Bizakodással indulhat a kereskedés Európában

Csütörtökön emelkedő indexekkel nyithatnak az európai tőzsdék a görög adósságcsere sikeres végrehajtásának reményében, ami lehetővé teszi majd a 130 milliárd eurós második EU/IMF segélycsomag folyósítását.

A kereskedés kezdete előtt mintegy két órával piaci szakértők 0,2-0,6 százalékos emelkedést vártak a főbb európai tőzsdeindexektől nyitáskor. A londoni FTSE-100 index a várakozások szerint 13-15 ponttal, a frankfurti Xetra DAX index 34-38 ponttal, a párizsi CAC-40 index pedig 12-15 ponttal kezdhet magasabban előző napi záró értékénél.

 

A kereskedés legfontosabb tájékozódási pontjaiként csütörtökön a januári német ipari termelési adat, a brit jegybanki kamatdöntés, valamint az EKB kamatdöntése és az azt követően az euróövezeti gazdasági kilátásokról és az EKB monetáris politikájának céljairól és eszközeiről elhangzó tájékoztató, valamint a délután folyamán az amerikai foglalkoztatási adat szolgál majd.

 

Az olajár szélsőséges ingadozása csillapodott, az árak vegyesen alakultak a csütörtöki ázsiai kereskedelemben. A WTI nyersolaj határidős jegyzése legközelebbi szállításra a nemzetközi kereskedelemben az európai tőzsdei nyitás előtt mintegy két órával hordónként 106,39 dollár, 23 centtel, 0,22 százalékkal magasabb az előző napi amerikai zárásnál. A Brent nyersolaj határidős jegyzése hordónként 124,26 dollár, 12 centtel, 0,09 százalékkal alacsonyabb az előző zárásánál.

 

Az arany határidős jegyzése legközelebbi teljesítésre unciánként 1.688,25 dollár, 4,35 dollárral, 0,26 százalékkal magasabb az előző amerikai zárásnál. A spot ár 1.687,75 dollár unciánként, 3,20 dollárral, 0,19 százalékkal magasabb az előző zárásnál. (MTI)

Új korszak kezdődik a Solana blokkláncon: a Voidify és a Tornado Cash összefog a DeFi anonimitásért

A blokklánc világában egyre nagyobb figyelem irányul a felhasználói adatvédelemre. A Voidify és a hírhedt Tornado Cash új szövetsége most forradalmasíthatja a Solana ökoszisztémáját. A nemrég bejelentett Proposal 64 keretében megvalósuló együttműködés célja: a Tornado Cash által kínált szintű adatvédelmi funkciók bevezetése a Solana hálózaton. Ez a lépés nemcsak technológiai, hanem piaci szinten is komoly változásokat vetít előre.
2025. 10. 05. 13:00
Megosztás:

Megnyílt a Budapest-Belgrád vasútvonal teljes szerbiai szakasza

Megnyitották a Budapest-Belgrád vasútvonal teljes szerbiai szakaszát pénteken, az első Belgrád és Szabadka közötti járaton Aleksandar Vucic szerb elnök is fenn volt.
2025. 10. 05. 12:00
Megosztás:

Tüntetéseket tartottak Londonban

Palesztinpárti tüntetéseket tartottak szombaton Londonban, annak ellenére, hogy a rendőrség és a belügyminisztérium a manchesteri zsinagógánál elkövetett terrortámadás miatt a demonstrációk felfüggesztését kérte a szervezőktől. A szombati tüntetéseken jóval kevesebben vettek részt, mint az elmúlt hetek hasonló, gyakran többszázezres megmozdulásain, de a Scotland Yard több mint négyszáz embert őrizetbe vett.
2025. 10. 05. 11:00
Megosztás:

A KIA új, elektromos modell gyártását kezdte meg zsolnai üzemében

A KIA új, elektromos modell gyártását kezdte meg a szlovákiai Zsolnán, a tisztán elektromos EV4 gyártására az elmúlt év során 108 millió eurós beruházással készítette fel európai üzemét a dél-koreai autógyártó.
2025. 10. 05. 09:00
Megosztás:

Csökkenő forgalomban erősödött a BUX a héten

Csökkenő forgalomban erősödött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 100 462,96 ponton zárt, 1255,17 ponttal, 1,27 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
2025. 10. 05. 08:00
Megosztás:

Országos közlekedésbiztonsági ellenőrzést tart a rendőrség a jövő héten

Országos közlekedésbiztonsági ellenőrzést tart a rendőrség a jövő héten, elsősorban a vezetés közbeni telefonálást és a biztonsági öv használatát ellenőrzik - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon pénteken.
2025. 10. 05. 06:00
Megosztás:

Megérkeztek a Közúti Közlekedési Környezetvédelmi Akció eredményei

Négy nagyvárosban - Budapesten, Debrecenben, Győrben és Szegeden - 790 gépjármű állapotát mérték fel idén, a 29. alkalommal megrendezett Közúti Közlekedési Környezetvédelmi Akció keretében szeptember 15. és 19. között - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) pénteken az MTI-vel.
2025. 10. 05. 05:00
Megosztás:

Enyhén csökkent a FAO élelmiszerár-indexe szeptemberben

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) pénteki jelentéseszerint szeptemberben enyhén mérséklődött az élelmiszer-alapanyagok világpiaci mutatója, elsősorban a cukor- és tejtermékek árának visszaesése miatt.
2025. 10. 05. 04:00
Megosztás:

A terveknek megfelelő gazdasági eredményekkel zárta az 2025 első fél évét a Vajda-Papír cégcsoport

A Vajda-Papír cégcsoport sikeres első félévet zárt 2025-ben is: az értékesítés nettó árbevétele 11,8%-kal, az adózás előtti eredmény pedig 17%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Az év első hat hónapjában elért 38 milliárd forintos konszolidált árbevétel az egy évvel korábbi 34 milliárd forint után és a tavaly fél évit megközelítő, 4,1 milliárd forint EBITDA a cég hatékonyságnövelő intézkedéseinek, valamint stabil piaci jelenlétének köszönhető. A konszolidált adózás előtti eredmény a 2024 első félévi 3,2 milliárd forintról 3,7 milliárd forintra emelkedett.
2025. 10. 05. 03:00
Megosztás:

Világcsúcs gyorsan gazdagodnak a magyarok!

„Nem az az izgalmas kérdés, hogy sokan lettek milliárdosok, hanem az, hogy milyen gyorsan” – hangsúlyozza Karagich István. A Forbes ma megjelent vagyonos listája igazolja a Blochamps Capital előrejelzéseinek pontosságát: a társaság már 2019-ben – egyedüliként a piacon – azt jelezte előre, hogy 2025-re legalább öt magyar átlépi a 300 milliárdos vagyonhatárt. A magyar elit vagyonosodásának üteme egyébként világcsúcstartó, s ez a folyamat a következő évben – a választások ellenére – sem tompul, átrendeződésre először 2027-től lehet számítani.
2025. 10. 05. 02:00
Megosztás:

Rendkívüli hír! Rövidebb lesz a 2025-ös őszi szünet – itt a pontos dátum

Az iskolai szünetek minden évben kiemelt jelentőséggel bírnak a diákok és pedagógusok számára
2025. 10. 05. 01:00
Megosztás:

Szijjártó Péter: a Rheinmetall modern védelmi ipari központot létesít Zalaegerszegen

A Rheinmetall modern védelmi ipari fejlesztési és mérnöki központot létesít Zalaegerszegen nagyjából 3,7 milliárd forintos beruházással, nyolcvan, magas képzettséget igénylő munkahelyet teremtve - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a helyszínen.
2025. 10. 05. 00:05
Megosztás:

A stabilcoinok biztonságosabbak lehetnek, mint más kriptók – de nem mindegy, melyiket választjuk

A legtöbb kriptovaluta ma még nem számít biztonságos befektetésnek a konzervatív befektetők számára. Az elmúlt évtizedben azonban népszerűvé váltak a stabilcoinok – olyan kriptók, amelyek az amerikai dollárhoz vagy más valódi eszközökhöz vannak kötve –, és alternatívát kínálnak a kockázatkerülő befektetőknek.
2025. 10. 04. 23:00
Megosztás:

Orbán Viktor: fix 3 százalékos hitel indul a vállalkozásoknak

Fix 3 százalékos kamatozású 150 millió forintos felső értékű hitelkonstrukció indul a magyar kis- és középvállalkozások számára a tervek szerint október 6-tól - jelentette be a miniszterelnök a Nagy Elekkel, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnökével közösen tartott sajtótájékoztatón szombaton Budapesten.
2025. 10. 04. 22:00
Megosztás:

Cseh választások - Az ANO nyerte a választást

Az eddig ellenzékben lévő, Andrej Babis korábbi kormányfő vezette Elégedetlen Polgárok Mozgalma (ANO) nyerte a képviselőházi választásokat Csehországban - jelentette be szombaton az eredményeket összesítő Cseh Statisztikai Hivatal.
2025. 10. 04. 21:00
Megosztás:

Rövidített útvonalon jár az M2-es metró

Az M2-es metró csak a Déli pályaudvar és a Deák Ferenc tér között közlekedik október 4-én és 5-én, szombaton és vasárnap egész nap. Az Örs vezér tere és a Deák Ferenc tér között pótlóbusz jár - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ közleményben szombaton az MTI-t.
2025. 10. 04. 20:00
Megosztás:

Több százmilliós nagyságrenddel bővült a Széchenyi Mikrohitel MAX+

Jelentősen bővültek a Széchenyi Mikrohitel MAX+ lehetőségei: a konstrukció kedvezőbb és rugalmasabb feltételekkel érhető el a hazai mikro- és kisvállalkozások számára - közölte a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) szombaton közleményben az MTI-vel.
2025. 10. 04. 19:00
Megosztás:

Visit Hungary: október 14-15. között nemzetközi turisztikai konferenciát tartanak Budapesten

Október 14-15. között rendezik Budapesten a turisztikai szakma csúcstalálkozóját, a Tourism Summit nemzetközi konferenciát - közölte a szervező Visit Hungary az MTI-vel.
2025. 10. 04. 18:00
Megosztás:

Nyugdíjtévedés, lakásvásárlás és adóvisszatérítés - így látják a magyarok és a szakértők

Egyértelműen szükség van az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztári megtakarítások után igénybe vehető szja-visszatérítés szabályainak változtatására a hazai lakosság és a szakértők szerint is; a nyugdíjkasszákat pedig vonzóbbá tenné, ha a megtakarítások egy részét a jövőben is fel lehetne használni lakáscélra. Az idei Pénztárkonferencián megkérdezett szakértők kétharmada arra számít, hogy az idén 100-150 milliárd forint áramolhat ki a nyugdíjpénztárakból lakóingatlan-vásárlásra, felújításra, hiteltörlesztésre.
2025. 10. 04. 17:00
Megosztás:

Átadták a Waberer’s kibővített mosonmagyaróvári szervizcsarnokát, amely a Széchenyi István Egyetem hallgatóinak tanműhelyt biztosít

A Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában jegyzett Waberer’s újabb fontos mérföldkőhöz érkezett: ünnepélyes keretek között átadták a vállalat kibővített mosonmagyaróvári szervizcsarnokát. A közel 1 milliárd forintos beruházás nemcsak a több mint háromezer járműből álló flotta hatékony és üzembiztos működését segíti, hanem a Széchenyi István Egyetemmel közösen a jövő szakembereinek képzését is szolgálja, hiszen a létesítmény tanműhelyként is funkcionál majd.
2025. 10. 04. 16:00
Megosztás: