek jelentős, 46 százalékát pénteken bonyolították le, egy héttel korábban a részvénypiac összforgalma 160,5 milliárd volt. A heti forgalom túlnyomó részét, 72 százalékát az OTP adta 138,2 milliárd forint értékben. A Mol 24,8 milliárd forint forgalmat ért el, ami az összforgalom 12,9 százaléka. A Magyar Telekommal 5,96 milliárd, a Richter részvényeivel 19,1 milliárd forint értékben kereskedtek. Előbbi a teljes részvénypiaci forgalom 3,11 százaléka, utóbbi a 9,96 százaléka.

 

A vezető papírok közül egyedül az OTP árfolyama csökkent, a többieké emelkedni tudott. Az OTP árfolyama egy hét alatt 16,19 százalékkal, 935 forinttal 4.840 forintra csökkent. A Mol 0,56 százalékot, 100 forintot erősödött, 18.000 forinton zárt pénteken. A Magyar Telekom is erősödni tudott, árfolyama 1,62 százalékkal, 11 forinttal 692 forintra nőtt. A Richter részvények ára 4,76 százalékkal, 2.000 forinttal 44.000 forintra nőtt. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 2,00 százalékos, 395 forintos veszteséget könyvelhetett el, így 19.400 forintra csökkent az árfolyama.


Történelmi csúcs a személyi hiteleknél, csökkenés a lakáshiteleknél

Májusban a személyi hitelek piacán történelmi csúcsot ért el az új szerződések összege, több mint 131 milliárd forintot vettek fel a háztartások. Az újonnan kötött lakáshitel-szerződések szerződéses összege viszont csökkent az előző hónaphoz képest, a kihelyezett összeg 253 milliárd forint volt. A hazai lakáshitelpiac azonban így is jól teljesít, a volumen már az év első öt hónapjában megközelítette az 1 300 milliárd forintot - írja közleményében a Bank360.
2026. 07. 01. 18:30
Megosztás:

Rekordszámú uniós állampolgár hagyta el Belgiumot 2024-ben

Belgiumból 91 866 külföldi állampolgár költözött el 2024-ben, közülük 61 338 volt uniós polgár, ami a valaha feljegyzett legmagasabb adat - derült ki a belga szövetségi migrációs központ (Myria) szerdán közzétett éves jelentéséből.
2026. 07. 01. 18:00
Megosztás:

Tapasztalt nemzetközi szakemberrel erősíti felsővezetését a Yettel Magyarország

Új kereskedelmi vezérigazgató-helyettes (Chief Commercial Officer) csatlakozik a Yettel Magyarországhoz: 2026. július 1-jétől Tomáš Řezníček vezeti a vállalat kereskedelmi területét. Több mint 20 éves nemzetközi tapasztalatával érkezése tovább gyorsítja a Yettel digitális és mesterséges intelligenciára épülő átalakulását.
2026. 07. 01. 17:30
Megosztás:

Stellar anchorok: így épül híd a bankok és a blokkláncok között

A Stellar anchorok teszik lehetővé, hogy a hagyományos pénzek, például a dollár, a peso vagy a naira szabályozott módon kerüljenek fel a blokkláncra, majd szükség esetén vissza a banki rendszerbe. Ezek a szolgáltatók kulcsszerepet játszanak a Stellar nemzetközi fizetési infrastruktúrájában, mivel összekapcsolják a bankszámlákat, a készpénzes hálózatokat, a stabilcoinokat és a digitális eszközöket.
2026. 07. 01. 17:00
Megosztás:

Bővülő exportarány, régiós terjeszkedés a Pek-Snack Csoportnál

Stabil árbevétel és növekvő nyereség mellett tovább bővült 2025-ben a Pek‑Snack Csoport régiós jelenléte. A kiterjedt franchise-hálózattal és stratégiai jelentőségű kiskereskedelmi partnerekkel rendelkező finompékáru-gyártó konszolidált árbevétele az előző évivel közel azonos, 12,7 milliárd forint volt, adózott eredménye 619 millió forintra bővült.
2026. 07. 01. 16:30
Megosztás:

Nyári utazás egyszerűbben: az OTP digitális devizaváltási megoldásokkal segíti ügyfeleit

A nyári utazási szezon kezdetével jelentősen megnő a külföldi vásárlások és a devizás tranzakciók száma. Az OTP Bank ezért olyan digitális megoldásokat kínál ügyfeleinek, amelyekkel a devizaváltás és a külföldi költések kezelése egyszerűbbé, gyorsabbá és kiszámíthatóbbá válik.
2026. 07. 01. 16:00
Megosztás:

A Henkel technológiája segítette a Sagrada Família központi tornyainak megépülését

Barcelona – A Sagrada Família központi tornyainak elkészülte a bazilika történetének egyik legösszetettebb építészeti és mérnöki kihívása volt. A megvalósításban a Henkel Adhesive Technologies üzletágának innovatív Loctite megoldása is kulcsszerepet játszott: a technológia lehetővé tette, hogy a kő- és acélelemek egyetlen stabil szerkezeti egységként működjenek. A több mint tíz éve tartó együttműködés során a Henkel nem csupán a nagy teljesítményű Loctite EA9497 szerkezeti ragasztót biztosította, hanem átfogó műszaki támogatással a projekt speciális igényéhez igazított kiterjedt tesztelési és validációs folyamatokkal, valamint folyamatos szakértői együttműködéssel támogatta a kivitelezést.
2026. 07. 01. 15:30
Megosztás:

Elérte a jegybank fájdalomküszöbét a forint erősödése

Hirtelen sokat erősödött a forint, az elmúlt egy év felértékelődése már történelmi távlatban is jelentősnek mondható. Az árfolyam ezzel elérhette a Magyar Nemzeti Bank fájdalomküszöbét, erre utal a májusi devizaswap-tender kamatcsökkentése – vélekednek legfrissebb negyedéves elemzésükben az OTP Global Markets szakemberei. Ennek ellenére a bank elemzői nem várnak komoly forintgyengülést, de a kockázatok inkább a korrekció irányába mutatnak. A friss prognózis szerint a magyar gazdaság növekedése az év elején jórészt egyszeri hatások miatt élénkült, de az 1,5-2 százalékos bővülés így is elérhetőnek tűnik 2026-ban.
2026. 07. 01. 15:00
Megosztás:

Az EU most rendet tesz a kínai webshopok körül, de mit jelent ez a magyar vásárlóknak?

Véget ér a rendkívül olcsó csomagok korszaka az olyan kínai webshopoktól, mint a Temu, a Shein vagy az AliExpress. Az Európai Unió új vámszabályokat vezet be, amelyek jelentős hatással lesznek a magyar vásárlókra is, az Árukereső.hu pedig igyekszik tisztázni a felmerülő kérdéseket.
2026. 07. 01. 14:30
Megosztás:

Tajvan átfogó kriptotörvényt fogadott el, szigorú szabályok jönnek a stabilcoinokra

Tajvan törvényhozása elfogadta az ország első átfogó kriptovaluta-szabályozását, amely engedélyhez köti a virtuáliseszköz-szolgáltatók működését, és külön követelményeket vezet be a stabilcoinok kibocsátására. Az új jogszabály szigorú tartalékolási, auditálási és ügyfélvédelmi előírásokat határoz meg, miközben komoly büntetéssel fenyegeti az engedély nélkül működő kriptopiaci szereplőket.
2026. 07. 01. 14:00
Megosztás:

Harmadik alkalommal indul az Anti-Scam Month kampány, új jelentés mutatja be a többeszközös csalások fejlődését

A Bitget elindította Anti-Scam Month kezdeményezésének harmadik évét, és közzétette „The Evolution of Fraud in the Multi-Asset Era” című 2026-os csalásellenes jelentését, amely a blokklánc-biztonsági vállalattal, a SlowMisttel együttműködésben készült.
2026. 07. 01. 13:30
Megosztás:

Elindult a Revolut extra készpénzfelvételi akciója

A Revolut megkezdte az akciót, 300 000 forint limiten felüli ingyen készpénzfelvételt biztosít a hazai felhasználóknak.
2026. 07. 01. 13:00
Megosztás:

Több százezer dolgozó marad ki az egészségprogramokból

Míg a legtöbb nagyvállalat az irodaházakban egyre jobban odafigyel a munkavállalói jóllétére, és egyre többet költ egészségmegőrző programokra, akár ergonomikus székekre is, addig a magyar gazdaság motorját jelentő fizikai dolgozók kimaradnak ezekből a lehetőségekből. A 2026-os Országos Mozgásszervi Állapotfelmérés eredményei azt mutatják, hogy a fizikai állomány mozgásszervi állapota kritikus gazdasági mutató lett.
2026. 07. 01. 12:30
Megosztás:

Mától végigsöpör a bankszámlákon a drágulási hullám

Eddig mondták, de mától már csinálják is: július 1-től a legtöbb banknál megemelkednek a lakossági számlák díjai. Lejárt a másfél éves moratórium, és ezt kihasználva a pénzintézetek többsége érvényesíti a tavalyi inflációt, akad amelyik még az előző évit is. Az ügyfelek többsége így 4,4 százalékos vagy kicsivel ez alatti díjemelkedéssel számolhat – derül ki a BiztosDöntés.hu összefoglalójából. A szerencsésebbeknek most nem nő a költsége, a pechesebbeknél viszont 8,1 százalékos a drágulás.
2026. 07. 01. 12:00
Megosztás:

A kriptokereskedelmi szabályok enyhítését szolgáló törvényjavaslatot nyújtott be a kormány

Benyújtotta a kormány kriptokereskedelmi szabályok enyhítését szolgáló törvényjavaslatot az Országgyűlésnek.
2026. 07. 01. 11:30
Megosztás:

Emelkedtek a hosszú hozamok az USA-ban és az euróövezetben is

A fejlett gazdaságok kötvénypiacain emelkedtek a hozamok kedden nap végén, a JOLTs munkapiaci adatai szerint a betöltetlen álláshelyek száma az USA-ban két éve nem volt ilyen magas; jóval meghaladva a piaci várakozásokat; illetve összhangban állt az elmúlt időszakban tapasztalt foglalkoztatotti létszám ugrásszerű növekedésével.
2026. 07. 01. 11:00
Megosztás:

A TEMU-ról vagy Shein-ről rendeltél eddig? Mától nem fogsz!

Véget ér a rendkívül olcsó csomagok korszaka az olyan kínai webshopoktól, mint a Temu, a Shein vagy az AliExpress. Az Európai Unió új vámszabályokat vezet be, amelyek jelentős hatással lesznek a magyar vásárlókra is, az Árukereső.hu pedig igyekszik tisztázni a felmerülő kérdéseket.
2026. 07. 01. 10:22
Megosztás:

Új csúcson zárt a Dow, a befektetők továbbra is optimisták a béketárgyalásokkal kapcsolatban, kedvező munkapiaci adat jelent meg

Kedden tovább emelkedtek az amerikai részvényindexek, a Dow 0,3, az S&P 0,8, a Nasdaq Composite pedig 1,5%-os pluszban zárt. Ezzel a Dow sorban második napja kúszott történelmi csúcsra, az S&P és a Nasdaq pedig 2020 óta nem zárt ilyen erős negyedévet, mint a tegnap véget ért második negyedév. A Dow 13%-ot ugrott, az S&P 14, a Nasdaq Composite bő 20%-kal értékelődött fel. Ami a júniust illeti, az utóbbi hetekben a technológiai szektor gyengélkedése rányomta bélyegét a havi teljesítményekre, az S&P és a Nasdaq 1, illetve 3%-os mínuszban zárt.
2026. 07. 01. 10:00
Megosztás:

Kedden mérsékelt volt az emelkedés Európában, erős lett a második negyedév a közel-keleti háború ellenére

Az európai részvénypiacok emelkedéssel indították a keddi kereskedési napot, a STOXX600 0,9-kal nőtt, továbbá napközben új történelmi csúcsra ért. Az index ezzel sorozatban a harmadik hónapot zárja emelkedéssel, és 10%-os negyedéves pluszt mutat, ami 2020 októbere óta a legerősebb teljesítmény. A növekedést elsősorban az AI-jal kapcsolatos optimizmus, valamint a közel-keleti feszültségek enyhülése táplálta. A FTSE100 kedden 0,1%-ot erősödött, a DAX 1,5%-os pluszban zárt. Havi szinten 0,8%-ot erősödött a londoni benchmark, míg a német index 0,4%-kal lemorzsolódott; a második negyedév 3, illetve közel 8%-os felértékelődést hozott.
2026. 07. 01. 09:30
Megosztás:

A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

Az érdi ingatlanpiacon továbbra is jellemző a túlárazás, miközben a hirdetési árak egyre szélesebb sávban mozognak. A vevők továbbra is elsősorban a jó állapotú, azonnal költözhető ingatlanokat keresik, de olyan ársávban, amelyben gyakorlatilag nincs kínálat.
2026. 07. 01. 09:00
Megosztás: