Merkel: szuper eredményt értünk el

Csak az Angela Merkel vezette konzervatívok győzelme a biztos a vasárnapi német választások után készült első eredménybecslések szerint. A konzervatív CDU/CSU pártszövetség abszolút többséget szerezhet a Bundestagban, a törvényhozás alsóházában, de nagykoalícióra is léphet a szociáldemokratákkal (SPD), és elméletileg a Zöldekkel is alakíthat kormányt.

Merkel: szuper eredményt értünk el

A 20 óra körül készült becslések szerint a CDU/CSU a szavazatok 42,4-42,5 százalékát szerezte meg. Az ARD közszolgálati televízió megbízásából készült mandátumbecslés szerint a konzervatívoknak 302 képviselőjük lehet az 598 tagú Bundestagban. A ZDF vizsgálata szerint a Bundestag 606 tagú lehet, és az uniópártok 304 helyet szerezhetnek.
    

A 42 százalék körüli eredménnyel azért lehetséges az abszolút többség, mert rendkívül magas, nagyjából 15 százalékos a parlamenten kívül maradó pártokra adott szavazatok aránya, ami módosítja a Bundestagba bejutott pártok közötti erőviszonyokat. A CDU/CSU csaknem 10 százalékponttal növelte támogatottságát a 2009-es választáson elért 33,8 százalékhoz képest.
    

A konzervatív uniópártok a II. világháború óta egyszer, 1957-ben szereztek abszolút többséget. Legutóbb 19 éve, 1994-ben értek el 40 százalék feletti eredményt. "Szuper eredményt értünk el" - mondta Angela Merkel a CDU berlini székházában. Hozzátette: a konzervatívok felelősségteljesen járnak el, és csak a hivatalos előzetes végeredmény megjelenése után döntenek a következő lépésekről.


A CDU/CSU eddigi koalíciós partnere, a liberális FDP nem lépte át az 5 százalékos bejutási küszöböt, 4,5-4,6 százalékos eredménnyel végzett a becslések szerint, így 64 év után kiesik a Bundestagból. "Ezek a legkeserűbb és legtragikusabb órák a német Szabad Demokrata Párt történetében" - mondta Philipp Rösler pártelnök. Hozzátette: vállalja a felelősséget a súlyos választási vereségért. Az FDP 2009-ben még történelmi csúcsot jelentő 14,6 százalékot szerzett.


Az SPD 25,4-25,7 százalék közötti eredményt ért el, kismértékben javított a 2009-es 23 százalékhoz képest, ami a legrosszabb választási eredmény volt a 150 éves párt történetében. Peer Steinbrück, az ellenzéki párt kancellárjelöltje hangsúlyozta: a szociáldemokraták semmiféle koalíciós spekulációra nem hajlandóak. A kormányzáshoz szükséges többségről Angela Merkelnek kell gondoskodnia - tette hozzá Steinbrück.
    

A Baloldal a szavazatok 8,3-8,5 százalékát szerezte meg az első becslések szerint, gyengült a 2009-es 11,9 százalék után. Ugyanakkor a Baloldal vasárnap a harmadik legnagyobb német politikai párttá lépett elő - emelte ki Gregor Gysi parlamenti frakcióvezető.
    

A Zöldek is gyengültek, 8,1-8,2 százalékot szereztek a 2009-es 10,7 százalék után. A környezetvédők egyik céljukat sem érték el, nem sikerült a szociáldemokratákkal együtt leváltani a Merkel-kormányt, és a párt támogatottságát sem sikerült növelni - ismerte el Jürgen Trittin, az ökopárt kampányát vezető duó egyik tagja.
    

A parlamenten kívüli pártok közül a bejutásra leginkább esélyesnek tartott Alternatíva Németországnak (AfD) 4,9 százalékot ért el, kevéssel az 5 százalékos küszöb alatt végzett a becslések szerint.
    

A választási részvételi arány 73 százalékos volt, növekedett a legutóbbi, 2009-es választáson regisztrált történelmi mélyponthoz, a 70,8 százalékhoz képest. A hivatalos előzetes végeredmény várhatóan hétfő hajnalban jelenik meg. (MTI)


Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: