BÉT - Az OTP mellett a MOL is begyújtotta rakétáit
A magyar piacon folytatódott az OTP szerdán, nagy forgalom mellett indult emelkedése, sőt, a nap végére maga mellé tudta állítania a Molt is, zárása azonban a napi teljesítménynél gyengébbre sikerült - mondta Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház határidős üzletkötője. Hozzátette: mindkét papír komoly emelkedéssel zárt, a régi időket idéző forgalommal. Az OTP fontos szinteket tudott áttörni az elmúlt két napban, pénteken kiderül, hogy tartja-e erejét vagy kis mértékű profitrealizálás kezdődik. A magyar fizetőeszköz is erősödött, de jóval visszafogottabban, mint az OTP.
A nyugat-európai, tengerentúli piacok az elmúlt napok, hetek szokásos fél százalék alatti elmozdulását produkálják, most éppen pozitív irányba. Az Amerikából érkezett makroadatok vegyes képet mutattak, volt olyan - például a munkaerő-piaci -, ami sokkal jobb lett a vártnál, ami nyilván adott egy kis lendületet a piacoknak. Csütörtökön talán ez volt a legnagyobb katalizátor, de az OTP enélkül is elég "combos" volt - mondta Sőre Balázs. Pénteken a kínai GDP adatra figyel a piac.
A Mol 495 forinttal, 2,69 százalékkal 18 900 forintra erősödött, 1,9 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 111 forinttal, 2,44 százalékkal 4655 forintra nőtt, forgalmuk 18,2 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,25 százalékkal 405 forintra emelkedett, forgalma 681,7 millió forint volt. A Richter árfolyama 45 forinttal, 0,12 százalékkal 37 055 forintra csökkent, forgalma 982,0 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis ára 151,6 millió forintos forgalom mellett 180 forinttal, 0,99 százalékkal 18 300 forintra nőtt.