Az aranypiac most csendes, de....
Warren Buffett, milliárdos amerikai sztárbefektető logikusnak tűnő érveléssel vezeti le, hogy miért nem tartja sokra az aranyat. Legfőbb kritikai észrevétele abban van, hogy az arany nem termel semmit. A máig kibányászott nagyjából 170 ezer tonna arany száz év múlva is csak 170 ezer tonna lesz. Egy tőzsdei cégbe, állampapírba, ingatlanba történő befektetés ezzel szemben osztalék-, kamat- illetve bérleti díj bevételt termel. Ezzel valóban nem lehet vitatkozni, de kérdés, hogy lehet-e az aranyat egy kalap alá venni az ilyen hagyományos befektetésekkel. Nem indokolt-e a sárga nemesfémet inkább devizaként felfogni, amelynek előnye, hogy a jegybankok által teremtett pénzhez képest nem tetszés szerint szaporítható, bár elismert hátránya, hogy ennek fejében viszont kamatot sem fial.
A pénzügyi világrenddel szembeni nagyfokú bizalom idején az aranytartás előnye nem érvényesül, a hátránya ellenben annál inkább. Amint azonban megrendül a bizalom, máris veszít a hátrány a jelentőségéből már csak azért is, mert ilyen időszakokban általában alacsonyak a kamatok, sőt az inflációval korrigált reálkamat nem ritkán negatív. A devizapiaci versenytársakhoz viszonyítva – például a dollárhoz képest, amely az USA központi banki rendszerének (Federal Reserve) 1913-as megalapítása óta eltelt 100 évben értékének 96%-át elvesztette – eleve elég jól teljesít az arany.
1980 és 2000 között 60%-ot esett az aranyár
Az aranyár utóbbi 12 évben nyújtott igen szép teljesítményét, valamint a 2011 szeptembere óta tartó korrekciós időszakot ennek fényében kell megítélni. Az ezredfordulón meglehetősen alacsonyan állt az arany jegyzése, miután 1980 és 2000 között 60%-kot visszaesett az árfolyam. Ebben a két évtizedben az amerikai jegybank és a washingtoni kormányzat tevékenységét – köszönhetően a Paul Volcker akkori Fed-elnök inflációellenes és a Clinton-adminisztráció dollárerősödést eredményező pénzügypolitikájának – általános megbecsülés övezte. Pénzügyi menedékre nem volt szüksége senkinek, és emiatt az arany erényei is megfakultak. Az aranytartás hátránya ugyanakkor – a nem létező kamatbevétel miatti alternatív költség – annál súlyosabban nyomott a latban. Ehhez hozzájött még egy túlkínálat a világpiacon, ami az 1970-es évek aranyár-robbanásának volt a következménye. A magas aranyár miatt elindított bányaprojektek ekkorra fordultak termőre.
Az ezredfordulóra unciánként 300 dollár környékére süllyedt az aranyár. Az alacsony világpiaci árfolyam ellehetetlenítette számos bánya működését, így beruházások maradtak el. A jegybankok jobb hozamok reményében elkezdték átcsoportosítani az addig aranyban tartott tartalékaikat például amerikai állampapírba, és piacra dobták az aranyukat. A bányatársaságok a határidős piacon előre eladták a kitermelésüket, ezzel védekezve a jövőben esetlegesen csökkenő árfolyam ellen. Egy szóval az aranypiac hangulata rosszabb már nem is lehetett volna.
2000-ben megfordult a lapjárás
2000-ben aztán kezdetét vette egy fordulat. A bányacégek fokozatosan leálltak a hedgeléssel. Ezzel párhuzamosan a feltörekvő országok gazdasági fellendülése az onnét érkező arany iránti keresletet is élénkítette. A 2001 szeptemberében elkövetett New York-i terrortámadás szintén megtette a hatását azzal, hogy geopolitikai bizonytalanságot hozott a világba. Az USA pénzügy- és gazdaságpolitikájának zsákutcái, amelyekbe a többi fejlett országban is belesétáltak, pedig egyre nyilvánvalóbbá váltak.
Ami 2000-ben még csak szerény fellángolásnak tűnhetett az aranynál, abból aztán egy évtizedes szupertrend nőtte ki magát, természetesen a hozzá tartozó korrekciós fázisokkal tarkítva. 2008 márciusa és novembere között például, a világméretű pénzügyi válságot megelőző amerikai jelzálogpiaci válság kibontakozása idején, 30%-os visszaesés volt az árfolyamban. Ezután, ahogy a válság megmutatta legijesztőbb arcát, a sárga nemesfém szinte szárnyalni kezdett, míg végül 2011 szeptemberében az olvadási pontig felérve túlhevült. Itt vette kezdetét a máig húzódó, alapvetően egészségesnek mondható korrekciós szakasz.
Merre tovább aranyár?
Az aranyár jövője szempontjából döntő kérdést így is meg lehet fogalmazni: Vajon hamarosan vége a válságok időszakának, ismét tartós növekedési pályára áll a világgazdaság és normalizálódnak a tőkepiacokon a viszonyok? Amennyiben igenlő a válasz, úgy a rendszerkockázatok elleni védekezés eszközeként kelendő arany egyértelműen vesztésre állna, és ezzel a végét látnánk az aranyár évtizedes emelkedő trendjének.
Nehéz azonban elhinni ezt, amikor túlzott mértékű eladósodás és deflációs tendenciák határozzák meg a világgazdaság menetét. A központi bankok expanzív monetáris intézkedésekkel reagálnak erre a kihívásra, ami a negatív reálkamatokon keresztül a pénzek értékvesztéséhez vezet. Ez a politika asszisztál az adóssághegyek további növekedéséhez, és egy torz tőkeallokációt eredményez, amely nem a produktív beruházásokat segíti, hanem inkább spekulációs buborékokat táplál. A még mindig súlyosbodó adósságválság közepette elég valószínűtlen, hogy a jegybankok az általuk teremtett pénzbőséget netán rövidtávon leszívnák a piacokról, és a kamatokat normál szintre emelnék. A fejlett demokráciák költségvetésének hosszútávú konszolidációjához szükséges strukturális reformok pedig mindenhol fennakadnak a társadalom ellenállásán. Mindemellett jól látható, hogy szüntelen erózió apasztja a kormányzatok és nemzeti bankok integritásába vetett bizalmat, és ezzel egy időben növekszik a menedékeszközök iránti kereslet. Ezek a tényezők együttesen erős befolyással bírnak a befektetési célú aranyvásárlásra, amely az aranyár egyik legfontosabb mozgatórugója volt az utóbbi években.
A kínálati oldalt nézve ugyanakkor elmondható, hogy a kitermelés jóformán stagnál 2000 óta, miközben az 1990-es években még jelentős bővülés volt tapasztalható. A bányavállalatok nem igen tesznek a produkció bővítéséért, ezért erőteljes növekedésre e tekintetben nem kell számítani az elkövetkezendő években.
Az aranypiac most mégis csendes. A tőzsdék szárnyalása közepette mind többen vélik úgy, hogy a világgazdaság lassan tartós növekedési pályára állhat. És az eurózóna válsága sem tűnik már olyan ijesztőnek azóta, hogy az Európai Központi Bank elnöke, Mario Draghi kijelentette, az EKB minden elképzelhetőt meg fog tenni az euró megmentésére. Amíg ez a csalóka nyugalom fennmarad, addig viszont a korábbiakhoz képest valóban mellőzöttebb maradhat az arany. Azzal is számolni kell, hogy a nemesfémbe fektető tőzsdén kereskedett alapokból még tovább folyhat kifelé a pénz, így ezek az alapok komolyabb volumenben lehetnek kénytelenek aranyat dobni a piacra, ami még tovább gyengítheti az árfolyamot. És végezetül említést érdemel a technikai elemzés. E szerint 1.550 dollár környékén egy fontos támaszszint húzódik, amely ha elesne, akkor az eladási hullámot válthat ki a piacon.
Egy hosszútávú befektetési stratégiát azonban – főleg ha az alapvetően konzervatív aranyról van szó – nem áshatnak alá átmeneti spekulatív tőkemozgások. A konjunkturális környezet továbbra is az aranynak kedvez, az aktuálisan terjedő pesszimizmus pedig egyenesen kontraindikátor egy tartósan medvepiaccal szemben.
Az 1970-es évek aranypiaci hossza 1975 februárja és 1976 augusztusa között másfél éven keresztül megtorpant, akkoriban a nemesfém árfolyama 45%-kal esett vissza. Sokan vélték akkor úgy, hogy azok az okok, amelyek azt megelőzően az arany drágulásához vezettek, már nem állnak fenn, és a felívelő ciklus lezárult. De akik akkor idejekorán temették az aranyat, azok lemaradtak az azt követő három év 700%-os áremelkedéséről.
