Adómentesség helyett adókedvezményt kapnak a súlyos mozgáskorlátozottak
A gépjárműadó-törvény szerint az autóadót a járműnyilvántartásba bejegyzett üzembentartó, annak hiányában pedig a tulajdonos fizeti. A súlyos mozgáskorlátozott személy 2007-ig akár tulajdonos, akár üzemben tartó volt, egyaránt mentesült az adófizetés alól. Ez visszaélésekre adott alkalmat, hiszen elégséges volt egy súlyos mozgáskorlátozott közeli hozzátartozót bejegyezni üzemben tartóként a járműnyilvántartásba, és nem kellett adót fizetni a kocsi után. 2007-től a - visszaélések elkerülése érdekében - a gépjárműadó-törvény súlyos mozgáskorlátozottsághoz kapcsolódó mentességi szabálya szűkült: az adómentesség csak a súlyos mozgáskorlátozott tulajdonos, 100 kW-ot meg nem haladó teljesítményű személygépkocsija után jár.
Vagyis a súlyos mozgáskorlátozott üzembentartóként nem kap adómentességet. Az Alkotmánybíróság idén februárban - ez év végi hatállyal - kivette a törvényből "a tulajdonában lévő" szavakat. Így 2011. január 1-jétől a súlyos mozgáskorlátozott üzemben tartó is mentesül az adófizetés alól. Mint a törvényjavaslat indoklásában olvasható, ennek következtében a mentességre jogosultak száma 109 ezerről akár 150 ezerre is növekedhet. Újra elszaporodhatnak a visszaélések, illetve a költségvetést fél milliárd forint veszteség éri. A kormány úgy oldja meg a problémát, hogy továbbra is csak a 100 kW-ot meg nem haladó teljesítményű személygépkocsi után, viszont csak évi 12 ezer forint adóig biztosítja a kedvezményt. A javaslat másik eleme a légrugós járművekhez - teherautókhoz és autóbuszokhoz - kapcsolódik.
Ezek adója ugyan is 100 kilogrammonként nem 1.380, hanem csak 1.200 forint. A Közigazgatási Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatal (KEK KH) viszont csak ez év elejétől töltődik, ekkortól jegyzik fel az autók ilyen rugózását, a korábban üzembe helyezett járművekről nincs ilyen adat. A kedvezőbb adózást ők csak úgy vehetik igénybe, ha igazolják az önkormányzati adóhatóság előtt: a gépjárművük légrugós. Igazolást csak annak kell vinni, akinek a járműve ezen adata még nem került be a KEK KH nyilvántartásába. (MTI)