Alig emeltek árat az internet- és kábeltévé szolgáltatók

A várakozásokkal ellentétben alig emeltek árat az internet- és kábeltévé szolgáltatók. Csak a mobilszolgáltatók emelték érezhetően díjaikat. Távközléspiaci körkép az áfa emelés után.

Önmérsékelt internetszolgáltatók

„Az áfa emelés kapcsán arra lehetett számítani, hogy a távközlési szolgáltatások árai érzékelhetően emelkednek, azonban vélhetően az erős verseny hatására ez nem így történt” – mondta Graur Tamás az Internetet.hu távközlési szakértője. Hozzátette: Egyes internetszolgáltatók mint a Digi és a BTel a megnövekedett áfa költségeit nem hárították a fogyasztókra és nem emeltek árat. Mindez elegáns gesztus a részükről, mert így a nettó díjaikat kellett csökkenteniük, ami a nyereségük csökkenését vonja maga után.

Akik emeltek a díjaikon, azok is csak az áfa mértékéig tették. A januári áremelést jellemzően a nagy szolgáltatók, mint például a UPC, a T-Home és az Invitel lépték meg. Más szolgáltatók, mint az Enternet, Hello HD, EQnet vagy a NordTelekom, későbbre halasztották az áremelést, így nekik a januári bruttó díjuk még változatlan, január folyamán előre láthatóan az áfa változásnak megfelelő összeggel emelnek árat. Az Enternet időben emelt, de csak az ÁFA növekedést érvényesítette áraiban, míg a Drávanet 3-4 százalékkal drágított. Az áremelésről a szolgáltatók a meglévő előfizetőiket 30 nappal a hatályba lépés előtt
kell tájékoztatniuk.

Az árazás a 27%-os ÁFA mellett nem egyszerű, olyan, hogy a nettó és bruttó ár is kerek legyen, nem létezik, általában persze a bruttó ár kell szépen kinézzen. Míg az árazásnál például a T-Home és a legtöbben felfele kerekítettek, az Invitel lefele kerekített, így az ő nettó árai is néhol csökkentek. Természetesen ez a lakossági szolgáltatásokra vonatkozik, az üzleti szolgáltatásoknál az új ÁFA érvényesítése mindenütt szinte automatikus volt.

Szinte változatlan TV díjak

A kábeltévé szolgáltatók piacát ugyancsak erős verseny jellemzi. Vélhetően ez az oka annak, hogy a Digi és a UPC Direct egyáltalán nem emelt árat. Mindössze 3 százalékos díjemelést hajtott végre az egyik legnagyobb kábeltévé társaság, a PR Telecom is. A T-Home az internet szolgáltatásaihoz hasonlóan 2-3 százalékkal emelt. Mindezek meghatározzzák a kisebb szolgáltatók szűk mozgásterét is.

Dráguló mobil tarifák


A legnagyobb áremelés a mobilszolgáltatóknál történt. A Telenor árai emelkedtek a legkisebb mértékben: az Alaptarifa csomagjainak havidíját például mindössze 100 forinttal emelte, míg az Okostarifák havi kétszáz forinttal nőttek. A percdíjak is csak 1-1,5 forinttal növekedtek és az újdonságnak számító Hipernet tarifákon is csak havi 100 forintot emelt a Telenor. Mindez alig haladja meg az ÁFA emelés érvényesítésének mértéket.
 
A Vodafone jóval nagyobb mértékben emelte a havidíjait: a Mátrix és Kontakt tarifákat például 300-400 forinttal emelte, ami az olcsóbb díjcsomagoknál jóval 10 százalék feletti emelkedést jelent. A  vezetékes telefont kiváltani hivatott Otthon csomagok is 10 százalék felett drágultak. Igaz viszont, hogy a percdíjain nem emelt a Vodafone.

A T-mobile szinte minden tarifáját legalább 4-5 százalékkal emelte. Az Ikon díjcsomagok havidíja például jelentős 5-12 százalékkal lett több, míg a Relax csomagok havi- és percdíja 4,5 – 5,5 százalékkal emelkedett. A MédiaMánia tarifacsalád havidíjai 6-8 százalékkal emelkedtek, míg a látszólag minimális 2-3 forintos percdíj emelés 10 százalékot meghaladó változást jelent.

Fejtörést okozó hűségidő

A szolgáltatóknak az is gondot okoz, hogy a hűségidős (határozott idejű) szerződéseikkel mitévők legyenek. Például az Externet előfizetői szerződéseiben csak a bruttó árak szerepelnek, így nem is emelték hűségidős előfizetőik díjait. Ugyanilyen módon a BTel sem emelte a hűségidővel rendelkező ügyfelei díját. A szolgáltatók többségénél azonban a szolgáltatás nettó ára plusz áfa szerepel a szerződésben, melyre alapozva minden gond nélkül árat emelhettek.

Megtérülő ügyfélbarátság

„Bár a díjemelés az adott jogi helyzetben mindenképpen indokolható lenne, több szolgáltató gondolhatta úgy, hogy az ügyfélbarát hozzáállás megtérül. Vélhetően ez is szerepet játszik abban, hogy a távközlési piacon igen mérsékelt volt az emelés. Természetesen a másik kézenfekvő ok az évek óta tapasztalható verseny, amely szintén erős visszatartó tényező” – vélekedett Graur Tamás az Internetet.hu távközlési szakértője.

Tíz Black Friday-tipp az NMHH szakértőitől

Az ünnepekhez közeledve egyre többen választják az online vásárlás kényelmét, a fogyasztói tudatosság és a kellő körültekintés azonban az internetes rendeléseknél is elengedhetetlen. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Hírközlés-felügyeleti Igazgatósága az év végi vásárlási szezon kockázataira figyelmeztetve osztja meg szakértői tanácsait, hogy a kivételesnek mondott „Black Friday” akciókkal valóban jól járjunk, és a karácsonyra megrendelt termékeket időben kézhez is kapjuk.
2025. 11. 10. 14:00
Megosztás:

Álláskeresési trendek: egyre kevésbé használjuk a közösségi médiát

Az idei év első 8 hónapjában mintegy 6 százalékkal kevesebb álláshirdetést tettek közzé a cégek, mint a tavalyi év azonos időszakában. A jelölt oldali kereslet ezt követte, ugyanis a csökkenő kínálat miatt nőtt a jelentkezések száma: csaknem tizedével több pályázatot adtak le az álláskeresők a meghirdetett pozíciókra.
2025. 11. 10. 13:30
Megosztás:

A költségvetés minden szükséges forrást biztosít a magyar családokat, nyugdíjasokat, fiatalokat és a hazai kkv-kat támogató kormányzati programokhoz

Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil, így a Kormány képes minden szükséges forrást előteremteni az olyan családokat, nyugdíjasokat, fiatalokat és vállalkozásokat támogató programokhoz, mint például: a fix 3%-os Otthon Start Program, a fix 3%-os kkv hitel, a családi adókedvezmény megduplázása, a két- és háromgyermekes anyák szja-mentessége, a nyugdíjasok 30 ezer forintos élelmiszerutalványa vagy a Demján Sándor Program.
2025. 11. 10. 13:00
Megosztás:

A költségvetés minden szükséges forrást biztosít a magyar családokat, nyugdíjasokat, fiatalokat és a hazai kkv-kat támogató kormányzati programokhoz

Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil, így a Kormány képes minden szükséges forrást előteremteni az olyan családokat, nyugdíjasokat, fiatalokat és vállalkozásokat támogató programokhoz, mint például: a fix 3%-os Otthon Start Program, a fix 3%-os kkv hitel, a családi adókedvezmény megduplázása, a két- és háromgyermekes anyák szja-mentessége, a nyugdíjasok 30 ezer forintos élelmiszerutalványa vagy a Demján Sándor Program.
2025. 11. 10. 12:30
Megosztás:

Európai abroncspiac a 3. negyedévben

A Tyres Europe közzétette tagvállalatainak 2025 harmadik negyedévére, valamint az év első három negyedévére vonatkozó csereabroncs-értékesítési adatait. Adam McCarthy, a Tyres Europe főtitkára elmondta, hogy az abroncspiacok általában stabilak maradtak 2025 harmadik negyedévében, bár az egyes szegmensek teljesítménye eltérően alakult.
2025. 11. 10. 12:00
Megosztás:

A piaci hitelek döntő részét felváltja az Otthon Start

Szeptember és november között mintegy 160 milliárd forintnyi Otthon Start-hitel folyósítása történhet meg a BiztosDöntés.hu becslése szerint, ami közel 4800 szerződést jelent. A 3 százalékos kamatozású konstrukció az őszi hónapokban a teljes lakáshitelpiacon akár 60 százalékos arányt is elérhet, ami történelmi arányeltolódást jelenthet a támogatott hitelek javára – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
2025. 11. 10. 11:30
Megosztás:

Bécsben nyit újabb irodát az Indotek Group

A hazai piac egyik vezető ingatlanbefektető és vagyonkezelő cégcsoportja, az Indotek Group új, bécsi irodával bővíti nyugat-európai irodahálózatát. Az Indotek több mint egy évtizede terjeszkedik Nyugat- és Dél-Európában, az osztrák iroda megnyitásával még közelebb viszi a cégcsoportot a német nyelvű piacokhoz, és ez lesz a budapesti központból irányított vállalatcsoport első, regionális magántőke-befektetési központja is - közölte a társaság az MTI-vel.
2025. 11. 10. 11:00
Megosztás:

Akár 50 százalékkal is többet keresnek az AI-kompetensek

A mesterséges intelligencia munkaerőpiaci térhódításáról szóló vita évek óta tart. Vannak, akik az emberi munkát féltik, mások szerint ez a korszak inkább arról szól, hogyan tanulunk meg együttműködni az új technológiákkal. Katkics Attila HR-szakértő az utóbbi csoportba tartozik.
2025. 11. 10. 10:30
Megosztás:

Ballon a határon: egekben a cigarettacsempészet

Százhetven repülőjáratot és több mint 30 ezer utast érintett, hogy Litvániában az elmúlt hónapban ötször is reptérzárra volt szükség, miután héliummal töltött ballonok százaival juttattak át illegális dohánytermékeket a fehérorosz határon. A meghökkentő módszer nemcsak a légtérbiztonságot veszélyezteti, hanem rávilágít arra is, hogy a meggondolatlan adóemelések hogyan terelhetik az európai dohányosokat a feketepiac felé.
2025. 11. 10. 10:00
Megosztás:

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a péntek esti jegyzéséhez a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 11. 10. 09:30
Megosztás:

Mire számíthatnak a héten a befektetők?

Vegyesen álnak az ázsiai indexek ma reggel a Nikkei 1,2%-os pluszban van, az SSEC viszont stagnál. Az Egyesült Államok Szenátusa vasárnap előrelépést tett a kormányzati leállás lezárása felé.
2025. 11. 10. 09:00
Megosztás:

Európában és idehaza emelkedtek a hozamok, míg a tengerentúlon nem történt érdemi változás

Nem ért véget a múlt héten, így a minden idők leghosszabbjává vált a jelenlegi amerikai kormányzati leállás, a piac szövetségi adatok hiányában a magánszektor által számolt adatokat figyelte.
2025. 11. 10. 08:30
Megosztás:

Vegyesen zártak az amerikai piacok

A Nasdaq mínuszban zárt, míg az S&P 500 és a Dow a pénteki kereskedés végére enyhe pluszba fordult, ahogy a befektetők lezárták a hullámvasútszerű hetet, amelyet gazdasági aggodalmak, az eddigi leghosszabb amerikai kormányzati leállás és a technológiai részvények rendkívül magas értékeltsége jellemeztek.
2025. 11. 10. 08:00
Megosztás:

Gyengüléssel zárták a hetet a nyugat-európai piacok, de a BUX emelkedni tudott

Gyengüléssel zárták a volatilis hetet az európai részvények pénteken, mivel továbbra is élénkek az aggodalmak a technológiai papírok magas értékeltsége miatt.
2025. 11. 10. 07:30
Megosztás:

Ígéretesen indul a Jónak lenni jó! kampány

Már néhány nappal az indulás után több mint 15 millió forint gyűlt össze a közmédia idei Jónak lenni jó! adománygyűjtő kampányában, amely ezúttal a háború sújtotta Kárpátalján élő beteg, árva és otthonukat vesztett gyermekek támogatása érdekében zajlik - mondta a Jónak lenni jó! projektvezetője, a Kossuth rádió csatornaigazgatója vasárnap reggel.
2025. 11. 10. 07:10
Megosztás:

Félmilliárd forintos keretösszegű könnyűzenei pályázat indul

Félmilliárd forint keretösszegű vallásos könnyűzenei pályázat indul útjára Katalin napján, november 25-én - jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium kultúráért felelős államtitkára szombaton Budapesten, a Kárpát-medencei Egyházi Könnyűzenei Ünnepen mondott köszöntőjében.
2025. 11. 10. 06:00
Megosztás:

76 millió dollárnyi Shiba Inu token került a derivatív piacra – újra fellángolt az optimizmus a SHIB körül

A Shiba Inu (SHIB) kereskedői újabb lendületet adtak a mémcoin piacának: több mint 7,38 billió SHIB tokent, azaz mintegy 76 millió dollárnyi értéket zártak le a derivatív piacokon. Ez a lépés nemcsak a token árfolyamát lódította meg, hanem újraélesztette a befektetői bizalmat is a projekt iránt.
2025. 11. 10. 05:00
Megosztás:

Trump 2000 dolláros „vámtarifa-osztalékot” ígér minden amerikai állampolgárnak – azonnal megugrott a kriptopiac

A kriptopiac újra fellendülésbe váltott Donald Trump legutóbbi bejelentése után, miszerint minden amerikai legalább 2000 dolláros „vámtarifa-osztalékot” kap. A hír órák alatt optimizmust hozott a befektetők körében – a teljes kriptopiaci kapitalizáció 3,5 billió dollárra nőtt november 9-én, ami 2,4%-os napi emelkedést jelent.
2025. 11. 10. 04:00
Megosztás:

Magyarország referencia lehet a moduláris atomerőművek terén

Magyarország referencia lehet a moduláris atomerőművek terén - mondta a Századvég energia- és klímapolitikai üzletágának vezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
2025. 11. 10. 03:00
Megosztás:

Lemondott a BBC vezérigazgatója

Lemondott vasárnap Tim Davie, a BBC vezérigazgatója, miután olyan belső feljegyzések kerültek nyilvánosságra, amelyek szerint a brit közszolgálati médiatársaság manipulálhatta Donald Trump amerikai elnök egyik beszédét.
2025. 11. 10. 02:00
Megosztás: