Csökkent a CEZ nyeresége az év első háromnegyedében
A CEZ bevétele éves szinten 3 százalékkal, 144,39 milliárd koronára emelkedett az időszakban. "A nyereség éves szintű csökkenésének legfőbb oka az áram árának csökkenése. Ugyanakkor eredményeinkre pozitív hatással volt, hogy terjeszkedtünk a hőenergia termelése és kihasználása terén, illetve hogy sikerült belépnünk az albán energetikai piacra" - nyilatkozta Martin Roman, a CEZ vezérigazgatója.
A harmadik negyedévben 4 százalékkal csökkent a cég adózott eredménye, szintén az alacsonyabb energiaárak miatt, bár mind az eredménymutató, mind a bevétel meghaladta az elemzői várakozásokat. A CEZ a harmadik negyedév ismeretében megismételte idei egész évi eredmény-előrejelzését.
A 70 százalékban állami cég 11,45 milliárd korona adózott eredményt ért el a szeptember 30-án végződött negyedévben, az egy évvel korábbi 11,94 milliárd korona után. A bevétel az időszakban 4,5 százalékkal 45,71 milliárd koronára nőtt, a tavalyi harmadik negyedévben 43,76 milliárd korona volt. Az elemzők 43,83 milliárd koronát vártak.
A Cseh Energetikai Művek (CEZ) volt tavaly a legnagyobb nyereséggel gazdálkodó csehországi cég - közölte néhány napja a Cekia ügynökség, amely a sorrendet évek óta összeállítja. A második-harmadik helyen a Telefónica O2 és a T-Mobile mobil-telefon társaságok végeztek. A listát az EVA (Economic Value Added) mutató alapján állítják össze, amely jelzi, hogy a társaságok mennyi hozzáadott értéket állítanak elő.
A CEZ 2009-ben egymás után immár negyedszer győzött, bár most nyeresége jóval alacsonyabb volt, mint 2008-ban volt. A CEZ EVA-mutatója tavaly 8,6 milliárd korona volt, míg 2008-ban 9,4 milliárd korona. Éves szinten ez volt a legnagyobb nyereségcsökkenés a csehországi cégek között. A Cekia összesen 36 ezer csehországi cég mutatóit vizsgálta meg.