Az ukrán legfelsőbb bíróság elutasította a parlament feloszlatása elleni keresetet

Az ukrán legfelsőbb bíróság hétfőn elutasította, hogy eljárást indítson a parlament feloszlatásának és a rendkívüli választások kiírásának törvényessége ügyében.

Az ukrán legfelsőbb bíróság elutasította a parlament feloszlatása elleni keresetet

A testület sajtószolgálata a Facebookon közzétett közleményében arról tájékoztatott, hogy a döntés indoklása szerint ennek megítélése nem a legfelsőbb bíróság, hanem az alkotmánybíróság hatáskörébe tartozik.
   
A kereset szerzője a legfelsőbb bíróságot kérte arra, hogy nyilvánítsa törvényellenesnek Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek a parlament feloszlatásáról és az előrehozott választásokról szóló rendeletét. Beadványában arra hivatkozott, hogy az előrehozott választások sértik jogait mint választónak és mint párton kívüli képviselőjelöltnek, továbbá meghiúsítják nyárra tervezett pihenését, mert a soron következő parlamenti választás csak október 27-én lett volna.
   
A legfelsőbb bíróság a döntését indokolva kifejtette, hogy az adminisztratív bírósági eljárások szabályzata nem minden közjogi jogvita vizsgálatának eljárását szabályozza, hanem csak azokat, amelyek adminisztratív hatósági jogkör gyakorlása során keletkeznek, és megítélésük nem kapcsolódik közvetlenül más bíróságok joghatóságához. "A parlament feloszlatásának alkotmányos folyamata és az ukrán államfő részvétele ebben a folyamatban nem tekinthető az ő (az elnök) irányítási jogkörébe tartozó funkció valamilyen végrehajtási formájának, így nem tartozik adminisztratív bírósági hatáskörbe" - állapította meg a bíróság.

Európai országok és fővárosaik - alapszint kvíz ITT
   
Volodimir Zelenszkij elnök május 20-i beiktatási beszédében jelentette be, hogy feloszlatja a parlamentet, és rendkívüli törvényhozási választást ír ki. Döntését azzal indokolta, hogy a jelenlegi törvényhozás iránt rendkívül gyenge a lakosság bizalma, a felmérések szerint mindössze négyszázalékos a támogatottsága. Jogi szempontból pedig a kormánykoalíció már évek óta nem létezett, vagyis nem május 17-én szűnt meg, azaz nem akkor, amikor a kisebbik kormánypárt, a Népi Front hivatalosan bejelentette kilépését a koalícióból, hanem jóval korábban, már akkor, amikor 2016-ban a három "kis" koalíciós párt, a Haza (Batykivscsina), az Önsegély (Szamopomics) és a Radikális párt kilépett a koalícióból. Ezután ugyanis a benn maradó két nagy pártnak, Petro Porosenko blokkjának és az Arszenyij Jacenyuk volt miniszterelnök vezette Népi Frontnak összesen együtt valójában már nem volt meg a többsége a törvényhozásban, de ezt "titkolták".
   

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Az Ukrán Választók Bizottsága (KIU) nevű civil szervezet a napokban mutatott rá arra, hogy egy házszabály-módosításnak köszönhetően 2010 óta nem vezet nyilvántartást a parlament apparátusa arról, kik tartoznak a képviselők közül a kormánykoalícióhoz, ezért nem tudni, pontosan hány tagja van a koalíciónak.
   
Az államfőnek az alkotmány ugyanakkor jogot biztosít arra, hogy ha több mint harminc napja nincs többségi kormánykoalíció, feloszlathassa a parlamentet.
 A rendeletet Zelenszkij május 21-én írta alá a parlament feloszlatásáról, az előrehozott választást július 21-re tűzte ki. A dokumentum május 23-án lépett hatályba, miután megjelent a hivatalos közlönynek számító Urjadovij Kurjer című kormánylapban.
   
Zelenszkij rendelete ellen egyébként a múlt pénteken az alkotmánybírósághoz fordult a Népi Front képviselőinek egy csoportja beadvánnyal. A taláros testület azonban csak állásfoglalást adhat ki a rendelet alkotmányosságát illetően, a rendkívüli választások megtartását nem akadályozhatja meg.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Újabb változásk az Online Számla rendszerben

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön este új fejlesztéseket vezet be és karbantartási munkálatokat végez az Online Számla rendszerben és az Online Számlázó mobilalkalmazásban - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 14:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás: