Dübörög az indiai gazdaság - 8,6%-os bővülés az elmúlt negyedévben
A március végével záródó pénzügyi évben az ország gazdasága 7,4 százalékos bővülést mutatott, mely meghaladta a kormányzat által várt 7,2 százalékot. A feldolgozóipari termelés a negyedév folyamán 16,3 százalékkal emelkedett, az előző negyedévben mért 13,8 százalékos bővülés után, míg a mezőgazdasági, mely fontos a foglalkoztatottság miatt, 0,7 százalékkal nőtt, a korábbi 1,8 százalékos zsugorodás után.
A magas infláció ugyan gondot okoz az országban, azonban India bízik abban, hogy az idei évben a monszun esőzés elegendő mennyiségű lesz, ami enyhíthet ezen. Ennek ellenére egyre nagyobb a nyomás a jegybankon, hogy kamatemelést hajtson végre, az európai adósságválság ellenére is. A jelenlegi magas infláció az élelmiszer árak megugrásának köszönhető, miután a tavalyi évben 40 éve nem látott kevés csapadék hullott a monszun időszak alatt, aminek hatására jelentős mértékben csökkent a terméshozam.
A gazdasági válság által sújtott ország a vártnál gyorsabban tudta túltenni magát a nehézségeket, köszönhetően a kormányzati stimulus programoknak és a robusztus belső fogyasztásnak. 2003 és 2008 között az ország átlagosan 8,8 százalékos gazdasági bővülést mondhatott a magáénak a tavalyi évben azonban a válság miatt ez lecsökkent 6,7 százalékra.
Manmohan Szingh indiai kormányfő korábban évi 10 százalékos növekedési üteme elérését tűzte ki ahhoz, hogy az országban a krónikus szegénység felszámolható legyen. Jelenleg közel 200 millió dollárnyi indiai működő tőke van jelen Magyarországon, főleg exportsegítő kereskedelmi, szolgáltató és idegenforgalmi vállalkozásokban.