Afrikát érinti a legjobban az éghajlatváltozás

Afrika az éghajlatváltozás által leginkább érintett kontinens, a szegénység, a kormányzási, irányítási problémák miatt azonban nincs sok lehetősége az alkalmazkodásra - jelentette ki Karamoko Diarra, a dakari Cheik Anta Diop Egyetem agroökológus professzora csütörtökön Szegeden.

Afrikát érinti a legjobban az éghajlatváltozás

A demográfiai robbanás miatt a kontinensen egyre nagyobb az igény az élelmiszerek iránt, de a mezőgazdaság nem fejlődik érdemben - mondta a szakember a Europe Direct Szeged által rendezett nemzetközi konferencián.
   
Afrika gyorsabban melegszik, mint a többi földrész, az egyenlítőhöz közeli területen ez a hatás pedig még erősebb - közölte a professzor, aki úgy látja, ha nem csökken érdemben a kibocsátás, a kontinens képtelen lesz a szükséges élelmiszer és olyan hagyományos exportcikkek, mint a kávé, tea, kakaó hatékony előállítására.
   
Karamoko Diarra saját hazájából, Szenegálból hozott példát említve kifejtette, a csapadék rendszertelensége kihat a növénytermesztésre, és ezt a helyzetet súlyosbítja az új kártevők megjelenése is. A csökkenő termés miatt a lakosság elköltözik szülőföldjéről, a vidéki területekről először a városokba, ahonnan pedig Európába.
   
Az állattenyésztésben is egyre nagyobb gondot okoz a vízhiány, ahogy a halászatra is nagy mértékben kihat a klímaváltozás, ez a közösségek elszegényedését eredményezi - mondta a kutató, hozzátéve: az Európába érkező migránsok között sokan vannak munkájukat elvesztő halászok.
   
A következő húsz évben a vízhez való hozzáférés lesz a konfliktusok, sőt háborúk fő oka - szögezte le a professzor.
   
A szakember hangsúlyozta, megfelelő fajtákra van szükség, amelyek alkalmazkodtak a változó éghajlati adottságokhoz, növelni kell a víztárolás lehetőségét, az öntözött területek nagyságát és a termelők képzése is elengedhetetlen.
  
Philippe Marbaix, a Louvain-i Katolikus Egyetem kutatója úgy fogalmazott, nem tűnik úgy, hogy az emberiség megfelelően tudná kezelni az éghajlatváltozás problémáját, nem sikerült csökkenteni a szén-dioxid-kibocsátást. Nyolcszázezer éve nem volt ilyen magas a szén-dioxid-koncentráció - tette hozzá.
   
Az Éghajlat-változási Kormányközi Testület (IPCC) vallon platformjának munkatársa szerint az egész gazdasági modell megváltoztatására lenne szükség, de ez nem megy egyik napról a másikra, csak tervezett módon történhet meg.
   
Egy Afrikára vonatkozó kérdésre válaszolva kifejtette, nem lehet azonos szempontok alapján kezelni a fejlett és a fejlődő országokat, ugyanakkor a kontinensben nagyon nagy potenciál rejlik, a többi között a napenergia hasznosításában.
   
Megfelelő finanszírozással kell segíteni ezeket az országokat, hogy hozzáférjenek a már létező technikához - hangsúlyozta a kutató.
   
Tóth András, az Európai Bizottság Éghajlatpolitikai Főigazgatóságának szakreferense az uniós erőfeszítéseket és célokat összefoglalva hangsúlyozta, a klímaváltozás egyre jelentősebb helyet foglal el a közösség gondolkodásában.
   
A szakember kifejtette, nemcsak radikálisan csökkenteni kell a kibocsátást, megoldást kell találni a szén-dioxid kivonására is a légkörből.
   
Az Eurobarométer felmérése szerint a válaszadók 93 százaléka komoly problémának tartja a klímaváltozást, és 92 százalék szeretné ha 2050-re az EU karbonsemlegessé válna - tudatta Tóth András.

KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?


A rendőrség továbbra is támogatja a szolgálati kutyák otthon tartását

A rendőrség továbbra is támogatja a szolgálati kutyák otthon tartását - közölték pénteken a Magyar Rendőrség Facebook-oldalán.
2026. 07. 03. 23:00
Megosztás:

A második legmelegebb volt az idei június, extrém hőhullámmal

A második legmelegebb volt az idei június, extrém hőhullámmal - közölte a HungaroMet Zrt. pénteken a honlapján.
2026. 07. 03. 22:00
Megosztás:

Új programot indít a Mol a hazai elektromobilitás további bővítése érdekében

Új programot indít a Mol a hazai elektromobilitás további bővítése érdekében; a Mol Plugee Partnerprogramba bekerülő vállalatokat akár nettó 3,6 millió forintos marketing hozzájárulással segítik, hogy új, nagy teljesítményű elektromos autótöltő-berendezést telepítsenek - közölte a cég pénteken az MTI-vel.
2026. 07. 03. 21:00
Megosztás:

A Kärcher és a STIHL jövőformáló akkumulátor-együttműködést hoz létre

Két innovációs éllovas, egy közös jövőkép: az Alfred Kärcher SE & Co. KG és az ANDREAS STIHL AG & Co. KG bejelentette, hogy stratégiai akkumulátor-együttműködést kötnek, amelynek célja, hogy a professzionális felhasználók számára egységes, nagy teljesítményű és hosszú távon is jövőbiztos akkumulátorrendszert kínáljon. A partnerség fókuszában a STIHL által fejlesztett ALLPRO akkumulátorrendszer áll, amelyet a jövőben mindkét vállalat professzionális termékei fognak használni.
2026. 07. 03. 20:00
Megosztás:

Kapitány István: megnyíltak az 500 milliárd forint értékű energetikai pályázatok

Megnyíltak a több mint 500 milliárd forint értékű energetikai pályázatok csütörtökön- közölte gazdasági és energetikai miniszter pénteken Facebook-oldalán.
2026. 07. 03. 19:00
Megosztás:

Új villamosvonal épül a Szent Gellért tér és a Budafoki út között

Aláírták a Budai Fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését, így új villamosvonal épül a Szent Gellért tér és a Budafoki út között, a Műegyetem rakparton keresztül - jelentette be Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter pénteken Facebook-bejegyzésében.
2026. 07. 03. 18:30
Megosztás:

Emelkedtek az újautó-regisztrációk Németországban az idén, gyorsult az elektromos járművek térnyerése

Németországban 5,8 százalékkal 1,484 millióra emelkedett az új személygépkocsik forgalomba helyezése az idei első fél évben, miközben tovább gyorsult az elektromos meghajtású modellek térnyerése: a tisztán elektromos autók regisztrációja 48,0 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest - közölte a német szövetségi gépjármű-közlekedési hatóság (KBA) pénteken.
2026. 07. 03. 18:00
Megosztás:

Egyesül a 4iG Informatikai Zrt.-vel a Poli Computer PC

Egyesül a 4iG Informatikai Zrt.-vel a Poli Computer PC a két társaság döntése alapján - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken közzétett kibocsátói tájékoztatóban.
2026. 07. 03. 17:30
Megosztás:

Gyorsuló visszaesést jeleznek a brit gazdaság aktivitási mérőszámai

Gyorsuló ütemű visszaesést jeleznek a brit gazdaság júniusi aktivitásának mérőszámai, elsősorban a közel-keleti konfliktus miatt.
2026. 07. 03. 17:00
Megosztás:

Lezárult a FOXPOST és a Packeta csomagautomata-hálózatának egyesítése

A korábbi Packeta csomagautomaták teljes egészében integrálódtak a FOXPOST hálózatába. Az összeolvadással egységessé vált a csomagfeladás folyamata, valamint elkészült az új FOXPOST mobilalkalmazás, amelyen keresztül a vállalat teljes, több mint ötezer átvételi pontból álló hálózata elérhető.
2026. 07. 03. 16:00
Megosztás:

Hatékony és gyors fúziókontrollal is segíti a GVH a gazdaság működését

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) számos a vállalkozásokat segítő, bürokráciacsökkentő intézkedést hajtott végre az elmúlt években. Ennek egyik legsikeresebb területe az összefonódás ellenőrzés volt. Sor került a fúziós eljárások megújítására, hatékonyabbá tételére. Az összefonódás-bejelentési keretrendszer lehetőséget ad az előzetes egyeztetésre, amellyel élnek is a vállalkozások. 2025-ben 100%-os volt az előzetes egyeztetések aránya. Ez azt jelenti, hogy a GVH minden összefonódást megvizsgál, miközben törekszik arra is, hogy a problémamentes összefonódások minél rövidebb idő alatt megvalósulhassanak, ezzel is támogatva a gazdasági élet tervezhetőségét, zavartalan működését.
2026. 07. 03. 15:30
Megosztás:

Csökkent a FAO élelmiszerár-indexe a széttartó alapanyagárak mellett

Enyhén csökkent az élelmiszer-alapanyagárak globális referenciamutatója júniusban, mivel a gabonafélék, a cukor és a tejtermékek áresése ellensúlyozta a növényi olajok és a húsfélék drágulását – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 07. 03. 15:00
Megosztás:

Az építőipar strukturális átalakuláson megy keresztül

Az egyre komplexebbé váló beruházások sikere ma már nem csupán a kivitelezési kapacitáson múlik, sokkal inkább a különböző szakterületek összehangolt működésén. Egy nagyberuházás során akár 15-20 különböző szakterület munkáját kell összehangolni, az épületgépészettől és automatizálástól kezdve az energetikai rendszereken át a digitalizációig és az üzemeltetésig. Egy több tízmilliárd forintos fejlesztési projekt esetében már néhány napos koordinációs hiba is jelentős többletköltséget, erőforrás-átütemezést és határidőcsúszást eredményezhet.
2026. 07. 03. 14:30
Megosztás:

Új vezérigazgató a Cohera élén

A tudatos vállalkozói létet és a harmonikus életvitelt a Kárpát-medence magyarok lakta területein nagyhatású programokkal támogató COHERA CO. s.r.o. operatív irányítását az alapító Vicsápi Natáliától 2026. július 1-től Andricza Zsuzsanna személyében új vezérigazgató veszi át. A tartós növekedést produkáló, éves szinten ma már 1,0 – 1,5 millió EUR árbevételű cégcsoport üzleti szolgáltatásokkal és egy hatékony együttműködési platform biztosításával segíti ügyfeleit Magyarországon, Szlovákiában, Szerbiában és immár Romániában is.
2026. 07. 03. 14:00
Megosztás:

Történelmi USDC-lépésre szánta el magát a Standard Chartered

A Standard Chartered a globálisan rendszerszinten jelentős bankok közül elsőként biztosít közvetlen hozzáférést az USDC stabilcoin kibocsátásához és visszaváltásához intézményi ügyfelei számára. A Circle-lel kötött együttműködés révén a vállalatok a bank már meglévő csatornáin keresztül válthatják fiatpénzüket stablecoinra, majd szükség esetén ismét hagyományos devizára. A dubaji indulás nem csupán egy új szolgáltatás bevezetését jelenti: fontos lépés lehet a stablecoinok és a hagyományos bankrendszer összekapcsolásában.
2026. 07. 03. 13:30
Megosztás:

Lajosmizsei eperként árulták a külföldi szamócát – NKFH fellépés és milliós bírságok az országos ellenőrzésen

Hat héten át tartó országos akcióban vizsgálta a szamóca-kínálatot a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a vármegyei kormányhivatalokkal közösen. Az ellenőrök összesen 482 forgalmazóhelyen vizsgálták a szezon egyik legnépszerűbb gyümölcsét, és 537 szamócatételt ellenőriztek a kereskedelem teljes spektrumában. A kiemelt ellenőrzési akció során eddig összesen 3,5 millió forint bírságot szabtak ki a hatóság szakemberei.
2026. 07. 03. 13:00
Megosztás:

A MET Csoport 1,2 milliárd eurós hitelkeretet írt alá

A svájci központú energiavállalat, a MET Csoport sikeresen biztosított egy jelentősen túljegyzett, 1,2 milliárd eurós borrowing base hitelkeretet (Borrowing Base Facility, BBF) Értékesítési és Kereskedelmi Üzletága (Sales and Trading) számára. A hitelkeret erősíti a Csoport pénzügyi rugalmasságát és támogatja a folyamatos növekedést, valamint az ügyfélközpontú stratégiát.
2026. 07. 03. 12:30
Megosztás:

A Zcash nagy dobása: a Tachyon milliárdoknak skálázná a privát pénzt

A Zcash Tachyon fejlesztési programja nem egyszerűen gyorsabb blokkokat ígér. A projekt alapjaiban alakítaná át a privát tranzakciók szinkronizálását, a tárcák állapotkezelését és a hálózati adatok tárolását. A cél egy olyan titkosított fizetési rendszer létrehozása, amely akár felhasználók milliárdjait is képes lehet kiszolgálni – miközben a kvantumszámítógépek jelentette jövőbeli kockázatokra is felkészül. A technológiai út egyre tisztábban látszik, a finanszírozás és a gazdasági fenntarthatóság azonban továbbra is komoly kérdés.
2026. 07. 03. 12:00
Megosztás:

Nyári szabadságok: a legtöbb vita tévhitből fakad

A nyári szabadságok időszakában évről évre ugyanazok a kérdések merülnek fel a munkahelyeken: ki dönt a szabadság időpontjáról, köteles a munkáltató teljesíteni a munkavállaló kérését, kiadható előre a még meg nem szerzett szabadság, vagy éppen kötelező nyáron kivenni az időarányos szabadságot. A legtöbb konfliktus nem a szabályok megszegéséből, hanem azok félreértéséből adódik. A Niveus összefoglalta, mire érdemes figyelniük a munkáltatóknak ezekben a hónapokban.
2026. 07. 03. 11:30
Megosztás:

Enyhültek a kamatemelési várakozások a fejlett piacokon

A fejlett kötvénypiacokon a vártnál gyengébb júliusi amerikai munkaerő-piaci riport vezette a befektetők kezét. Az amerikai kamatemelési várakozások szeptemberre valamelyest enyhültek ugyan, de a piaci árazásban idénre továbbra is szerepel legalább egy 25 bázispontos emelés. Mindez azt követően történt, hogy szerdán az eurózónában a vártnál kevésbé gyorsuló júniusi infláció nyomán enyhültek a kamatemelési várakozások, de a piac ennek ellenére is számít még legalább egy 25 bázispontos emelésre az EKB-tól idén. Christine Lagarde szerdán Sintrában azt mondta, hogy az inflációs és növekedési kockázatok kiegyensúlyozottabbá váltak, mint néhány hete voltak, Kevin Warsh pedig újra hangsúlyozta, hogy elkötelezett a 2%-os inflációs cél mellett. Tegnap az amerikai és a német 10 éves hozam is minimálisan emelkedett a szerdai nagyobb ugrást követően, előbbi 4,49%, utóbbi 2,9% volt, míg a hozamgörbe rövid vége lejjebb tolódott. Az enyhülő amerikai kamatemelési várakozások nyomán az euró erősödött a dollárral szemben, az EURUSD 1,143-ig emelkedett.
2026. 07. 03. 10:30
Megosztás: