ÁSZ - fenntarthatatlan a foglalkoztatási rehabilitáció jelenlegi rendszere

Pénzügyi szempontból fenntarthatatlanná vált a foglalkoztatási rehabilitáció sokelemű és esetenként túlságosan nagyvonalú támogatási rendszere - mutat rá az Állami Számvevőszék Kutató Intézetének (ÁSZKut) friss tanulmánya, amelynek főbb megállapításait kedden ismertették Budapesten.

Pulay Gyula, az ÁSZKut főigazgatója elmondta, hogy a magyar támogatási rendszer legsúlyosabb hiányossága, hogy nem különbözteti meg a sikeres foglalkoztatási rehabilitáció alapeseteit, vagyis a teljes, a részleges, és a védett foglalkoztatást igénylő rehabilitációt. Hangsúlyozta: az integrált körülmények között megvalósuló teljes rehabilitációhoz nincs elég támogatás, miközben bőkezűen támogatják a részleges rehabilitációt és a védett foglalkoztatást.

 

Az ÁSZKut a tanulmányban a sikeres foglalkoztatási rehabilitáció három alapesetét különbözteti meg. Egyrészt a teljes rehabilitációt, amikor a megváltozott munkaképességű személy a rehabilitáció befejezése után további segítség nélkül az egészségesekkel azonos termelékenységű munkát tud végezni. Részleges rehabilitáció esetén a munkavállaló a rehabilitáció után is rendszeres segítséget igényel a munkavégzéshez, és csak alacsonyabb termelékenységű munkát képes végezni.

 

A védett foglalkoztatást igénylő rehabilitáció során pedig alkalmassá teszik a munkaerőt egyszerűbb munkák elvégzésére, de egészségkárosodása miatt csak védett környezetben és az átlagostól elmaradó termelékenységgel tud dolgozni. Pulay Gyula elmondta, hogy a tanulmányban feldolgozott adatok alapján a támogatási rendszer potenciális célcsoportja mintegy 250-300.000 embe, azonban jelenleg évente mindössze 110-130.000 munkavállaló részesül foglalkoztatást segítő támogatásban, illetve szolgáltatásban.

 

A főigazgató ismertette: a jelenleg rendelkezésre álló költségvetési előirányzatokból lényegesen több megváltozott munkaképességű embert lehetne foglalkoztatni, ha alkalmazásuk integráltabb formában valósulna meg, valamint ha a védett szervezeti foglalkoztatást szociális foglalkoztatással lehetne felváltani. Ezenkívül a rehabilitáció végeztével meg kellene követelni a rehabilitációs intézkedés értékelését, és a támogatás időszakát csak a legszükségesebb esetben lehetne meghosszabbítani - fűzte hozzá.

 

Nagyon fontos azoknak a szabályoknak a megalkotása, illetve kiterjesztése, amelyek az egészségkárosodást szenvedett munkavállalót és munkáltatóját a foglalkoztatás fenntartására késztetik. Ezért a munkáltatóknak több szakmai segítséget kellene kapniuk a teljes rehabilitációt lehetővé tevő munkakör kialakításához és a munkahely szükséges átalakításához. Az ÁSZKut tanulmánya rámutat: olyan komplex rehabilitációs rendszert szükséges kialakítani, amely alkalmas évi 50-70.000 megváltozott munkaképességű ember rehabilitációját, majd munkába állását hatékonyan segíteni. A 2010-es költségvetés tervezetében 45 milliárd forint szerepel a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására. Pulay Gyula az MTI kérdésére elmondta, hogy a támogatási rendszer már az idén is finanszírozhatatlan volt, és a továbbiakban is csak akkor lesz fenntartható, ha átalakítják.

Az újabb autókat is érinti a manipuláció: egy kutatás szerint Magyarországon a 4 éves járművek kilométeróráját átlagosan 110 000 km-rel hamisítják

Aki viszonylag új autót vásárol, joggal számít arra, hogy hosszú ideig gond nélkül használhatja. Bár az általános vélekedés szerint a futásteljesítmény-manipuláció inkább régebbi járműveknél fordul elő, a carVertical Magyarországon végzett kutatása ennek éppen az ellenkezőjét mutatja: már a 2 éves autók között is előfordul visszatekert óraállás, és sok esetben a baleseti múlt is rejtve marad.
2025. 11. 16. 08:00
Megosztás:

Több százezer ingatlant érinthet a legújabb rendelet

Átalakíthatja a zártkerti ingatlanok piacát a nemrég hatályba lépett kormányrendelet, amelynek értelmében olyan jogi státuszt kaphatnak a zártkertek, mint a nem mezőgazdasági ingatlanok. A zenga.hu szakértőinek várakozása szerint ez a zártkertek piacának élénkülését és drágulását is eredményezheti, miközben a vevők előtt új lehetőségek nyílnak hobbiházak, nyaralók vásárlására. Jelenleg a pár százezer forinttól egészen a 100 milliós nagyságrendig szóródnak a zártkertek hirdetési árai.
2025. 11. 16. 07:00
Megosztás:

A láthatatlan csapdák a használtautó-piacon

Az autóvásárlás mindig is komoly kihívás volt, különösen, ha nem egy új jármű mellett döntesz. A valóság gyakran köszönőviszonyban sincs a hirdetések fényes ígéreteivel, ezért fontos megismerni azokat a trükköket, amelyekkel elkerülheted a csalódást, mielőtt elköteleznéd magad egy autó mellett.
2025. 11. 16. 06:00
Megosztás:

LED fényfüzérek vagy hagyományos izzók? Itt az ideje dönteni!

Mikor az ünnepek közeledtével otthonod vagy kerted megvilágítását tervezed, biztosan felmerül benned a kérdés: melyik fényfüzér a legjobb választás?
2025. 11. 16. 05:00
Megosztás:

Az ajándékcsomagok szerepe a modern munkahelyi kapcsolatokban

Az ajándékozás az emberi kapcsolatok nélkülözhetetlen része, nem csupán az otthonok meghitt légkörében, hanem a munkahelyi és intézményi környezetekben is. Az ajándékcsomagok rendkívül fontosak, amikor egy vállalat vagy szervezet arra törekszik, hogy maradandó nyomot hagyjon kollégáiban, ügyfeleiben vagy üzleti partnereiben.
2025. 11. 16. 04:00
Megosztás:

Milyen egy jó táska?

Ha a stílusunk finomhangolásáról van szó, a táska elsőrangú szereplővé válik. Az önkifejezési eszközként funkcionáló kiegészítő sokkal több, mint egy tetszetős tároló: praktikus és divatos jellege mélyen meghatározza az öltözékünk kisugárzását.
2025. 11. 16. 03:00
Megosztás:

Itt a vízóra csere határideje! Vigyázz, nehogy bajba kerülj miatta

Vízóracsere határideje Magyarországon: mikor, milyen gyakran és kinek a költségére kell a vízórát cserélni?
2025. 11. 16. 02:00
Megosztás:

Újraszámítják az összes nyugdíjat 2026 január 1-től

A 2026-os nyugdíjemelés már most nagy vitát vált ki: a kormány a 3,6%-os inflációs előrejelzéshez köti az emelést, miközben több szakértő szerint ez alábecsüli a várható pénzromlást. Nézzük a részleteket!
2025. 11. 16. 01:00
Megosztás:

Ethereum árfolyam-előrejelzés: Küszöbön áll a 6.000 dolláros szint elérése? A Cardano bálnák a Digitap felé fordulnak, mint ígéretesebb lehetőség

Októberben egy komoly visszaesés után mind az Ethereum, mind a Cardano árfolyama elkezdett némi élénkülést mutatni. Sok nagybefektető – úgynevezett "bálna" – azonban még mindig gyengének ítéli meg ezeket a mozgásokat.
2025. 11. 15. 23:59
Megosztás:

XRP árfolyam-előrejelzés a csütörtöki XRP ETF jóváhagyás előtt

Újra fellángolt az izgalom a Ripple XRP tokenje körül, miután a digitális eszköz hónapok óta nem látott árfolyam-emelkedést produkált. A befektetők a csütörtökre várt ETF-jóváhagyásban bíznak, miközben a nagybefektetők (bálnák) aktivitása jelentősen megugrott.
2025. 11. 15. 23:00
Megosztás:

Okos befektetők ADA-t, TRX-et és $TAP-et vásárolnak, miután Trump bejelentette az osztalékfizetést az amerikaiak számára – Foglalj pozíciót most!

A legutóbbi altcoin-szezont több kulcsfontosságú katalizátor hajtotta, köztük a Covid-19 ösztönzőcsomag. Idén Trump bejelentette, hogy <a href="https://abcnews.go.com/Business/trumps-promise-2000-tariff-dividend-payments/story?id=127373376" target="_blank">az amerikaiak legalább 2 000 dolláros osztalékot kapnak a vámbevételekből</a>, ami jelentős keresletet generál bizonyos tokenek iránt.
2025. 11. 15. 22:00
Megosztás:

50 millió dolláros ZEC-fogadás 300%-os emelkedést vált ki, miközben az elemzők meredek összeomlást jósolnak

A Zcash hónapokig dolgozott a magánéletet védő kriptovaluták forgatókönyvének átírásán, majd 1500%-os emelkedéssel 750 dollárig szökött, mielőtt lehűlt. Most a tokennek új katalizátora van – de új figyelmeztetések is érkeznek.
2025. 11. 15. 21:00
Megosztás:

A Bitcoin árfolyama esett. Egy vezető kriptovaluta-vállalat ingyenes bányászszolgáltatást indított, amely a stabilitásra és a zöld energiára összpontosít

A kriptovaluta-piac közelmúltbeli volatilitása és a Bitcoin (BTC) árfolyamának folyamatos csökkenése közepette a PEPPER Mining, egy vezető globális felhőbányászati platform, bejelentette egy új, ingyenes bányászati szolgáltatás elindítását. A kezdeményezés célja, hogy stabil és fenntartható bevételi modellt biztosítson a felhasználóknak, miközben a blokklánc-ipart a környezetvédelem és az energiahatékonyság felé tereli.
2025. 11. 15. 19:15
Megosztás:

Rosszul teljesített Horvátország a tavalyi ESPAD felmérésben

Horvátországban pénteken mutatták be hivatalosan a 2024-es európai iskolai alkohol- és drogfogyasztási felmérést (ESPAD), amely szerint a kontinensen tavaly az aktuális cigarettahasználat terén Horvátország volt az egyik legsúlyosabb helyzetben, de az ország számos más mutatóban is az átlagosnál rosszabbul teljesített.
2025. 11. 15. 19:00
Megosztás:

Országos közlekedésbiztonsági ellenőrzés lesz hétfőtől a közutakon

Elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok, valamint vezetőik ellenőrzése terjed ki az az országos közlekedésbiztonsági akció, amely hétfőn kezdődik a közutakon - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata pénteken a police.hu oldalon.
2025. 11. 15. 18:00
Megosztás:

Minden eddiginél többen csatlakoztak idén a Modern Gyárak Éjszakájához

Az összes hazai vármegyéből minden eddiginél több, 128 gyár csatlakozott a Modern Gyárak Éjszakájához az idén - jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára az országos programsorozat pénteki megnyitóján Szolnokon, a Béres Gyógyszergyár Zrt. helyi üzemében.
2025. 11. 15. 17:00
Megosztás:

Megerősítette Ukrajna részleges csődhelyzeti besorolását a Fitch Ratings

Megerősítette Ukrajna hosszú futamú szuverén devizaadósság-kötelezettségeinek részleges törlesztési csődhelyzetet jelző "RD" (Restricted Default) besorolását a Fitch Ratings.
2025. 11. 15. 16:00
Megosztás:

Lemondott az újonnan megválasztott szerbiai médiahatóság négy tagja

Csupán két nappal a választási folyamat lezárását követően lemondott a szerbiai médiahatóság újonnan megválasztott négy tagja.
2025. 11. 15. 15:00
Megosztás:

Dobrev Klára: a választásokig minden szombaton bemutatnak egy baloldali törvényjavaslat-csomagot

Szakértelem, alázat, tudás kell a kormányzáshoz, ezért jövő szombattól egészen a választásokig minden egyes szombaton bemutatunk egy baloldali törvényjavaslat-csomagot - jelentette be szombaton a közösségi oldalára feltöltött videóban a Demokratikus Koalíció elnöke.
2025. 11. 15. 14:00
Megosztás:

Nőtt a prágai Václav Havel repülőtér forgalma

Mintegy 11,5 millió utas fordult meg az idei nyári szezonban a prágai Václav Havel nemzetközi repülőtéren, 7,7 százalékkal több mint a tavalyi év hasonló időszakában - közölte a repülőtér honlapján.
2025. 11. 15. 13:00
Megosztás: