Döbbenetesen sok panasz érkezik a bankokra a Felügyelethez

A pénzügyi szektorokra 3.235 fogyasztói panasz érkezett az első negyedévben, 18,2 százalékkal több, mint az előző negyedévben, az egy évvel korábbinál azonban csak 3 százalékkal több - derül ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) tájékoztatójából. A legtöbben a bankokra panaszkodtak.

A felügyelet honlapján publikált, a PSZÁF első negyedévi panaszkezelési tevékenységét ismertető tájékoztató szerint az előző negyedévhez képest valamennyi szektor esetében emelkedett a panaszok száma, a legjelentősebb mértékben a pénzpiaci (22,1 százalék) és a biztosítási szektor (35,3 százalék) esetében, az utóbbinál éves és negyedéves szinten is nőtt a panaszok száma.

 

A tőkepiacra érkezett kifogások száma és az összes panaszon belüli részaránya ugyanakkor közel felére mérséklődött, míg a pénztári szektornál az egy évvel korábbihoz viszonyítva 20,5 százalékos csökkenés, az előző negyedévhez képest 15,3 százalékos növekedés érzékelhető. A pénz- és tőkepiacon a legtöbb panasz (1.513 darab, 72,8 százalék) továbbra is a bankokat illette. A pénzügyi vállalkozásokra a panaszok 17,3 százaléka, míg a takarékszövetkezetekre csak 2,4 százaléka érkezett. Jelentős (117 darab) az egyéb panaszok száma; a felügyelet ezek közé sorolja például az általa nem felügyelt fogyasztói csoportot szervező társaságokkal szembeni bejelentéseket, amelyek a kategória mintegy felét teszik ki.

 

A 2.078 pénz- és tőkepiaci panasz jelentős része (61,2 százalék) a korábbi negyedévekhez hasonlóan a hitelezéssel volt kapcsolatos, és a legnagyobb számban változatlanul az egyéb ügyviteli hibákat, az elszámolások, megbízások teljesítését, illetve a szolgáltatások minőségét kifogásolták az ügyfelek. A legnagyobb hitelintézetek ellen benyújtott panaszok száma 2009 negyedik negyedévéhez képest 14,4 százalékkal növekedett, 2009 harmadik negyedévéhez képest ugyanakkor 22,2 százalékkal csökkent. A tíz legtöbb kifogással érintett hitelintézet szolgáltatásaira érkezett a kifogások 55,5 százaléka, részesedésük az összes panaszból azonban jóval kisebb piaci részesedésüknél (80,3 százalék).

 

A legtöbb bejelentés (368 darab) az OTP Bankra vonatkozott, ezek aránya az összes pénz- és tőkepiaci bejelentésen belül 17,7 százalék, míg a bank piaci részesedése 21,4 százalék. Piaci részesedésénél nagyobb arányban tettek panaszt a Budapest Bankra, a Citibank Fióktelepre és a Magyar Cetelem Bankra, míg a Raiffeisen Bank, az Erste Bank, a CIB Bank, a K and H Bank, az UniCredit Bank és az MKB esetében éppen fordítva. A biztosítási szektort érintő panaszok száma (955 darab) az előző negyedévinél 35,3 százalékkal magasabb.

 

A panaszok háromnegyedét a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással (kgfb), az élet- és lakásbiztosításokkal kapcsolatos ügyek teszik ki, a panasztípusokat nézve az egyéb ügyviteli hibák, illetve a kárfizetéssel összefüggő beadványok együttesen hozzávetőlegesen ugyanekkora arányt képviselnek. A panaszok 77,5 százalékát (740 darab) tíz biztosító ellen adták be, amelyek az első negyedévi díjbevétel alapján a piac 77,9 százalékát adják. A legtöbb (196 darab) panaszt az Allianz ellen tették, ezek 20,5 százalékos aránya azonban kisebb a társaság piaci részesedésénél (25,4 százalék).

 

Piaci részesedésénél nagyobb arányban tettek panaszt a Groupama Garanciára, a Genertelre és a Wabardra, míg a Generali-Providencia, az Aegon, az Uniqa, a Magyar Posta Biztosító és Magyar Posta Életbiztosító, az Union és a K and H Biztosító esetében a rájuk tett panaszok aránya kisebb piaci hányaduknál. A pénztári panaszok legnagyobb hányada (46,1 százalék) a magánnyugdíjpénztárakra vonatkozott, ám a 128 beadvány 11,9 százalékkal alatta marad az előző negyedévinek.

 

Az önkéntes nyugdíjpénztárakra érkezett panaszok száma (56 darab) az előző negyedévhez képest nagymértékben nőtt, ám az egy évvel korábbinak így is csak mintegy 54 százaléka. A kis részarányt (12 darab, 9,4 százalék) képviselő egészségpénztári panaszok száma az egy évvel korábbi szintre emelkedett. A pénztári szektorban a hozamra panaszt tevők száma és aránya lényegesen csökkent. A szolgáltatással összefüggő panaszok száma és aránya kisebb mértékben, de szintén mérséklődött, ellenben az egyéb ügyviteli hibákkal és a számlavezetéssel összefüggő bejelentéseké növekvő tendenciát mutat.

 

A felügyelet ügyfélszolgálatát 2010 első negyedévében 10.028 ügyfél kereste meg problémájával, 5 százalékkal több, mint az előző negyedévben. A legtöbben (7.432) telefonon tettek panaszt, míg írásban 1.652, személyesen 944 ügyfél tett bejelentést. (MTI)


Korrekciós programot kér a leszakadó nyugdíjak rendezésére a Nyugdíjasok Országos Képviselete

Szakaszos korrekciós programot és a vegyes indexálás bevezetését tartja szükségesnek a leszakadó nyugdíjak elértéktelenedésének megállítása érdekében a Nyugdíjasok Országos Képviselete (NYOK).
2026. 11. 03. 07:30
Megosztás:

Kissé lassult az euróövezet feldolgozóipari teljesítménynövekedése októberben

Kis mértékben lassult az euróövezet feldolgozóiparának teljesítménynövekedése októberben a szeptemberi négyéves csúcsról - áll az S&P Global hétfőn ismertetett felmérésében.
2026. 11. 03. 07:00
Megosztás:

Ismét névleges teljesítményen üzemel a paksi atomerőmű 4. blokkja

Ismét névleges teljesítményen üzemel a paksi atomerőmű 4. blokkja, miután november 1-én befejeződött a blokk főjavítása - közölte honlapján a nukleáris cég.
2026. 11. 03. 06:30
Megosztás:

Konszolidáció előtt a magyar közúti áruszállítási szektor: a nagyok és a specializált szereplők lehetnek a nyertesek

Átrendeződés előtt áll a hazai közúti áruszállítás: a szektor szereplőinek összesített profitabilitása három éve folyamatosan szűkül, és a cégvezetők idén is további eredménycsökkenéssel számolnak. Az Equilor Corporate Advisory iparági elemzése alapján a fennálló erős árverseny és a visszaeső profitok piaci átrendeződést hozhatnak a következő időszakban. A nagy szereplők a méretgazdaságosságban, a kisebbek a specializációban találhatják meg versenyelőnyüket.
2026. 11. 03. 06:00
Megosztás:

Oktatási minisztérium: az új tankerületi igazgatókkal szemléletváltás is érkezik

Csaknem az összes tankerületi központ élére új vezető érkezik, a 60 helyből 5 helyen új pályázatot ír ki a Klebelsberg Központ - közölte az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium hétfő este az MTI-vel.
2026. 11. 03. 05:30
Megosztás:

Jelentősen javult a magyar lakosság fizetőképessége: 200 százalék feletti ugrás az Intrum indexében

2026 harmadik negyedévében 28,2 pontra emelkedett az Intrum fizetőképességi index átlagos értéke, ami éves összevetésben több mint 200 százalékos növekedést jelent. A lakosság pénzügyi helyzetének jelentős javulását elsősorban a reáljövedelmek gyors növekedése és a háztartások magas megtakarítási hajlandósága hajtja, ugyanakkor a makrogazdasági környezet továbbra is kettős képet mutat: a fellendülést jelenleg a belső fogyasztás, nem pedig egy általános konjunktúra táplálja.
2026. 11. 03. 05:00
Megosztás:

Veszteséges évet zárhatnak a kínai légitársaságok az emelkedő üzemanyagárak miatt

Veszteséges volt 2026 első kilenc hónapjában Kína három legnagyobb légitársasága, a vállalatok eredményét elsősorban a megemelkedett üzemanyagköltségek és a belföldi piacon tapasztalható erős verseny rontotta; az előrejelzések szerint a teljes évet is veszteséggel zárhatják.
2026. 11. 03. 04:30
Megosztás:

Megugrott a forgalom az Otthon Start kivezetése előtt

2026 októberében országosan 11 277 lakóingatlan-adásvétel történt, a lakáscélú jelzáloghitelek várható szerződéses összege pedig elérte a 225 milliárd forintot a Duna House havi tranzakciószám-becslése és jelzáloghitel-előrejelzése szerint.
2026. 11. 03. 04:00
Megosztás:

Októberben ez történt a magyar tőzsdén

Októberben tovább élénkült a kereskedés a Budapesti Értéktőzsde azonnali részvénypiacán: a havi forgalom 24 százalékkal, 701,8 milliárd forintra nőtt szeptemberhez képest, míg a napi átlagos kereskedési volumen közel 30 százalékos emelkedéssel 33,4 milliárd forinton zárt. A tőzsdei érdeklődés ezúttal is az OTP Bank, a MOL és a Richter Gedeon részvényeire koncentrálódott, miközben a befektetési szolgáltatók rangsora sem változott: októberben is a WOOD & Company végzett az első helyen, amelyet a Concorde és az ERSTE követett.
2026. 11. 03. 03:30
Megosztás:

Észak-koreai hackerek 25 másodpercenként új kriptotárcába mozgatják a Binance-től ellopott milliárdokat

Rendkívüli sebességgel próbálják eltüntetni a Binance elleni, 6,4 milliárd dolláros hackertámadásból származó kriptovalutákat az észak-koreai támadók. Az Elliptic blokkláncelemző vállalat szerint a hackerek kevesebb mint négy nap alatt mintegy 12 ezer különböző tárcába mozgatták a pénzt, átlagosan 25 másodpercenként új címet használva. A stabilcoinkibocsátóknak ugyanakkor a lopott vagyon közel felét sikerült befagyasztaniuk vagy lefoglalniuk.
2026. 11. 03. 03:00
Megosztás:

Ha kitörne a 3. világháború, akkor ide menekülj a ChatGPT szerint

Egy távoli sziget, egy svájci óvóhely vagy egy csendes vidéki település jelentene nagyobb biztonságot egy világméretű háborúban?
2026. 11. 03. 02:00
Megosztás:

A nyugdíjemelés sávos formáját nem tartja méltányosnak a NYOK

Méltányos nyugdíjemelést, értéknövekedést tartalmazó nyugdíjat és érdemi érdekegyeztetést!
2026. 11. 03. 01:30
Megosztás:

Ezt kell tudni a nyugdíjelőlegről minden nyugdíjasnak

A nyugdíjba vonuláskor előfordulhat, hogy a jogosultság már megállapítható, a pontos havi összeg kiszámításához azonban még hiányoznak adatok. Ilyenkor nyugdíjelőleg biztosíthat átmeneti jövedelmet. Az előleg összege később változhat, hosszabb ügyintézés esetén pedig az érintett maga is kezdeményezheti a módosítását.
2026. 11. 03. 01:00
Megosztás:

Több mint 4,6 milliárd dollárt vontak ki a Binance-ről a történelmi hackertámadás után

Jelentős tőkekiáramlás indult meg a Binance kriptotőzsdéről, miután a platform fokozatosan újraindította a kifizetéseket a kriptotörténelem eddigi legnagyobb, mintegy 6,3 milliárd dolláros hackertámadását követően. A felhasználók összesen több mint 4,6 milliárd dollárt vontak ki a tőzsdéről, miközben az FBI szerint észak-koreai hackerek állnak a támadás mögött.
2026. 11. 03. 00:30
Megosztás:

A Stadler rövidesen leszállítja az első FLIRT Intercityt a GYSEV számára

A Stadler járműgyártó heteken belül leszállítja a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt. flottája számára az első új FLIRT InterCity vonatot, amely elkezdi a futópróbákat. A 11 járműből álló flotta várhatóan 2028 nyárra teljes egészében forgalomba áll - közölte a Stadler Trains Magyarország Zrt. hétfőn az MTI-vel.
2026. 11. 03. 00:05
Megosztás:

A z ellenzék szerint több százmillió dinárt akar szétosztani a távozó szerb kulturális miniszter

Több százmillió dinár kulturális támogatás gyorsított kifizetését készíti elő a távozó szerb kormány kulturális minisztériuma, miközben az október 25-i parlamenti választáson győztes Egyetemista Lista még nem vette át a hatalmat - állította hétfőn a Kreni-Promeni (Indulj és változtass!) ellenzéki mozgalom.
2026. 11. 02. 23:30
Megosztás:

Senki sem jelentkezett a Szerb Labdarúgó Szövetség elnöki posztjára

Senki sem jelöltette magát Szerb Labdarúgó Szövetség (FSS) elnöki posztjára, és az elnökségi tagságra sem érkezett pályázat a jelentkezési határidő lejártáig.
2026. 11. 02. 23:00
Megosztás:

Három hétre bezárt a temesvári repülőtér

Három hétre bezárt hétfőn a temesvári repülőtér a létesítménynél zajló felújítási munkálatok idejére. A temesvári járatokat a november 23-i újranyitásig az aradi légikikötő vette át - jelentette hétfőn az Agerpres román hírügynökség.
2026. 11. 02. 22:30
Megosztás:

Szigorúbb lett az étrendkiegészítők gyártásának szabályozása

Szigorúbb lett az étrendkiegészítők gyártásának, forgalmazásának szabályozása, ezentúl kötelező lesz figyelembe venni az Országos Népegészségügyi Intézet (ONI) listáját az alkalmazásra nem javasolt növényekről és egyéb élettani hatású anyagokról - hívta fel a figyelmet a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.
2026. 11. 02. 22:00
Megosztás:

Miért tart olyan sokáig megírni egy angol üzleti e-mailt?

Egy angol e-mail néha tovább készül, mint maga a feladat, amelyről szól. Az első mondat túl közvetlennek tűnik, a második túl hivatalosnak, a harmadik pedig valahogy nem azt fejezi ki, amit kellene. Pedig a mondanivaló világos. Csak az a kérdés, hogyan lehet úgy megfogalmazni, hogy a külföldi partner pontosan értse, és a hangnem is megfelelő legyen. Az üzleti kommunikációban ugyanis a nyelvtani szabályok ismereténél jóval többre van szükség.
2026. 11. 02. 21:30
Megosztás: