Élénkülhet a hazai ingatlanlízing az új adótörvény következtében
2009. 06. 30. 12:45
Vonzóvá teszi az ingatlanlízinget és ezzel új forrásokhoz juttathatja a kis- és középvállalkozásokat a hétfőn elfogadott új adótörvény a Magyar Lízingszövetség szerint. (ProfitLine.hu)
A szövetség keddi közleményében emlékeztet: az új adótörvény részben illetékmentessé teszi az ingatlan alapú lízingfinanszírozást, a már korábban megszavazott lakásmentő csomag részeként pedig kiterjesztették az állami garanciavállalást a lakáslízingre. A szövetség hangsúlyozza, hogy a 2010-től életbe lépő új adótörvény hosszú évek után szünteti meg a lízingfinanszírozás diszkriminációját. Januártól a kis- és középvállalatokat nem terheli dupla illetékfizetési kötelezettség abban az esetben, ha visszlízinggel a saját tulajdonú ingatlanukat használják a forráshoz jutás fedezeteként - áll a közleményben. Változik az ingatlanok illetékszabályozása is 2010. január 1-től: átmeneti, három éves illetékmentességet kapnak a visszlízing ügyletben résztvevő lízingbe vevők, akik saját tulajdonukat értékesítik és lízingelik vissza tulajdonjog átszállással. A szövetség hangsúlyozza: a válság óta alig jutnak hitelhez a kis- és középvállalatok, mivel jelentősen megnőtt a felszámolási kockázatuk. Számukra megoldást jelenthet a lízingfinanszírozás, mivel az, tulajdon átruházással védi a finanszírozót a felszámolás ellen. A szövetség emlékeztet arra, hogy eddig, ha valaki rendelkezett ingatlannal, és azt egy lízingcégnek eladta, majd visszalízingelte tőle, akkor a lízingszerződéshez kötődően ismét visszterhes vagyonszerzési illetéket kellett fizetnie.

A francia miniszterelnök tegnap elvesztette a bizalmi szavazást; emelkedtek a vezető európai indexek
François Bayrou, francia miniszterelnök tegnap elvesztette a bizalmi szavazást a parlamentben, miután egy 43,8 milliárd eurós megszorítócsomaggal próbálta leszorítani a költségvetési hiányt. 364 képviselő szavazott ellene, míg 194 támogatta, így a kormány megbukott.
Külföldre menekült a volt ukrán külügyminiszter
Dmitro Kuleba volt ukrán külügyminiszter megerősítette, hogy Volodimir Zelenszkij rendelete miatt külföldre menekült. A politikus szerint azért vették célba, mert nyíltan bírálta az elnök hatalomkoncentrációját és a korrupcióellenes szervek elhallgattatását - írta az origo.hu hétfőn.
Dupla dinamit a magyar újlakáspiacon
A múlt év végi és ez év eleji látványos felfutást követően egy időre visszatért a normális kerékvágásba az újlakáspiaci kereslet, de augusztustól ismét egy őszi lakossági állampapír-lejárat, valamint az Otthon Start hitelprogram pörgetheti fel a vásárlásokat. A Cordia az év elején bejelentett 1000 lakással szemben összesen közel 1500 otthon értékesítését kezdi meg az idén, rekorderős vásárlói érdeklődés mellett.
Minden tizedik nagyvállalati cégvezető romlást vár a kintlévőségek minőségében
Jelentős változásokat mért a cégvezetők gondolkodásában a K&H nagyvállalati növekedési index a kintlévőségek minőségét illetően. A kérdés vonatkozásában a mutatók nagyságrendileg nézve visszatértek a fél évvel ezelőtti állapothoz. Minden tizedik megkérdezett cégvezető úgy gondolja, hogy a következő 12 hónapban csökkenni fog a minőség, ami pontosan duplája a három hónappal ezelőtt mért adatoknak. A válaszadók kicsit több mint négyötöde nem számol érdemi változással és mintegy 7 százalékuk vár javulást a minőséget tekintve, ami 5 százalékpontos emelkedés az előző negyedévhez képest.
100 millió forintos OUVC-befektetéssel gyorsítja növekedését az Orderly
Az Obuda Uni Venture Capital (OUVC) legújabb befektetése az Orderly, egy innovatív étteremirányítási szoftver, amely teljeskörű megoldást kínál a vendéglátóhelyek működésének optimalizálására. A 100 millió forintos tőkebevonás, amelyet az OUVC két részletben biztosít, lehetővé teszi, hogy a startup továbbfejlessze termékét, megerősítse értékesítési csapatát és elindítsa nemzetközi terjeszkedését.
A Magyar Kormány a Rába Nyrt-ben meglévő többségi tulajdonrészének értékesítéséről döntött
Az N7 Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Holding Zrt. tőzsdén kívüli ügylet keretében részvényadásvételi-szerződéseket kötött a 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt. projektvállalatával (4iG SDT EGY Zrt.) a Rába Járműipari Holding Nyrt. 54,34 százalékos többségi tulajdonrészének eladására.
Vezetőváltás a MET Csoport élén: Huibert Vigeveno lesz a vállalat új csoportszintű vezérigazgatója, Lakatos Benjamin az Igazgatóság elnökeként folytatja
A svájci központú MET Csoport, az európai energiaipar meghatározó szereplője bejelenti, hogy 2026. január 1-jétől Huibert Vigeveno tölti be a vállalat csoportszintű vezérigazgatói (GCEO) pozícióját. Lakatos Benjamin, a MET Csoport irányító tulajdonosa és jelenlegi vezérigazgatója az Igazgatóság elnökeként folytatja munkáját, és továbbra is aktív szerepet vállal a cégcsoport víziójának és növekedésének alakításában.
Lehet még olcsóbb a Fix 3%-os lakáshitel? Ezekkel a trükkökkel igen!
Akár több millió forintot is spórolhatnak a Fix 3%-os lakáshitelt igénylők, ha a hitel alacsony kamata miatt megtakarított pénzüket ügyesen használják. A money.hu szakértői megvizsgálták, hogyan csökkenthető tovább a teljes visszafizetendő összeg, és milyen megtakarítási stratégiákkal maximalizálható a kamattámogatás nyújtotta pénzügyi előny.
Így győzd meg a szoftvert és a szakembert is az önéletrajzoddal
A digitalizáció és a rugalmas munkavégzés korában az álláskeresés szabályai alapjaiban íródtak át. Sokan azonban nincsenek tisztában azzal, hogy egy HR-es mit és hogyan keres egy önéletrajzban, és miben tér el egy fizikai és egy szellemi pozícióra való jelentkezés. A WHC Csoport szakértői szerint a siker kulcsa a tudatosság: egy jól felépített önéletrajz ma már nemcsak a tapasztalatok listája, hanem egy stratégiai dokumentum, amely mindkét területen jelentősen növeli a jelölt esélyeit.