Az újrahasznosítással mindenki nyer!

A lakossági szelektív hulladékgyűjtés eredményeinek országos szintű növelésében kiemelt szerepe van a környezetvédelmi szemléletformálásnak. Ezt a tényt támasztják alá az ÖKO-Pannon Nonprofit Kft., a szelektív hulladékgyűjtést és újrahasznosítást országos szinten koordináló szervezet adatai is. A gazdasági válság hatására a szervezet partnerei tavaly 569.000 tonna csomagolást bocsátottak ki, 57.000 tonnával kevesebbet, mint 2008-ban. Ennek ellenére, a lakossági szemléletformáló kampányoknak köszönhetően, az ÖKO-Pannon tavaly 331.000 tonna csomagolási hulladék szelektív begyűjtését és hasznosítását szervezte meg, azaz a másodnyersanyag-piac nehézségei ellenére is sikerült 57-ről 58 százalékra növelnie a hulladékok hasznosítási arányát. Kevesebb hulladékból hasznosult tehát nagyobb hányad - olvasható az ÖKO-Pannon sajtóközleményében.

Ezt a kedvező tendenciát hivatott erősíteni az ÖKO-Pannon február 15-én kezdődő, eddig legnagyobb környezetvédelmi szemléletformáló kampánya. Az Európai Unió támogatásával megvalósuló, a V.A.M. Design Szemétvilág Öko-Design Fesztiváljának kiállítási tárgyai között útnak indított „Az újrahasznosítással mindenki nyer” c. kampány nemcsak a szelektív gyűjtést népszerűsíti, de a hulladék-megelőzés fontosságára is felhívja a lakosság figyelmét.

 

Az Európai Unió 2012-re a csomagolási hulladékok 60 százalékának hasznosítására kötelezi Magyarországot, anyagtípusoként is meghatározva az elérendő célszintet. Annak ellenére, hogy ez az arány nem tűnik elérhetetlennek, a másodnyersanyag-piacot is komolyan sújtó világgazdasági válság közepette rendkívül nehezen és csak a lakosság gyűjtési hajlandóságának növelésével teljesíthető.

 

A gazdasági válság hatását jól érzékelteti, hogy az ÖKO-Pannon Nonprofit Kft., a legnagyobb hazai szelektív hulladékgyűjtést és hasznosítást koordináló szervezet mintegy 3000 szerződött partnere 2009-ben 569.000 tonnányi csomagolást bocsátott ki, amely 57 ezer tonnával kevesebb, mint a 2008-as kibocsátás. Ennek ellenére az ÖKO-Pannon tavaly 331.000 tonna csomagolási hulladék szelektív gyűjtését és hasznosítását szervezte meg, amelyből az anyagában történő feldolgozás 324.460 tonnát tett ki, míg a fennmaradó mennyiséget energetikai úton hasznosították. Az anyagfajtákat tekintve a legnagyobb hasznosított mennyiséget tavaly is a papírhulladék tette ki, amelyből összesen 215,53 ezer tonnát sikerült összegyűjteni az ÖKO-Pannon rendszerében. A második helyre a műanyag csomagolási hulladék került 37,67 ezer tonnával, majd ezt követte az üveg 24,62 ezer, a vas 21,17 ezer, a fa 16,2 ezer, a társított csomagolás 4,82 ezer, majd az alumínium frakció 4,48 ezer tonnával.

 

„Tavaly kevesebb hulladékból hasznosítottunk többet, azaz nagyobb hányadot. Mindezt ráadásul úgy sikerült az ÖKO-Pannonnak teljesítenie, hogy miközben a koncentrált – ipari begyűjtésből – származó csomagolási hulladék mennyisége is visszaesett, addig a lakossági szelektív hulladékgyűjtésből származó csomagolási hulladékok mennyisége valamelyest nőtt” – mondta Viszkei György, az ÖKO-Pannon Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.

 

Hazánkban 2009-ban már 5,1 millió lakos számára volt biztosított a szelektálás lehetősége. A településeken kihelyezett gyűjtőszigetekről, illetve a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtésből a 2008-as 49.600 tonnát követően, tavaly összesen 51.300 tonna csomagolási hulladékot sikerült begyűjteni. Ez immár a teljes begyűjtés 15,5 százalékának felel meg, ráadásul a begyűjtést úgy sikerült növelni, hogy közben a lakossági fogyasztás, s ezzel együtt a lakosságnál képződő csomagolási hulladék mennyisége is számottevő mértékben csökkent 2009-ben.

 

„Ennek a trendnek a fenntartatáshoz és az EU felé tett vállalásaink teljesítése érdekében elengedhetetlen a már szelektíven gyűjtő lakosok gyűjtési intenzitásának növelése, valamint a még nem szelektálók megszólítása és integrációja a rendszerbe. Ezt a célt támogatja most induló, Uniós finanszírozással megvalósuló társadalmi célú kampányunk” – tette hozzá a Viszkei György.

 

Az ÖKO-Pannon február 15-én induló környezetvédelmi, szemléletformáló kampánya azt az üzenetet közvetíti a lakosságnak, hogy a szelektív hulladékgyűjtéssel és újrahasznosítással nyersanyagokat, energiát takarítunk meg és csökkenthetjük a környezetterhelést, új üzenetként pedig a hulladék-megelőzés fontosságára figyelmeztet.

 

A hulladékképződés megakadályozására hívja fel a látogatók figyelmét a V.A.M. Design Szemétvilág Öko-Design Fesztiválja is, amely március 30-ig várja a környezettudatos művészetkedvelőket.

 

Az Európai Unió támogatásával megvalósuló - KEOP-6.1.0/C/09-2009-0001 – „A hulladék érték” c. kampány másfél hónapon keresztül ösztönzi majd szelektálásra a lakosságot. Az Új Magyarország Fejlesztési Terv Környezet és Energia Operatív programja keretében megvalósuló kampány törzsét egy intenzív reklámkampány adja, amely országos televízió csatornákon, rádiókban, magazinokban, valamint óriásplakátokon is látható március végéig.

 

A hirdetésekkel párhuzamosan, a gyermek és diák korosztály célzott elérése érdekében környezeti szemléletformáló programok valósulnak meg: hátrányos helyzetű települések óvodáiban és középiskoláiban olyan interaktív előadásokat szervezünk, amely az egyes korcsoportoknak a saját nyelvén, az életkori sajátosságait figyelembe véve képes átadni a környezetvédelemmel kapcsolatos üzeneteket. A Hajnal című ismeretterjesztő mesejátékból 40 előadást, a Mi van? című drámafoglalkozásból 20 előadás megszervezését támogatja a KEOP.


Így zárták a hét első napját az európai piacok

Vegyes indexekkel fejezték be a hétfői kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok. Az energiaárak az ismételten fokozódó ellátási bizonytalanság következtében emelkedtek.
2026. 08. 10. 21:00
Megosztás:

Gyengült hétfőn a forint

Gyengült hétfőn a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 08. 10. 20:00
Megosztás:

1,75 milliárd USDT-t égetett el a Tether – mit jelent ez a kriptopiac számára?

A Tether 1,75 milliárd USDT tokent vont ki véglegesen a forgalomból egy jelentős tokenégetés keretében. A tranzakció a Tether Treasury tárcájából történt, és ekkora összeg már a stabilcoinpiac likviditása szempontjából is figyelemre méltó. Bár a lépés önmagában nem jelez előre konkrét piaci irányt, jól mutatja, hogyan szabályozza a Tether az USDT kínálatát a kereslet és a visszaváltások függvényében.
2026. 08. 10. 19:00
Megosztás:

BKK: több mint 45 ezer utast ellenőriztek a fővárosban

Több mint 45 ezer utast ellenőriztek a közösségi közlekedést használók biztonságérzetének növelése érdekében a főváros forgalmas járatain és metróállomásain a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) munkatársai júliusban a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság közreműködésével - tájékoztatta a BKK hétfőn az MTI-t.
2026. 08. 10. 18:00
Megosztás:

Csúcsot döntött a fiatalok megtakarítása, már átlagosan 977 ezer forinttal rendelkeznek

Rekordot döntött a magyar huszonévesek átlagos megtakarítása. A K&H ifjúsági index második negyedéves felmérése szerint az összeg átlagosan már 977 ezer forint. A növekvő megtakarítások mögött egyre tudatosabb pénzügyi tervezés áll: a fiatalok többsége már rendelkezik félretett pénzzel, amelyet elsősorban lakáscélra, utazásra vagy autóvásárlásra szán.
2026. 08. 10. 17:00
Megosztás:

Így néz ki most a magyar államháztartás egyenlege: nem jól...

Július végéig (hét hónap alatt) az államháztartás központi alrendszere 2857,9 milliárd forintos hiánnyal zárt, ez a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 67,7%-a.
2026. 08. 10. 16:00
Megosztás:

2,2 milliárd dollárnyi stabilcoin érkezett a Tron hálózatára egy hónap alatt

A Tron (TRX) hálózatára mintegy 2,2 milliárd dollárnyi új stabilcoin érkezett alig egy hónap alatt, miközben a teljes stabilcoinpiac ugyanebben az időszakban zsugorodott. A folyamat tovább erősíti a Tron szerepét a dollárhoz kötött digitális eszközök egyik legfontosabb elszámolási hálózataként, különösen az USDT esetében. A TRX befektetői számára ugyanakkor a kép összetettebb: a növekvő stabilcoinforgalom önmagában még nem garantál magasabb tokenértéket.
2026. 08. 10. 15:00
Megosztás:

Több kínai térségben okoz fennakadásokat a Delfin tájfun

Heves esőzéseket és viharokat okoz Kína keleti és középső részén a Delfin tájfun, amely vasárnap kétszer is partot ért a kelet-kínai Csöcsiang tartományban, majd trópusi viharrá gyengült.
2026. 08. 10. 14:00
Megosztás:

Mennyire hangos idén a Sziget?

Megnyugtató adatokat mutat a Sziget fesztivál zajszintje, a mérések jóval a határérték alatti értékeket mutatnak a III. kerületben - mondta Kádár Tamás, a fesztivál főszervezője hétfőn, nem sokkal éjfél után az MTI-nek.
2026. 08. 10. 13:00
Megosztás:

Csökkentek a hozamok a fejlett piacokon, a 363-as szintig erősödött a forint az euróval szemben

A gyenge munkaerőpiaci adatok az állampapírhozamok csökkenését is előidézte pénteken.
2026. 08. 10. 12:00
Megosztás:

Érdemes most csomagolóipari vállalatokba befektetni?

A csomagolóipar a legstabilabb és legnagyobb növekedési lehetőségeket kínáló befektetési területek közé tartozik, fejlődése pedig szorosan követi a világgazdasági folyamatokat. Ha megbízható alapokra épülő, hosszú távú befektetést keresel, érdemes közelebbről is megismerned ezt a szektort.
2026. 08. 10. 11:30
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők?

Az ázsiai részvénypiacok többsége emelkedéssel kezdte a hetet hétfőn, követve a Wall Street pénteki rekordzárását. Japánban a Nikkei 225 index 2,0%-kal emelkedett, részben a félvezetőipari részvények iránti újbóli befektetői érdeklődésnek köszönhetően. Dél-Koreában a KOSPI index 0,4%-kal került feljebb, bár a kereskedés korábbi szakaszában még 2% feletti pluszban is járt. A kínai piacokon inkább stagnálás volt jellemző.
2026. 08. 10. 11:00
Megosztás:

Kerti bútor választás: hogyan teremts meghitt légkört a kertedben?

Amikor a nyári esték melege elcsendesedik, és a természet hangjai átveszik a főszerepet, a kertünk válik a családi és baráti összejövetelek központjává. Az ilyen pillanatok különlegesek, de vajon mi teszi őket igazán emlékezetessé? Az ízlésesen megválasztott kerti bútorok jelentős szerepet játszanak ezekben a hangulatokban.
2026. 08. 10. 10:30
Megosztás:

Jelentős negatív meglepetést hozott az amerikai munkaerőpiac, csökkentek a kamatemelési várakozások

Az amerikai részvénypiacok pénteken emelkedéssel zártak, az S&P 500 új történelmi csúcsot ért el. Erősen befolyásolta a piacokat, hogy az amerikai munkaerőpiac júliusban váratlanul gyengült: a nem mezőgazdasági foglalkoztatottság 23 ezer fővel csökkent, messze az elemzők által várt 80 ezres bővülés alatt, miközben az előző két hónap foglalkoztatási adatait jelentősen lefelé módosították.
2026. 08. 10. 10:00
Megosztás:

Rekordon zártak az európai piacok pénteken, közel évtizedes mélyponton a magyar infláció

Az európai részvénypiacok pénteken tovább emelkedtek: a STOXX Europe 600 index 0,3%-os erősödéssel történelmi csúcson zárt, és ezzel sorozatban negyedik hete tudott pluszban végezni.
2026. 08. 10. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter felszólalásával kezdődik a parlament ülése

Magyar Péter napirend előtti felszólalásával kezdődik az Országgyűlés eheti, kétnapos rendkívüli ülése hétfőn. Két új fideszes képviselői is esküt tehet, majd a parlament bizottsági jelentések és módosító javaslatok vitáit folytatja le.
2026. 08. 10. 08:05
Megosztás:

Sakkjátszmához hasonlította Donald Trump az Iránnal zajló alkufolyamatot

Sakkjátszmához hasonlította Donald Trump amerikai elnök az Iránnal zajló alkufolyamatot vasárnap.
2026. 08. 10. 06:00
Megosztás:

160 éves lett a Fővárosi Állat- és Növénykert

Budapest egyik legszebb történetének nevezte a Fővárosi Állatkert 160 éves történetét Karácsony Gergely az intézmény megnyitásának 160 évfordulója alkalmából tartott ünnepségen vasárnap.
2026. 08. 10. 05:00
Megosztás:

Két blokk után megállt a Bitcoin „anti-spam” forkja – elsöprő többség maradt az eredeti láncon

A Bitcoin közösségében hónapok óta zajló vita hétvégén tényleges láncszakadáshoz (forkhoz) vezetett a vitatott BIP-110 javaslat miatt. A kisebbségi lánc azonban szinte azonnal megbénult: körülbelül nyolc óra alatt mindössze két blokkot bányásztak rajta, miközben az eredeti Bitcoin-hálózat zavartalanul működött tovább.
2026. 08. 10. 04:00
Megosztás:

Szüret után is alkalmazható három növényvédő szer az amerikai szőlőkabóca ellen

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) három növényvédő szer – Decis Forte, Klartan 24 EW, Oroganic – engedélyokiratát módosította, így azok a szüretet követően, egészen a vesszőérettség (BBCH 91) stádiumáig felhasználhatóak a szőlőben. A kiterjesztések célja, hogy a korai érésű szőlőkben is legyen lehetőség a károsító elleni további védekezésre. Az Oroganic készítmény kis kiszerelésben kiskerti felhasználók számára is elérhető és ökológiai termesztésben is engedélyezett.
2026. 08. 10. 03:00
Megosztás: