Angela Merkelnek fontos a Magyarországgal való kereskedelmi együttműködés

A Magyarországgal való kereskedelmi együttműködés fontosságát emelte ki Angela Merkel német kancellár hétfőn Sopronban, miután tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnökkel.

Angela Merkelnek fontos a Magyarországgal való kereskedelmi együttműködés

A sajtótájékoztatón a kancellár ismét köszönetet mondott Magyarország lakosságának a határnyitásért és ezáltal a német egység helyreállításához való hozzájárulásáért.
   
Angela Merkel elmondta, hogy a megbeszélésen a jövőről, elsősorban az Európai Unió előtt álló kihívásokról esett szó. A kancellár egyetértett Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság jövőbeli elnöke azon elképzelésével, amely szerint az Európai Unió valamennyi tagállamát még jobban egyesítő politikára, "új startra" van szükség.
    

Angela Merkel utalt a gazdasági és a védelmi együttműködéssel, valamint a migrációval kapcsolatos kihívásokra, és közös megoldásokat szorgalmazott.
   
A kereskedelmi kapcsolatokról szólva a kancellár utalt a német vállalatok magyarországi befektetéseinek jelentőségére és eredményeire, amelyek jelentősen hozzájárul a német cégek sikeréhez. A kereskedelmi mérleg kiegyenlített, ami azt jelenti, hogy a két ország rendkívül szoros kapcsolatban áll egymással.
   
A kancellár ezzel összefüggésben utalt az uniós kohéziós és strukturális alapokra, amelyek célja a konvergencia erősítése. "Ha Magyarország növekedési rátáját megnézzük, akkor valóban látszik, hogy Magyarország az emberek érdekében jól fekteti be ezt a pénzt" - jelentette ki Angela Merkel, hozzátéve: Németország örül, hogy munkahelyek létesítésével hozzájárulhat ehhez.
   
A kancellár kijelentette, hogy szeretnék a tudományos, a kutatási és az innovációs együttműködést tovább erősíteni, ennek érdekében az illetékes miniszterek újabb találkozójára kerül sor.
 
Angela Merkel elmondta, hogy a kétoldalú tárgyalásokon szó esett a hadiipari együttműködésről, amelyet a két ország NATO-tagsága miatt rendkívül fontosnak nevezett. Nagy-Britanniával kapcsolatban érintették a Brexitet, amely a kancellár szerint olyan sajnálatos realitás, amelyet el kell fogadni. A lehető legjobb kapcsolatokat szeretnénk ápolni a jövőben is Nagy-Britanniával - tette hozzá.
   
A kancellár a Nyugat-Balkánnal kapcsolatban geostratégiai szempontból és Európa jövőbeni egységét tekintve is fontosnak nevezte azt a kilátást, hogy a térség országai az Európai Unióba integrálódjanak.
   
Világgazdasági kérdéseket érintve Angela Merkel elmondta: a magyar kormányfővel egyetértettek abban, hogy meg kell akadályozni a protekcionista tendenciákat, és a többi között szükség van az Egyesült Államokkal és Kínával való kereskedelmi kapcsolatok erősítésére.
   
Kérdésekre válaszolva a német kancellár fontosnak nevezte a tagállamok egységes fellépésének szükségességét. Németország szeretne minden tagországgal szoros és bizalmon alapuló együttműködést. Utalt arra, hogy a következő uniós pénzügyi-költségvetési periódusban Magyarország és Közép-Európa érdekeit is képviselni igyekszik.
    

"Igazságos megoldásokra van szükség" - tette hozzá. Reményét fejezte ki, hogy Magyarország is figyelembe veszi a német érdekeket, és jó együttműködés várható. "Mindig kompromisszumokat kell találnunk, és ezt meg is akarjuk tenni" - jelentette ki.
   
A migrációról feltett német újságírói kérdésre válaszolva Angela Merkel megerősítette, hogy helyesnek tartja Ursula von der Leyen megközelítését, amely szerint "új startra" van szükség. Utalt arra, hogy az Európai Bizottság új elnöke erről sok tagállammal már tárgyalt. Kiemelte, hogy a menekülteknek elsősorban ott kell segíteni, ahol a probléma keletkezett.
   
Ezek közös vonások, de vannak különbségek is - jelentette ki. A probléma megoldását azonban a közös vonásoknál kell kezdeni - mondta, és reményét fejezte ki, hogy az új Európai Bizottsággal meglesznek a lehetőségek erre. Angela Merkel hozzátette, hogy ehhez természetesen hozzátartozik a határvédelem is.
    

A schengeni szabad mozgást fenn kell tartani, ehhez viszont a külső határokat jobban kell védeni. Ez pedig akkor sikerülhet a legjobban, ha a menekülteket kibocsátó országokkal folytatják a párbeszédet és egyezményeket kötnek velük. A cél az, hogy mindenki maradhasson a hazájában - fogalmazott Angela Merkel.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás: