BÉT - Tovább taposták a piacot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 459,92 pontos, 2,08 százalékos csökkenéssel, 21.667,39 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 34,2 milliárd forint volt pénteken, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.

A pénteki kereskedés negatív alaphangulatát az amerikai piacok előző napi esése adta meg, ami pénteken is folytatódott a New York-i tőzsdén - mondta el Vaszkó Szabolcs, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője az MTI-nek. Hozzátette, hogy a BUX 2 százalékos csökkenése összhangban volt a régiós tőzsdékkel, míg az európai fejlett piacok valamivel mérsékeltebb veszteségeket szenvedtek el.

 

 

A Mol az elmúlt időszak jelentős ralija után nagyobbat esett, a Richter viszont, amely szintén magas szinteken mozgott korábban, megúszta 1,2 százalékos gyengüléssel - mondta az üzletkötő. Az OTP teljesítménye véleménye szerint nem értékelhető rossznak az európai bankszektorral összehasonlítva. Vaszkó Szabolcs a jövő heti kilátásokat illetően sem optimista.

 

 

Úgy véli, ha folytatódik az esés, az index és egyes részvények is áttörhetnek ellenállási szinteket, s ezután akár nagyobb mértékű negatív korrekció is bekövetkezhet. Ugyanakkor nem zárta ki annak lehetőségét, hogy az e heti veszteségeket kisebb fölfelé irányuló korrekció követi a hét elején.

 

 

A Mol árfolyama 650 forinttal, 3,49 százalékkal 18.000 forintra csökkent, 8,7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 115 forinttal, 1,94 százalékkal 5.825 forintra esett, forgalmuk 21,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 9 forinttal, 1,26 százalékkal 706 forintra gyengült, forgalma 1,8 milliárd forint volt.

 

A Richter papírok árfolyama 500 forinttal, 1,20 százalékkal 41.000 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,6 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 193,1 millió forintos forgalom mellett 150 forinttal, 0,81 százalékkal 18.450 forintra gyengült.

 

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 2.005,21 ponton zárt pénteken, ez 27,22 pontos, 1,34 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.


Egy számlán lehetnek a dollárok és a stablecoinok: új fizetési platformot indít a Mastercard

A Mastercard és a stablecoin-fizetésekre szakosodott BVNK elindította a Global Money Platform nevű szolgáltatását, amely lehetővé teszi, hogy bankok, fintechcégek és vállalkozások hagyományos pénzeket és stablecoinokat is kezelő számlákat kínáljanak ügyfeleiknek. A rendszerhez stablecoinokhoz kapcsolódó bankkártyák és helyi bankszámlákra történő átutalások is tartozhatnak.
2026. 10. 17. 03:00
Megosztás:

Betiltja a gázkazánok használatát az Európai Unió Magyarországon is

Eltűnhetnek a földgázzal működő kazánok az európai otthonokból, de a már elfogadott szabályok nem jelentenek azonnali, általános használati tilalmat. Mégis mire kell akkor felkészülnie annak, aki gázzal fűt?
2026. 10. 17. 02:00
Megosztás:

Így változik a nyugdíjasok kedvezményes utazása

Sok nyugdíjasnak egyáltalán nem kell menetjegyet vásárolnia, mások néhány száz forintos bérlettel közlekedhetnek, bizonyos járatokon azonban a díjmentesség mellett is fizetni kell. A magyarországi utazási kedvezményeknél az életkor, az ellátás típusa és a választott közlekedési szolgáltatás egyaránt számít. Összefoglaltuk, milyen lehetőségekkel élhetnek az idősek, és mire érdemes figyelniük indulás előtt.
2026. 10. 17. 01:00
Megosztás:

Az energiaellátás és a közműszolgáltatások működését mutatja be az Erőművek Éjszakája

Országszerte 83 energetikai és közműszolgáltató létesítmény nyitja meg kapuit az Erőművek Éjszakáján pénteken, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) és partnerei rendezvényére csaknem 5300 látogató regisztrált.
2026. 10. 17. 00:05
Megosztás:

Három fontos egészségügyi dokumentumot tesz közzé hamarosan a kormány

Három fontos egészségügyi dokumentumot tesz mindenki számára elérhetővé a kormány október végén, november elején: az előző kormány által megrendelt egészségügyi reformtanulmányt, valamint az egészségügyi országleltárt és Magyarország egészségügyi stratégiáját - jelentette be az egészségügyi miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 10. 16. 23:00
Megosztás:

205 milliárd forintnyi támogatás érkezett a gazdákhoz

A rendkívüli természeti és piaci nehézségekre tekintettel a kormány 205 milliárd forint támogatást már kifizetett a gazdáknak az október 16-án kezdődő normál előlegfizetési időszak előtt - közölte az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 10. 16. 22:00
Megosztás:

Könyvtárak jövője: országos stratégia készül 2031-ig

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air, a légitársaság a bizonytalan környezetben kedvező helyzetből indul a téli időszakra, az üzemanyag-fedezeti pozíciója, a korszerű flotta és a 2,2 milliárd eurós likviditási tartaléka versenyelőnyt biztosítanak - mondta Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 21:00
Megosztás:

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air, a légitársaság a bizonytalan környezetben kedvező helyzetből indul a téli időszakra, az üzemanyag-fedezeti pozíciója, a korszerű flotta és a 2,2 milliárd eurós likviditási tartaléka versenyelőnyt biztosítanak - mondta Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 20:00
Megosztás:

Az innováció és az összefogás erejét ünnepeljük az élelmezési világnapon

Huszonegy, élelmiszeradományokat szállító teherautó indult útnak Budapesten az élelmezési világnap alkalmából, hogy felhívja a figyelmet egy egyszerű, mégis fontos üzenetre: a jó minőségű élelmiszer érték, amelynek mindenkihez el kell jutnia. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) és a Magyar Élelmiszerbank Egyesület által szervezett kezdeményezés keretében több mint 10 000 csomag élelmiszer-adomány jut el rászoruló emberekhez országszerte. Az adománykonvojt Bóna Szabolcs, agrár- és élelmiszergazdasági miniszter is köszöntötte az autósor Hősök terénél tartott megállójánál.
2026. 10. 16. 19:00
Megosztás:

A digitális csalók az embereket célozzák

A digitális csalók már nem elsősorban a bankok fejlett rendszereit próbálják feltörni, hanem az embereket célozzák, az OTP Bank Kiberbűnök krónikája című filmsorozata humorral és abszurd helyzetekkel segít felismerni a manipuláció jeleit - mondta Sonjic László, az OTP Bank biztonsági igazgatóságának vezető tanácsadója sajtóbeszélgetésen pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 18:30
Megosztás:

Agrárkamara: a kukorica idővel el fog tűnni Békés megyéből

A klímaváltozás és a csapadékhiány miatt a kukorica idővel el fog tűnni Békés megyéből, ám még nem egyértelmű, milyen növény termesztésére állnak át helyette - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Békés Megyei Igazgatóságának alelnöke pénteken az MTI-nek.
2026. 10. 16. 18:00
Megosztás:

A házi gyermekorvosok kiszámítható praxisfinanszírozásán dolgozik a minisztérium

Kiszámítható és igazságos, a kiadásokat valóban fedező, a gyógyítást értéken kezelő praxisfinanszírozáson dolgozik az Egészségügyi Minisztérium a házi gyermekorvosok esetében, ezen kívül és a tárca rendezni kívánja a szakdolgozói bértáblát is.
2026. 10. 16. 17:30
Megosztás:

Nagyot lépett a Mastercard: egy rendszerbe kerülnek a fiatpénzek és a stabilcoinok

A Mastercard és a BVNK elindította a Global Money Platformot, amely közös rendszerbe kapcsolja a hagyományos pénznemeket és a stabilcoinokat. Az új infrastruktúrával a bankok, fintechcégek és vállalatok egyetlen technológiai kapcsolaton keresztül kezelhetik a számlákat, a pénzváltást és a különböző fizetési szolgáltatásokat. A cél, hogy a digitális pénzek használata könnyebben beilleszthető legyen a nemzetközi üzleti működésbe.
2026. 10. 16. 17:00
Megosztás:

Újabb gépbeszerzésre nyert pályázati forrást a hortobágyi halgazdaság

A versenyképesség javítására, termelőkapacitások bővítésére, a gép- és eszközpark korszerűsítésére, illetve innovatív megoldások bevezetésére elnyert csaknem 250 millió forint támogatás után újabb, 27,2 millió forinthoz jutott a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (MAHOP) Plusz keretében - tájékoztatta a cég vezérigazgatója az MTI-t.
2026. 10. 16. 16:30
Megosztás:

Nyereményjátékkal egybekötött véradásra hív az Országos Vérellátó Szolgálat jövő

Nyereményjátékkal egybekötött véradásra hív az Országos Vérellátó Szolgálat jövő csütörtökön - közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.
2026. 10. 16. 16:00
Megosztás:

Csökkent az elektromos autók globális eladása szeptemberben

Globálisan két százalékkal 2,15 millióra csökkent az elektromos autók (EV) eladása szeptemberben éves szinten a londoni székhelyű Benchmark Mineral Intelligence ágazati információszolgáltató pénteken közölt adatai szerint.
2026. 10. 16. 15:30
Megosztás:

Indul az újabb devizaváltási szezon: így lehet a legjobban kihasználni a bankok kedvezményeit

Az őszi szünettel elindul egy újabb utazási szezon, ezzel együtt pedig a bankok versenye is a devizát váltó ügyfelekért. Ha a külföldre tartók kihasználják a kedvezményeket, több tízezer forintot is spórolhatnak. Ehhez azonban a BiztosDöntés.hu szakértői szerint pontosan kell ismerni, hogy mennyit, mikor és milyen pénznemben lehet kedvező árfolyamon váltani, ez ugyanis bankonként változik.
2026. 10. 16. 14:30
Megosztás:

Tudnak róla, mégsem lépnek: hiába ismerik fel a veszélyt, sok cégnél elmarad a beavatkozás

Szabálytalan kifizetések, visszaélésre utaló panaszok, gyakorta megszegett belső előírások – az ilyen esetek időben történő feltárása komoly veszteségektől óvhatja meg a vállalatokat. Ehhez azonban az is kell, hogy a figyelmeztetés eljusson a megfelelő vezetőhöz, és intézkedés is kövesse. A beavatkozás leggyakrabban a vezetői döntéseknél vagy az információ továbbításánál akad el – derül ki az EY közel 50 hazai, visszaélések megelőzésével és kockázatkezeléssel foglalkozó szakember részvételével készült gyorsfelméréséből. A válaszadók többsége rendszeresebben ellenőrizné, milyen lépéseket tettek a feltárt hiányosságok megszüntetéséért.
2026. 10. 16. 13:30
Megosztás:

Ursula von der Leyen: az EU nem old fel egyetlen szankciót sem Oroszország ellen

Az Európai Unió nem old fel egyetlen szankciót sem Moszkva ellen, amíg Oroszország be nem fejezi a háborút - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben pénteken.
2026. 10. 16. 12:30
Megosztás:

Augusztusban 740 600 forint volt a bruttó átlagkereset

Augusztusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 740 600 forint, a nettó átlagkereset 519 900 forint volt. A bruttó átlagkereset 8,4, a nettó átlagkereset 10,0, a nettó reálkereset pedig 8,6 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 10. 16. 12:00
Megosztás: