Alig változott a forint árfolyama

A forint árfolyama alig változott kedden délelőtt az előző estihez képest, a Moody's-leminősítés negatív hatását a viszonylag kedvező nemzetközi befektetői hangulat, s a dollárral szemben kissé erősödő euró ellentételezte.

Az eurót kedd délelőtt 279,15 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a hétfő délutáni 280,01 forint, a késő esti 279,51 forint és a keddre virradóra a nemzetközi kereskedelemi 278,50 körüli jegyzések után. Az euró az éjszakai 1,3280 körüli dollár jegyzések után kedden délelőtt 1,3360 környékén állt.

 

A forint hétfőn délelőtt jó egy százalékkal gyengült, miután a Moody's két fokozattal a befektetésre ajánlott kategória legalsó fokára minősítette vissza a magyar szuverén adósság besorolását. Hétfőre virradóra a jegyzés 276,50 forint közvetlen közelében ingadozott a nemzetközi devizakereskedelemben, majd hétfőn nap közben 280 feletti jegyzésekre is volt példa.

 

A forint árfolyama a hétfői gyengüléssel együtt is erősebben áll az elmúlt hét elején, kedden elért 285 forint közeli euró jegyzéseknél. Kedden reggel két újabb negatív hatás érte a forintot: A Moody's rontotta nyolc magyar kereskedelemi bank hitel- és betéti besorolását, hogy azokat összhangba hozza Magyarország deviza- és forintadósi besorolásainak hétfői visszaminősítésével.

 

A másik hatás, hogy októberben a szeptemberi 10,9 százalék után 8,3 százalékkal nőtt a magyar ipari termelés éves bázison, kisebb mértékben az elemzői várakozások 9,7 százalékos átlagánál. Az előző havihoz képest októberben 1 százalékkal esett vissza az ipari termelés a szeptemberi 0,5 százalék után.

 

A forint-árfolyam alakulásának további kilátásait a kereskedők a leminősítés terheinek figyelembe vétele mellett is leginkább az euróövezeti befektetői hangulat alakulásától teszik függővé. A dollárt 209,29 forinton jegyzik kedden délelőtt 1,3359 dolláros euró árfolyam mellett. Hétfőn délután a dollárt 210,93 forinton, az eurót 1,3282 dolláron jegyezték. A svájci frank jegyzése 213,77 forint 213,78 forint után, száz japán jent 252,87 forinton jegyeznek 254,72 forint után.


Rendkívüli intézkedésekről döntött a kormány az idei aszály miatt

Rendkívüli intézkedésekről döntött a kormány az idei aszály miatt, a gazdák azonnali segítséget kapnak fizetőképességük megtartására - olvasható a kormany.hu honlapon csütörtökön közzétett tájékoztatás szerint.
2026. 08. 14. 04:00
Megosztás:

Intő jelet kapott a forint a kötvénypiacról

Bizonytalanságra utaló jelek jelentek meg a magyar állampapírpiacon. A legutóbbi államkötvény-aukción az Államadósság Kezelő Központ csak magasabb hozam mellett tudta értékesíteni a három- és tízéves papírok egy részét, az ötéves kötvényekre érkezett ajánlatokat pedig egyáltalán nem fogadta el. Az AKCENTA CZ szerint egyetlen aukció még nem jelent trendfordulót, ugyanakkor a mostani eredmények arra utalnak, hogy a befektetők ismét magasabb kockázati prémiumot várnak el a magyar eszközökért. Ha ez a következő hetekben is fennmarad, annak a forint árfolyamára és a vállalatok devizakockázataira is érezhető hatása lehet.
2026. 08. 14. 03:00
Megosztás:

Nyugdíjszorzó: Márciusban dől el sok nyugdíj jövőbeli összegének sorsa

A valorizációs szorzó a magyar nyugdíjszámítás egyik legérzékenyebb eleme, mert közvetlenül befolyásolja, hogy a korábbi években megszerzett keresetek milyen értéken kerülnek be az induló öregségi nyugdíj alapjába.
2026. 08. 14. 02:00
Megosztás:

Pellet, faapríték vagy tűzifa: melyik tüzelőanyag a legjobb?

Ha biomassza alapú fűtésről beszélünk, egyik fontos előny, hogy ebbe a kategóriába többféle tüzelőanyag is tartozik: pellet, faapríték és a tűzifa. Mind megújuló energiaforrás, viszont meg kell jegyeznünk, hogy ezek egység ára, felhasználási módjuk azért jelentős különbségeket mutathat.
2026. 08. 14. 01:00
Megosztás:

Tovább növelte árbevételét a Waberer’s Csoport

Több mint 9 százalékkal 435 millió euróra növelte árbevételét a Waberer’s Csoport az idei első félévben. A Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett komplex logisztikai és biztosítási szolgáltató EBIT eredménye pedig 26,6 millió eurót tett ki. A cégvezetés szerint az idén a logisztikai és biztosítási alaptevékenységekből származó eredmény a bázisévnek megfelelően alakulhat. Emellett a vállalat a nemzetközi környezet és a régiós beruházások csúszása miatt az év hátralévő részében felülvizsgálja az üzletfejlesztési lehetőségek időzítését.
2026. 08. 14. 00:05
Megosztás:

Stabilchain-forradalom jöhet a kriptopiacon: saját blokkláncokra költöznének a stabilcoinok

A stabilcoinok a jelenlegi kriptopiaci ciklus egyik legnagyobb nyerteseivé váltak, most pedig a mögöttük álló vállalatok már nem elégednek meg azzal, hogy más blokkláncokon működjenek.
2026. 08. 13. 23:00
Megosztás:

Vízhiány miatt leállt a csehországi kis vízerőművek több mint 90 százaléka

Vízhiány miatt több mint 1400 kis vízerőmű állt le Csehországban, ami az ilyen létesítmények több mint 90 százaléka. A nagy vízerőművek mind üzemelnek, bár egy részük csökkentette termelését - jelentette csütörtökön a CTK hírügynökség a szakmai szervezetek és a Cseh Energetikai Művek (CEZ) felmérésére hivatkozva.
2026. 08. 13. 22:00
Megosztás:

Mérséklődik a Tesla dominanciája: rohamtempóban zárkóznak fel a kihívók az elektromosautó-piacon

Bővülő kínálat és dinamikusan növekvő vásárlói kereslet jellemzi a hazai használt elektromos autók piacát a Használtautó.hu legfrissebb, 2026 első 8 hónapjára vonatkozó statisztikái szerint. Január és augusztus között közel 42%-kal nőtt az érdeklődések* száma a villanyautókra, miközben az elérhető kínálat is több mint egynegyedével bővült. Bár a legnépszerűbb modell címét továbbra is a Tesla Model 3 birtokolja, az amerikai úttörő márka korábbi egyeduralma folyamatosan mérséklődik az ázsiai és európai gyártók látványos előretörése miatt.
2026. 08. 13. 21:00
Megosztás:

Jelentősen emelkedett a 4iG és a Rába árfolyama

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 359,35 pontos, 0,24 százalékos csökkenéssel, 150 022,25 ponton zárt csütörtökön, jelentősen emelkedett a 4iG és a Rába árfolyama.
2026. 08. 13. 20:00
Megosztás:

A MARA 1,5 milliárd dollárnyi Bitcoint adott el – az AI felé fordul a bányászóriás

A világ egyik legismertebb tőzsdei Bitcoin-bányászcége, a MARA Holdings látványosan új irányt vett. A vállalat 2026 első negyedévében mintegy 1,5 milliárd dollár értékű Bitcoint adott el, miközben egyre több tőkét csoportosít át mesterséges intelligenciához, adatközpontokhoz és energetikai infrastruktúrához.
2026. 08. 13. 19:00
Megosztás:

A kormányzati gazdaságpolitika a nagyvállalati szektor kulcstényezője

A kormány gazdaságpolitikája, a devizaárfolyamok ingadozása és a belföldi kereslet alakulása – ez a három tényező határozza meg leginkább a magyar cégek következő egy évét a K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb adatai szerint. Bár a vállalati prioritások között az energia- és beszállítói árak, az infláció és a jogszabályi változások is előkelő helyen szerepelnek, a külső piacok és a finanszírozási környezet alakulása jelenleg háttérbe szorul a vezetők szemében.
2026. 08. 13. 18:00
Megosztás:

A felújítástól ódzkodnak, a nagy házaktól menekülnek: mit keresnek most a vevők az ingatlanpiacon?

A vevők a budapesti ingatlanpiacon az elmúlt fél évben a lehetetlennel kísérleteztek: a legalsó árkategóriákba tartozó, mégis jó állapotú, felújítást nem igénylő ingatlanokat akartak vásárolni – derült ki az ingatlanközvetítők szavaiból.
2026. 08. 13. 17:00
Megosztás:

Az építőipar kilátásai továbbra is bizonytalanok

Továbbra is bizonytalanok az építőipar kilátásai, az ágazat bővülését azonban a beérkező uniós források segíthetik - közölték elemzők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataira reagálva csütörtökön az MTI-vel.
2026. 08. 13. 16:00
Megosztás:

Újabb 225 milliós GVH-bírságot kapott az eMAG, mert megint hiányosan teljesítette saját vállalásait

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) utóvizsgálata szerint megint megszegték saját vállalásaikat az eMAG webáruház üzemeltetői, ezért a GVH Versenytanácsa 225 millió forint bírságot szabott ki a cégekre, amelyek elismerték a mulasztásokat.
2026. 08. 13. 15:00
Megosztás:

Újabb történelmi mérföldkő: 150.000 pont fölött zárt a BUX

Újabb történelmi mérföldkőhöz érkezett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT): vezető részvényindexe, a BUX első alkalommal zárt 150.000 pont felett. Az 1991-ben 1000 pontról induló index immár százötvenszeresére emelkedett, miközben továbbra is a legnagyobb tőkeértékű és forgalmú hazai részvények teljesítményét követi nyomon, és a magyar tőkepiac legfontosabb mutatószámának számít.
2026. 08. 13. 14:00
Megosztás:

A Polygonra épül a Bank of England digitális font- és stabilcoin-kísérlete

A Bank of England új szakaszba léptette a digitális fonttal kapcsolatos kísérleti programját, és ehhez a Polygon blokkláncát is bevonta. A tesztek azt vizsgálják, hogyan működhetne együtt egy jövőbeli brit jegybanki digitális pénz a stabilcoinokkal, valamint miként használható a blokklánc a vállalati finanszírozás és a nemzetközi kereskedelem egyszerűsítésére. A projekt ugyan még messze van egy valódi digitális font bevezetésétől, de jól mutatja, milyen irányba fejlődhet a brit fizetési infrastruktúra.
2026. 08. 13. 13:00
Megosztás:

Spinbetter áttekintés: felület, játékok és napi használhatóság

Egy online kaszinót nem érdemes kizárólag az első benyomás alapján megítélni. A kezdőoldal lehet látványos, a bannerek lehetnek erősek, a gombok lehetnek nagyok, de mindez csak néhány másodpercig számít igazán.
2026. 08. 13. 12:55
Megosztás:

Olcsó kattintás, drága ügyfél: mitől térül meg valójában egy PPC-kampány?

A kattintási költség könnyen elviszi a figyelmet arról, hogy a hirdetés termelt-e bevételt és nyereséget. Móni Istvánt, az idén 15 éves STEMO Marketing ügyvezetőjét kérdeztük arról, milyen számok alapján érdemes megítélni egy PPC-kampányt, és mikor lehet kifejezetten félrevezető az olcsó kattintás.
2026. 08. 13. 12:30
Megosztás:

Erősödött a forint az euróval szemben; a dollár felülteljesítette az eurót

Az amerikai állampapírpiacon vegyes mozgások voltak megfigyelhetők a júliusi inflációs adatok közzétételét követően.
2026. 08. 13. 12:00
Megosztás:

Az AI-szektor ereje és a vártnak megfelelő infláció támogatta a befektetői hangulatot

A közel-keleti helyzet továbbra is bizonytalansági tényezőt jelent a piacok számára, miután nem történt előrelépés az iráni konfliktus rendezését célzó tárgyalásokban, miközben a Hormuzi-szorosban és a Vörös-tenger térségében folytatódtak a kereskedelmi hajózást érintő incidensek. Az olajárak a nap folyamán volatilis mozgást mutattak: a geopolitikai kockázatok kezdetben felfelé hajtották a jegyzéseket, azonban az OPEC és a Nemzetközi Energiaügynökség által lefelé módosított keresleti előrejelzések, valamint az emelkedő amerikai nyersolajkészletek végül nyomást helyeztek a piacra. A Brent 89 dollár közelében, a WTI pedig 83 dollár felett zárt hordónként.
2026. 08. 13. 11:00
Megosztás: