Bőven lesz nyáron diákmunka

A nyári diákmunkáknál az idén is széles a választék, az iskolaszövetkezetek tájékoztatása szerint a tanulók dolgozhatnak például pénztáros, árufeltöltő, fürdősegéd, úszómester, hostess, rendezvényi kisegítő munkakörben, emellett várják őket nyelvtudást igénylő munkákra, a felsőoktatásban tanulók pedig informatikai, mérnöki területeken is el tudnak elhelyezkedni, teljes és részmunkaidőben egyaránt.

Bőven lesz nyáron diákmunka

Az Y Generáció Iskolaszövetkezet jellemzően budapesti vállalatokkal áll kapcsolatban, tavaly a nyári szezonban nagyjából 2000 munkavállalóval működött együtt. Az iskolaszövetkezet tájékoztatása szerint a diákok a nyári szünet alatt részmunkaidőben (4 vagy 6 órás) és teljes (8 órás) munkaidőben is állást vállalhatnak. 
    A diákok órabére a betöltött álláshoz szükséges szaktudást figyelembe véve bruttó 733 és 2900 forint között mozog. Az iskolaszövetkezetnél a legtöbb pozícióhoz kapcsolódó órabér nagyjából bruttó 1000-1100 forint körüli - tették hozzá.    
    A Schönherz Iskolaszövetkezet, amely főként a felsőoktatásban tanulók foglalkoztatását segíti, azt közölte, hogy leginkább az informatikai és mérnöki területeken tudnak pozíciókat kínálni. A szervezet szerint a legnagyobb kereslet a fejlesztő, tesztelő, rendszergazda és a technikusi munkakörben jártas munkaerő iránt van. Lehet jelentkezni a szövetkezetnél hagyományos pozíciókra is, így például irodai asszisztensi, ügyfélszolgálati munkatársi állásra, de gyakornoki munkakör is betölthető. 
    A tanulók bérezése a hagyományos munkaköröknél óránként bruttó 900-1200 forint közé, az informatikai szaktudást igénylő munkáknál pedig óránként bruttó 1200-2000 forint közé tehető. A legjobb helyzetben a mobilfejlesztők vannak, ők bruttó 3000 forintot kapnak óránként - tették hozzá.
    A MÁV-Start arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a Nebuló-Meló Iskolaszövetkezettel együttműködve ajánl nyári munkát a diákoknak. A vasúttársaság állomási segítőket, állomási általános információsokat, idegen nyelvet beszélő nemzetközi információsokat, ügyfélszolgálati információsokat, utastájékoztató vagy adminisztrációs segítőket, a balatoni zenei fesztiválok idején segítő információs munkatársakat, kerékpárrakodókat keres. 
    A vasúttársaság a teljes munkaidős minimális órabért meghaladó mértékű fizetést ad, az órabérek 750 forinttól 1100 forintig terjednek a munkakörtől függően. A diákok szinte az összes balatoni és velencei-tavi állomáson, Budapesten, Békéscsabán, Celldömölkön, Debrecenben, Győrben, Kaposváron, Miskolcon, Nagykanizsán, Nyíregyházán, Pécsett, Szegeden, Székesfehérváron és Szolnokon is vállalhatnak feladatokat - közölték. 
    A kereskedelemben működő cégek szintén számítanak a diákmunkára. A Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. az idén is országszerte várja a diákok jelentkezését, főként árufeltöltő, illetve pénztáros pozíciókra. A cégnél a diákok teljes vagy részmunkaidőben is vállalhatnak állást. A tanulók az egyes boltokban vagy a budapesti Nyugati téren található SPAR Karrier Irodában érdeklődhetnek a rendelkezésre álló lehetőségekről - olvasható a cég MTI-nek eljutatott közleményében.  
    A Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a fővárosi fürdőknél, strandoknál uszodamester, pénztáros, vízicsúszda-kezelő, fürdősegédmunkás (takarító, öltözőkezelő, kölcsönzői feladatok), hostess pozíció betöltésére keresnek diákokat. Munkájukat a fürdők 12 órát meghaladó nyitva tartása miatt több munkarendben igénylik, tavaly nyáron 145 119 óra diákmunka igényük volt. 
    A diákokat csak közbeszerzési pályázaton kiválasztott diákszövetkezeten - idén az Y Generáció Diákszövetkezeten - keresztül foglalkoztatják. Az ajánlott órabér nettó 800 forint, kivéve a pénztáros és uszodamester munkakört, ezekben a munkakörökben 2017. június 1-je óta az óradíj nettó 926 forint.
    Az Aquaworld Resort Budapest az MTI érdeklődésre közölte: a diákok az élményfürdőnél csúszdaőri, pénztárosi állást vállalhatnak, illetve a szálloda éttermében a reggeliztetésnél segíthetnek. Az állásokról érdeklődni, illetve jelentkezni a diákszövetkezeteknél, valamint a hr@aquaworldresort.hu e-mail címen lehet.

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: