Elfogadta a GVH a Tesco 407 millió forintos kötelezettségvállalását

Elfogadta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Tesco 407 millió forintos kötelezettségvállalását, amelynek értelmében az áruházlánc fejleszti, valamint az egész országra kiterjeszti a kiszállítással kapcsolatos szolgáltatásait - közölte Rigó Csaba Balázs, a hivatal elnöke hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

Elfogadta a GVH a Tesco 407 millió forintos kötelezettségvállalását

A versenyhivatal azért folytatott eljárást a Tesco-Global Áruházak Zrt.-vel szemben, mert az áruházlánc nem tette egyértelművé, hogy honlapja valójában nem webáruház, hanem online bevásárlás szolgáltatást nyújt, és a rendelések jelentős részénél fordul elő legalább egy helyettesített vagy hiányzó termék, amivel a fogyasztó csak az átvételkor szembesül - hangsúlyozta a GVH elnöke.
   
Az eljárás során a Tesco kötelezettséget vállalt arra, hogy 15 nap alatt egyértelművé teszi honlapját. Emellett három hónap múlva valódi webáruházat is üzemeltet majd az eddigi szolgáltatásával le nem fedett területen, azaz elsősorban a kisebb településeken; itt 3000 termék, jelentős részben tartós élelmiszer lesz elérhető. A webáruházat hat hónap múlva országos lefedettségűvé teszi az áruházlánc - közölte Rigó Csaba Balázs.
   
A GVH elnöke kiemelte, hogy ilyen vállalásra Magyarországon eddig még nem volt példa. A versenytanács bírság helyett elfogadta a Tesco kötelezettségvállalását, mert a szolgáltatás javulása hasznos a fogyasztók, különösen a vidéki lakosság számára, és hatékony megoldás a jelenlegi járványügyi helyzetben. Ugyanakkor az új szolgáltatás nem jelent majd konkurenciát a falusi kis boltok friss termékeinek, mert a webáruházban főként tartós élelmiszereket lehet majd rendelni - tette hozzá. Mint mondta, a megoldás versenyre serkentheti a kiskereskedelmi szektor hasonló szolgáltatóit.
   
Tóth András, a GVH elnökhelyettese ismertette, sok panasz érkezett a hivatalhoz amiatt, hogy az online vásárlásnál a fogyasztók által látható felület nem volt összekötve a raktárkészlettel, így nem valós információkat kaptak. Az elnökhelyettes piactisztító eljárásként értékelte a hivatal által elfogadott megoldást.

Hozzászólások

Várja a véradók jelentkezését az Országos Vérellátó Szolgálat

Várja a véradók jelentkezését az Országos Vérellátó Szolgálat, amelynek szakmai főigazgató-helyettese hétfőn az M1 aktuális csatornán hangsúlyozta: ezen a héten a hosszú hétvége miatt kevesebb nap áll rendelkezésre véradásra, így még fontosabb, hogy a napokban minél többen jelentkezzenek.
2020. 10. 20. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Beszállt az Indotek a Waberers-be, 24%-ot szerzett a társaságban

Az Indotek Group megállapodást kötött a Mid Europa Partners-szel, amelynek értelmében a magyar vállalat megvásárolja a Waberer's International Nyrt. részvényeinek 24 százalékát. A Budapesti Értéktőzsdén jegyzett társaságban szerzett részesedése mellett a befektetési vállalat vételi opciót szerzett a Mid Europa Partners által tulajdonolt Waberer’s-részesedés fennmaradó 47,99 százalékára is. Az engedélyezési eljárások befejezését követően várhatóan 2021 első negyedévének végéig zárul le az adásvétel.
2020. 10. 20. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Még mindig keresik a miskolci medvét

Rendészek keresik Miskolcon azt a medvét, amelyet néhány napja pillantottak meg Lyukóvölgyben - hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfő esti Híradójában.
2020. 10. 20. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősen csökkentek a felnőttképzők adminisztrációs terhei

Az új felnőttképzési törvény nyomán 90 százalékkal csökkent az az idő, amelyet a felnőttképzést végző szervezeteknek adminisztrációra kell fordítaniuk - jelentette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.
2020. 10. 19. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedett az újrahasznosított hulladék mértéke Magyarországon

Tavaly jelentősen emelkedett Magyarországon a hulladék újrahasznosításának mértéke és csökkent az egy főre jutó hulladéktermelés - jelentette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.
2020. 10. 19. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Okos megoldásokkal fejleszti a villamosenergia-hálózatot az E.ON

Okos megoldásokkal fejleszti a villamosenergia-hálózatot az E.ON csoport Északnyugat-Dunántúlon és Szlovákia nyugati részén, ezzel az energiatermelés és a felhasználási csúcsok közötti különbségeket kívánják kezelni - tájékoztatta az E.ON Hungária hétfőn az MTI-t.
2020. 10. 19. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Felülteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 371,64 pontos, 1,12 százalékos emelkedéssel, 33 596,79 ponton zárt hétfőn.
2020. 10. 19. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A TESCO nyerte a balatoni nyarat látogatószám alapján

Ezen a nyáron minden hatodik magyar a belföldi nyaralást, azon belül is a Balatont választotta. A mobiltelefonok anonimizált helyadatain alapuló, lokációelemző szolgáltatás, a LocSight minden korábbinál precízebb elemzést készített arról, milyen hatást gyakorolt ez a régió kiskereskedelemére. A június 1. és szeptember 30. közti időszak forgalmáról készült analízisből többek között kiderült, hogy a balatoni lakosok és a nyaralók vásárlási szokásai eltérőek.
2020. 10. 19. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

OTP Bank: változik az online bankkártyás fizetés

Az OTP Bank november 2-án bevezeti az erős ügyfél-hitelesítést az internetes bankkártyás vásárlások jóváhagyására. Ezt követően azoknál az ügyfeleknél, akik már megadták azonosítás céljából mobiltelefonszámukat a banknak, előfordulhat, hogy több lépésben kell megerősíteniük, hogy valóban ők az internetes vásárláshoz használt betéti- vagy hitelkártya birtokosai. Az OTP Bank arra kéri ügyfeleit, hogy akik még nem adták meg érvényes mobiltelefonszámukat a banki azonosításhoz, tegyék meg azt időben, mert az Európai Unió előírásainak megfelelően 2021. január 1-től már csak így tudnak európai kereskedőtől bankkártyával vásárolni az interneten.
2020. 10. 19. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elkészült a Mol új gumibitumen-üzeme

Elkészült a Mol Zalai Finomítójában a gumibitumen gyártására képes új üzem, amely naponta mintegy 96 tonna, éves szinten 20 000 tonna útépítési alapanyagot tud termelni - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
2020. 10. 19. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pánikvásárolnak a németek

A koronavírus-járvány második hullámának felerősödésével ismét feltűnt a pánikvásárlás jelensége Németországban - írta hétfőn Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ).
2020. 10. 19. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megszűnhet az uniós e-kereskedők versenyhátránya

A benyújtott őszi adócsomag fontos változásokat tartalmaz a webshopokra vonatkozóan.Az uniós e-kereskedőknek jó hír, hogy a harmadik országból rendelt termékek 22 eurós áfamentes határértéke megszűnik, így várhatóan csökkenni fog a versenyhátrányuk az olcsó termékeket forgalmazó, elsősorban távol-keleti webáruházakkal szemben.Az e-kereskedelemmel kapcsolatos változtatások célja a visszaélések megszűntetése, az áfacsalások megakadályozása, valamint az adminisztráció csökkentése – foglalta össze a Niveus Consulting Group.
2020. 10. 19. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

2021-től illetékmentesek lesznek a csokkal vásárolt ingatlanok

Januártól teljes illetékmentességet biztosít a kormány azoknak, akik családi otthonteremtési kedvezménnyel (csok) vásárolnak új vagy használt ingatlant - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.
2020. 10. 19. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

40 százalékkal többen jelentkeznek egy állásra most, mint tavaly ilyenkor

Magyarország piacvezető állásportálján a meghirdetett pozíciókra átlagosan 40 százalékkal többen jelentkeztek 2020 harmadik negyedévében, mint egy évvel korábban. A legnagyobb érdeklődés a szakmunka, az értékesítés, a fizikai munka és az adminisztrációs állások iránt volt, míg a meghirdetett állások számában a cégvezetői, az építőipari és az egészségügyi munkák területén volt növekedés a tavalyi év azonos időszakához képest – derül ki a Profession.hu harmadik negyedéves jelentéséből.
2020. 10. 19. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Íme egy felmérés a válság hatásairól a reklámiparban!

A Magyar Reklámszövetség és a Scores Group kutatóintézet kérdőíves kutatássorozatot indított MRSZ Barométer néven az iparág meghatározó szereplőinek körében azzal a céllal, hogy felmérje a koronavírus okozta válság hatását a kommunikációs szakmára és annak bevételeire, valamint megismerje a piac jövőbeli kilátásait, az iparág szereplőinek javaslatait. Az első adatfelvétel 2020. április-május fordulóján készült, míg az aktuális lekérdezés 2020. augusztusban és szeptember elején zajlott, a második koronavírus hullám berobbanása előtt. A Reklámszövetség a felmérés harmadik etapját november végére tervezi.
2020. 10. 19. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

AutoWallis: Lezárult a legnagyobb szlovén BMW márkakereskedés átvétele

Sikeresen lezárta az AutoWallis Szlovénia legnagyobb BMW márkakereskedésének átvételét, miután a vállalat megszerezte a tranzakció zárásához szükséges hatósági hozzájárulásokat és a szerződés egyéb feltételei is teljesültek. Ezzel a lépéssel az AutoWallis belépett az ország autó kiskereskedelmi piacára is, és jelenleg is vizsgálja, hogy a patinás német autómárka mellett továbbiakat is értékesítsen Szlovéniában.
2020. 10. 19. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az ország nagy részén stagnál a koronavírus örökítőanyagának mennyisége a szennyvízben

Az ország nagy részén stagnál a koronavírus örökítőanyagának mennyisége a szennyvízben - közölte a méréseket végző Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) főosztályvezetője hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
2020. 10. 19. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Milliós bírságot is kaphatnak a cégek, ha nem megfelelőek a munkavédelmi eszközeik

Magyarországon gyakorlatilag minden cégnek kötelező tűz- és munkavédelmi eszközökkel rendelkeznie, a jogszabály ugyanakkor azt is kimondja, milyen gyakran kell azokat felülvizsgálni, karbantartani. Amennyiben például egy vállalatnál tűz keletkezik, és kiderül, hogy a beszerzett eszközöket nem kezelték megfelelően, akkor a figyelmeztetéstől a több milliós bírságon át egészen a munkavégzés felfüggesztéséig többfajta bírságra is számíthatnak. Váczi Tünde tűz- és munkavédelmi szakember szerint a legnagyobb problémát az jelenti, hogy a munkavállalók sok esetben nem is tudják használni a készülékeket, vagy sérülés esetén ugyanúgy visszarakják őket a helyükre, mintha mi sem történt volna.
2020. 10. 19. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Rekordszámú használt autó cserélt gazdát a harmadik negyedévben

Sosem volt még akkora forgalma a hazai használtautó-piacnak, mint az idei harmadik negyedévben: csaknem 212 900 használt, belföldön regisztrált személyautó cserélt gazdát ebben az időszakban. Ez 1,6 százalékkal haladja meg a korábbi csúcsot, amit 2019 utolsó negyedévében regisztráltak.
2020. 10. 19. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Indotek érdekeltségébe kerül a Waberer's

A Mid Europa Partners megállapodást kötött a Trevelin Holding Zrt.-vel, az Indotek csoport tagjával a Waberer's International Nyrt. részvényei 24 százalékának eladásáról, valamint arról, hogy vételi opciót biztosít az Indotek számára a fennmaradó 47,99 százalékos tulajdonrészének megvásárlására - közölték hétfőn.
2020. 10. 19. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások: