A vállalatok csupán 28%-a tesz a fenntartható fejlődési célokért

A PwC tanulmánya szerint a szervezetek közel háromnegyede (72%-a) tesz említést a fenntartható fejlődési célokról az éves vállalati vagy fenntarthatósági jelentésében, ami az elmúlt évhez képest 10%-os növekedést jelent. A konkrét lépések és a célok integrálása azonban számos vállalat esetében még mindig várat magára, mert a szervezetek nehezen képesek meghatározni, hogy a szokásos üzleti tevékenységeken túl milyen intézkedéseket kell tenniük.

A vállalatok csupán 28%-a tesz a fenntartható fejlődési célokért

A PwC „Ígéret és valóság” című tanulmánya 21 országban és hat ágazatban, több mint 700 tőzsdén jegyzett cég vállalati és fenntarthatósági jelentései alapján azt vizsgálja, hogy a fenntartható fejlődési célok milyen mértékben épülnek be az üzleti stratégiába, a tervezésbe és a jelentéstételbe.

A 2015-ben elfogadott fenntartható fejlődési célok (Sustainable Development Goals, SDG-k) 17 célt, a célokhoz kapcsolódó alcélokat és a teljesítés mérésére szolgáló mutatókat tartalmaznak. A célok tájékozódási pontként segítik a szervezeteket abban, hogy a világ környezeti, társadalmi és gazdasági kihívásait kezelni tudják.

A becslések szerint az SDG-k csupán az új üzleti lehetőségeket tekintve több milliárd dollárnyi bevételt és költségmegtakarítást, valamint több száz milliónyi új munkahelyet eredményezhetnek.

Milyen főnök lennél? Megmutatjuk!


A tanulmány szerint annak ellenére, hogy az SDG-k több mint három éve vannak jelen a globális üzleti életben és a vállalatok jelentős arányban fejezik ki a célok melletti elköteleződésüket, még nem állnak egymással összhangban a vállalatok azzal kapcsolatos szándékai és képességei, hogy az SDG-ket üzleti stratégiájukba beépítsék és erről jelentést tegyenek.

-A tanulmányban szereplő vállalatok 72%-a tesz említést az SDG-kről, többségük (60%) inkább a fenntarthatósági jelentésében, nem pedig a pénzügyi vagy átfogó jelentéseiben.
-A vállalatok 50%-a határozott meg kiemelt SDG-ket.
Csupán 28% azon vállalatok aránya, melyek a célokhoz kapcsolódóan érdemi teljesítménymutatókat (KPI-ket) neveznek meg.
-A vállalatok 27%-a említi az SDG-ket az üzleti stratégiája részeként.
-Az éves jelentésekben a vezérigazgatói vagy elnöki nyilatkozatok 19%-a említi az SDG-ket.
-A kiemelt SDG-ket megnevező vállalatok jelentései a minőségre 5-ből átlagban 2,71 pontot kaptak.
-A technológia; média és távközlés; valamint az energia-, közműipar és bányászat ágazatok állnak vezető helyen azon a téren, hogy említik-e az SDG-ket a jelentéseikben.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

„A széles körű tájékozottság és a célok integrálása terén megtett előrelépés az SDG-k szempontjából pozitív, de csupán apró lépés. A 17 cél mindegyike esetében olyan sürgető, valós problémák állnak a háttérben, amelyek közvetlen hatással vannak az üzleti világra. A célokkal szembeni egyértelmű nyitottság ellenére számos szervezet nem rendelkezik a kötelezettségvállalások kézzel fogható üzleti lépésekké történő alakításához szükséges stratégiával, kultúrával és eszközökkel” – mondta Major Andrea, a PwC Magyarország cégtársa.

A vállalatok közül legtöbben a tavalyi évvel megegyezően a tisztességes munkát és a gazdasági növekedést (8. cél), az éghajlatváltozás elleni fellépést (13. cél), illetve a felelős fogyasztást és termelést (12. cél) választották kiemelt célként. Néhány esetben úgy tűnik, hogy a vállalatok meglévő tevékenységeknek és már alkalmazott mérőszámoknak megfeleltethető SDG-kről számolnak be a jelentéseikben.  

„A kitűzött célok terén úgy lehet sikert elérni, ha azokat az üzleti stratégia központi részévé tesszük. Az, hogy a vállalatok a hatóságok felé benyújtott jelentéseikben mit terveznek szerepeltetni, mit mérnek és miről számolnak be, jól jelzi a stratégiájukat és prioritásaikat átható törekvéseiket. Változatlanul a szervezetek élén álló vezérigazgatók alakítják a stratégiát, ami beépül a fő teljesítménymutatókba és a jelentéstételbe. Az elkötelezettség kedvező jeleként értékelhető, hogy növekszik a jelentéseikben az SDG-kkel kapcsolatos kihívással foglalkozó vállalatok száma. Emellett egyre inkább szükség lesz olyan stratégiákra is, amelyek a szokásos üzleti célkitűzéseken túl a kínálkozó lehetőségeket tartják szem előtt” – hangsúlyozta Karsai Janka, a PwC Magyarország fenntartható üzleti megoldásokért felelős vezető menedzsere.


Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Nőtt a világ acéltermelése

Nőtt a világ acéltermelése júliusban és az idei első hét hónapban az egy évvel korábbihoz képest a nemzetközi acélipari szövetség, a The World Steel Association (WSA) szerint.
2021. 08. 24. 21:00
Megosztás:

Felfelé javította a német GDP-növekedést a Destatis

Előző becsléséhez képest felfelé javította a második negyedévi német GDP-növekedési adatait a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis keddi jelentésében.
2021. 08. 24. 09:00
Megosztás:

Ukrajnában lassult a kiskereskedelmi forgalom növekedése

Ukrajnában júliusban lassult a kiskereskedelmi forgalom növekedése éves összevetésben, ugyanakkor gyorsult havi szinten.
2021. 08. 23. 13:00
Megosztás:

46 éve nem volt ilyen magas a német termelői infláció

1975 óta nem emelkedtek olyan ütemben a termelői árak Németországban, mint júliusban; ez erősítheti az inflációs aggodalmakat.
2021. 08. 20. 12:00
Megosztás:

Veszített lendületéből a feldolgozóipar a philadelphiai körzetben

Az elemzők által várt gyorsulás helyett lassult a feldolgozóipar bővülése az Egyesült Államok harmadik legnagyobb, közép-atlanti térségében augusztusban.
2021. 08. 20. 07:00
Megosztás:

Ilyen még nem volt: 11%-kal több bevétellel terveznek a vállalkozások

Rekord magas árbevétel-növekedéssel számolnak a következő egy évben a hazai kkv-k. A K&H bizalmi index kutatás 17 éves történetének legmagasabb pénzügyi várakozása szerint átlagosan 11 százalékkal több árbevétellel és 6 százalékkal nagyobb profittal terveznek az előttünk álló egy évre a vállalkozások.
2021. 08. 19. 08:00
Megosztás:

Rendkívüli tanácskozást tartanak a NATO-külügyminiszterek

A NATO-tagállamok külügyminiszterei rendkívüli tanácskozást tartanak videokonferencia keretében pénteken, az afganisztáni tálib hatalomátvétellel kapcsolatban.
2021. 08. 19. 03:00
Megosztás:

Júniusban fellendült a félvezetők globális eladása

Nőtt a félvezetők globális eladásából származó bevétel júniusban havi és éves szinten egyaránt a világ vezető nemzetközi gyártóit tömörítő szövetség, a SIA szerint.
2021. 08. 18. 21:00
Megosztás:

A delta variáns miatt lassul a gazdasági növekedés

A japán export erősödés elkezdett lassulni júliusban, miután a növekvő fertőzés számok miatt a Kínába és az Európába irányuló szállítások is csökkentek.
2021. 08. 18. 16:00
Megosztás:

Várt ütemben bővült az európai gazdaság

Gyakorlatilag a vártnak megfelelő lett a tegnap délelőtt közzétett második negyedéves eurózónás előzetes GDP adat.
2021. 08. 18. 15:00
Megosztás:

A magyar 17%-os GDP növekedést 2 ország is megverte Európában

Erőteljes növekedést láthattunk a második negyedéves GDP kapcsán egész Európában. A 17,7 százalékos, munkanappal tisztított magyar növekedés a dobogó harmadik fokára volt elég a spanyol 20 és az olasz 18,7 százalékos növekedés mögött.
2021. 08. 18. 14:00
Megosztás:

Többre lehet képes a magyar gazdaság

A második negyedévben 17,9 százalékkal növekedett a magyar GDP az előző év azonos időszakához képest a nyers adatok szerint. A jó adat fényében akár 7 százalék feletti növekedés is elképzelhető 2021-ben.
2021. 08. 18. 07:00
Megosztás:

Nőtt az USA ipari termelése

A vártnál nagyobb mértékben nőtt az Egyesült Államok ipari termelése júliusban a Federal Reserve keddi jelentése alapján.
2021. 08. 18. 00:05
Megosztás:

Az idei első fél évben nőtt a román gazdaság

Az idei első fél évben a nyers adatok szerint 6,5 százalékkal nőtt a román gazdaság a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte kedden a román országos statisztikai intézet.
2021. 08. 17. 13:00
Megosztás:

Szárnyal a Deloitte kockázati tőke bizalmi indexe

A Deloitte legfrissebb közép-európai kockázati tőke bizalmi felmérése szerint a tapasztalat, a bevált növekedési stratégiák és a javuló gazdasági kilátások növelik a bizalmat a magántőke-befektetők körében.
2021. 08. 17. 05:30
Megosztás:

Csaknem üres a makronaptár, de érkezik némi adat a napokban

Csaknem üres a makronaptár a jövő héten, mindössze a bruttó hazai termék (GDP) második negyedévi adatának első becslése jelenik meg, valamint az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszerének július végi helyzetéről szóló részletes tájékoztató.
2021. 08. 15. 11:00
Megosztás:

E-sport Ítéletnap: az Erste Csoport bemutatja az e-sportok bukását

Miután tavaly bemutatkozott az e-sportok világában, az Erste Csoport a League of Legends Európa-bajnoksággal (LEC) kötött partnerségének második fejezetét ünnepli. A Jung von Matt SPORTS humoros kampányfilmjének segítségével a bankcsoport az e-sportokat övező témák közül a legtöbb vitát kiváltó kérdést választotta ki. Azzal foglalkozik, hogy az e-sport igazi sportnak számít, vagy sem, valamint bemutatja a játékosközösség erre adott reakcióját. Az LEC Summer Splithez köthető kampány augusztus 13-án rajtol a Rájátszással egy időben, és az augusztus 29-ei döntőig látható lesz a közösségi médiában és az LEC Livestream csatornán.
2021. 08. 14. 13:00
Megosztás:

A sikerágazat adhat pillért a tartós növekedéshez

Az utóbbi években kiemelkedően jó teljesítményt nyújtó építőipar is megtorpant a járvány miatt, ám a szektor készen áll arra, hogy - hasonlóan a pandémia előtti évekhez - tempós növekedéssel segítse a magyar gazdaság fejlődését.
2021. 08. 14. 11:00
Megosztás:

Így készülnek a cégek a kis januárra

A nyári uborkaszezon végéhez érve a cégek év végi hajrát hirdetnek az utolsó negyedévre, ezért erősödő versenyre lehet számítani ősszel. Nagy Lehel, a Langmár Kommunikáció ügyvezető-helyettese arról beszélt, hogy fontos lefektetni a stratégiát és ennek mentén építeni a kommunikációt ebben az időszakban. Példaként említette, hogy ha valakinek nincs jelen a célközönsége egy adott közösségi felületen, akkor oda teljesen felesleges erőforrásokat csoportosítani. Megjegyezte, ilyenkor célszerű nagy hangsúlyt fektetni a már meglévő ügyfelekre, hiszen statisztikailag alátámasztott tény, hogy őket olcsóbb újabb vásárlásra ösztönözni.
2021. 08. 14. 05:00
Megosztás: