Az OVB-hez és helyi választási bizottságokhoz fordul az LMP

(MTI) - Az Országos Választási Bizottsághoz fordul a Lehet Más a Politika (LMP) amiatt, mert az MSZP a párt nevével, illetve szlogenjével kampányol egy laphirdetésben - jelentette ki hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján az LMP sajtófőnöke. A párt a helyi választási bizottságnál tesz bejelentést a szlogenjüket új kampányhirdetésében feltüntető szocialista Molnár Gyula, valamint a kétszáz forintos kedvezményes élelmiszerakciót hirdető fideszes Illés Zoltán ügyében is.

Karácsony Gergely, aki a párt "talpon maradt" 13 jelöltjével együtt jelent meg a sajtótájékoztatón, közölte: az MSZP úgy próbál kampányolni, mintha az LMP támogatná a jelöltjeiket, pedig ez nem igaz. Úgy fogalmazott, hogy az MSZP újra a választók megtévesztésére alapozza a kampányát. Hozzátette, hogy személyes tapasztalataikon túl az országos sajtóban megjelent hirdetések is erre utalnak.

 

A kampányfőnök bemutatott egy, a hétfői Népszabadságban megjelent szocialista hirdetést, amelyben az LMP által pártszínként használt zölddel szedve szerepel a párt neve, illetve szlogenje. Megjegyezte, az is aggályos lehet, hogy más pártok nevei is szerepelnek a hirdetésben, habár erről "őket kellene megkérdezni, amennyiben még léteznek ezek a pártok".

 

Az MSZP-re való szavazásra buzdító hirdetés elején kékkel szedve a szabad demokraták, zölddel a magyar demokraták, pirossal pedig a szociáldemokraták megszólítás szerepel. Ezt követi a szöveg, amely úgy szól, "igen, lehet más a politika". A kampányfőnök a hirdetésre utalva úgy fogalmazott, hogy az MSZP viszont valószínűleg "nem lehet más", hiába próbál nevet és elnököt változtatni, hiszen "az eszközei sajnos változatlanok".

 

Karácsony Gergely kitért arra is, hogy az MSZP négy helyen visszaléptette egyéni jelöltjeit, amiért véleménye szerint érezhetően arra számítottak, hogy az LMP ezt méltányolni és viszonozni fogja. Megerősítette, hogy ennek ellenére semelyik párt, sem az MSZP sem a Fidesz javára nem léptetik vissza jelöltjeiket, ugyanis ezt ígérték a választóknak.

 

Leszögezte azt is, hogy a parlamenti választás második fordulójáig hátramaradt néhány napban, a talpon maradt 13 budapesti jelöltjük tovább kampányol, függetlenül attól, hogy választókerületükben az MSZP visszaléptette-e saját aspiránsait vagy sem. Karácsony Gergely arra kérte az MSZP szavazóit, hogy álljanak mögéjük és azokban a választókerületekben, ahol lehet az LMP jelöltjeire is szavazni, rájuk adják a voksukat.

 

A párt két képviselőjelöltje helyi eseteket is említett, amelyek esetében bejelentést tesznek. A XI. kerületben induló Diószegi Ernő kijelentette, hogy a helyi szocialista jelölt, Molnár Gyula "igen nemtelen eszközökkel", az LMP nevét és szlogenjeit felhasználva próbál kampányolni.

 

A politikus arra utalt, hogy a XI. kerületi polgármester új kampányhirdetésein feltűnik a "lehet más a politika" szlogen, míg az MSZP logó helyett egy piros szívet szerepeltetnek. A Terézvárosban induló Kaszics Bálint viszont a fideszes Illés Zoltán ügyében fordul a fővárosi választási bizottsághoz. Elmondása szerint a képviselőjelölt három napon keresztül kétszáz forintért osztott olajat, lisztet és cukrot. Közölte, hogy ez adatvédelmi és "szavazatvásárlási" okokból is aggályos lehet.


Megvannak az ország legszebb kertjei: megható történeteket is díjazott a Greenman

Harmadik alkalommal hirdették ki a “Greenman – Az Ország Legszebb Kertje” fotópályázat győzteseit. A megmérettetésre idén is az ország minden részéről érkeztek nevezések, a közönség pedig három kategóriában választhatta ki kedvenceit. A pályázat arca, Gundel Takács Gábor is arra biztatta a kertészkedés szerelmeseit, hogy osszák meg velünk kertjük szépségét és történetét.
2026. 08. 17. 01:00
Megosztás:

Sok helyen már vitát gerjeszt a légkondi használata

A hőkupola idején a balatoni szálláshelyeken is előkerült a kérdés: meddig várható el a vendégektől, hogy a saját komfortjuk rovására takarékoskodjanak az energiával? A Balatoni Turizmus Szövetség 200 nyaralót kérdezett meg Tihany, Balatonfüred és Siófokon arról, hogyan reagálnának, ha a szálloda recepciója arra kérné őket, hogy mérsékeljék a légkondicionáló használatát.
2026. 08. 17. 00:05
Megosztás:

Gyújtogatás gyanújával őrizetbe vettek több embert a horvátországi Zára térségében

Őrizetbe vettek négy embert a horvát hatóságok annak gyanújával, hogy szándékosan próbáltak tüzet okozni Zára (Zadar) térségében, ahol az utóbbi napokban egymás után több szabadtéri tűz is keletkezett - közölte vasárnap a helyi rendőrség.
2026. 08. 16. 23:00
Megosztás:

Záporral, zivatarral érkezik a hidegfront

Záporral, zivatarral és megerősödő széllel hidegfront érkezik a jövő héten, amely mögött a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően mindenhol 30 Celsius-fok alatt alakul, majd szerdától melegedés kezdődik. Csütörtökön, az augusztus 20-ai nemzeti ünnepen gomolyfelhős, napos idő várható záporral, zivatarral és 30-35 Celsius-fok közötti csúcshőmérséklettel - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 16. 22:00
Megosztás:

A francia kormányfő újabb támogatásokat ígért a gazdáknak a jövő évi költségvetésben

A Franciaországot sújtó korai és súlyos aszállyal szembesülve Sébastien Lecornu miniszterelnök újabb támogatásokat ígért a gazdáknak a jövő évi költségvetésben, az Annie Genevard mezőgazdasági miniszter által már bejelentett segélyintézkedések után.
2026. 08. 16. 21:00
Megosztás:

Paks - Magyar Péter: emberfeletti munka folyik

Emberfeletti munka folyik Paksnál az atomerőmű két működő turbinájának üzemben tartásáért - írta Magyar Péter miniszterelnök vasárnap délután a Facebook-oldalán.
2026. 08. 16. 19:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 33. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 08. 16. 18:00
Megosztás:

Tavaly tovább nőtt a cseh fegyverkivitel

Mintegy 115,4 milliárd korona (1846,4 milliárd forint) értékben szállítottak fegyvereket és hadiipari eszközöket tavaly külföldre a cseh cégek, ami éves szinten 23 százalékos növekedést jelent - közölte vasárnap a Novinky.cz cseh hírportál a védelmi tárca és a hadiipari cégek kimutatásaira hivatkozva.
2026. 08. 16. 17:00
Megosztás:

Több száz tűzoltó oltja az erdőtüzet Belgiumban

Továbbra is több száz tűzoltó és önkéntes oltja az erdőtüzet Belgiumban, a belga egységek munkájához számos ország ajánlott fel segítséget, eddig legkevesebb háromezer hektár természetvédelmi terület égett le - tájékoztatott a Le Soir című, angol nyelvű belga hírportál vasárnap.
2026. 08. 16. 16:00
Megosztás:

Franciaország délnyugati részén viharok és földcsuszamlások pusztítottak a kánikula végén

A tikkasztó hőmérsékletek mellett Franciaország délnyugati határvidékét jelentős károkat okozó, jégesővel kísért viharok és földcsuszamlások sújtották a hétvégén, elsősorban a Pireneusokban és Aveyron megyében.
2026. 08. 16. 15:05
Megosztás:

Banki engedély felé lépett a Trump-közeli World Liberty: új szintre kerülhet a USD1 stabilcoin

A Donald Trumphoz és családjához kötődő World Liberty Financial fontos szabályozási mérföldkőhöz érkezett az Egyesült Államokban. Az amerikai bankfelügyelet előzetes, feltételes jóváhagyást adott egy országos trust bank létrehozására, amelynek központi feladata a USD1 stabilcoin kibocsátása, visszaváltása és tartalékainak kezelése lenne. A döntés ugyanakkor még nem jelent teljes banki működési engedélyt – és éppen ez a részlet teszi igazán érdekessé a történetet.
2026. 08. 16. 14:00
Megosztás:

Szinte hihetetlen: 2026-ban kétszer is megdőlt a 2024-es legintenzívebb hőhullám rekordja Budapesten

A HungaroMet Budapestre elérhető adatsora alapján a modern mérések kezdete óta minden korábbinál intenzívebb volt mindkét idei extrém hőhullám – először egy 12 napos, majd egy 9 napos, de az előbbinél is intenzívebb hőhullámot kellett átvészelnünk idén nyáron. Szabó Péter (ELTE Meteorológiai Tanszék) rövid elemzésében két ábrával illusztrálja az egyre kiugróbb rekordmelegeket, melyek jelentős többlethalálozással is járnak.
2026. 08. 16. 13:00
Megosztás:

A barlangfürdő megnyitójával és állatkerti születésnappal is várják Miskolcon a látogatókat

Augusztus 20-án újra kinyit a Miskolctapolcai Barlangfürdő, emellett fényfesztivállal, repülőtéri programokkal, állatkerti születésnappal és éjszakai futóversennyel várják a látogatókat a borsodi vármegyeszékhelyen az ünnepi hosszú hétvégén.
2026. 08. 16. 12:00
Megosztás:

Mi fedez egy stabilcoint? Így ellenőrizheted a tartalékokat

A stabilcoinok egyik legfontosabb ígérete egyszerűen hangzik: egy dollár értékű token mögött egy dollárnyi fedezet áll. A valóság azonban ennél jóval összetettebb. Nem mindegy, hogy a kibocsátó készpénzt, amerikai állampapírt, aranyat, Bitcoint vagy más eszközt tart a tartalékban, ahogyan az sem, hogy ezt egy egyszeri attesztáció, teljes pénzügyi audit vagy blokkláncon működő proof of reserves rendszer igazolja. A Tether 2026-os első teljes auditja különösen aktuálissá tette a kérdést: hogyan lehet ellenőrizni, hogy egy stabilcoin mögött valóban ott van-e a megígért fedezet?
2026. 08. 16. 11:00
Megosztás:

Egészségipari konferenciát rendez a Szegedi Tudományegyetem

OneHealth Summit - Szeged címmel rendez az egészségipar legfontosabb tudományos és technológiai trendjeit bemutató konferenciát szeptember közepén a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
2026. 08. 16. 09:00
Megosztás:

Súlyos problémákat tártak fel a szakfelügyeleti vizsgálatok a színháztörténeti múzeumban

Súlyos problémákat tártak fel azok a rendkívüli szakfelügyeleti vizsgálatok, amelyeket több szakmai jelzés alapján rendelt el az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetben (OSZMI) a Kulturális Minisztérium - írta Facebook-oldalán Sári Zsolt közgyűjteményi és örökségvédelemért felelős államtitkár szombaton.
2026. 08. 16. 08:00
Megosztás:

A Solana-tartalékra építő cég 30,3 millió dollárt bukott – de nem a működés miatt

A Solana Company (HSDT) második negyedéves vesztesége 30,3 millió dollár lett, miközben a vállalat mindössze 2,5 millió dollár bevételt termelt. A veszteség döntő része azonban nem a működésből, hanem a Solana (SOL) árfolyamának esése miatt elszámolt értékvesztésből származott.
2026. 08. 16. 07:00
Megosztás:

Indul a párlatfőzés szezonja – ezekre a szabályokra érdemes figyelni

A gyümölcsök érésével megkezdődik a párlatfőzés időszaka is. Sokan saját maguk készítik el a párlatot, ehhez azonban nemcsak a megfelelő szaktudásra, hanem a szabályok ismeretére is szükség van. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) összefoglalta a legfontosabb tudnivalókat.
2026. 08. 16. 06:00
Megosztás:

Fürdőzési tilalmat rendeltek el ezen a strandon

Tartós fürdőzési tilalmat rendelt el a Fejér Vármegyei Kormányhivatal a Velencei-tó rendkívül alacsony vízállása miatt a gárdonyi Tini Strandra idénre - közölte a Fejér vármegyei város a Facebook-oldalán.
2026. 08. 16. 05:00
Megosztás:

Paks - Magyar Péter: ütemezetten halad a fenékküszöb építése

Mindkét partról ütemezetten halad a fenékküszöb építése - közölte szombat este közösségi oldalán a miniszterelnök.
2026. 08. 16. 04:00
Megosztás: