Átalakították a pályázati rendszert

A magyar kormány tartalmilag és formailag is átalakította a 2014-2020-as uniós források felhasználásának pályázati rendszerét - hangsúlyozta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára csütörtökön a Piac és Profit szakmai konferenciáján Budapesten.

Hozzátette: az átalakítás egyik legfontosabb célja, hogy koncentrálják a források felhasználását, és világos fókuszokat fogalmazzanak meg a vállalkozások számára.A helyettes államtitkár kifejtette, hogy a 2007-1013. közötti uniós fejlesztési ciklusban 17 operatív programban szerepeltek a forrás felhasználási lehetőségek, ezt a 2014-2020-as időszakra 10-re csökkentették, ezek közül többnyire három - a GINOP, a TOP és a VEKOP - tartalmazza a vállalkozások pályázati lehetőségeit. Kitért arra is, hogy a 2014-2020-as fejlesztési időszakban csak a legindokoltabb fejlesztéseket támogatják.
    

A 2014-2020-as időszakban lényeges változás a korábbihoz képest, hogy a rendelkezésre álló forrás, azaz 12 ezer milliárd forint támogatás 60 százalékát gazdaságfejlesztésre fordítja az ország, és az előző időszaki 84 százalékról 40 százalékra csökkenti az államnak szánt forrásokat - mondta Csepreghy Nándor. Jelezte azt is: az állami beruházásoknak azonos minőségű hozzáférést kell biztosítaniuk a szolgáltatásokhoz az ország különböző területein, illetve csökkenteni kell a vidék Magyarországa és a központi régió, illetve a vidék Magyarországa és a megyeszékhelyek között megtalálható különbségeket a közszolgáltatásban.
    

Elmondta, hogy a korábbi fejlesztési időszakban a növekedést és a munkahelyteremtést a pályázatokban egymáshoz kötötték, a gazdasági válságban azonban a cégek a vállalt feltételeket nem tudták teljesíteni, ezért indokolt a két feltétel különválasztása.  
    

Az új munkahelyek létesítése a jövőben elsősorban a mezőgazdaság, a turisztika és a gépipar területén várható uniós forrásból, és a támogatott különböző szektoroknál fontos szempont lesz, hogy egyre több magyar termék és szolgáltatás találjon külpiacot.
    

Az innovációra a mostani fejlesztési ciklusban 750 milliárd forint uniós támogatás várható a 2007-2013-as időszak 250 milliárd forintjával szemben - ismertette a helyettes államtitkár. A cél az, hogy versenyképes gazdasági szerkezet jöjjön létre, így a gyógyszeripar, járműgyártás, informatika ágazatok támogatása lehetséges ebből a forrásból, illetve az innovatív kis- és középvállalkozói szektor mellett a kkv-kal együttműködő nagyvállalatok, valamint a hazai kutató-fejlesztő egyetemek is részesülhetnek ebből a lehetőségből.
    

A pályázati rendszer átalakítása az uniós elvárásokat is szem előtt tartja, és nem jelent túlzott terhet a vállalkozásoknak - jelentette ki a helyettes államtitkár. A korábban gondot jelentő utófinanszírozásra megoldást kínál például az, hogy a köztartozással nem rendelkező teljes üzleti évet lezáró vállalkozásoktól nem kérnek biztosítéknyújtási kötelezettséget, a legtöbb pályázatnál a beruházás indulásánál előleg lehívással lehet élni, az önrészt pedig a projekt utolsó fázisában kell biztosítani, addig pedig a beruházással lehet hitelfelvételhez szükséges fedezetet is előteremteni - hívta fel a figyelmet a helyettes államtitkár.
    

A kiszámíthatóságot segíti az, hogy az adott év fejlesztési pénzügyi keretet még az év elején nyilvánosságra hozzák, a pályázati kiírás megjelenését követően 30 nap áll rendelkezésre az igénylés benyújtásához - mondta Csepreghy Nándor, aki szerint a pályázati rendszert a visszajelzések alapján javítani, módosítani lehet majd.
    

A helyettes  államtitkár előadásában megismételte korábbi tájékoztatását, hogy az Európai Bizottság a korábbi pályázati rendszerben működő Gazdaságfejlesztési Operatív Program (GOP) 1., 2. és 3. prioritása mentén támogatott projektek kifizetését függesztette fel, a pályázati rendszer pedig 2014-ben átalakult. (MTI)


Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: