Bajnai Gordon Egyiptomba utazik

Kétnapos hivatalos látogatásra Egyiptomba utazik hétfőn Bajnai Gordon miniszterelnök; a kairói tárgyalásokon elsősorban energetikai kérdésekről lesz szó, előtérbe kerül az észak-afrikai ország részvételének kérdése a Nabucco gázvezeték-projektben. (MTI)

A magyar kormányfő találkozik Hoszni Mubarak egyiptomi elnökkel, Ahmed Nazif miniszterelnökkel, és tárgyalóasztalhoz ül Amr Muszával, az Arab Liga főtitkárával is. Hoszni Mubarak tavaly októberben Magyarországon járt, s már akkor szó volt Egyiptom esetleges részvételéről a Nabucco-projektben. Szóba került az is, hogy miután megépül a horvátországi Krk szigeten a cseppfolyós földgáz terminál, Magyarország esetleg az észak-afrikai országtól is vásárolhatna folyékony halmazállapotú gázt.

 

Nemrégiben Kairóban járt Kóka János, az Országgyűlés Nabucco földgázvezeték előkészítésének és megvalósításának folyamatát segítő parlamenti eseti bizottsága elnöke, s javasolta tárgyalópartnereinek, hogy csatlakozzanak a Nabucco-projektnek politikai támogatást nyújtani hivatott, még alakuló International Nabucco Board nevű testülethez.

 

Egyiptom hatalmas, 2800 milliárd köbméter földgázkészlettel rendelkezik. Egy kimutatás szerint földgázkitermelése 2007-ben 46,52 milliárd, míg gázfelhasználása 32,04 milliárd köbméter volt. A kitermelt mennyiséget jelenleg két cseppfolyós gázterminálról, illetve az úgynevezett Arab Gázvezetéken exportálják Jordánián át Szíriába.

 

2008-ban ezen a vezetéken valamivel kevesebb mint egymilliárd köbméter gázt szállítottak, de ez a mennyiség három éven belül több mint duplájára emelkedik (összehasonlításképpen: Magyarországon évente mintegy 13-14 milliárd köbméter földgázt használnak fel).

 

A transzarab gázvezeték a tervek szerint továbbépül Törökországig, s itt kapcsolódhatna majd a Nabucco gázvezetékhez, ami lehetővé tenné, hogy csővezetéken keresztül jusson egyiptomi gáz európai uniós tagállamokba, köztük Magyarországra is. Egyiptom ilyen értelmű szándékáról beszélt a 2009. januári budapesti Nabucco-csúcsértekezleten Szameh Fahmi olajipari miniszter, illetve tavalyi októberi látogatásán Hoszni Mubarak államfő is. Egyiptom ma is jelentős gázbeszállítója egyes amerikai, illetve európai országoknak - például Olaszországnak és Spanyolországnak -, de csak cseppfolyósított gázt szállít nekik.

 

Az ország cseppfolyósított gázszállítási kapacitása ugyanakkor korlátozott, és a Nabuccóhoz való csatlakozás komoly távlatokat nyitna számára, gázexportja többszörösére nőhetne. Egyiptom és Szíria azt reméli, hogy évente tízmilliárd köbméter gázt szállíthat majd Törökországba, illetve európai országokba. Ez komoly bevételekhez juttatná mindkét arab országot. Egyiptom ma Európa hatodik legnagyobb gázszállítója, miközben gázkincse nagyobb szerepvállalásra adhatna lehetőséget, egyben kielégítve az energiaellátás diverzifikációjára irányuló európai igényeket. Szíria szerepvállalása elsősorban tranzitországként fontos. Ígéretes terv számára a szomszédos iraki Akkasz gázmezőn - amely alig harminc kilométerre fekszik a szíriai határtól, Anbar tartományban - fellelhető nyersanyag szállítása a transzarab vezetéken keresztül külföldre, így Európába is.

 

Jelzés értékű, hogy Bajnai Gordon néhány nappal egyiptomi látogatása előtt, csütörtökön részt vett a Mol igazgatósági ülésén, amelyen az energiabiztonság kérdése volt az egyik főtéma. A Nabucco vezeték építésében a Mol mellett az osztrák OMV, a román Transgaz, a török Botas, a bolgár Bulgargaz, valamint a német RWE vesz részt, és jelezte részvételi szándékát a francia Gaz de France is. A Nabucco vezetéken a földgáz szállítása várhatóan 2014-2015-ben kezdődik meg. A tervek szerint maximális kapacitását 2020-ra érné el, amikor 31 milliárd köbméter földgázt szállítana. Bajnai Gordon kairói megbeszélésein a Nabucco-projekt jövőjén kívül áttekintik a fontosabb regionális és nemzetközi kérdéseket is, egyebek között a közel-keleti helyzetet. Szó lesz a kétoldalú gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok dinamizálásáról, illetve a befektetések ösztönzéséről.

 

Bajnai Gordon leteszi egy magyar-egyiptomi gyár alapkövét: a hatvan százalékban magyar, negyven százalékban egyiptomi cég egyszer használatos egészségügyi eszközöket gyárt majd. A kairói megbeszéléseken szó lesz egyebek mellett a Burullusz-tó rehabilitációjában, az egyiptomi vasútfejlesztésében, illetve két, a világörökség részét képező ókori templom talajvíz-mentesítésében való magyar részvételről. A miniszterelnököt egyiptomi útjára elkíséri Gráf József, az agrártárca vezetője, Szabó Imre környezetvédelmi miniszter, valamint Hónig Péter a közlekedési, hírközlési és energiaügyi tárca irányítója. A delegáció tagja lesz Bayer Mihály Nabucco-nagykövet és Kóka János is. A kormánytagok mellett közel negyven üzletember is Egyiptomba utazik - részt vesznek a második magyar-egyiptomi üzleti fórumon.


Dash 44%-os robbanással az élen: mi most a 10 legprofitábilisabb kritovaluta befektetés?

Szombat reggel különös látvány fogadta a kriptopiacot figyelő befektetőket. A napi nyerteslista élén nem valamelyik frissen felkapott AI-token állt, hanem a 2014 óta létező Dash, méghozzá 44,05 százalékos emelkedéssel. Mögötte a NEAR Protocol 15,65 százalékot ugrott, miközben a Pons, a Lighter, a MemeCore és a Zcash is komoly pluszban forgott.
2026. 09. 05. 11:00
Megosztás:

Bankszámla nélkül is egyre több ügyfél előtt nyílik meg a mobilbank

A cél, hogy az ügyfelek minél kevesebb lépéssel intézhessék pénzügyeiket.
2026. 09. 05. 10:00
Megosztás:

Merénylet a balatoni lángossütők ellen?

A magyar szállodaipar prominensei és a balatoni büfék pultosai egész nyáron azon keseregtek, hogy túl erős a forint. Nekik idén az volt az egyik legnagyobb problémájuk, hogy nekünk turistáknak kevesebbet kellett költenünk, ha külföldre mentünk nyaralni, nem hozzájuk!
2026. 09. 05. 09:00
Megosztás:

A kormány december végéig meghosszabbítja a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet

A kormány úgy döntött, hogy december 31-ig meghosszabbítja a szeptember 7-én lejáró, tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet Magyarországon - erről Magyar Péter miniszterelnök péntek este számolt be a Facebook-oldalán.
2026. 09. 05. 08:05
Megosztás:

Romániában így csökkent a kiskereskedelmi forgalom

Romániában éves összevetésben 6,2 százalékkal csökkent júliusban a kiskereskedelmi forgalom a nyers adatok szerint - közölte pénteken a bukaresti statisztikai intézet (INS).
2026. 09. 05. 07:00
Megosztás:

Újabb segítséget kapnak a nehéz helyzetben lévő sertéstartók

A sertéságazatot az elmúlt időszakban egyszerre több, egymást erősítő kihívás sújtotta, ezért a kormány előleget biztosít a vágósertéshez és a tenyészkocához kapcsolódó állatjóléti támogatásokra - közölte az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium (AÉM) az MTI-vel.
2026. 09. 05. 06:00
Megosztás:

Az átvilágítás nyomán tanulmány készült a gyermekvédelem helyzetéről

Gyermekvédelmi diagnózis címmel tanulmány készült a gyermekvédelem helyzetéről az intézményrendszer hónapok óta tartó átvilágítása, az intézménylátogatások, dokumentumok elemzése és anonim dolgozói elbeszélgetések nyomán - jelentette be a szociális és családügyi miniszter a Facebookra pénteken feltöltött videónyilatkozatában.
2026. 09. 05. 05:00
Megosztás:

Bitcoin: elbukott a 80 ezer dolláros kitörés a vártnál erősebb amerikai munkaerőpiaci adatok után

A Bitcoin pénteken már 82 ezer dollár fölé is emelkedett, és mindössze mintegy 700 dollárra került a február óta áttörhetetlennek bizonyuló 83 ezer dolláros ellenállástól. A vártnál jóval erősebb amerikai munkaerőpiaci jelentés azonban gyors fordulatot hozott: a BTC ismét 80 ezer dollár alá esett.
2026. 09. 05. 04:00
Megosztás:

Épület, energia és digitalizáció a vállalati versenyképesség szolgálatában – BÉT50 Klub a Graphisoft Parkban

A vállalati versenyképesség ma már nem pusztán a termékekről, a piacokról vagy a pénzügyi teljesítményről szól: egyre nagyobb szerepet kap a vállalati működés hatékonysága, fenntarthatósága és technológiai fejlettsége is. A Budapesti Értéktőzsde Graphisoft Parkban megrendezett idei BÉT50 Klubjának résztvevői arra keresték a választ, hogyan járulhat hozzá a vállalatok ingatlan- és működési környezete, energiafelhasználása és digitalizációja a költséghatékonyabb és hosszú távon versenyképesebb működéshez.
2026. 09. 05. 03:00
Megosztás:

Nyugdíj törvény módosítások! Íme a fontosabb változások

Az elmúlt években többször is módosították a magyar nyugdíjrendszer alapját jelentő, 1997. évi LXXXI. törvényt. A változások egy része közvetlenül növelte a nyugdíjasoknak járó éves kifizetéseket, más rendelkezések az özvegyi nyugdíj feltételeit, az ügyintézési határidőket vagy a folyósítás szabályait alakították át.
2026. 09. 05. 02:00
Megosztás:

90.000 Ft-os csekket kaphatnak a kutyatulajdonosok

Egy ártatlannak tűnő séta is kellemetlen meglepetéssel végződhet, ha a gazdi nem ismeri a kutyatartás legfontosabb szabályait.
2026. 09. 05. 01:00
Megosztás:

Kármán András: megnyílt a pályázat a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság főigazgatói pozíciójára

Megnyílt a pályázat a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) főigazgatói pozíciójára; szakmai tapasztalatot, valamint a szervezet jövőjére vonatkozó világos vezetői programot várnak a jelentkezőktől - közölte a pénzügyminiszter a Facebook-oldalán pénteken. A pályázatokat október 2-án 10 óráig lehet benyújtani.
2026. 09. 05. 00:05
Megosztás:

Egy bíró felfüggesztette Trump legutóbbi rendeletét

Felfüggesztette Donald Trump amerikai elnök legutóbbi rendeletét a születés jogán járó állampolgárság intézményének korlátozásáról egy szövetségi bíró.
2026. 09. 04. 23:00
Megosztás:

Azonnali kormányzati beavatkozást sürget az üzemanyag-kiskereskedelmi piacon a Független Benzinkutak Szövetsége

A Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ) azonnali kormányzati beavatkozást és az üzemanyag-kiskereskedelmi piac rendkívüli átvilágítását sürgeti a szektor romló működési feltételei miatt - közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.
2026. 09. 04. 22:00
Megosztás:

Több mint félmillió hektár égett le az Európai Unióban a nyári erdőtüzekben

Mintegy 540 ezer hektárnyi terület égett le az Európai Unióban június közepe óta több mint ezer erdőtűz következtében - derül ki az uniós erdőtűz-információs rendszer (EFFIS) adataiból.
2026. 09. 04. 21:00
Megosztás:

Olaszország évi 160 ezer vízumot bocsátott ki orosz állampolgároknak

Olaszország az ukrajnai háború kirobbanásától évente 160 ezer orosz állampolgárnak adott vízumot, amely belépést nyújtott nekik az Európai Unió területére - közölte az adatokat a La Stampa című olasz napilap pénteken.
2026. 09. 04. 20:00
Megosztás:

További segélyt küld Nepálnak az EU

A továbbra is súlyos humanitárius körülmények miatt az Európai Unió további 500 ezer euróval járul hozzá a nepáli hatóságok és humanitárius partnerek által vezetett segélyakcióhoz - közölte az Európai Bizottság pénteken arra válaszul hogy Nepálban kilenc nappal ezelőtt a himalájai ország és Kína határán gleccseromlás miatt villámáradás söpört végig, amely megölt több mint 1200 embert, és mintegy ötezren eltűntek.
2026. 09. 04. 19:00
Megosztás:

Ellátási aggodalmak miatt globálisan emelkedtek az élelmiszerárak

Valamelyest emelkedett az élelmiszer-alapanyagok világpiaci árainak referenciaindexe augusztusban, mivel a hőség és az időjárással kapcsolatos egyéb kockázatok aggodalmat keltettek a jövőbeli kínálattal kapcsolatban – derül ki az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) pénteken közzétett új adataiból.
2026. 09. 04. 18:30
Megosztás:

Óriási akkus energiatároló rendszert értékesített a magyar Futureal Lengyelországban

A Futureal Csoport és a Mithra Energy értékesítette a lengyelországi Trębaczewben található, 438 MW kapacitású akkumulátoros energiatároló rendszerét (BESS) az ENGIE Groupnak, a világ egyik vezető energetikai vállalatának. A Trębaczew-projekt jelenleg Lengyelország egyik legnagyobb, kivitelezés alatt álló akkumulátoros energiatároló fejlesztése.
2026. 09. 04. 18:00
Megosztás:

A DSV közvetlen sanghaji összeköttetéssel bővíti Air ThermoDirect hálózatát a globális gyógyszeripari központok kiszolgálására

A DSV új, közvetlen légi összeköttetést indít Luxemburg és a sanghaji Pudong Nemzetközi Repülőtér (PVG) között globális Air ThermoDirect hálózatának részeként, emellett további amerikai útvonalak bevezetését is tervezi. A fejlesztés tovább erősíti a vállalat hőmérséklet-szabályozott légi szállítmányozási szolgáltatásait, miközben támogatja a megbízható gyógyszerlogisztikai megoldások iránt folyamatosan növekvő piaci igényeket.
2026. 09. 04. 17:30
Megosztás: