Újabb növényvédő szer szabályozását szigorítja az Európai Unió
Az Európai Unió 2026 augusztusától több élelmiszer esetében módosítja az etefon maximálisan megengedett maradékanyag-határértékeit. A változás hátterében az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) új kockázatértékelése áll, amelynek nyomán az Európai Bizottság felülvizsgálta az etefonra vonatkozó uniós határértékeket. Egyes termékeknél – például az áfonyánál és több dióféle esetében – a megengedett szint gyakorlatilag a laboratóriumi kimutathatóság határára csökken, miközben az almánál, ananásznál, búzánál, rozsnál és más kultúráknál is módosulnak az előírások.
Az etefon azonban nem hagyományos növényvédő szer. Nem rovarokat pusztít, nem gombákat irt, és nem is gyomirtó, hanem egy úgynevezett növekedésszabályozó vegyület, amely a növényi szövetekben etilént szabadít fel. Az etilén a növények természetes hormonja: szabályozza többek között a termések érését, a levelek öregedését, a virágzást és a különböző környezeti hatásokra adott válaszokat. Az etefon alkalmazásával a termesztők ezeket a természetes folyamatokat tudják befolyásolni annak érdekében, hogy egyenletesebb érésű, könnyebben betakarítható és piacképesebb termést érjenek el.
Ezért alkalmazzák az etefont világszerte számos kertészeti és szántóföldi kultúrában: a gyümölcs- és zöldségtermesztésben ez elsősorban az egyenletes érésben és színeződésben jelent előnyt. Paradicsomnál vagy paprikánál például egyszerre érő termést eredményezhet, ami egyszerűbbé teszi a betakarítást és csökkentheti a fertőzések kialakulásának kockázatát is. Gabonaféléknél más a szerepe: mérsékli a szár megnyúlását, erősebb szárat és fejlettebb gyökérzetet eredményez, így csökkenti a megdőlés veszélyét. Mindez jelentős gazdasági előnyt jelenthet a termelők számára, miközben hozzájárul a termés minőségének és betakaríthatóságának javításához.
De ha az etefon nem a kártevők ellen hat, miért kell egyáltalán szigorítani a szabályozását? Minden olyan anyag esetében, amelyet a növénytermesztés során alkalmaznak, vizsgálni kell, milyen mennyiségben maradhat vissza a betakarított terményben.
Az etefon nagyobb mennyiségű bevitel vagy tartós expozíció esetén az EFSA toxikológiai értékelése szerint elsődlegesen az idegrendszer működését befolyásolhatja, nagy dózisú expozíció esetén olyan tünetek is jelentkezhetnek, mint a fokozott nyálelválasztás, verejtékezés, hányinger, hasi görcsök vagy izomgyengeség.
Mivel az Európai Eélelmiszerbiztonsági Ügynökség (EFSA) legfrissebb toxikológiai értékelése során csökkentette az etefon elfogadható napi beviteli értékét (Acceptable Daily Intake – ADI), az Európai Bizottság valamennyi vonatkozó maximális maradékanyag-határértéket újraszámolta. A cél nem az etefon betiltása, hanem annak biztosítása, hogy a fogyasztók hosszú távú terhelése még nagyobb biztonsági tartalékkal maradjon a tudományosan meghatározott szint alatt.
A módosítás egyik legérdekesebb következménye, hogy bizonyos termékeknél a határérték gyakorlatilag már a laboratóriumi meghatározási határral esik egybe. Vagyis nem egyszerűen arról van szó, hogy valamivel kisebb mennyiség lesz megengedett, hanem arról, hogy a laboratóriumoknak rendkívül alacsony koncentrációkat kell megbízhatóan mérniük. Ez már nem csupán szabályozási kérdés, hanem komoly analitikai kihívás is, amely jól mutatja, milyen szorosan összekapcsolódik napjainkban a tudományos kockázatértékelés és a laboratóriumi analitika.
A J.S. Hamilton Hungaria szakértői szerint az új uniós előírások legnagyobb kihívását éppen ez jelenti. A laboratóriumi analitikában a meghatározási határ vagy LOQ (Limit of Quantification) azt a legkisebb koncentrációt jelenti, amelyet a vizsgálati módszer már megfelelő pontossággal és megbízhatósággal képes számszerűen meghatározni. Amikor egy jogszabályban előírt maximális maradékanyag-határérték gyakorlatilag megegyezik ezzel az értékkel, a laboratóriumnak rendkívül érzékeny, stabil és validált módszerekkel kell dolgoznia. Ilyenkor már nem elegendő „észlelni” egy vegyület jelenlétét – azt nagy pontossággal mérni is kell.
A korszerű növényvédőszer-maradék vizsgálatok ma már jellemzően folyadékkromatográfiás-tömegspektrometriás (LC-MS/MS) műszerekkel történnek. Ezek a nagy érzékenységű analitikai rendszerek egyszerre akár több száz különböző növényvédő szer és növekedésszabályozó maradékanyagának meghatározására is alkalmasak, rendkívül alacsony koncentrációk mellett. A vizsgálatok mellett fontos a minták megfelelő előkészítése, a validált vizsgálati módszerek alkalmazása, a rendszeres minőségellenőrzés és az akkreditáció, hiszen ezek garantálják, hogy a mérési eredmények hatósági és kereskedelmi célokra egyaránt megbízhatóak legyenek.
Az etefon új szabályozása jól szemlélteti ezt a folyamatot. Az Európai Bizottság több termék esetében nem egyszerűen alacsonyabb határértéket állapított meg, hanem olyan értékeket, amelyek gyakorlatilag a laboratóriumok által rutinszerűen elérhető kimutatási határokkal egyeznek meg.
Az áfonyánál és több dióféle esetében például 0,01 mg/kg, más termékeknél 0,02 mg/kg lesz az új határérték. Ez azt is jelenti, hogy a jövőben a laboratóriumi mérési bizonytalanság, a módszerek érzékenysége és a vizsgálatok minősége még nagyobb jelentőséget kap. A szakértők hangsúlyozták, hogy az olyan modern és akkreditált laboratóriumok , mint a budaepsti J.S. Hamilton Hungaria, illetve az ott alkalmazott vizsgálati módszerek már jelenleg is megfelelnek a most életbe lépő, illetve a várhatóan tovább szigorodó uniós követelményeknek.
A változás a termelők és a forgalmazók számára egyaránt gyakorlati feladatokat jelent. Felül kell vizsgálni az etefon alkalmazásának időzítését, dózisát és a betakarítás előtti várakozási időket annak érdekében, hogy a termékek az új határértékeknek is megfeleljenek. Az exportpiacokon ez különösen fontos, hiszen a laboratóriumi vizsgálati eredmények gyakran a szállítmányok forgalomba hozatalának alapfeltételét jelentik. Az importőrök számára szintén nő a felelősség: a harmadik országból érkező termékeknek ugyanúgy meg kell felelniük az új uniós előírásoknak, ezért a laboratóriumi ellenőrzések szerepe az egész ellátási láncban felértékelődik.
A fogyasztók számára a szigorítás elsősorban megnyugtató üzenetet hordoz. A maximális maradékanyag-határérték nem veszélyességi küszöb, hanem egy tudományos kockázatbecslés alapján meghatározott biztonsági érték, amely jelentős biztonsági tartalékot tartalmaz. Az, hogy ezek a határértékek időről időre módosulnak, nem azt jelenti, hogy a korábban forgalmazott élelmiszerek veszélyesek voltak, hanem azt, hogy az EFSA folyamatosan értékeli az új toxikológiai és expozíciós adatokat, az Európai Bizottság pedig ezek alapján finomítja a szabályozást. A rendszer célja éppen az, hogy a tudomány fejlődésével párhuzamosan az élelmiszer-biztonság is folyamatosan fejlődjön.
Az etefon példája jól mutatja, hogy ma már az élelmiszer-biztonság nem kizárólag arról szól, milyen anyagokat használnak a mezőgazdaságban, hanem arról is, hogy azok legkisebb maradékait képesek vagyunk-e pontosan kimutatni, mérni és ellenőrizni. Ahogy a jogszabályok egyre szigorúbbá válnak, úgy nő a korszerű, akkreditált laboratóriumok szerepe is: nemcsak a megfelelőség igazolásában, hanem abban is, hogy a termelők, a forgalmazók és végső soron a fogyasztók egyaránt bízhassanak az európai élelmiszerláncban.
