Az éves előirányzat 60 százalékán az államháztartási hiány

Az államháztartás központi alrendszerének hiánya áprilisban 35 milliárd forint volt, az első négy hónapban a deficit 528,6 milliárd forintot tett ki, ami az éves módosított előirányzat 60 százaléka - közölte végleges adatait szerdán a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Az adatok megegyeznek az előzetes értékekkel. Az államháztartás pénzforgalmi hiányának módosított törvényi előirányzata 881,3 milliárd forint 2013-ra. Az NGM közleménye szerint az államháztartáson belül a központi költségvetés 79,4 milliárd forintos hiánnyal, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 35,9 milliárd forintos többlettel, az elkülönített állami pénzalapok pedig 8,5 milliárdos szufficittel zártak áprilisban.  A múlt év első négy hónapjában az államháztartás központi alrendszerének deficitje 228,2 milliárd forint volt, ami az akkori éves előirányzat 37,6 százalékával volt egyenlő.

 

A központi költségvetés április végi bevételei az előző év azonos időszakához képest közel 58 milliárd forinttal nagyobb összegben teljesültek. A magasabb bevétel hátterében egyrészt egyes adóbevételek előző évet meghaladó befizetései, valamint az idén bevezetett új adónemekből befolyt bevételek, másrészt pedig a központi költségvetési szervek és fejezeti kezelésű előirányzatok magasabb összegű bevételei állnak.
    

A társasági adóból ez év első négy hónapjában 95,0 milliárd forint érkezett a büdzsébe, ez az előző év azonos időszakának 89,8 százaléka. Az egyenleg a tavalyi év azonos időszakához képest 10,7 milliárd forinttal teljesült alacsonyabban, amely a kedvezményes, 10 százalékos adókulcs bevezetésének tudható be. Az egyszerűsített vállalkozói adóból (eva) az év január-áprilisban  27,3 milliárd forint bevétel teljesült. Ez a bevétel 19,4 százalékkal marad el a 2012. év azonos időszakától.
    

A pénzügyi szervezetek különadójaként a központi költségvetésbe 35,0 milliárd forintot fizettek be, amely 14,6 milliárd forinttal (71,5 százalékkal) magasabb 2012. azonos időszakának befizetésénél. Az előző év azonos időszakához viszonyított nagyobb összeg hátterében az áll, hogy idén a pénzintézetek végtörlesztéséhez kapcsolódó adóvisszaigénylései már nem csökkentették a bevételt.
    

Az idei év első négy hónapjában az általános forgalmi adóból 807,8 milliárd forint bevétele keletkezett a költségvetésnek, ami az egy évvel korábbi összegtől 148,1 milliárd forinttal marad el. Az alacsonyabb teljesülésben jellemzően a kiutalás nagyobb volumene játszott szerepet. A befizetések 2,5 százalékkal elmaradtak, míg a kiutalások 19,5 százalékkal magasabban alakultak az előző évinél.
    

A jövedéki adóból ez év első négy hónapjában 252,3 milliárd forintot fizettek be, amely az egy évvel korábbi bevételhez képest 15,2 milliárd forinttal, 5,7 százalékkal alacsonyabb. Az üzemanyagok esetében 128,1 milliárd forint jövedékiadó-bevétel keletkezett, amely 16,5 milliárd forinttal (11,4 százalékkal) maradt el a bázisidőszaki bevételtől, amelynek hátterében az alacsonyabb üzemanyag-forgalom áll. A dohánygyártmányok jövedéki adója 100,7 milliárd forint volt, 0,4 milliárd forinttal magasabb a tavalyi év első négyhavi bevételénél, ez az adómérték emelésére vezethető vissza.  A távközlési adóból április végéig 13,5 milliárd forint bevétele származott a költségvetésnek.
    

A pénzügyi tranzakciós illeték mérlegsoron a költségvetésnek az év első négy hónapjában 38,8 milliárd forint bevétele keletkezett. Az új adónemet 2013. január 1-jén vezették be. A személyi jövedelemadó bevétel az államháztartás szintjén az év első négy hónapjában 510,2 milliárd forint volt, amely az 535,7 milliárd forintos bruttó befizetés és a 25,5 milliárd forintos kiutalás egyenlegeként képződött. Ez a bevétel 19,2 milliárd forinttal, 3,9  százalékkal magasabb az egy évvel korábbi összegnél.
    

A központi költségvetési szervek bevételei 2013. első négy hónapjában 476,8 milliárd forintot tettek ki, 17,3 százalékkal meghaladva a 2012. év azonos időszakának bevételeit (406,5 milliárd forint). A központi költségvetés április végi kiadásai mintegy 455 milliárd forinttal magasabb összegben teljesültek, mint az elmúlt év azonos időszakában.
    

A kamatkiadások 2013. április végén 447,6 milliárd forintot tettek ki, 29,8 milliárd forinttal kevesebbet, mint az előző év megfelelő időszakában, a kamatbevételek pedig 29,7 milliárd forintot értek el, 7,7 milliárd forinttal kevesebbet az előző évinél. A nettó kamatkiadás 417,9 milliárd forint volt, így összességében 22,1 milliárd forinttal kedvezőbb az előző év azonos időszakához képest.
    

A társadalombiztosítási alapok 2013. január-áprilisi 98,5 milliárd forintos szufficitje a Nyugdíjbiztosítási Alap 56,8 milliárd forintos, valamint az Egészségbiztosítási Alap 41,7 milliárd forintos többletéből tevődik össze, 2012. április végén az tb-alapok együttes hiánya 11,6 milliárd forintot tett ki.
    

Az elkülönített állami pénzalapok idei első négy havi 41,0 milliárd forintos többlete az előző év azonos időszakához képest kedvezőtlenebb lett. Az alapok összes bevételei 8,2 milliárd forinttal alacsonyabban, kiadásai pedig 5,2 milliárd forinttal magasabban teljesültek az előző év azonos időszakához viszonyítva. (MTI)

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: