Bűnös részvények, zsíros profitok! Ön se maradjon le róla!

Következő írásunkban olyan vállalatokkal találkozhatunk, amelyek nehezen férhetnek be az etikus befektetések körébe, mégis busás haszonnal kecsegtetnek.

Ilyen többek között Amerikában az Altria Group. A dohányipari óriás olyan márkákkal rendelkezik, mint a Philip Morris illetve Marlboro. Bár a törvény által erősen szabályozott piacról van szó a dohány esetében, azt mindenképpen érdemes figyelembe venni, hogy a felhasználók nagy része függő. Egy kedvenc autóról, moziról, hamburgerről könnyebben lemondanak az emberek, mint az alkoholról vagy cigarettáról.

 

Miközben a legtöbb ország a jövedéki adó emelésével, és más jogi eszközökkel próbálja csökkenteni a dohányosok számát, addig a Föld lakossága rohamosan bővül. Nem nehéz tehát belátni, hogy még sokan fognak füstölögni utcákon/tereken/pubokban. És ez a vállalat számaiban is meglátszik: az adózott eredmény folyamatosan emelkedik, ami jelentős osztalékfizetést enged meg a vállalatnak. Ezzel egyenesen arányosan pedig az árfolyam is szépen építkezik felfelé.

 

Egy évvel ezelőtt a vállalat részvényeit 30 dollár alatt is meg tudtuk szerezni, mára azonban az árfolyam egészen 34,65 dolláron van. Nem rossz teljesítmény, főképp dollárban.

 

A másik ilyen bűnös szektor a szerencsejáték, és annak is a nagyágyú része: a kaszinók. Itt is a legerősebb fundamentum az emberi függőség és nem utolsósorban a szórakozás, kapzsiság.

 

A MGM Resorts részvényeiről azt nem mondhatjuk el, hogy rosszul teljesítene. Június óta vállalat részvénye 14 dollárról 20 dollárig tudott emelkedni. Itt azonban nem csak az állami szabályozás okozhat gondot a társaságok számára, hanem a folyamatos költség is. Egy ilyen vállalat számára fontos a folyamatos megújulás, a kaszinók beltéri átépítése, valamint a gépek karbantartása, cserélése. Ennek ellenére az MGM jó eredményeket tudott elérni az utóbbi negyedévekben, ami meg is mutatkozik a vállalat részvényárfolyamában.

 

 

Jól tudjuk, az üzlet az üzlet. Ha rugalmas a felfogásunk a befektetések területén, akkor érdemes lehet ezeket a szektorokat jobban szemügyre vennünk. Amennyiben Ön is így gondolja, regisztráljon, és Társaságunk személyre szabott ajánlatot tud adni a fent említett szektorokkal és vállalatokkal kapcsolatban.


Emelte célszámait a Duna House a2021 Q2-es negyedéves jelentés után

A Duna House Group (a „Csoport”) 2021. második negyedévében szintet lépett: negyedéves árbevétele 3,4 milliárd Ft-ra (+78% év/év), tisztított core EBITDA-ja pedig a 629 mFt-ra ugrott (+72% év/év). A Csoport számviteli konszolidált EBITDA-ja 512 millió Ft volt, 49%-kal meghaladva 2020 azonos időszakát.
2021. 08. 28. 18:00
Megosztás:

Még mindig megéri MÁP Pluszba fektetni a Babaváró hitel összegét?

Biztosan sok fiatal párnak eszébe jutott, hogy a Babaváró hitel befektetési célokra is használható. A kamatok emelkedése azonban rontja a helyzetet, hiszen minél drágább a hitel, annál alacsonyabb a befektetők nyeresége. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, lehet-e még nyerni a babaváró és az állampapír kombinálásával.
2021. 08. 27. 11:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Mire számítsunk ma a magyar tőzsdén?

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
2021. 08. 27. 08:58
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Esik az arany árfolyama a Fed elnökének beszéde előtt

Az arany 1.784 dollárig süllyedt ma reggel.
2021. 08. 26. 12:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizapiacon.
2021. 08. 26. 08:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás:

Kicsit erőre kapott a forint

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
2021. 08. 25. 21:00
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Ma is alulteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 540,05 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 51 093,80 ponton zárt szerdán.
2021. 08. 25. 19:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

Csökkenhet a BUX

Ismét gyengülhetnek az árfolyamok szerdán, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX az 51 500-52 300 pontos tartományban mozog - jelezte az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek eljuttatott szerdai kommentárjában.
2021. 08. 25. 09:00
Megosztás:

Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a térségben 8 órakor még nyitva tartó részvénypiacokon sem alakult ki biztos trend.
2021. 08. 25. 08:30
Megosztás:

Alig mozdult a forint

Alig változott, vegyesen mozgott a forint árfolyama a vezető devizákkal szemben szerda reggel a bankközi piacon kedd kora estéhez viszonyítva.
2021. 08. 25. 07:00
Megosztás:

A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. jelentős befolyást szerezhet a CIG-ben

A Magyar Nemzeti Bank engedélyezte a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. számára, hogy a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-ben 100 százalékos közvetlen tulajdonon alapuló minősített befolyást szerezzen - közölte a CIG kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2021. 08. 25. 05:30
Megosztás:

Emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 24. 23:59
Megosztás: