BÉT - Csak az utolsó percekben sikerült pluszba mászni
A piac egész nap folyamán negatív tartományban mozgott, miután előző nap az amerikai piacok, majd ma az ázsiai piacok is meghátráltak a korábbi nyereségek után. A nap közbeni fordulatot csak délután az amerikai piac nyitása hozta meg. Az amerikai tőzsdeindexek nyitás utáni erősödése meghozta Európában is a befektetők vételi kedvét, mely elég lendületet adott ahhoz, hogy a BUX is pluszban zárjon.
Minden esetre úgy tűnik, hogy a befektetők vételi kedve töretlen, az pedig, hogy a kamatok világszerte továbbra is a korábban megállapított mesterségesen alacsony szinten tartózkodnak, bátorítást ad a részvénypiacoknak. A mai kereskedési napot különösebb makroadat nem zavarta meg. Az emelkedés ma indult már egy éve, az MSCI world index kereken egy éve érte el mélypontját, azota 73 százalékot erősödött.
A Mol 140 forinttal, 0,75 százalékkal 18.900 forintra erősödött, 2,6 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 20 forinttal, 0,33 százalékkal 6.030 forintra nőtt, forgalmuk 11,7 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,28 százalékkal 719 forintra emelkedett, forgalma 1,3 milliárd forint volt.
A Richter papírok árfolyama 400 forinttal, 0,95 százalékkal 41.500 forintra csökkent, a részvények forgalma 3,3 milliárd forintot ért el. Az Egis 446,8 millió forintos forgalom mellett 310 forinttal, 1,54 százalékkal 20.400 forintra erősödött. A BUMIX 2.059,12 ponton zárt kedden, ez 4,06 pontos, 0,20 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.