Egyszerűbb és gyorsabb a csok igénylése

Mától egyszerűbb és gyorsabb a családi otthonteremtési kedvezmény, a csok igénylése, és még több család számára elérhető lesz.

Egyszerűbb és gyorsabb a csok igénylése

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért is felelős államtitkára korábban, a változtatások részleteit ismertetve elmondta, a nyilatkozati elv bevezetése után elég lesz majd néhány dokumentumot benyújtani.
   
Így például a csok banki igénylésénél egy egyszerűbb esetben akár elég lehet a személyi igazolvány, a lakcímkártya, az adókártya, a tb-jogviszony igazolása, az adásvételi szerződés vagy az építési napló, valamint egy nyilatkozat az egyéb körülményeikről.
    

Az otthonukat bővítők a már folyamatban lévő építési munkákra is igényelhetik a csokot, továbbá akár minden költségüket fedezhetik a csokból a támogatás összegéig. A hazatérő családok szintén igénybe vehetik, ha külföldi tb-jogviszonyt igazolnak, és vállalják, hogy egyikük 180 napon belül magyar tb-jogviszonyt létesít - tette hozzá.

Mennyi adót kell fizetni ingatlan értékesítésekor? ITT kiszámolhatja!
   
Március 15-étől a bankoknak gyorsabban, 30 napon belül kell dönteniük a lakásvásárlási ügyekben, az építkezésieknél pedig 60 nap a határidő. Változás az is, hogy a csok iránti igény benyújtására két hónappal több idejük, azaz fél évük van a családoknak. A banki szempontból hitelképtelen fiatalok számára jelent változást, hogy a csok igényléséhez adóstársnak bevonhatják szüleiket vagy közeli hozzátartozóikat. A csokhoz kapcsolódó kedvezményes hitel igénybe vételének pedig nincs időbeni korlátja.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.
  

A fontos változások közé tartozik az is, hogy minden család kérhet csokot akkor is, ha már van ingatlantulajdona; eddig ezt csak az új lakást szerző családok tehették meg.
   
Változik az áfa-visszatérítés szabályozása is. Eszerint mindenki, aki építkezik és 27 százalékos áfás számlát nyújt be, kérheti - 5 millió forintig - az adóvisszatérítést. Az áfa-visszatérítési lehetőséget kiterjesztik a nyugdíjasokra és a nyugdíjszerű ellátásban részesülőkre is.
    

Azok a családok, amelyek korábban már vettek fel lakáscélú támogatást, több támogatást kaphatnak, ha újabb három gyermeket vállalnak. Ez azt jelenti, hogy az új támogatásból már nem kell levonni a már meglévő gyerekek után kapott "szocpolt".

Hogyan jutsz egyszer Te is saját lakáshoz? ITT megtudhatod!
   
A csokot eddig 68 ezer család tudta már igénybe venni 189 milliárd forint összegben. A támogatási keret felülről nyitott, és az államtitkár ígérete szerint minden család számára elérhető lesz a jövőben is.


Az amerikai választási eredmények miatti megnövekedett kockázati étvágy segítette a főbb európai indexeket

Kedvező hangulatban zajlott a kereskedés az európai részvénypiacokon, miután a Demokrata Párt megszerezte a többséget az amerikai Kongresszus mindkét házában, miközben számos vállalati gyorsjelentés is támogatta a piacokat. A STOXX600 index 1,8%-kal emelkedett. A bankszektor felülteljesítő volt, amit a kedvezőbb szabályozási kilátások támogattak, emellett a megújulóenergia-vállalatok is erősödtek. A vállalati hírek közül a Novo Nordisk 5,6%-os emelkedése emelhető ki, miután a társaság megemelte éves előrejelzését. Ezzel szemben a technológiai szektor alulteljesített az amerikai AI- és adatközponti szektort érintő szigorúbb szabályozási kilátások miatt.
2026. 11. 05. 09:30
Megosztás:

Egy nemzetközi szerződést és két agrártörvényt tárgyal a parlament

Egy nemzetközi szerződésről és két agrártárgyú törvényjavaslatról tárgyal e heti utolsó ülésnapján, csütörtökön a parlament.
2026. 11. 05. 09:00
Megosztás:

Vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 11. 05. 08:30
Megosztás:

Két magyar város a klímavédelem élvonalában

Több mint 380 város vett részt a WWF nemzetközi városi klímavédelmi kihívásában, amelynek magyarországi értékelésében Ajka szerepelt a legjobban, és Terézváros is jól teljesített. A két település most a We Love Cities kampányban mutathatja be fenntarthatósági törekvéseit, november 30-ig pedig a lakosok is szavazhatnak rájuk, és javaslatokat tehetnek arra, hogyan válhatnának még zöldebbé.
2026. 11. 05. 08:00
Megosztás:

Társadalmi egyeztetésre kerül a rendészeti törvénycsomag

Társadalmi egyeztetésre bocsátja a korábban beharangozott rendészeti törvénycsomagot a kormány, mielőtt az Országgyűlés elé terjeszti a több tucat módosítást kezdeményező javaslatot - közölte Pósfai Gábor belügyminiszter szerda késő este a Facebook-oldalán.
2026. 11. 05. 07:35
Megosztás:

Naponta 39 cégnél indult felszámolás Magyarországon

2025-ben az OPTEN adatai szerint 14 265 cégnél indult felszámolási eljárás, ami naponta átlagosan 39 vállalkozást jelent. Ugyanebben az évben 33,7 ezer cég szűnt meg, és a megszűnések 67 százaléka felszámolással, kényszertörléssel vagy hivatalbóli törléssel történt. Ezek a változások nemcsak az érintett vállalkozások, hanem üzleti partnereik számára is figyelmeztető jelek lehetnek.
2026. 11. 05. 07:00
Megosztás:

A Lidl 17 közhasznú szervezetet támogatott a vállalat Érték.Lánc Programjában

A Lidl Magyarország a vállalat Érték.Lánc Programjában 17 közhasznú szervezetet támogatott az 50 millió forintos keretből - közölte az élelmiszer-kiskereskedelmi lánc szerdán az MTI-vel.
2026. 11. 05. 06:30
Megosztás:

Új pozíciót kap Antoine Parisi, a Redion Csoport vezérigazgatója a Generali Csoport felsővezetésében

A Generali október végén bejelentett szervezeti átalakításának részeként Antoine Parisi, az asszisztencia, az utasbiztosítás és a munkavállalói juttatások terén világszinten vezető szerepet betöltő Redion Csoport vezérigazgatója 2027. január 1-jétől csatlakozik a Generali Csoport Vezetői Bizottságához. A szakember új pozíciójában Philippe Donnet, a Generali Csoport vezérigazgatójának és Giulio Terzariolt, a vállalat vezérigazgató-helyettesének munkáját támogatja majd a csoport hosszútávú célkitűzéseinek meghatározásában és azok megvalósításában.
2026. 11. 05. 06:00
Megosztás:

Agrárminisztérium: csaknem 86,8 milliárd forint támogatási előleg kifizetése kezdődik meg

November első hetében csaknem 86,8 milliárd forint előleg kifizetése kezdődik meg az Agrár-környezetgazdálkodási kifizetések (AKG) és az Ökológiai gazdálkodás támogatása (ÖKO) jogcímre - olvasható az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium (AÉM) Facebook-oldalának szerdai bejegyzésében.
2026. 11. 05. 05:30
Megosztás:

A bizalom megvan, most a költségvetés vizsgázik

A 2026 tavaszi kormányváltást követően még kérdéses volt, hogy az új politikai ciklus hozta megelőlegezett piaci bizalom csupán egy átmeneti, nyári románc marad-e. Fél év elteltével azonban kijelenthető: a piac és a magyar eszközök között egy tartós bizalmi kapcsolat alakult ki, és a gazdaság maga mögött hagyta a stagnálást. Ugyanakkor a neheze még hátravan. Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője a bank őszi sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a tartós elköteleződés és az euró tervezett bevezetésének igazi szakítópróbája az újonnan bemutatott 2027-es költségvetés, a középtávú konszolidáció és a hozzá kapcsolódó hitelességépítés lesz.
2026. 11. 05. 05:00
Megosztás:

Megnyílt a jegyvásárlás a legtöbb nemzetközi vonatra a december 13-tól kezdődő menetrendi évre

Elindult a jegyértékesítés a nappali nemzetközi vonatok jelentős részére - hívta fel a figyelmet Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerdán Facebook oldalán közzétett bejegyzésében.
2026. 11. 05. 04:30
Megosztás:

Wekerle Plusz: Ha szakítanak, bukhatják a kedvezményes lakáshitelt az élettársak

Komoly pénzügyi következményekkel járhat, ha egy Wekerle Plusz hitelt közösen felvevő pár kapcsolata a lakásvásárlást követő öt éven belül megszakad. A szabályozás ráadásul különbséget tesz a házaspárok és az élettársak között: míg válás esetén az egyik házastárs bizonyos feltételekkel elköltözhet anélkül, hogy emiatt elveszítenék a kamattámogatást, az élettársak szakítására nem vonatkozik ugyanez a kedvezmény – hívja fel a figyelmet Fülöp Norbert Attila, a LakáshitelPont.hu pénzügyi szakértője.
2026. 11. 05. 04:00
Megosztás:

Tizenkét szervezet közös javaslatcsomagot dolgozott ki az építőipari szakképzés megújítására

Közös javaslatcsomagot dolgozott ki az építőipari szakképzés megújítására tizenkét építésgazdasági, munkaadói, munkavállalói és szakmai szervezet - közölte az egyik résztvevő, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) szerdán az MTI-vel.
2026. 11. 05. 03:30
Megosztás:

Olcsóbb lett a kötelező, mégis alig keressük a jobb ajánlatokat

Az autósok jelentős része továbbra sem használja ki a biztosítók közötti versenyben rejlő lehetőségeket, pedig az így elérhető megtakarítás évente átlagosan 12-18 ezer forint lehet a SimpleBiztosítás.hu szakértőinek becslése szerint. Az egyedi ajánlatok között ugyanakkor jelentős különbségek is lehetnek.
2026. 11. 05. 03:00
Megosztás:

Bajban a vidéki házaspárok - az Uniós jog 2 millió magyar otthont érint

Nehéz időszak jöhet a vidéki háztulajdonosoknak: több mint kétmillió magyar otthont érint az uniós szigorítás.
2026. 11. 05. 02:00
Megosztás:

Törvényi döntés! A 2027-es nyugdíj emelés így fog megvalósulni

​A bejelentett 3 százalékos januári nyugdíjemelés 200 ezer forintos ellátásnál havi 6000 forint pluszt jelent. Novemberben további összeg is érkezhet, de vajon ez tartós emelés vagy egyszeri kifizetés lesz? A nyugdíjtörvény pontos menetrendet ad: megmutatja, mikor kötelező korrigálni, melyik infláció számít, és hogyan hat az elszámolás a következő januári nyugdíjra. Mutatjuk a pontos számokat és mindent alaposan elmagyarázunk.
2026. 11. 05. 01:00
Megosztás:

Fitch: az állampapírhozamok európai emelkedése közfinanszírozási stressz, de nem válsághelyzet

Az állampapírhozamok emelkedése közfinanszírozási stresszt okoz az európai szuverén adósok körében, de alapvető különbségek vannak a mostani helyzet és a korábbi euróövezeti adósságválság között - áll a Fitch Ratings szerdán Londonban bemutatott európai adósságpiaci körképében.
2026. 11. 05. 00:05
Megosztás:

Együttműködési megállapodást kötött az Egis Gyógyszergyár és a PTE

Együttműködési megállapodást kötött az Egis Gyógyszergyár Zrt. (Egis) és a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Gyógyszerésztudományi Kara - közölte a gyógyszergyár szerdán az MTI-vel.
2026. 11. 04. 23:30
Megosztás:

A komplex szervezetek vezetésének kulcsa: vállalatok, szakterületek, emberek és célok összehangolása

Klie Ferenccel, több cég irányításában tapasztalatot szerzett felsővezetővel, korábbi élsportolóval és business coach-csal beszélgettünk a stratégiaalkotás és a megvalósítás összhangjáról, a különböző szervezetek és csapatok összehangolásáról, az új területeken történő gyors értékteremtésről, a fenntartható eredményességről, valamint a sport és az üzleti élet közös vezetési alapelveiről.
2026. 11. 04. 23:00
Megosztás:

Kitoloncoltak Horvátországból 36 egyiptomi állampolgárt

Kitoloncoltak Horvátországból 36 egyiptomi állampolgárt, aki illegálisan tartózkodott az országban; egy közvetlen charterjárattal szállították őket szerdán Kairóba - közölte a horvát belügyminisztérium.
2026. 11. 04. 22:30
Megosztás: