A velencei tó környéke lehet az idei ingatlanpiac nyertese

A legkedveltebb balatoni nyaraló célpontokhoz képest félúton, de ingatlanárakban is féláron találhatjuk meg következő lakásunkat, házunkat amennyiben a Velencei-tó régióját választjuk. Mostanra már szinte Budapesti külső agglomerációjához tartozó települések nagyon jól ötvözik a nyugodt otthonteremtési és a tóparti pihenési és sportolási lehetőségeket. A Duna House a használt és újlakáspiac változásait is megvizsgálta elemzésében.

A velencei tó környéke lehet az idei ingatlanpiac nyertese

Magyarország harmadik legnagyobb természetes tavának települései rohamos mértékben fejlődtek az elmúlt 10 évben gazdasági és turisztikai szempontból is. „A legfrissebb kormányzati tájékoztatás alapján ebben az időszakban Velencén és Agárdon 79%-kal nőtt az eltöltött vendégéjszakák száma, és tavaly közel 130 ezren nyaraltak a környéken, amelyhez számtalan partszakasz felújítás és településszerkezeti modernizáció is párosult.” – nyilatkozta Benedikt Károly, a Duna House elemzési vezetője. „Ezzel párhuzamosan az ingatlanpiac is fejlődött, egyre több és változatos újépítésű beruházások mellett a használtingatlanok ára is folyamatosan emelkedett. A régió településein azonban még így is kedvező lehetőségeket találhatnak az érdeklődők. Ingatlanközvetítő tapasztalatok alapján ráadásul egyre többen agglomerációs lehetőségként tekintenek a környékre, hiszen fél órán belül a főváros és például Székesfehérvár nagyváros is elérhető”

Újépítés féláron

A környéken egyre bővülő újépítésű beruházások közül válogathatnak az érdeklődők. Jelenleg több mint 100 lakás fejlesztése zajlik a Duna House adatai alapján, amelynek több mint a fele még szabad, azaz megvehető lakás. A kisebb lakások mellett megtalálhatóak tipikusan otthonteremtéshez tökéletes nagyobb családi sorházi lakások is, amelyek a többi tóparti fejlesztéshez képest kuriózumnak számítanak. Ráadásul ezek fajlagos ára jelentősen versenyképes az újépítésű piacon, hiszen az 500 ezer forint körüli négyeztméterár a fővárosi és balatoni hasonló fejlesztésekhez képest félárnak számít. A települések közül Gárdonyban találhatunk nagyobb 3 szintes, 168 nm-es sorházi lakásfejlesztéseket, amelyeknél a meghirdetett árban a garázs és kocsibeálló és természetesen a saját kert is benne van. 

Mennyi adót kell fizetni ingatlan értékesítésekor? ITT kiszámolhatja!

Használtlakás piac

A legalacsonyabb átlagos négyzetméterárat Kápolnásnyéken és Sukorón mérte az elmúlt egy évben a Duna House, ahol 200-250 ezer forint körül árulták az ingatlanok négyzetméterét. A legnagyobb árváltozás Pákozdon volt megfigyelhető, ahol 2019-ben 300 ezer forintra nőtt az átlagos négyzetméterár. Velence és Gárdony négyzetméterárai ennél is magasabbak valamelyest, a fővárosi árakhoz viszonyítva azonban érezhetően alacsonyabb áron vásárolható vízpart közeli ingatlan az említett településeken.

Hozzászólások

Fejlesztik a városi és települési erdőket

A fásítások és az erdőtelepítések valós megoldásokat jelentenek az élet jobbá tételéhez és különösen a városokban hozzájárulnak a szélsőséges időjárás hatásainak csökkentéséhez - közölte az Agrárminisztérium (AM) Nagy István agrárminisztert idézve szombaton az MTI-vel.
2021. 07. 24. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

K&H: a diákok fele optimistán látja a munkaerőpiacot

Sok diák derűlátó: az iskola befejezése után 50 százalékuk arra számít, hogy könnyen munkába tud majd állni – derül ki a K&H ifjúsági indexéből. Ettől magasabb eredmény a kutatás elmúlt kilenc éve alatt csak 2017-2018-ban fordult elő. Ettől függetlenül akadnak pesszimisták is, a diákok 17 százaléka attól tart, hogy nehezen talál majd munkát, 5 százalékuk szerint pedig nagyon nehéz lesz.
2021. 07. 24. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rendkívüli intézkedések az építőiparban

A kormány több olyan rendeletet is kiadott a közelmúltban, amelyek jelentős hatást gyakorolnak mind az építőiparra, mind az építési alapanyagokat kitermelői ágazatra. A bevezetett intézkedések hatással lehetnek a már hatályban lévő szerződések teljesítésére, illetve a futó projektek kivitelezésére is. Ennek oka, hogy amennyiben az állam gyakorolja az elővásárlás jogát, úgy egy hazai eladó nem feltétlenül tudja teljesíteni a külföldi szerződéses partnerei felé vállalt kötelezettségeit, ami szerződésszegést eredményezhet. A PwC Magyarország szakértői összegyűjtötték a legfontosabb tudnivalókat és a tisztázatlan kérdéseket.
2021. 07. 24. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Több, mint 6000 hallgató nyert felvételt a Szegedi Tudományegyetemre 2021-ben

147 fővel növelte hallgatói létszámát a Szegedi Tudományegyetem a 2021-es központi felvételi eljárásban – 6051 új hallgatót vett fel az intézmény, így a soron következő pótfelvételi, a szakirányú képzések és a külföldi hallgatók folyamatban lévő felvételi eljárásának lezárását követően, idén is több mint 8000 új diák kezdheti meg tanulmányait szeptemberben az SZTE-n.
2021. 07. 24. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezért ne várjunk őszig a kéménysepréssel!

Nem kell őszig várni, érdemes már most elvégeztetni az ingyenes kéményellenőrzést a szakemberek szerint.
2021. 07. 24. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Négy velencei-tavi strand szünetel

Felfüggesztette a Velencei-tó déli partján négy strand működését a Fejér Megyei Kormányhivatal a vízminőség romlása miatt. Egyelőre nem fogadhat fürdőzőket a Drótszamár Park és Kemping Strand, a Velence Resort & Spa, az Agárd Napsugár Strand és a Gárdony Tini Strand.
2021. 07. 24. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hatalmas segítség a gazdáknak

Kiszámítható támogatási feltételekkel és tervezhető fejlesztési lehetőségekkel segíti az agrártárca a gazdákat - jelentette ki Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára az MKB Bank Nyrt., az Andest 2005 Kft. és a Gazda Kontroll Kft. tematikus programsorozatának mezőkövesdi állomásán, pénteken a tárca közleménye szerint.
2021. 07. 24. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Volánbusz fejlődik tovább

Három beszállítótól összesen mintegy 700 új autóbuszt állítanak üzembe év végéig a Volánbusz országos flottájának részeként, ebből 32 korszerű járművet ezekben a hetekben helyeznek forgalomba Zala megyében - közölte az új buszok pénteki, zalaegerszegi bemutatóján a közlekedési társaság humánerőforrás vezérigazgató-helyettese.
2021. 07. 24. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagy összegű támogatás a hazai vállalkozások piacra kerülő innovációinak

A legnagyobb keretösszegű innovációs pályázat tavaly tavaszi meghirdetését követően, a nagy érdeklődésre tekintettel a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) egy őszi fordulót is elindított a piacvezérelt kutatás-fejlesztési és innovációs projektek támogatására - közölte Bódis József. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára bejelentette: mostanra a második körben beadott pályázatokról is megszületett a döntés, amely alapján újabb 153 projekt jutott összesen több mint 52 milliárd forint támogatáshoz.
2021. 07. 24. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Sokkal több magyar utazott horvátba mint tavaly

A múlt év hasonló időszakához képest 90 százalékkal több magyar turista látogatott eddig Horvátországba, leginkább a szállodákban emelkedett a foglalásuk - tájékoztatta a Horvát Idegenforgalmi Közösség magyarországi képviseletének igazgatója pénteken az MTI-t.
2021. 07. 24. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

450 millió forintos befektetési kört zárt a Blue Colibri, a munkáltatók digitális szárnysegédje

A vállalati belső kommunikációval, a munkavállalók oktatásának és adminisztrációjának digitalizációjával foglalkozó Blue Colbri nevű hazai startup 450 millió forintot vont be. Korábbi befektető, az OXO Technologies Holding Nyrt. mellett ezúttal a Bonitás Kockázati Tőkealap II. csatlakozott a második körhöz. Az innovatív HR-tech csapat a forrást a termék további fejlesztésére, hazai és nemzetközi terjeszkedésre, elsősorban Kelet-Közép-Európában és a DACH régióban történő értékesítés dinamikus felfuttatására fordítja.
2021. 07. 23. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Legek az albérletpiacról – 270-szeres árkülönbség a kínálatban – 9 négyzetméteres szupermini-garzontól az 1000 négyzetméteres kastélyig

Az országos albérletpiaci kínálatban akad havi 20 ezer forintért Hajdú-Bihar megyei albérlet. Szintén a legolcsóbbak közé tartozik egy, kifejezetten egyetemista bérlőknek szánt dunaújvárosi lakás, 40 ezer forintért bérelhető minden hónapban. A budapesti piacon a XV. kerületben található a legolcsóbb, 23 négyzetméteres albérlet, ezért havi 60 ezer forintot szeretne kapni a tulajdonos. Az ország legdrágább kiadó ingatlanáért - egy rózsadombi családi házért - 5,4 millió forint bérleti díj fejében lehet kivenni.
2021. 07. 23. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Alacsony forgalomban csökkent a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 265,19 pontos, 0,56 százalékos csökkenéssel, 47 491,69 ponton zárt pénteken.
2021. 07. 23. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A GVH horgára akadt a horgászati cikkek egyik legnagyobb hazai nagykereskedője

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított az egyik legnagyobb hazai, horgászati cikkek nagykereskedelmével foglalkozó vállalkozással szemben, amiért feltételezhetően szankcionálta az ajánlott áraknál olcsóbban értékesítő viszonteladóit.
2021. 07. 23. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb keretmegállapodás nyerteseként hirdette ki a Delta Systems Kft.-t a Digitális Kormányzati Ügynökség

Konzorciumi tagként keretmegállapodást köthet a Delta Technologies Nyrt. 100 százalékos tulajdonában álló leányvállalata, a Delta Systems Kft. a Digitális Kormányzati Ügynökséggel. A megállapodás értelmében a társaságot mobiltelefonok beszerzésével és kiszállításával bízhatják meg.
2021. 07. 23. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőhet az újlakások ára a mindennél kedvezőbb lakáshitellel

Új hitelprogramot hirdetett meg az MNB októbertől: a Zöld Otthon Program legfeljebb 2,5 százalékos kamat mellett kínál lakáshitelt mindazoknak, akik magas energiahatékonyságú, legalább BB besorolású, zöld szempontoknak megfelelő házat építenének vagy új ingatlant vásárolnának. Kiss Tamás, a GV Hitelközpont országos hitelközvetítő hálózat értékesítési vezetője arról beszélt, a bejelentés hatására sokan kivárnak a lakásvétellel, ugyanakkor aki használt ingatlant szeretne venni, annak teljesen felesleges a tranzakciót halogatni. A szakértő hozzátette, nőni fog a kereslet az újlakás-piacon, ennek hatására pedig az árak is emelkedhetnek majd.
2021. 07. 23. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megkezdték munkájukat a Magyar Bankholding új üzleti vezérigazgató-helyettesei

A Magyar Bankholding Zrt. a márciusban elfogadott stratégiája újabb állomásaként két felső vezető kezdte meg munkáját a bankcsoportban: Ginzer Ildikó a standard, Szabó Levente pedig az egyedi kiszolgálásért felelős üzleti vezérigazgató-helyettesként csatlakozott a menedzsmenthez, jelenlegi pozíciójuk megtartása mellett.
2021. 07. 23. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A munkavállalók tizede idén először nem kapott semmilyen béren kívüli juttatást

A magyar munkavállalók 46 százaléka részesül rendszeresen béren kívüli juttatásban, egytizedük azonban idén nem kapott cafeteriát munkáltatójától a pandémia és a gazdasági visszaesés miatt – derül ki abból az átfogó online kutatásból, amelyet a Nemzeti Utalvány készített el, több mint 1200 fő megkérdezésével. A munkavállalók számára az elmúlt időszakban azok a juttatások értékelődtek fel, amelyeket mindennapi szükségleteikre fordíthatnak – a nyári szezonban például az iskolakezdéshez kapcsolódó kiadások fedezésére.
2021. 07. 23. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Allianz digitális szolgáltatásokkal segíti a viharok utáni milliárdos összegre rúgó károk rendezését

A júliusi, országszerte tömegesen jelentős károkat okozó viharok nem érték meglepetésként az Allianz Hungáriát. A biztosító mindent megtesz annak érdekében, hogy érintett ügyfelei a lehető leghamarabb a szerződés szerinti kártérítéshez jussanak, ehhez pedig fejlesztéseit és a pandémia során szerzett tapasztalatait is hasznosítja.
2021. 07. 23. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rossz számlával bukhatjuk az otthonfelújítási támogatást

Alaposan felpörgette az építőipart az utóbbi idők egyik legnagyobb volumenű lakásfelújítási támogatási programja. A 2021. január 1-jével startolt otthonfelújítási támogatással együtt a lakásfelújítási szakmunkákhoz kapcsolódó számlázási kérdések is előtérbe kerültek.
2021. 07. 23. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások: