A történelmi mélypontot elérő MTelekom volt a hét vesztese
Az amerikai költségvetési vita elhúzódása, illetve a megegyezés hiánya kedvezőtlenl hatott a hazai piacra is, a hétfőn mutatott csökkenés többnyire ennek volt köszönhető.
BUX index

Kedden az OTP-MOL páros emelkedésének köszönhetően a BUX index az általános piaci hangulattal ellentétben erősödni tudott, miután az olajcég kapcsán megnyugodtak a kedélyek, a piaci szereplők valószínűleg úgy látják, hogy a horvát INA-ban meglévő Mol-részesedés eladása jelenleg nem reális.
OTP részvény

Szerdán is felerősödött a pesszimizmus, ami újra lejtőre küldte a magyar piacot, a nap vesztese a Magyar Telekom részvénye volt, amely az osztalékkal kapcsolatos kérdések miatt közel 2 százalékkal 300 forint alá esett. A távközlési cég részvénye mellett gyengén szerepelt a MOL és az OTP is, míg a Richter papírja ismét megindult felfelé.
MOL részvény

A csütörtökön erőteljes emelkedés mutatkozott, javult a nemzetközi hangulat, miután az amerikai költségvetési vitában az álláspontok közeledését látták a befektetők. A BUX az OTP és a Richter vezetésével erősödött, a Richter erősödéséhez hozzájárult várható bekerülése az MSCI piaci indexbe. A Magyar Telekom árfolyama ugyanakkor történelmi mélypontra esett.
Magyar Telekom részvény

Pénteken enyhe mínuszban zárt a piac, miután a Mol és a Richter árfolyamának esését nem kompenzálta az OTP erősödése. Piaczárás előtt egy órával érkezett a hír, hogy a Mol adósbesorolását felülvizsgálja a Standard & Poor's, és ettől eladói nyomás alá került a papír árfolyama. A Richter többnapi jó teljesítmény után enyhe korrekciót mutatott.
Richter részvény

A vezető részvények közül az Egis árfolyama egy hét alatt 0,52 százalékkal, 145 forinttal 27 830 forintra nőtt. A Richter-részvények 2,37 százalékkal drágultak, 4100 forinton zárták a hetet. A Mol árfolyama 1,88 százalékkal 15 160 forintra esett. Az OTP-részvények a múlt héten 2,95 százalékkal emelkedtek, 4360 forintot értek pénteken záráskor. A Magyar Telekom papírok ára 4,55 százalékkal 294 forintra esett.