Az elemzők ma is esésre számítanak a tőzsdéken

Csökkenéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok kedden.

Az elemzők ma is esésre számítanak a tőzsdéken

Az IG Market elemzői arra számítanak, hogy a londoni FTSE-100 mutató 21 ponttal, a frankfurti DAX-30 index 45 ponttal, a párizsi CAC-40 index pedig 21 ponttal eshet a nyitásban.
   
A figyelem világszerte a Közel-Keletre irányul, miután Irán múlt héten lelőtte az amerikai hadsereg egyik drónját a Hormuzi-szoros felett, Donald Trump amerikai elnök hétfőn újabb szankciókat rendelt el, pénzügyi karanténba vonva Irán vezetőit, hogy fokozza a nyomást az iszlám köztársaságra.
   
Az amerikai-iráni feszültségek éleződésével párhuzamosan nagy várakozás előzi meg az amerikai és a kínai elnök e hét végi személyes találkozóját. Donald Trump és Hszi Csin-ping a G20-csoport japán csúcstalálkozójának alkalmából találkozik és próbálja előmozdítani a két ország közötti kereskedelmi tárgyalásokat. Elemzők nem sok reményt fűznek egy áttöréshez, mivel ahhoz valamelyik félnek jelentősen engednie kellene álláspontjából.
   
Ázsia és a csendes-óceáni térség legfontosabb tőzsdéin veszteséges volt a kereskedés, a Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) 0,49 százalékkal 523,43 pontra esett kedden.
   
Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 0,61 százalékos, az ausztráliai S&P/ASX 200 0,10 százalékos, a dél-koreai Kospi 0,37 százalékos mínuszban várta a zárást. A sanghaji tőzsde fő mutatója, a Shanghai Composite 1,19 százalékos, a sencseni börze fő mutatója, a Shenzhen Component Index 1,69 százalékos, a hongkongi Hang Seng pedig 1,10 százalékos veszteségben állt közép-európai idő szerint nyolc óra körül.
   
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken a globális kereslet bizonytalanságai miatt. Kedd reggel fél nyolckor a szeptemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,70 százalékos mínuszban, 63,73 dolláron, az augusztusi szállítású WTI pedig 0,79 százalékos veszteségben, 57,44 dolláron forgott.
   
Az arany már a hatodik egymást követő kereskedési napon drágul és újabb hatéves csúcsra nőtt az ára, miután a várható amerikai kamatcsökkentés hatására gyengült a dollár, és az iráni-amerikai viszony éleződésének hatására a befektetők a válságok idején biztonságosnak számító eszközökbe menekítették tőkéjüket.
   
Kedd hajnalban az azonnali kereskedésben 1,2 százalékos pluszban, 1435,45 dolláron jegyezték az arany unciáját, de előtte 1438,63 dolláron 2013. május 14. óta, azaz több mint hat éve nem látott szintre emelkedett az ára. A New York-i árupiac határidős kereskedésében eddigi napi maximumán 1442,15 dolláron forgott az arany augusztusi szállításra.
   
Hétfőn London kivételével mérsékelt veszteségben zártak a főbb európai tőzsdék. A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,12 százalékkal, 7416,69 pontra emelkedett, míg a frankfurti DAX-index 0,53 százalékkal, 12 274,57 pontra, a párizsi CAC-40 index pedig 0,12 százalékkal, 5521,71 pontra esett. Milánóban 0,49 százalékkal, Madridban pedig 0,38 százalékkal csökkent az irányadó tőzsdemutatók. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 és az FTSE Eurofirst 300 index egyaránt 0,25 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 mutató 0,33 százalékkal csökkent.

Hozzászólások

Jóváhagyták Christine Lagarde kinevezését az Európai Központi Bank élére

Jóváhagyták Christine Lagarde kinevezését az Európai Központi Bank (EKB) élére pénteki brüsszeli csúcstalálkozójukon az európai uniós tagállamok vezetői.
2019. 10. 18. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Pár szavazaton múlhat a Brexit-megállapodás szombati elfogadása

Pár szavazaton múlhat az Egyesült Királyság rendezett európai uniós kiválásának feltételeit rögzítő szerződés elfogadása a brit parlament szombati rendkívüli ülésen - mondta Gálik Zoltán, a Budapesti Corvinus Egyetem docense pénteken az M1 aktuális csatornán.
2019. 10. 18. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Leállt Ukrajna legnagyobb dohánygyára

A British American Tobacco leállította a gyártást az Ukrajnai Csernyihiv megyében lévő gyárában - számolt be pénteken az Ukrajinszka Pravda hírportál egy helyi televízióra hivatkozva.
2019. 10. 18. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egynapos általános sztrájk kezdődött Katalóniában

Egynapos általános sztrájk kezdődött Katalóniában tiltakozásként a katalán függetlenségi vezetőkre kiszabott börtönbüntetése ellen pénteken.
2019. 10. 18. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Richter lesz a nap nyertese?

Stagnáló kereskedés mellett a Richter erősödhet a legjelentősebb mértékben pénteken a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.
2019. 10. 18. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenéssel nyitottak az európai piacok

Csökkenéssel nyitottak pénteken a vezető nyugat-európai tőzsdék. A vártnál kisebb kínai gazdasági növekedés és a brit uniós tagság megszűnése körüli bizonytalanságok óvatosságra késztetik a befektetőket.
2019. 10. 18. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

KEH-igazgató: Elkezdődött a vízválság

A vízválság elkezdődött; egy új világrend épül, melyben nagy jelentőségű a természeti erőforrások, köztük a víz nem fenntartható felhasználása - mondta Kőrösi Csaba, a Köztársasági Elnöki Hivatal Környezeti Fenntarthatósági Igazgatóságának vezetője az M1 aktuális csatornán csütörtök este, annak alkalmával, hogy véget ért Budapesti Víz Világtalálkozó.
2019. 10. 18. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Putyin vezényletével tartottak hadgyakorlatot az orosz nukleáris erők

Vlagyimir Putyin elnök vezényletével tartott hadgyakorlatot csütörtökön az orosz fegyveres erők nukleáris triádja.
2019. 10. 18. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nemzetközi fórumot és kiállítást szervez a Roszatom Pécsen

A Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern társadalmi tanácsa szervezésében nemzetközi társadalmi fórumot és kiállítást rendeznek november 6-7-én Pécsen, a rendezvényen a fenntartható fejlődés kérdéseit vitatják meg, valamint azt, hogyan járul hozzá az atomenergia és a többi, alacsony szén-dioxid-kibocsátású energiaforrás a globális klímavédelmi célok teljesüléséhez.
2019. 10. 18. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Exim: 147 milliárd forintnyi kötelezettségvállalás 408 milliárd forintnyi befektetést generált

Az Exim 147 milliárd forintnyi kötelezettségvállalása 408 milliárd forint értékű befektetés létrejöttéhez járult hozzá öt év alatt - közölte csütörtökön az Exim, hozzátéve: tőkebefektetési stratégájának legfontosabb pillére a 3T, azaz a tőke, a tudás és a tapasztalat.
2019. 10. 18. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

9,3 milliárd forint névértékben bocsát ki kötvényeket az Alteo

Az Alteo Nyrt. 9,3 milliárd forint össznévértékben, évi fix 3,15 százalékos kamatozású, 10 éves futamidejű kötvényeket bocsát aukcióra zárt körben október 24-én a növekedési kötvényprogram (nkp) keretében - derül ki a társaság Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön közzétett rendkívüli tájékoztatásából.
2019. 10. 18. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban nyitottak a New York-i indexek

Emelkedéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei csütörtökön.
2019. 10. 17. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rögös az út a Brexit felé - mi lesz az ÁFA-al?

A legfrissebb hírek szerint már csak egy vitás pontja maradt a Brexit-tárgyalásoknak, ez pedig áfa-rendszer kérdése.
2019. 10. 17. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megnyugtatta a Netlfix a befektetőket

Noha vegyesek lettek a Netflix harmadik negyedéves számai a várakozásokhoz képest, ez elég volt ahhoz, hogy hosszabb árfolyamkorrekció után megnyugtassa a befektetőket.
2019. 10. 17. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Brexit: Corbyn szerint ez még rosszabb megállapodás, mint az előző

A legnagyobb brit ellenzéki erő, a Munkáspárt vezetője szerint a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről csütörtökön elért megállapodás még rosszabb, mint az előző, amelyet a londoni parlament háromszor is elutasított.
2019. 10. 17. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent az építőipari termelés az euróövezetben

Csökkent az építőipari termelés augusztusban az előző havihoz képest az euróövezetben, éves bázison pedig a növekedési ütem hét havi mélypontra lassult az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön publikált jelentése alapján.
2019. 10. 17. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Brexit: Közel a megállapodás?

Közel a megállapodás az Egyesült Királyság rendezett európai uniós kiválásának feltételeiről szóló szerződésről, a felek képviselői a hozzáadottérték-adó kérdését leszámítva gyakorlatilag minden egyéb területen egyetértésre jutottak - közölték csütörtök reggel diplomáciai források.
2019. 10. 17. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

London kivételével csökkenéssel kezdték a reggelt a tőzsdék

London kivételével indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön a főbb európai értékpapírpiacokon.
2019. 10. 17. 10:02
Megosztás:
Hozzászólások:

Alacsony volt az éves infláció szeptemberben az euróövezetben

Az előzetesen becsültnél is alacsonyabb szintre, közel hároméves mélypontra süllyedt a fogyasztói árak emelkedésének éves összevetésű üteme az euróövezetben szeptemberben.
2019. 10. 17. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A méltó időskori ellátásért gyalogoltak a spanyol nyugdíjasok

Több száz kilométer gyaloglás után megérkezett a spanyol nyugdíjasok méltó időskori ellátását követelő menet Madridba, ahol ezrek gyűltek össze szerdán egy nagyszabású tüntetésen.
2019. 10. 17. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások: