Az USA tőzsdék tovább robogtak
A Wall Street ezzel az idei év eddigi legjobb hetét zárta, hiszen negyedik napja növekedtek a tőzsdeindexek, jelezvén a befektetők jó hangulatát. A 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 58,73 ponttal, vagyis 0,58 százalékkal 10.197,72 pontra emelkedett. A S and P 500-as mutató 7,68 ponttal, azaz 0,72 százalékkal 1077,93 pontra nőtt. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 21,05 pontos, azaz 0,97 százalékos emelkedés után 2196,45 ponton zárt.
A forgalom szerény volt, a befektetők már a hétfőn kezdődő vállalati jelentési szezonra várnak. A beszámolók sorát az Alcoa alumíniumipari óriás kezdi, majd sorra következnek meghatározó gazdasági ágazatok nagy cégei, mint például a technológiai szektorból az Intel, amely kedden teszi közzé a második negyedévről szóló beszámolóját, a pénzügyi szektorból a JPMorgan, amely csütörtökön, és az iparból a General Electric, amely pénteken jelent.
A hangulat inkább bizakodó, mint borús, a DJIA például közel 5 százalékkal erősödött a hét során, a mutató azonban igen mélyről indult felfelé; a 11.300 pont körüli éves csúcsáról egészen 10.100 pont közelébe zuhant az utóbbi hetekben. A befektetőket a tartós fellendülés beindulását megkérdőjelező makrogazdasági adatok sora, az újabb recesszió fenyegető réme és az euróövezetben kibontakozott válság aggasztja.