Az amerikaiak komolyan aggódnak a FED aranya miatt

Nem nyugszanak az amerikaiak: az államadósságot mérséklendő ezermilliárd dolláros platinaérme kibocsátása után most azért indítottak petíciót, hogy független auditor ellenőrizze, fizikailag megvan-e az USA 8100 tonnát kitevő aranytartaléka.

Az amerikaiak komolyan aggódnak a FED aranya miatt

Az USA kincstárának 2012. december 31-ei adatai szerint az Egyesült Államok 261 millió uncia aranytartalékát négy helyen tárolják: Denverben, Fort Knoxban, West Pointban és a New York-i FED-nél. Az aranyrudak aranytartalmát és súlyát utoljára 1953-ban állapították meg, ezért időszerűnek és indokoltnak tűnik a petíciót megfogalmazók igénye. Különösen, hogy az utóbbi időben széles körben elterjedt a pletyka, miszerint nem akkorák az aranytartalékok, mint amilyen értéken az azokat őrző intézmények kimutatásában szerepelnek, s emiatt az aranytartalékkal rendelkező országok attól tartanak, ha a tulajdonosok elkezdik kivenni tartalékaikat, akkor az utolsóként ébredőknek már nem jut belőlük.

A lavinát a papíron mintegy 3400 tonnás aranytartalékkal rendelkező Németország indította el, amikor tavaly tavasszal bejelentette, a New York-i FED-nél tárolt aranytartalékából mintegy 150 tonnát hazahozat. Nem véletlen, hogy az aláírásgyűjtők arra is fényt kívánnak deríteni, kik az USA aranytartalékának valódi tulajdonosai, abból a kormány mennyit adott kölcsön, illetve értékesített bankoknak és kereskedőknek, továbbá cserélt el swap-ügyletek keretében nem-állami  intézményeknek, köztük külföldi kormányoknak. Hogy a vizsgálat objektív és hiteles legyen, azt a petíciót megfogalmazók az USA pénzverdéjétől, a Kincstártól, az amerikai számvevőszéktől, a felügyelettől és a FED-től független auditorokra bízná. Van esély a kezdeményezés sikerére, hiszen az egy héttel ezelőtti indulás óta, szerda reggelig, már több mint 5 ezer aláírás gyűlt össze a Fehér Ház hivatalos honlapján, s ha az aktivitás üteme nem csökken, a február 8-ai határidőig összegyűlhet annyi szignó, hogy Washingtonnak érdemben foglalkoznia kelljen a javaslattal.

Esélytelennek tűnik ugyanakkor az a petíció, amely az aranystandardhoz való visszatéréshez gyűjt híveket, azzal érvelve, hogy az stabilizálná a gazdaságot és pénzügyi biztonságot nyújtana a középosztály számára. A kiírók szerint a dollár aranyra való átválthatóságát biztosító rendszer 1971-es feladása az oka annak, hogy azóta a dollár – mint fogalmaznak – katasztrófálisan leértékelődött, ezzel szemben az arany ára a „sztratoszférába” emelkedett. Bírálják a túláradó fantáziájú úgynevezett „gazdasági szakértőket”, akiknek köszönhetően az amerikai devizát ma a bürokraták szeszélyei mozgatják. Az arany viszont szerintük a vagyon kézzelfogható mértéke, a munka megfelelő ellenszolgáltatása, egy olyan áru, amelyet csodálnak, kereskednek vele, ráadásul még menedéket is nyújt a korrupció és az infláció ellen. Ám a január 2-án indult kezdeményezéssel szerda reggelig mindössze 1705-en értettek egyet, így elérhetetlennek tűnik a hiányzó 23 295 aláírás megszerzése az előírt határidőig.

Forrás: Conclude Zrt.

Több mint 1,3 milliárd forintot fizet a Temu a magyaroknak a GVH-nak köszönhetően

Összesen legalább 882 millió forintot fizet vissza a magyar vásárlóknak a Temu online piactér európai üzemeltetője – a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárásának eredményeként. Emellett a cég 437 millió forint bírságot is befizet a magyar központi költségvetésbe, továbbá egy átfogó megfelelési program végrehajtását is vállalta. A Temu-t üzemeltető vállalkozás az eljárás során végig együttműködött a GVH-val, lemondott a jogorvoslati jogáról, illetve több kifogásolt kereskedelmi gyakorlat alkalmazásával már az eljárás során felhagyott.
2026. 04. 28. 18:30
Megosztás:

A Gránit Bank az eredménytartalékba helyezi rekordmértékű nyereségét

A Gránit Bank eredménytartalékba helyezi a 2025-ben elért rekordmértékű, egyedi szinten 19,2 milliárd forintos adózás utáni eredményét a közgyűlés döntése – közölte a társaság kedden az MTI-vel.
2026. 04. 28. 18:00
Megosztás:

Új online platformot indított az MKIK

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) országos fejlesztésű, mesterséges intelligencia alapú online platformot indított KAPTÁR néven, hogy segítse a vállalkozásokat az üzleti partnerek és a szabad kapacitások gyors, célzott megtalálásában - közölte a szervezet kedden az MTI-vel.
2026. 04. 28. 17:30
Megosztás:

Átfogóbb együttműködéssel készül a nyári csúcsforgalomra a HungaroControl és a HungaroMet

A tavalyi sikeres együttműködés eredményeire építve tovább erősíti szakmai kapcsolatát a HungaroControl és a hazai meteorológiai szolgáltató, a HungaroMet. Április 15-től, 8 és 20 óra között, ismét kijelölt meteorológus segíti a léginavigációs szolgáltató munkatársait az irányítóteremben, míg május 1-jétől az éjszakai műszakokat is készenléti, időjárásvezérelt rendszerben támogatják. Emellett kezdetét veszi a légiforgalmi irányítók által használt repülésmeteorológiai szoftver többlépcsős továbbfejlesztése is, amely még pontosabb döntéstámogatást biztosít az időjárási helyzetek kezeléséhez.
2026. 04. 28. 17:00
Megosztás:

Horvátország egységes villamosenergia-hálózati csatlakozási díjakat vezet be

Horvátország egységes villamosenergia-hálózati csatlakozási díjakat vezet be, megszüntetve ezzel a beruházók számára több éve fennálló bizonytalanságot és kiszámíthatóbbá téve az új energiaberuházások előkészítését - közölte országos energiaszabályozó hatóság (HERA).
2026. 04. 28. 16:30
Megosztás:

A Wizz Air növeli kapacitásait és fenntartja az alacsony árakat

A Wizz Air légitársaság Közép- és Kelet-Európában növeli kapacitását, az idén 80 millió utassal és élénk nyári forgalommal számol, továbbra is fenntartja az alacsony árakat, és az emelkedő kerozinárak ellenére sem tervez járatcsökkentést és üzemanyag-pótdíj bevezetést - közölte Ian Malin, a Wizz Air kereskedelmi igazgatója kedden online sajtótájékoztatón.
2026. 04. 28. 16:00
Megosztás:

Megpihen a lakáspiaci lendület: szinte mindenhol nőtt az alku és az értékesítési idő

Érezhetően lassult tavasszal a korábban pörgő lakáspiac az ingatlan.com legfrissebb elemzése szerint. A fordulatot az értékesítési idők hosszabbodása és az alkupozíciók változása is jelzi. A fővárosban és a nagyobb vidéki városokban már több idő kell az eladáshoz, miközben a vevők mozgástere is nőtt. A kisebb városokban és településeken ugyanakkor még kitart valamennyire a keresleti lendület, részben az Otthon Start Programnak köszönhetően.
2026. 04. 28. 15:30
Megosztás:

Az EP új szabályokat fogadott el a kutyák és macskák védelme érdekében

Az Európai Parlament kedden elfogadta az Európai Unió első olyan jogszabályát, amely átfogó szabályokat vezet be a macskák és kutyák védelmére, a visszaélések visszaszorítására és az állatok egészségének megóvására.
2026. 04. 28. 15:00
Megosztás:

A monetáris tanács nem változtatott az alapkamaton

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa változatlanul 6,25 százalékon hagyta a jegybanki alapkamatot, a kamatfolyosó két széle sem változott - jelentette be a jegybank kedden.
2026. 04. 28. 14:30
Megosztás:

Legjobb kripto befektetések ma - a kicsik mennek nagyot

Zöld számok, ideges ujjak: a nap, amikor a „második vonal” kriptói ellopták a reflektorfényt. A kriptopiac ma nem a Bitcoinról szólt. Nem az Ethereumról. Hanem arról a furcsa, nyugtalan, mégis elektromos hangulatról, amikor a kereskedők reggel kávéval a kezükben ránéznek a képernyőre, és azt látják: a pénz hirtelen egészen máshol kezdett el futni.
2026. 04. 28. 14:00
Megosztás:

Megkezdődtek a nyári ellenőrzések – Vendéglátóhelyek, fesztiválok és taxiszolgáltatások kerülnek ellenőrzésre

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalokkal együttműködve országos ellenőrzéssorozatot indított a nyári kiemelt turisztikai időszakra tekintettel. A vizsgálatok a nyár végéig folyamatosak, és kiterjednek a turisták által leginkább látogatott vendéglátóhelyekre, a fesztiválokra és a különböző kulturális rendezvényekre, valamint a személytaxi-szolgáltatást nyújtó vállalkozásokra. Az ellenőrzésekre élelmiszer-biztonsági, higiéniai és fogyasztóvédelmi szempontból egyaránt sor kerül.
2026. 04. 28. 13:30
Megosztás:

Közel félmillió felhasználó használja a Bitget AI-alapú kereskedési infrastruktúráját - derül ki a Messari jelentéséből

A Bitget, a világ legnagyobb Universal Exchange (UEX) platformja közzétette egy frissen megjelent Messari Pulse jelentés főbb megállapításait, amely az AI-alapú kereskedési infrastruktúrájuk korai adaptációját vizsgálja. A rendszer egy négyrétegű termékarchitektúrára épül, amely a Bitget globális, 125 millió felhasználót kiszolgáló kereskedési ökoszisztémájának része.
2026. 04. 28. 13:00
Megosztás:

A Művészetek Völgyébe költözik a Bánkitó Fesztivál

Az idén 35. jubileumát ünneplő Művészetek Völgye egy különleges hírrel készült az idei évre. A tavaly véget ért Bánkitó Fesztivál 2026-ban Kapolcsra költözik július 24. és augusztus 2. között.
2026. 04. 28. 12:30
Megosztás:

Kettészakadt az ingatlanpiac: a prémium és jó állapotú ingatlanok kerültek most a vevők célkeresztjébe

A jó állapotú, reálisan árazott lakások gyorsan elkelnek, miközben a túlárazott ingatlanok hónapokra a piacon ragadnak, és egyre nagyobb engedményekre kényszerülnek a tulajdonosaik, ha értékesíteni akarják őket.
2026. 04. 28. 12:00
Megosztás:

Mekkora téglalakást lehet venni most 60 millió forintból Budapesten?

Egy 60 millió forintos vásárlási keretből 2026 elején Budapesten a téglalakások piacán 32 és 63 négyzetméter közötti használt lakás érhető el, jelentős eltéréssel az egyes városrészek között. A Duna House adatai szerint a budapesti átlagos négyzetméterár 2025-ben 1,29 millió forint volt, 2026 első két hónapjában pedig 1,37 millió forintra nőtt. A kerületek közötti különbségek ebben a szegmensben tovább nőttek.
2026. 04. 28. 11:00
Megosztás:

Tether MDK: nyílt forráskódú fejlesztői keretrendszerrel újítaná meg a Bitcoin-bányászatot

A Tether újabb nagy lépést tett a Bitcoin-bányászat nyílt infrastruktúrájának kiépítése felé. A vállalat bemutatta a Mining Development Kit, vagyis MDK nevű nyílt forráskódú fejlesztői keretrendszert, amely a bányászati rendszerek egyszerűbb kezelését, skálázását és automatizálását célozza.
2026. 04. 28. 10:30
Megosztás:

Kismértékben emelkedtek a hosszú hozamok a Fed szerdai kamatdöntése előtt, folytatódott a hazai hozamcsökkenés

Kismértékben emelkedtek hétfőn a hosszú hozamok a fejlett gazdaságok kötvénypiacain, az amerikai tízéves hozam 4,34%-ra, a német tízéves 3,04% fölé kúszott azt követően, hogy nem sikerült előrelépést elérni az amerikai-iráni tűzszüneti tárgyalások felélesztése érdekében.
2026. 04. 28. 10:00
Megosztás:

BÉT: Iránykereskedés várható

Iránykereséssel nyithat kedden a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A BÉT részvényindexe, a BUX 703,75 pontos, 0,53 százalékos csökkenéssel 133 168,50 ponton zárt hétfőn.
2026. 04. 28. 09:30
Megosztás:

Oldalaztak az amerikai piacok az eseménydús hét kezdetén, elmaradt béketárgyalásokat követően nőtt az olaj jegyzése

Az S&P 500 és a Nasdaq hétfőn visszafogott kereskedés mellett szerény emelkedést könyvelt el, miközben a befektetők kivártak egy eseménydús hét elején.
2026. 04. 28. 09:00
Megosztás:

A tárgyalások megrekedése miatti bizonytalanság következtében csökkentek az európai részvények, fél százalékkal mérséklődött a BUX

Az európai részvények hétfőn enyhén csökkentek, miközben a befektetők az Egyesült Államok és Irán közötti megrekedt tárgyalásokat értékelték illetve azt, hogy a létfontosságú olajellátási láncokat érintő, már hetek óta tartó fennakadás így várhatóan tovább folytatódik.
2026. 04. 28. 08:30
Megosztás: